2011.08.27. 08:49, Írta: HiStory

Atomkatasztrófa Szombathelyen

Azért azt kevesen gondolták volna, hogy a március 11-i fukusimai földrengést, szökőárat és nukleáris krízist a közvetlenül sújtott japánok mellett a nemzetközi sportéletben csupán a magyar női tornászválogatott sínyli meg.

Pedig így van, illetve így lesz, mert a szombathelyi Csillag Tünde megerősítette, úgy aggódik az egészségéért, hogy nem hajlandó részt venni az októberi, tokiói világbajnokságon, amely a londoni olimpiára is kvalifikál, és Csillaggal komoly esély mutatkozna rá, hogy a magyar lányok csapatként is kijussanak Londonba.

De nem fognak, mert miközben a vb több mint ötszáz versenyzője, Tokió jó tízmilliós lakossága és Japán 120 milliós népessége bizonyára eszelős kockázatot vállal, három szombathelyi nukleáris szakértő - a sportoló mellett két edzője is - világszerte egyedülálló módon helyesen mérte fel a rizikót, és itthon marad. A többiek gőzerővel készülnek a vb-re, ők, gondolom, a dunántúli lankákon radioaktivitást mérnek.

Ha komolyan vesszük az érvelésüket, meg is állhatunk a kajánkodásnak ezen a szintjén, legfeljebb annyit tehetünk hozzá: ez van, manapság végképp nem születik mindenki hősnek. Persze, néha akad egy-egy Kerri Strug, aki az atlantai olimpián, a tartaléksorból előlépve, törött lábbal vállalta az utolsó ugrást, hogy az Egyesült Államoknak megnyerje női tornában a csapataranyat, aztán ölben és mentővel viszik a kórházba, de a szombathelyieknek nem kell minden szirupos, hülye történetet ismerniük. Az ő energiájukat különben is leköti az atomkutatás.

Ám a helyzet ennél sajnos súlyosabb. Több tréner ugyanis bevallotta, az edzőtáborban vasi kollégáik arról győzködték őket, hogy ugyancsak hagyják ki a vb-t - még ezt is elintézhetjük azzal, hogy az ő egészségükért is ennyire aggódnak.

Valójában természetesen a hazai sportági szövetséggel ápolt, hagyományosan rossz viszonyuk miatt igyekeznek betartani, ahol csak lehet, de a távolmaradás hivatalos indokaként azt mégsem hozhatják fel, hogy magasról teszünk a magyar tornasportra, dögöljön meg mindenki ott, ahol van.

A fegyelmi bizottság azért valószínűleg mégis így értelmezte az üzenetüket, mert az érintetteket a jövő év augusztus 31-éig eltiltotta azoktól a külföldi versenyektől, amelyekre a szövetség nevezi a sportolókat. Némi humorérzékkel persze azt is mondhatták volna, hogy Csillagékat csak mindenféle, az utazások során leselkedő veszélytől szeretnék megóvni, mert földünk sajnos időzített bomba lett.

52 komment a

Címkék: torna

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vkat118 2011.08.27. 13:12:29

Szerintem meg joguk van ehhez a döntéshez. Pont.

Baromi nagy kuss van Fukushimával kapcsolatban, de azért azt tudni, hogy több szennyezés jutott ki mint Csernobilnál anno, szarkofág nincs, jelenleg a két erőműnél 1 óra alatt lehet begyűjteni egy halálos adagnyi sugárzást. Kétszer is meggondolnám, hogy nagyon a közelébe akarok e menni fiatal nőként, aki esetleg a sportkarrierje után szeretne még egészséges gyereket szülni.

Sun9us 2011.08.27. 13:34:34

Valóban, joguk van a döntéshez, viszont valószínűleg nem a két reaktormag között tartják a vb-t. :D
Csernobillal hasonlítgatni pedig a legnagyobb baromság. (Az újságírók, kedvenc szokása, pedig tudjuk, hogy menyit értenek, a magfizikához. :D )

Astronomy Domine 2011.08.27. 13:38:33

Hülyének lenni alanyi jog. Pont.

