2011.09.29. 11:27, Írta: HiStory

Drog és foci

Készülőben a brit foci-drogbotrány, miközben Kolo Touré kokain miatti eltiltása után visszatért a ManCitybe. De vajon kik a legnagyobb drogosok a futballisták között?

Nehéz megítélni, Touré valóban csak eltévedt bárány, vagy egy olyan partiarc, aki nem csak egyszer kokózott, de megjátssza az elefántcsontparti szentet. Eltiltásáról és a drogos bélyegről így vallott: - A kislányom sírva jött haza a suliból, elmondta, hogy a barátai szerint az apukája drogos. Rettenetesen fájt. A gyerekek tudják, hogy a kokain rossz dolog, és az emberek is jogosan akadnak ki. Otthon, Afrikában is megindult a pletykálkodás.

Esete persze korántsem egyedi. Míg az átlagember a kokainról alig tud valamit, addig a focisták hírnév és anyagi javak tekintetében inkább a film- és rocksztárokhoz állnak közel. Hollywoodban pedig van kereslet a kokainra.

Drog és labdarúgás kapcsán persze nekünk is eszünkbe juthat két név: Bácsi Sándoré és Gera Zoltáné. Bácsi a kilencvenes évek legelején rövid távon komoly karriert futott be, még a válogatottba is bekerült, ám állandó súlyproblémái miatt hamar vége lett profi pályafutásának, és előbb fogyasztói, majd terjesztői oldalon került a drogok közelébe. Végül dealerkedés miatt tartóztatták le 2003-ban, amikor a hálózatba beépült rendőröknek adott el heroint.

Gera Zoli esete viszont sok kallódó fiatal számára valódi példa lehet: csellengő gyerekként szipuzott, akkoriban ugyanis a technocol rapid és a csavarlazító hódított. Tizenhat éves korában végül sikerült kiszállnia, és ünnepelt futballsztár lett.

Példa akad a futball világában hardcore droggfüggőre és szimplán a következményeket nem mérlegelő sportolóra is.

Utóbbi iskolapéldája a román Adrian Mutu, aki a Chelsea futballistájaként bukott le kokainnal, miután José Mourinho szakmai elképzeléseibe nem fért bele. Nem tudni, Mutu bánatában fordult a szerhez, vagy már korábban ráállt az anyagra, és Mourinho érkezése után bukott csak le, mindenesetre a klub kirúgta, szerződésszegés miatt pedig a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság 17,2 millió euróra(!) büntette. A labdarúgó ezt követően szerencsét próbált a Juvéban és Fiorentinában is, 2010 januárjában azonban ismét megbukott a doppingvizsgálaton, ezúttal nem klasszikus droggal, hanem egy szibutramin nevű szerrel, amit elmondása szerint étvágytalansága miatt szedett. Ezt akár fel is írathatta volna a csapatorvossal, ha már szegénykém nem tudott enni, de dopping- és drog miatti lebukás ügyében láttunk már néhány cifra és idióta magyarázatot, így Mutu is csak egy nem túl dicső sorba állt be ezzel. A Fiorentina is kidobta, jelenleg a Cesena labdarúgója. Valahogy nem az a típus, akivel szívesen barátkozna, vagy akár csak sörözne az ember, jelenleg negyedik feleségével, egy dominikai modellel él, élete történetét eladta egy román tévécsatornának, hogy az valóságshow-t csináljon belőle. Vajon kik kerülnek majd be ebbe a különösen való(di) világba? Érdekesség, hogy Mutu neve 2004 óta nem szerepelhet a FIFA PC- és konzoljátékokban sem, ezért helyette bizonyos Andrei Murgu játszik a virtuális térben Mutu éppen aktuális csapatában.

