2011.07.08. 11:08, Írta: HiStory

Ki a haknikirály?

Viszik majd Totti mezét Angyalföldön, mint a cukrot. A Vasas 100. születésnapjára érkezik ugyanis az AS Roma. Ekkora az angyalföldiek respektje, vagy kőkemény hakniról van szó? Netán ebben is Soros György keze van? Haknikirályok a Realtól a Manchesterig, Massarótól Rivaldóig.

A hakni fogalma a sportban is bevett. Sportolók pályafutásuk vége felé mennek el levezetni messziföldre sok pénzért, csapatoknak pedig egy-egy túra komoly bevételi forrás lehet. De Magyarországon?

Hakni: német eredetű szó; jelentése: alkalmi előadás; színész, énekes, zenész alkalmi fellépése, főleg vidéken, művelődési házban, kultúrtermekben stb., külön díjazásért (Értelmező kéziszótár)

Úgy tűnik, ami a humoristáknak és az énekeseknek a vidéki művház, az a sztárcsapatoknak káeurópa. A rómaiak visszaigazolták részvételüket, így augusztus 3-án jönnek a bordó-sárgák a Puskásba a Vasashoz. Hogy ezért az olaszok mennyi pénzt kapnak és kitől, nem tudjuk. Állítólag Soros György keze van a hakniban, aki strómanokon keresztül bevásárolja magát az AS Romába, és mint új tulaj, rögtön Pestre hozza az olaszokat. A sztárcsapatok magyarországi vendégjátéka az utóbbi időben egyre gyakoribb, de egyelőre ne reménykedjünk: nem a fantasztikus felkészülési lehetőségek és a remek ellenfelek miatt érkezik hozzánk alkalomadtán az elit. Az elmúlt esztendőkben a Bayern München Győrött, a Real Madrid és az AC Milan Budapesten egy sajátos ligaválogatott, az Arsenal a Haladás ellen lépett pályára (milyen jól cseng a Highbury és az Emirates Stadium mellett a Rohonci út!), leginkább szponzori „közbenjárás” vagy ügyes menedzserek révén. 

Van persze megfontolt gazdasági alapokon nyugvó haknitevékenység is, amely nem feszegeti az üzletszerű kéjelgés határait.

A Real Madrid, vagy éppen a Manchester United távol-keleti túrái a piacszerzésről szólnak, a mezeladásokról és az őrület kirobbantásáról, fokozásáról a Beckhamek, a Ronaldók, a Zidane-ok és a többiek iránt. Ha hinni lehet a híreknek, Beckham Madridba igazolásának nyarán a mezeladásokból a spanyol klub számára rögtön megtérült az angol sztár 35 millió eurós vételára.


A hakni egyéni sportágként is működik, igaz, ebben a műfajban inkább a rövid távú haszonszerzés a cél, amelyhez gyakran párosul a tisztességben megőszült klasszisok kampányszerű önlejáratása. A világbajnok, 1999-ben Aranylabdás brazil Rivaldo alighanem iskolapéldája a fentebb taglaltaknak, lévén, 2002-ben, pályafutása csúcsán a Milanba igazolt, ami akár jól is elsülhetett volna (nem így lett), következett egy rövid kitérő otthon, a Cruzerióban, majd a görög Olympiakosz, AEK, 2008-ban pedig az üzbég(!) Bunyodkor.


Ázsia távolabbi részei is elcsábítottak nagy futballistákat, Paul Gascoigne a kínai Gansu Tianma katonája lett 36 évesen.

 

 

 

 

Egy időben a japán liga is a kedvencek temetőjének számított. Itt vezetett le Gary Lineker (Nagoya), szerepelt Michael Laudrup (Kobe), igaz, ő később még egészen pazar vb-t futott a dán válogatottal. 

Két német világbajnok, Guido Buchwald (Urawa) és Pierre Littbarski (Ichihara) is Japánban találta meg számítását a kilencvenes évek közepén, de a vb-gólkirály olasz Schillaci (Iwata) és a vb-ezüstérmes Massaro (Shimizu) is a távol-keleten rendezkedett be, túl a harmincon, csakúgy, mint a Barcelona két korábbi sztárja, Aitor Beguiristain (Urawa) és Julio Salinas (Yokohama). Persze lehet mondani, hogy a japán ligába eszméletlen pénzt pumpáltak közel húsz évvel ezelőtt, és Massaróék biztosan derekasan hajtottak minden meccsen, ennek ellenére a bankszámla-faktor biztosan komolyabb tényezőnek számított, mint a szakmai előrelépés.



Örülni persze lehet, hogy a Róma jön köszönteni a Vasast. Totti talán még itt is marad. Strandolni, netalán levezetni. 

1 komment a

Címkék: hakni labdarúgás vasas

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazalom 2011.07.09. 05:02:41

Ha az összes vasas-drukker vesz egy mezt magának és a gyerekének tottitól, akkor sem adnak el ötszáznál többet. Nagy bó't.:))
süti beállítások módosítása