Már Knézy is megmondta...
Furcsa, de most, hogy megint Izlanddal játszunk, ez ugrott be, no meg (a gejzírek és a füstölgő vulkánok mellett), hogy tőlünk mindig kikapunk fociban. Pedig, ha jobban megnézzük, annyira azért nem rossz a helyzet, de a magyar ugyebár nem csak a szépre emlékezik.
Kilenc meccset játszottunk eddig az északiak ellen, ebből hatszor tétmeccsen találkoztunk, hármat megnyertünk, hármat elveszítettünk.
1988-ban valamiféle nagy biznisz alakulhatott az MLSZ és az ILSZ között, mert oda-vissza játszott egy-egy barátságost a két csapat, mindkétszer 3-0-ra nyertünk, Vincze és Kiprich kétszer-kétszer köszönt be, Kovács Kálmán és Sallai pedig egy-egy gólt szerzett.
1992-ben Jenei Imre volt a kapitányunk, vb-selejtezőn fogadtuk a lebecsült csapatot, és a 2. percben – bár Kiprich a gólvonalon nem találta el a labdát – Kovács Kálmán góljával vezettünk. Aztán jött a feketeleves: az 51. és a 73. percben szerzett találatokkal fordítottak az izlandiak.
Az idegenbeli meccsen – immár Puskás Ferenccel a magyar kispadon – 2-0-ra kikaptunk. Ez volt Öcsi bácsi mindössze négy mérkőzésre vállalt kapitánykodásának utolsó mérkőzése.
Összekerültünk Izlanddal az 1996-os Európa-bajnokság selejtezőin is, a már említett Mészöly-affér meccskörülményei a következők voltak: idegenben hamar vezetést szereztünk Vincze góljával 1995 júniusában, de egy óra játék után hat perc alatt fordítottak a hazaiak. A meccset egyébként este 10-kor játszották, ám a stadion világítását nem kellett bekapcsolni, mivel északon nyáron soha nem sötétedik be. A magyar kispad mellé egy igen érzékeny zajmikrofont tettek, így szinte végig hallani lehetett Kálmán bá’-t.
1995 novemberében a Fáy utcában Illés góljával 1-0-ra nyertünk, Mészöly utoljára meccselt kapitányként.
2002-ben került sor a következő meccsre, a Gellei-csapat 2-0-ra nyert idegenben Löw és Dárdai góljaival. Ezt követték a 2006-os világbajnokság selejtezői, és mindkét alkalommal 3-2-re győztünk. Itthon 0-1 után fordítottunk, a győztes gólt a 80. percben Szabics szerezte.
2005 júniusában, az eddigi utolsó találkozón az 55. perctől emberelőnyben voltunk, 2-2 után Huszti jegyezte a meccs utolsó gólját.
Szerda este pedig jön a tizedik meccs, ezúttal tét nélkül, a svédek ellen készülve.
10 komment a
Címkék: válogatott labdarúgás izland
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
M. Bertalan 2011.08.10. 08:35:44
Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2011.08.10. 10:13:08
LEGOlas 2011.08.10. 14:09:38
LEGOlas 2011.08.10. 14:11:41
Héttörpe (törölt) 2011.08.10. 15:05:05
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.08.10. 15:44:58
A "volt"-ban egy kicsit előttünk, de ennek elsősorban az az oka, hogy a mi éljátékosainknak hagyományosan Németország volt a cél. Pontosabban a menedzsereik a 2000-es évek közepéig nem nagyon láttak tovább. Jelenleg viszont több a magyar.
Akadt Izlandon egy közepes - tehát nálunk jobb generáció -, de most már bőven mögöttünk vannak újra. Ami persze nem egy nagy fegyvertény...
Naumov 2011.08.10. 17:35:19
A következő felvonás, amiről én tudok, 1994 őszén volt, már Mészöly harmadik kapitánysága alatt, amikor éppen a svédektől kaptunk ki 2-0-ra, Mészöly viszont a meccset követően a Telesportban a csapat teljesítménye helyett főként Knézy kommentátori tevékenységét elemezte, végül a riporter Komlósi Gábor kellett hogy leállítsa
Ezután jött a fent említett 1995 nyári izlandi 2-1-es vereség, amikor a mikrofon jóvoltából az egész ország meghallgathatta Kálmán bá meccsközbeni bazmegezését, majd ezt követte a reptéri összeütközés a kamionsofőrrel, de ennek a meccsnek a kapcsán nem tudok arról, hogy még Knézyvel is összebalhézott volna
Valamikor ebben a magasságban hozta aztán össze Friderikusz a feleket a showjában egy nyilvános kibékülésre, de ezt nem tudom egészen pontosan mikor történt
Amire még emlékszem, az 1995 őszén egy sima zakó a törököktől, ez volt az a meccs, aminek a kapcsán Petry Zsoltot bundázással gyanúsították meg, és ezután is volt valami kisebb nézeteltérés Mészöly és Knézy között, mert az utóbbi azt találta a közvetítésben mondani, hogy 10 évvel korábban még 6-0-ra vertük a törököket, Kálmán bá meg nehezményezte, hogy azt nem mondta, hogy még 4 évvel korábban, az ő második kapitánysága alatt is nyertünk egyszer 4-1-re ellenük
Aztán 1995-ben Kálmán bá harmadik szövetségi kapitányi periódusa is véget ért, és ezzel azt hiszem lezárultak a Knézyvel kapcsolatos sztorik is, de lehet hogy voltak még ezen kívül más esetek is, amikről én nem tudok
tiszta só · http://patikaiso.hu/ 2011.08.10. 19:51:41
venszivar 2011.08.10. 20:17:42
Egyxű · http://jatszunkegyutt.blog.hu 2011.08.11. 09:52:35