vitalis06 2011.08.27. 13:40:29

Ott volt a nemzetközi szövetség, megvizsgálták a feltételeket. KÉtlem,hogy ki akarnák irtani az összes versenyzőt. Ne gondoljuk már, hogyha baj lenne akkor a többi szövetség oda engedné a versenyzőit. Minden gond nélkül áttennék a versenyt máshová.
Aki nagyon parázik vegyen egy dozimetert pártízezer forintért és mérje folyamatosan a sugárzást. Ha a határérték fölé menne, akkor köszönjön el és menjen haza.
Az a szörnyű, hogy a két edző egy tehetséges lány sportkarrierjét teszi tönkre ezzel a hülyeséggel.

gorillka 2011.08.27. 13:53:44

mindenkinek joga van eldönteni, hogy elmegy-e Japánba vagy sem.
A magyar tornász válogatott lehetséges londoni szereplését egy ember távolmaradására fogni gyönyörű.
Ezek után versenyzőt eltiltani, hab a tortán.
ennek tapsolni, meg hát...

vitalis06 2011.08.27. 14:06:27

@gorillka:
Joga van dönteni, de akkor vállalja a felelősséget is. ugyanígy eltiltást kapott volna, ha kijelenti, hogy azért nem megy, mert otthon akar maradni a nővére esküvőjén. Mert ez az indok kb ez a kategória.
Ne feleljtsük el, hogy itt csapatról is szó van. Aki nem érti, az soha nem sportolt.
Érdekes, hogy csak ő aggódik. Egyetlen ország, egyetlen másik sportolója sem lépett vissza. érdekes...biztos ők nem ennyire okosak.

gorillka 2011.08.27. 14:44:14

@vitalis06: szerinted egy kategória, szerintem meg nem, de úgyis az utókor fogja igazolni
én nem kockáztatnám az életemet, nem is lettem versenyző (melléküzemágként sportolok)
A versenysport sok hülyeségbe belehajtja az embereket (gondolok pl. a doppingra)

ha már így benne vagy a témában, mi hasznot remélt szerinted a tornásznő a visszalépéstől?

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2011.08.27. 14:54:50

Én nem hiszem, hogy a szövetségek a versenyzők egészségéért aggódnának. Ez kőkemény üzlet. Ha aggódnának a versenyzőkért, nem doppingoltatnák, nem hajtanák testi nyomorékká őket. Továbbá nem rendeznének atomkatasztrófa helyszínére tornát. De a pénz mindennél nagyobb úr. Rosszindulatú, sértő és gúnyos ez a poszt. Én igazat adok a tornásznőnek.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.08.27. 15:25:45

Aktuális értékek:
Tokyo: 0.0555 uGy/h (uSv/h)
(monitoring.tokyo-eiken.go.jp/monitoring/hourly_data.html)

Szombathely: két mérőponton 78.3 és 112.1 nSv/h, vagyis 0,0783 és 0,1121 uGy/h
(www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=monitor_nbiek_index)

Ha a tisztelt szombathelyi tornászok aggódnak a radioaktivitás miatt, akkor Tokyo-ba kell menniük, mert ott alacsonyabb a háttérsugárzás, mint Szombathelyen.

Mr. Waszabi 2011.08.27. 15:45:50

No, azért érdekes, milyen tényekre lehet fukusimával kapcsolatban alapozni. Ami tény, hogy vállvetve hazudtak a cég emberei és a hatóságok is. Most, így pár hónappal a katasztrófa után folyamatosan derülnek ki a disznóságok, meg hoyg semmi nem annyi, mint amennyinek mondták. Jelenleg Csernobil után a 2. legsúlyosabb katasztrófa. MIndezek figyelembevételével nem jogos a tornásznő aggodalma? Még szeretne egészséges gyereket szülni gondolom.
Az meg mókusvakítás, hogy Tokyo-ban alacsonyabb a háttérsugárzás, mint Szombathelyen, ezt azért remélem senki nem hisz el. Talán nem a légnyomásmérőt kéne olvasni...
Jelen pillanatban csak az hiteles, ha odamész egy geiger-rel és megméred. Hogy a japcsik mit mondanak, az kb olyan hiteles, mint amit az oroszok mondtak Csernobil után.

multi84 2011.08.27. 16:09:41

Most nem azért de nekem úgy rémlik régebbi cikkekből hogy Megkérdezték!!!! őket akarják -e vállalni. Na mármost ha megkérdezzük őket hogy akarják -e vagy sem akkor mire fel szankcionálnak? Ha meg így is úgy is büntetnek érte akkor minek teszik fel a kérdést hogy a történtek fényében rész akar-e venni rajta a sportoló vagy sem.

Érdekes hogy a Pekingi Olimpiánál mekkora cécó volt a szmogból ami azthiszem nem hasonlítható össze a radioaktív anyagokkal...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.08.27. 16:09:47

ugy hazudnak a sugarzasrol a japanok mint atom, aki felelossegre vonja a tornaszokat az hulye, az is hulye aki japanba megy a kovetkezo ezer evben

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.08.27. 16:10:56

@waszabi: "Jelen pillanatban csak az hiteles, ha odamész egy geiger-rel és megméred."

Geiger-számlálóval nem tudod mérni, az alfa és béta sugárzást mér csak, a háttérsugárzás és a veszélyes radioaktív sugárzás pedig jellemzően nem alfa sugárzás.

Tokyoban nagyon sok embernek van doziométere, és igencsak kiabálnának, ha a hatóság mást mérne, mint amit ők látnak a műszerrel.

"Jelenleg Csernobil után a 2. legsúlyosabb katasztrófa."

Van egy hatalmas különbség a két erőmű-meghibásodás között... a csernobili esetnél eléggé szétszóródott a sugárzó anyag, a fukushimai esetnél nagyon-nagyon-nagy részét containmenten belül tudták tartani, a környezetbe jóval kevesebb sugárszennyezés került ki, mint amit Nagaszaki és Hiroshima kapott fél évszázada. A robbanások is gőz- és hidrogénrobbánások voltak, nem magreakció okozta.

"Ami tény, hogy vállvetve hazudtak a cég emberei és a hatóságok is."

Igen, ez probléma, és kezelni kell.

"Az meg mókusvakítás, hogy Tokyo-ban alacsonyabb a háttérsugárzás, mint Szombathelyen, ezt azért remélem senki nem hisz el."

Pedig ez így van, bármilyen hihetetlen.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.08.27. 16:14:30

@auth.gabor: igen nagy mennyisegu sugarzas jutott a tengerbe, az osszes hal vilagit a sotetben a japan partoknal, menj be barmelyik etterembe mit szolgalnak fel? halat, sugarzo halat, 10 ev mulva majd kiderul a rakos megbetegedesek drasztikus emelkedesebol

dr. v.b.1990 2011.08.27. 16:23:14

Szerintem valamennyire mind a két fél meglehet érteni ,de ha ennyire megy a hiszti Japán ellen akkor simán meg lehetett volna oldani a dolgot,hogy mondjuk egy másik országban rendezik meg a VB-t mint pl. a műkorcsolyásoknál.

Astronomy Domine 2011.08.27. 16:23:58

@waszabi:

Az ilyen hozzátok hasonló szellemi fogyatékosok miatt van piaca a bulvársajtónak.
Hülyegyerek.

balba 2011.08.27. 16:34:51

Hagyjuk a butasagokat. Japan egy demokratikus orszag, a TEPCO pedig egy maganvallalat, a fukushimai eromu pedig vizes. A csernobili korulmenyek teljesen masok voltak, mind politikai, mind technologiai szempontbol. Fukushimaban baj van, de az lokalizal.

lobster thermidor 2011.08.27. 16:35:28

Csillag a többiek sokéves munkáját tette a nullával egyenlővé azzal, hogy lemondta a tokiói szereplést. Most nézhetik a tévén, a londoni olimpiát. És ezek után "szegény" tornászlány még panaszkodik, hogy szinte kiközösítik, nem állnak vele szóba a tornásztársai. Brühühü...!

Persze megnézném, mit alakítottak volna akkor, ha a szövetség mondta volna ki a verdiktet, nem utazhat a magyar tornászcsapat Tokióba. Lett volna nagy sírás-rívás, hogy egy arra érdemes versenyzőt megfosztottak a részvétel lehetőségétől.