Van, aki pofátlanul a pályán is előveszi a drogkérdést: Robbie Fowler, a Liverpool egykori istensége, aki egy gólját követően sajátosan ünnepeltette magát:

Ha drog és foci, akkor persze nem hagyhatjuk ki azt a sportolót, aki mindkét területen „nagyot” alkotott: Diego Maradonát. Amilyen zseniális focista volt, annyira féktelenül és felelőtlenül élte életét addig, míg kis híján meghalt. Az isteni Diego 1984-ben szerződött Nápolyba, és állítása szerint ekkor, más források szerint már korábban, Barcelonában ismerkedett meg a drogokkal. Kokainfüggő lett, 1991-ben megbukott a doppingvizsgálaton, és 15 hónapos eltiltást szabtak ki rá. Az 1994-es vb idején efedrin (fogyasztószer) miatt bukott le, majd 2005-ben drogtúladagolás miatt közel állt a halálhoz. Saját bevallása szerint azóta nem nyúlt kábítószerhez. Reméljük…

Elképzelhető, hogy hamarosan a drog és a labdarúgás kapcsolatáról még többet hallunk, ugyanis a brit Channel 4 tévécsatorna a közelmúltban bemutatott dokumentumfilmjében nem kevesebbet állít, mint hogy az elmúlt öt évben mintegy 240 esetben merült fel kábítószergyanú a Premier League-ben és a Championshipben játszó labdarúgók kapcsán, ám vizsgálatra sem került sor, mert a sportolók kellő időben fülest kaptak és nem jelentek meg az ellenőrzéseken, majd később sem kaptak büntetést. A film 43 esetet említ, amikor le is buktak a labdarúgók kokain miatt, ám többször előfordult, hogy a nem túl szigorú – mindössze 2 hónapos – eltiltást a játékos csapata „sérülésként” kommunikálta.  

Persze nem tudjuk, mekkora a drog penetrációja a profik körében, mindenesetre hallik, hogy aki lebukik, arra a többiek egyszerű lúzerként tekintenek, mert nemcsak focizni lehet profin, hanem…

7 komment a

Címkék: kábítószer labdarúgás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Úviusz 2011.09.29. 16:16:19

engem inkább az érdekelne, hogy melyik focista heroinozott(heroinozik).

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.29. 16:29:03

A kokain tisztíccsa az orrot.

Akinek megy a szekér, az mindig is tolt valamit, ld. Stones - Brown Sugar (=heroin) és Beatles - Lucy in the Sky with Diamonds (LSD). A sportban is így megy ez. Azoknál is, akik egyik drog- meg doppingtörvényt szigorítják a másik után. Ha mást nem, alkoholt biztosan tolnak (tudom, csak szilveszterkor, de a kokóra ez nem lenne mentség).

Az is tolja, akinek nem megy a szekér.

A világ egyik legnagyobb fiszsége a drogellenes harc. Harcoljanak ki járdát, iskolát meg focipályát, ha már állandóan harcolni akarnak építkezés helyett.

Vicc, hogy egy Maradona, akinél kiválóbb focista talán a világon nem volt soha, drogos senkiházivá válik egyes agymosók és agymosottak szemében, mert elrántott valamelyik meccse előtt pár csíkot, utána meg felszántotta a pályát, kicselezett mindenkit, rúgott három gólt, és ezer újabb rajongót szerzett a testmozgásnak.

agtalpai · http://talpai.net 2011.09.29. 18:00:14

kihagytátok Paul Gascoigne-t, aki a pályán még csak ivott, később aztán kokszolt is rendesen.

dr. Wilbur Swain 2011.09.29. 20:38:15

Fowler nem tolta, pont ezzel a gólörömmel válaszolt a kokós pletykákra
viszont kimaradt Mark Bosnich, pedig neki rá is ment a karrierje

NAR 2011.09.29. 21:27:40

Teljes két hónapra eltiltják? Komolytalan. Ha ugyanolyan doppingellenőrzés lenne a Premier League-ban, mint a Tour de France-on, már nem lenne csapat, aki ki tudna állítani 11 játékost...

Alex Burgess 2011.10.03. 01:50:19

Toure nem a felesége fogasztószerét tolta? sehol nem találok bejegyzést kokóról + egy csomó olasz dopping eset volt, amiről itt szó sincs
vagy christophe daum és a többi
elég gyenge ez az írás
süti beállítások módosítása