2011.07.14. 09:00, Írta: HiStory

Szupermamik az Olimpián

Van, aki nem tudja időben abbahagyni az élsportot, de vannak nők, akik még korosan is a világ legjobbjai közé tartoznak. És nem csak sakkban. Szavazz a sporttörténet legjobb szupermamijaira!

A napokban kürtölték világgá a hírt, miszerint a 49 éves Birgit Fischer indulni akar a londoni olimpián, így körbenéztünk, a sporttörténetben kik azok a nők, akik korukat megcáfolva tudták, vagy szándékaik szerint tudják tartani a versenyt a fiatalokkal még akkor is, amikor kortársaik a csendes nagymamalétre, a nyugdíjra, no meg a receptfelíratásra és a piacra járásra készülődtek.

Heike Drechsler, német, 47 éves, atléta – 40 évesen vonult vissza
2001-ben beismerte, hogy az NDK-ban doppingszerekkel tömték: „Mára tudjuk, hogy tiltott anyagokkal tömtek. Sok mindent beszedettek velünk, melyekre azt mondták vitaminok, és használnak nekünk. Most már tudjuk, hogy hazudtak nekünk.” Ennek ellenére a világ egyik legjobb távolugrója maradt 1990 után is, sőt, (a versenyszámban egyedülálló) mindkét olimpiai aranyát már a német egyesítés után nyerte, 1992-ben és 2000-ben, utóbbit 36 évesen. Kiváló sprinter volt, 22 évesen ő tartotta a világcsúcsot 200 méteren, máig fantasztikus 21,71 másodperces idővel. Távolugrásban több mint 400 versenyen ugrott 7 métert, vagy ennél nagyobbat (összehasonlításképpen: a női távolugrás győztese a pekingi olimpián 7,04 métert, a 2009-es világbajnokságon 7,10 métert, a 2010-es Európa-bajnokságon 6,92 métert teljesített).

Így kell Eb-t nyerni 34 évesen Budapesten:


Janet Evans, amerikai, 39 éves, úszó – visszatérőben
A napokban jelentette be, hogy megcélozza a 2012-es olimpiát, annak ellenére, hogy 1996-ban visszavonult a versenyzéstől. 1988-ban és 1992-ben négy olimpiai aranyat nyert, viszont 800 méter gyorson nem sikerült neki a triplázás, hiszen 1996-ban 6. lett, de az atlantai olimpia megnyitóünnepségén ő volt az utolsó fáklyavivő, majd átadta a stafétát Muhammad Alinak, aki meggyújtotta a lángot. Gyorsúszóként a hosszú távokon a világ legjobbja volt, bár cséphadarószerű úszása miatt stílusa nem volt éppen tankönyvbe illő.

Negyvenhez közeledve Londonra készül:



Birgit Fischer, német, 49 éves, kajakozó – visszatérését tervezi
Mielőtt még a hasunkat fognánk a nevetéstől Fischer asszony comeback-jének bejelentése kapcsán, nem árt felelevenítenünk, hogy az illető hölgy nyolcszoros olimpiai bajnok, Athénban 42 évesen éppen a magyarok előtt nyert olimpiát négyesben, és lett második a magyarok mögött kettesben, 28 világbajnoki aranya közül az elsőt 1978-ban, az utolsót 1998-ban nyerte (a vb-aranyak számában sokáig abszolút sportági rekorder volt, csúcsát tavaly szárnyalta túl Kovács Kati). Illik hát őt tisztelni, még akkor is, ha neve hallatán magára valamit is adó magyar sportrajongón jeges borzongás lesz úrrá (hányszor babrált ki a mi lányainkkal, és vette el tőlük az aranyat!), ám 28 éves koráig az NDK színeiben élsportolt, így élünk a gyanúperrel, hogy a mai napig hajtja őt egy s más, amit tiltott szereknek nevezünk. Érdekesség, hogy már az 1988-as és a 2000-es olimpia után bejelentette visszavonulását, világversenyen legutóbb 2005-ben indult. A kajak-kenu legtöbbszörös olimpiai bajnoka, egyszersmind legidősebb és legfiatalabb győztese, hiszen 18 és 42 évesen is nyakába akasztották az ötkarikás aranyat.

42 évesen is verte a magyarokat:


Keleti Ágnes, magyar, 90 éves, tornász – 35 évesen vonult vissza
Bizony jó régóta 20 éves koruk körül öregednek ki a tornásznők, Keleti Ágnes azonban 35 évesen négy olimpiai aranyat nyert Melbourne-ben. Ennyi idősen sem előtte, sem azóta nem tudott női tornász olimpián diadalmaskodni. 1948-ban már ezüstérmes volt a csapat tagjaként, 1952-ben pedig talajon nyerni tudott. Címét négy évvel később megvédte, és az első helyen végzett gerendán, felemáskorláton és a kéziszer-csapat tagjaként is. Az 1956-os olimpia után Ausztráliában telepedett le, később főiskolai tanárként és edzőként dolgozott.

Olimpiai győztes gyakorlat 35 évesen:


Jeannie Longo, francia, 53 éves, kerékpáros – aktív
1992-ben már azt írták az akkor nyolcszoros világbajnok francia vaslady-ről, hogy Barcelona talán az utolsó lehetősége olimpiát nyerni. Aztán „csak” ezüstérmes lett a mezőnyversenyben. Négy évvel később viszont 38 évesen aranyat nyert, és Sydneyben is felállhatott a dobogóra az időfutamban, egy évvel később pedig szintén az egyéni indításos versenyszámban világbajnoki címet nyert – összesen 13 vb-aranyat gyűjtött. Rendkívüli sokoldalúságát jellemzi, hogy országúton, pályán és mountain bike-ban is eredményes, országúton utoljára 2008-ban, időfutamban pedig idén tizedszer lett francia bajnok. Matematikai végzettséggel rendelkezik, sportmenedzsmentből pedig doktorátust szerzett.  

