2011.07.17. 17:18, Írta: HiStory

Tippmax – a vízilabda vb végeredménye

 A férfi pólótorna nyitónapja előtt megtippeljük a világbajnokság végeredményét tippmax-rovatunk első részében. 

 
A 16 résztvevő csapatot négy négyes csoportba osztották, a csoportok első három-három helyezettje jut tovább, a csoportelsők egyből a legjobb nyolc közé jutnak, a negyeddöntőbe (három pihenőnapot nyerve ezzel), míg a csoportok második és harmadik helyezettjei keresztbe játszanak a nyolc közé jutásért (A2-B3, B2-A3, C2-D3, D2-C3). A párharcok nyertesei a csoportgyőztesekkel játszanak az elődöntőbe kerülésért. Az első három helyezett csapat (amennyiben a Világliga-győztes Szerbia is a dobogón végez, akkor a 4. helyezett is) közvetlen kvalifikációt szerez a londoni olimpiára. Amennyiben a magyar válogatott megnyeri az A-csoportot, akkor az elődöntőbe jutásért a C-csoport 2. helyezettje (Kanada, Japán, esetleg Brazília) és a D-csoport 3. helyezettje (Németország, esetleg az Egyesült Államok) párharcának győztesével találkozik, az elődöntőben pedig minden bizonnyal Szerbiával. Hajtás után a program és a Hajcsatok tippje. Vajon újra sikerül érmet szereznünk? 

Kemény Dénes válogatottja Kásás Tamás kiválása (minden idők egyik legjobb játékosa lemondta a szereplést a nemzeti csapatban) ellenére a közvetlen felkészülés során 12 mérkőzéséből 11-et megnyert, egyszer játszott döntetlent, miközben megmérkőzött Szerbiával, háromszor Ausztráliával, háromszor Görögországgal (ellenük csúszott be az egy szem döntetlen), kétszer Oroszországgal, Németországgal, Spanyolországgal és kétszer Nagy-Britanniával. Az élmezőny csapatai közül tehát nem találkoztunk a horvátokkal, az olaszokkal, az amerikaiakkal és a montenegróiakkal sem – a mieink hétfőn hajnalban éppen utóbbi csapat ellen kezdik a vb-t. 

 

A június 26-án véget érő Világliga szuperdöntőt Szerbia nyerte a házigazda olaszok előtt, a 3. helyen a horvátok, a negyediken az amerikaiak végeztek. A sanghaji vb-ről hiányzik a soha nem látott mélységbe zuhanó orosz, valamint a görög válogatott. 

 

Csoportbeosztás

A-csoport: Magyarország, Montenegró, Spanyolország, Kazahsztán

B-csoport: Szerbia, Románia, Ausztrália, Kína

C-csoport: Horvátország, Kanada, Japán, Brazília

D-csoport: Olaszország, Egyesült Államok, Németország, Dél-Afrika

 

Csoportmérkőzések: július 18., július 20., július 22.

A nyolc közé jutásért, a 13-16. helyért: július 24. 

Negyeddöntők, a 9-12. helyért, a 13. helyért, a 15. helyért: július 26.

Elődöntők, az 5-8. helyért, a 9. helyért, a 11. helyért: július 28.

Döntő, a 3. helyért, az 5. helyért, a 7. helyért: július 30.

 

A Hajcsatok vb-tippje:

1. Szerbia

2. Horvátország

3. Magyarország 

4. Olaszország

5. Montenegró

6. Spanyolország

7. Egyesült Államok

8. Németország 

9. Románia 

10. Ausztrália

11. Kanada

12. Japán

13. Kína

14. Brazília

15. Kazahsztán

16. Dél-Afrika

 

A 2010-es Európa-bajnokság végeredménye: 

1. Horvátország

2. Olaszország

3. Szerbia

4. Magyarország

5. Montenegró

6. Németország

7. Románia

8. Spanyolország

9. Görögország

10. Törökország

11. Oroszország

12. Macedónia

 

A 2009-es világbajnokság végeredménye:

1. Szerbia

2. Spanyolország

3. Horvátország

4. Egyesült Államok

5. Magyarország

6. Németország

7. Románia

8. Kanada

9. Montenegró

10. Ausztrália

11. Olaszország

12. Kína

13. Brazília

14. Macedónia

15. Dél-Afrika

16. Kazahsztán

 

A 2008-as olimpiai végeredménye:

1. Magyarország

2. Egyesült Államok

3. Szerbia

4. Montenegró

5. Spanyolország

6. Horvátország

7. Görögország

8. Ausztrália

9. Olaszország

10. Németország

11. Kanada 

12. Kína

 

 

Szólj hozzá! a

Címkék: vízilabda világbajnokság tippmax

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása