2011.06.19. 09:07, Írta: MatthiasHüvelyk

Berki, a zöld-fehér spenóthuszár

Én még évek után is azt kérdezem, ki ő? Határozott választ még senkitől sem hallottam, pedig volt ő már focikapus, Fradi-elnök, majd tulajdonos, sikkasztó és celeb is. Most állítólag verekedett, sajnos ő nyert: Berki Krisztián.
 
- Két férfival keveredtem szóváltásba, ami dulakodásba torkollt. Szerencsére jól jöttem ki a bunyóból, leütöttem mindkét támadómat. Mindenkinek meg kell értenie, hogy van egy határ, amit nem lehet büntetlenül átlépniezt mondta Berki egy diszkóbaleset után. Hát, ilyenkor csak azért nem vágok baseballütővel a számítógépemre, mert még mindig fizetem a részleteit. Eszméletlen ez az ember! Olvassuk el még egyszer: Mindenkinek meg kell értenie, hogy van egy határ, amit nem lehet büntetlenül átlépni.
 
 
 
Bárkit kérdeztem, nem tudtak felelni nekem arra, hogy ez a Berki most tényleg focizott-e életében, vagy sem? Állítólag póttartalék kapus volt, állítólag van egy érettségije, és állítólag nem tud angolul. Így már számomra is teljesen érthető, hogy kis hazánk legnépszerűbb klubjának sportigazgatóságának tagja lett, majd egy olyan érában, amikor angol befektetői voltak a Fradinak, a vezérigazgatói székbe is beemelték. És talán ez a fontos, mert hogy magától hogyan került volna oda, arról gőzöm sincsen.
 
Ekkor már újságok címlapján, meg sportmagazinok oldalain írtak róla firkászok, hogy milyen playboy-életet él, hogy átment a fél magyar női celebvilágon, hogy ilyen autója van, olyan motorral jár, milyen partikon látni, és méregdrága a kérója. Egy, a hét minden napján tisztességesen güriző magyar embernek már ettől is kinyílik a bicska a zsebében, hát még a válaszoktól: az autót lízingeli, a kérót a klub adja, és különben is, őt nem érdekli a pénz.
 
Hát igen, végül is csak így tűnt el a Fradi kasszájából 24 millió forint Berki elnöksége alatt, 2008 és 2010 között. Véletlenül pont Berki írta alá a kiutalásokról szóló papírokat, azt olvastam először 50 ezer, majd kétszer 168 ezer, aztán 264 ezer, 180 ezer, 3 millió, 1 891 655 és végül 19 183 025 forintot vett fel a házi pénztárból. Ilyen akinek nem fontos a pénz? Nem, az ilyen kapzsi, ingyenélő parazita, aki a magyar focitól szívja el a pénzt, ha már a pályán nem tudott alkotni. Én sem tudtam BL-meccsen játszani, mégsem nyúlom le a klubomat.
 
Aztán Berki idén tavasszal még egyszer visszatért, egy hétre tulajdonos lett, de miután elmaradt az a közgyűlés, ahol az angolok és az ő cége (igen cége is van, de ez biztosan nem a pénzről szól, gondolom jótékonykodik) kezébe került volna végleg a klub, a mostani elnök egy euróért megvette a klubot. Berki ezek után a 24 milliós felvételt végül beismerte, de azokkal ő elszámolt, mert, nem hogy millióban, még forintban sem tett el soha ennyit. A meghallgatásra viszont hogy hogy nem, nem tudott elmenni, mert épp Miamiban süttette magát napon, majd egy másik semmirekellő a méltán tehetséges tévés, Hajdú Péter műsorában pózolt hazajövetele után.
 


Ez azért jelzés értékű. Hajdú pályája elején kilóra megvette az újságírókat, hogy írjanak róla, ma meg az interjúalanyait veszi meg és ültet milliókat kamusztárokkal a tévé elé. Hát Berki is ilyen, egy tipikus magyar senki. Befészkelte magát a nagykutyák körébe, részese volt az angolok futballklub vételével egybekötött ingatlanbizniszének, megszedte magát, és azt hiszi, mindent lehet. Hát nem, mert ahogy egy klasszikus idézzek: Mindenkinek meg kell értenie, hogy van egy határ, amit nem lehet büntetlenül átlépni.
 
A legjobban az fáj, hogy Berki Krisztiánnak hívják a világ- és Európa-bajnok tornászunkat is, és mindig összerezzenek, ha olvasom ezt a nevet ilyen alvilági hírekben, mert olimpiai éremesélyesünket mindenki félti – és sajnálja, hogy egy ilyen spenóthuszár is ezt a nevet viseli. Mert én még mindig nem tudom, ki ez a Berki?
De várom a következő hírt. Remélem az lesz benne, hogy valaki végre józanul is nekiesik.

9 komment a

Címkék: labdarúgás fradi berki krisztián

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regress 2011.06.20. 09:22:59

olyan a csapat ais mint a vezetői,éss szurkolói.szar

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2011.06.20. 09:25:48

Ki gondolta volna, hogy valaha még visszasírjuk Dr. Torgyán József sztárügyvéd Fradi-elnökségét??
Olyan kedvesen tehetségtelen volt, és csak kicsiben tolta...

Nuuk 2011.06.20. 09:28:22

Továbbra is várom a blog első olyan hozzászólását, ami nem valami Blikk Sportrovat-szintű okoskodás avagy bulvármocsok.

crazyfish 2011.06.20. 10:21:50

A mai kor terméke, nincs mit csodálkozni rajta...
Erre szoktam azt mondani: "a hozzáadott értéke 0"
a semmire se jó, igazi here...

Nem tudom milyen hozzászólást vársz Nuuk?
Régen újpest szurkoló voltam, még Törőnek dobáltam vissza a labdát, de ebből a magyar fociból nem kérek, a "bohócliga" ahogy az egyik blog nevezi...
Véletlenül megnéztem a Gyirmót-Pécs meccset, könnyesre röhögtem magam...valami idővákuumba kerülhettek a magyar focisták....:)))a vezetőkről nem is beszélve...(mészöly,mezei, stb...)
Fradi R.I.P....

mirorr4u 2011.06.20. 10:27:25

@regress: te nyomorék lelkű vadbarom

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.20. 10:31:50

Sajnos régóta szarháziak kerülnek a Fradi vezetői székébe, amit nem értek.

Most a fidesz diktátor bandája remélem erőszakkal de helyre tesz a Fradit, mert ez nemzeti és most minden nemzeti!!

Gulyo 2011.06.20. 10:33:56

Hát nem egy szimpatikus figura és akkor még finom voltam és nőies ...

Pernahajder Viktor 2011.06.20. 11:09:40

Az a szánalom, hogy megtűri valaki ezt a felpumpált szintetikus előembert. Előbb vagy utóbb majd egy nála is nagyobb barom aki lecsapja. Azzal persze nem fog dicsekedni.

mirorr4u 2011.06.20. 11:15:12

@Pernahajder Viktor: nem lehet, hogy tokára gyúr? :D
süti beállítások módosítása