Így tekert 52 évesen:


Martina Navratilova, cseh születésű, amerikai állampolgár, 55 éves, teniszező – 50 évesen vonult vissza
Pár száz évre nyugodtan abbahagyhatnánk a tenisz követését, ha arra várnánk, hogy valaki 59-szeres(!) Grand Slam-győztes legyen. A tenisz nagyasszonya egyéniben tizennyolcszor, párosban harmincegyszer, vegyes párosban tízszer nyert a négy nagy torna egyikén, ráadásul minden létező formulában győzött az ausztrál és az amerikai bajnokságon, a Roland Garroson és Wimbledonban is. 1981-ben lett amerikai állampolgár, ezt követően felvállalta homoszexualitását is. Bár egyesben utoljára 1990-ben győzött (Wimbledon gyepén), de 47 esztendősen vegyes párosban nyert Ausztráliában és Wimbledonban, sőt, 50 évesen győzni tudott a US Openen is – karrierje méltó befejezéseként. Először 1994-ben vonult vissza, 2000-ben azonban újra elkezdett párost, 2002-ben pedig egyest játszani versenyszerűen. Tavaly mellrákkal kezelték, 2010 őszén jelentette be, hogy legyőzte a betegséget. 

Ász 50 évesen:


Merlene Ottey, jamaicai születésű, szlovén állampolgár, 51 éves, atléta - aktív
Először 1980-ban, Moszkvában indult olimpián a jamaikai születésű sprinter (2002 óta szlovén színekben fut), az atléták közül az egyetlen, aki hét olimpián is részt vett, tavaly pedig váltóban még rajthoz állt az Európa-bajnokságon. Bár kijárt volna neki, de olimpiai aranya nincs (három ezüst és hat bronz a termés, 1996-ban öt ezredmásodperccel maradt le az elsőségről 100 méteren), vb-elsőségeinek száma három, amit további 11 éremmel toldott meg. Mint minden valamirevaló atlétának, doppingesete neki is volt, 1999-ben anabolikus szteroidot találtak mintájában, nem indulhatott a vb-n, de 2000-ben tisztázták a vádak alól. 44 évesen elődöntős volt 100 méteren az olimpián, 46 évesen pedig az Európa-bajnokságon. A 2008-as olimpia előtt 28 századmásodperccel maradt le a szintidőről, így nem lehetett ott nyolcadik játékán. Tavaly 11,67-et futott 100-on és 23,82-t 200-on, így egyelőre mintegy 0,3, illetve 0,5 másodperccel marad le az idei világbajnokság és a londoni olimpia indulási szintjeitől (felnőttekről, nem szeniorokról beszélünk!), bár egyéni csúcsai 10,74, illetve 21,64 – előbbivel a mai napig 6., utóbbival 3. az örök-világranglistán.

Fölülről a 2. pálya, 50 évesen:


Bojana Radulovics, szerb születésű, magyar állampolgár, 38 éves, kézilabdázó – idén vonult vissza
A világ női kézilabdázásnak valaha volt egyik legjobb balkezes átlövője 1994-ben szerződött Magyarországra, majd 1995-2006 és 2009-2011 között a Dunaújvárost szolgálta. 1999-ben lett magyar állampolgár, majd 2000-ben a sydneyi olimpián mutatkozott be a magyar válogatottban, olimpiai ezüstérmes lett, és rögvest a torna legkiválóbb jobbátlövőjének, abban az évben pedig a világ legjobbjának választották. 2003-ban, szülése után vb-2., ismét a világ legjobbja, ráadásul a zsinórban három világversenyen (2003, vb; 2004 olimpia; 2004, Eb) lett gólkirály. 2007 nyarán visszavonult, de két évvel később az újvárosi női csapat segítségére sietve visszatért, és két remek szezont produkált.

Visszatérés 37 évesen:


Dara Torres, amerikai, 44 éves, úszó – aktív
1984, 1988, 1992, 2000, 2008 – az eddig öt olimpián négy aranyat, négy ezüstöt és  négy bronzot szerző úszónő térdműtétjei után már Londonra készül, és hogy komolyan gondolja, jelzi, hogy az idei világranglistán 50 gyorson a 23. helyen áll. Már a 2000-es olimpián is az amerikai úszócsapat legidősebb tagja volt, mégis ő nyerte a legtöbb érmet, összesen ötöt. Peking előtt két évvel szülése után visszatért, és minden idők legidősebb úszó olimpikonjaként három ezüstérmet nyert. Számosan megvádolták azzal, hogy tiltott szereknek, növekedési hormonoknak köszönheti, hogy tartja a lépést a tizen- és huszonévesekkel, azonban soha nem bukott meg doppingvizsgálaton. Amellett, hogy úszóként tündököl, televíziós riporterként is dolgozik. 

Így készült Pekingre:


 

Szavazz, ki a legjobb szupermami, eredményhirdetés hamarosan!

2 komment a

Címkék: idős sportolók

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lyt 2011.07.14. 12:48:33

Szerintem itt nem lehet vålasztani... Nagyszeru teljesitmeny mindannyiuktol. :-)
süti beállítások módosítása