2011.08.22. 05:42, Írta: MatthiasHüvelyk

Évforduló: Vajda aranyat lapátolt Pekingben

Jóllehet még egy év van hátra, már mi is a londoni olimpia lázában égünk, ennek kapcsán nemcsak előre, hanem vissza is tekintünk a magyarok szereplésére. Mivel a legtöbb nyári olimpiát  augusztus hónapban rendezik, az elkövetkezendő napokban számos magyar olimpiai bajnoki cím évfordulóját ünnepelhetjük. 2008. augusztus 22-én Pekingben Vajda Attila lett olimpiai bajnok. Videóval.

Minden Kolóért volt.
Vajda Attila élete első olimpiáján 2004-ben Athénban egyszer már felülmúlta a várakozásokat, és kenu egyesben szerzett bronzérmével örökre beírta magát a történelemkönyvekbe. Akkor nagy példaképe, később edzéstársa, az akkor már kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György is bronzérmet nyert Kozmann Györggyel párban. A rákövetkező években Vajda Attila fokozatosan „behozta” Kolonicsot: 2007-ben előbb Európa-bajnok lett, majd Duisburgban világbajnok, a szám egyik esélyeseként készülhetett a pekingi játékokra.

A történet azóta ismert, Kolonics György nem sokkal az olimpia előtt egy edzésen életét vesztette, társai, így Vajda is barát, példakép és húzóerő nélkül maradt. Már ha kellett ezután annál nagyobb húzóerő, hogy 2008 tavaszi, nyolcadik helyen, csalódottan zárt Eb után Koló helyett is küzdve lapátoljon valaki az olimpián - Koló emlékét őrző  fekete karszalaggal a jobbján. Éppenséggel volt még egy húzóerő, de erről a kajak-kenu szakág tehetett a legkevésbé: amikor Pekingben megkezdődtek a sportág versenyei, a magyar olimpiai küldöttségnek még nem volt aranyérme. Példátlanul semmi sem jött össze nekünk, az ötkarikás játékok 14. napjáig kellett várnunk az első aranyra. Mert a 14. napon jött Vajda Attila.


Az akkor 25 éves szegedi srác pedig olyan érett versenyzést mutatott be a sunji versenypályán, amira Kolonics is büszke lett volna. 600 méterig hagyta, hadd vezessenek a többiek, majd fokozatosan beleerősített, és 800 méter után már nem volt kérdés, itt csak egy ember nyerhet. Azóta többször is elmondta Vajda, hogy Kolonics halála után megfordult a fejében, hogy befejezi a versenyzést is, de a pekingi versenyen Koló fogta a kezét, és végig segítette őt. Vajda Attila pedig amilyen szerény volt az olimpia előtt, legalább olyan szerény maradt utána is. Továbbra is szüleivel élt Szeged környékén, az olimpiai aranyért kapott jutalmakat nem élte fel, és már 2008-ban egy papírfecnire felrajzolt ívvel megtervezte, hogyan nyeri meg a londoni olimpiát. Jelentjük, a terv működni látszik, Vajda a 2011-es szegedi vb-n már ismét a dobogó tetejére állhatott ezer méteren. Minden Kolóért történt, az is, hogy Attila átvette tőle a példakép szerepét.


Van 2 jegyünk a szeptember 2-i magyar-svéd labdarúgó Eb-selejtezőre. Ha augusztus végéig a Hajcsatok blog eléri az 500 lájkot, akkor kisorsoljuk az olvasók között a jegyeket. Ha nem, akkor mi megyünk ki a meccsre.
Lájkold a Hajcsatokat, és terjeszd, hogy Te is nyerhess!

Szólj hozzá! a

Címkék: kajak-kenu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása