2011.07.28. 07:46, Írta: MatthiasHüvelyk

Amerika szerint hat aranyunk lesz

A USA Today című amerikai napilap egy évvel a londoni játékok előtt az összes sportág összes pontszerzőjét megtippelte, és egy komoly adatbázisba foglalta. De még mielőtt ettől hasra esnénk, a szakmaisággal akadnak problémák: a nyolc magyar aranyat ugyan előre aláírnánk, a derék amerikaiak szerint fociban negyedikek leszünk Londonban, vízilabdában viszont csak hatodikok…

 

Hajtás után a többi amerikai tipp és a Hajcsatok éremesélyei!

Az alap az amerikaiak szerint, hogy az összesített éremtáblázatot ők nyerik 37 arannyal, míg Kína ezek alapján csak 30 arannyal gazdagodik. Mi 11-ek leszünk 6 arannyal, 9 ezüsttel és 7 bronzzal. Természetesen a kosárlabdát is mindkét nemnél az amerikaiak nyerik, de az összeállítás érvényességét már megkérdőjelezi a labdarúgó- és a vízilabda-torna végeredménye. Fociban ugyanis Ghána, Brazília, Argentína, Magyarország (!!!) sorrendet állít fel az újság, amit köszönünk szépen, de a mi utánpótlás-válogatottunknak már jó egy éve elszállt az olimpiai kvótás esélyei, hiába lettek komanék 2009-ben vb-harmadikok (sőt, még a 2004-ben és 2008-ban győztes argentinoknak is). Vízilabdában pedig kikérjük magunknak, hogy hatodikak leszünk, holott az elmúlt két évtizedben nem volt olyan, hogy ne lettünk volna legalább ötödikek valamelyik világversenyen (de inkább előrébb). Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi három olimpiát mi nyertük, és a jelenlegi keretünk is alkalmas negyedik aranyra… A kézilabdázók küzdelmeiben sem számolnak velünk az amik: a nők szerintük eleve már ott se lesznek, és a férfiak se jutnak a legjobb nyolcba, pedig szerintünk messzebb is juthatnak (a nőknél Norvégia, a férfiaknál Franciaország lesz az első).

A magyar sportágakban is produkálnak furcsaságokat az amerikai jósok, de hellyel-közzel jól kalkulálnak. Kajak-kenuban Janics Natasa és a Szabó-Kozák női páros révén két aranyat adnak nekünk, míg női kajak négyesünk második, Vajda Attila kenu ezren harmadik lesz - Kovács Katalint meg sem említik. Vívásban is lesz aranyunk a USA Today szerint, méghozzá a párbajtőröző Szász Emese révén, tornában, azon belül pedig lólengésben Berki Krisztián nemcsak szerintünk lesz verhetetlen. Öttusában Marosi Ádám, a sportlövőknél Sidi Péter a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses számában lesz bajnok, a légpisztoly-versenyben pedig második.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az aranyaink ezzel ki is fújtak, pedig az úszókat még nem is említettük. Cseh László egy ezüstöt és egy bronzot szállít majd, Hosszú Katinka pedig ezt még egy harmadik hellyel meg is fejeli. A tengerentúlon viszont nem bíznak a mi favoritunkban, Gyurta Dánielben és csak Kitadzsima mögé a második helyre sorolják 200 méter mellen. A cselgáncsozóink ontják majd magukból a pontokat, de csak Mészáros Anett nyer közülük érmet, ezüstöt, és ugyanígy tesz Káté Gyula is az ökölvívóknál, de utóbbiaknál lesz női érmünk is! Atlétikában megszakad a Bolt-parádé, mert a 100 méteres vágtát Asafa Powell fogja nyerni, nekünk meg marad Pars Krisztián kalapács-ezüstje, és Kővágó Zoltán ötödik helye. A birkózóink is megbízható pontszállítók lesznek, Bácsi Péternek egy bronzra is futja majd. Érdekesség, hogy teniszben a wimbledoni füvön, nem az aktuális bajnok Djokovicsot, vagy a mindenható Federert koronázzák majd meg, hanem Nadalt, míg a nőknél a világelső, de Grand Slam-tornát még sosem nyerő dán Carolina Wozniackit.

Azért biztos, ami biztos, nézz rá a Hajcsatok olimpiai esélylatolgatására is!

 

Magyar pontszerzők a USA Today szerint:

Arany

Janics Natasa (kajak-kenu, K1, 200m), Szabó Gabriella-Kozák Danuta (kajak-kenu, K2, 500m), Szász Emese (női párbajtőr egyéni), Berki Krisztián (torna, lólengés), Marosi Ádám (öttusa, egyéni), Sidi Péter (kisöbű sportpuska, 50m, 3x40)

Ezüst

Káté Gyula (ökölvívás, kisváltósúly), Kammerer Zoltán-Vereckei Ákos (kajak-kenu, K2, 1000m), Női kajak négyes (500m), Mészáros Anett (cselgáncs, 70kg), Sidi Péter (légpisztoly, 10m), Gyurta Dániel (200m mellúszás), Cseh László (200m vegyesúszás), Hosszú Katinka (400m vegyesúszás), Pars Krisztián (kalapácsvetés)

Bronz

Kovács Mária (ökölvívás, középsúly), Vajda Attila (kajak-kenu, C1, 1000m), Cseh László (400m vegyesúszás), Hosszú Katinka (200m pillangóúszás), Hosszú Katinka (200m vegyesúszás), Bácsi Péter (birkózás, kötött fogás, 74kg)

4. hely

Tóth Márton-Mike Róbert (kajak-kenu, C2, 1000m), Bockó Gábor (férfi párbajtőr egyéni), Labdarúgó-válogatott (?)

5. hely

Janics Natasa (kajak-kenu, K1, 500m), Cseh László (200m pillangóúszás), Verrasztó Dávid (400m vegyesúszás), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Hatos Gábor (birkózás, szabadfogás, 74kg), Kiss Balázs (birkózás, kötött fogás, 96kg)

6. hely

Szellő Imre (ökölvívás, kisnehézsúly), Nagy Orsolya (női kard egyéni), Férfi kardcsapat, Karakas Hedvig (cselgáncs, 57kg), Férfi vízilabda-válogatott, Módos Péter (birkózás, kötött fogás, 55kg)

7. hely

Csernoviczki Éva (cselgáncs, 48kg), Ungvári Miklós (cselgáncs, 66kg), Ungvári Attila (cselgáncs, 73kg), Joó Abigél (cselgáncs, 48kg), Jakabos Zsuzsanna (200m pillangóúszás), Verrasztó Evelyn (200m vegyesúszás), 4x200m-es női gyorsúszó váltó

8.hely

Bor Barna (cselgáncs, 100+kg), Jakabos Zsuzsanna (400m vegyesúszás), Női vízilabda-válogatott, Ligeti Dániel (birkózás, szabadfogás, 120kg), Deák-Bárdos Mihály (birkózás, kötött fogás, 120kg)

Magyarország az olimpiai játékokon 1896-2010

1 komment a

Címkék: london olimpia kvalifikáció kvóta magyarok menni olimpia így jutnak londonba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bajnok Béla 2011.07.31. 07:04:09

Azért elég meglepő dolgokat is írnak.
süti beállítások módosítása