Ezt az "egészséges gyermekszülés" dumát meg egész egyszerűen el kellene felejteni, mert ritka egy demagóg szöveg! Nyilvánvaló, hogy a női mezőnyből egy odautazó tornásznő sem akar mást, mint egészséges gyermekeket szülni, a fiúk pedig okos, szép srácokat nemzeni, ha elérik életpályájuk azon szakaszát. Amúgy pedig nehezen tudom elképzelni, ha bármilyen egészségügyi rizikó volna, az USA, a németek, vagy bármelyik nemzet kitenné a versenyzőit a sugárveszély okozta rizikónak.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.08.27. 16:40:04

@lobster thermidor: kivancsi lennek mekkora szad lenne tokioban a helyszinen , egy sugarzasmero keszulekkel a hatadon , hazaig rohannal abban biztos vagyok

lobster thermidor 2011.08.27. 16:52:17

@version:

Ha már így személyeskedsz, ne legyél annyira biztos...
Viszont kicsit nagy a szád!
Ami még nem volna baj, de az már igen, hogy hülyeségeket eregetsz ki a fejedből.
Olvasni lehetne a duma helyett, már ha a betűket ismered.
Ja, és még annyit, hogy az internet korában számtalan helyről lehet valós adatokat beszerezni a tokiói helyzetről.
Például javaslom rögtön a KFKI-t, ahol gyorsan, és fájdalommentesen felvilágosítanak egy-két dologról.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.08.27. 17:14:27

Kéne egy pár világító hal, tök jól nézne ki az akváriumban.

röntgenszeműlány 2011.08.27. 18:15:46

Nem csak a japánok hazudnak. (Az már bizonyított tény, de a sok hülye csak évek múlva fogja észrevenni, amikorra az ország népességének és élővilágának KÉTHARMADA elpusztult.) A szakemberek tudják, hogy Fukushimában olyan speciális kísérleti reaktorok vannak, melyekben a neutrínósűrűség a normális érték MILLIÁRDSZOROSA, és a baleset ezt még tovább erősítette (földrengés -> rezonancia). Talán azt nem is kell ecsetelnem, hisz köztudott, hogy a neutrínó milyen borzalamasan alattomos sugárzás. Gyakorlatilag gond nélkül átrepül a Föld másik oldalára, ugyanakkor a radiotoxicitása nagyságrendekkel nagyobb, mint a többi sugárzásé: szerencsétlen esetben már egyetlen neutrínó is szörnyű génmutációkat okozhat. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az állatvilágban meredeken emelkedett a kétfejű borjak száma. Ez tehát minden szakértő tudja, azonban kussolnak, mert az ATOMLOBBItól havonta kapott kenőpénzük múlik ezen. Örülök, hogy van néhány tisztánlátó MAGYAR, mint version vagy waszabi (és wmiki, de őt már régen láttam). Életveszélyben vagyunk, a sugárzásméről gyártása már régóta az ATOMLOBBI kezében van, nem szabad hinni azokban sem (MANIPULÁLTAK!!!).

Mr. Waszabi 2011.08.27. 18:44:07

@Astronomy Domine: gondolom édesanyád is így becézett kiskorodban, onnan ez a szép megnyilvánulás. De azért tanulhattál volna egy kis jómodort is, ha már felszédelegtél ide emberekkel "beszélgetni", nem ártalmas hidd el:)

Mr. Waszabi 2011.08.27. 18:54:04

@auth.gabor: bocs, de egyszerűen nem hiszem el, hogy egy olyan országban, ahol a tengerbe és a talajba sem kevés cézium került(meg gondolom más is), a baleset helyszínétől 250 kilométerre teljesen normális minden. Azt valószínűbbnek tartom, hogy doziméterük manipulált. Inkább államérdek az, hogy 15 millió tokiói meg még vagy 30 millió környékbeli nyugton maradjon, mint pánik legyen. Ugye nem veszed a lelkedre , ha ez a szubjektív véleményem ? Meg kell látni, hogy mondjuk 5 év múlva mik a hatások, az már bizonyíték.

kroll 2011.08.27. 18:59:28

@waszabi:

Waszabi te annyira ostoba vagy, hogy szerintem még a dihidrogén-monoxidot is betiltanád.

Mr. Waszabi 2011.08.27. 19:04:59

@kroll: ez komoly, tudományos érv volt:) És én nyomom le a színvonalat...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.08.27. 19:08:24

az a helyzet hogy azoknak van a legnagyobb pofaja gondolom ,aki soha nem szandekozik japanba menni, es szegeny tornasz lanyokat szivatjak
engem 7 okorrel se tudnanak ma tokioba vinni , nem ment el az eszem

AzHofi 2011.08.27. 19:16:23

Én kimennék szivesen, és megsunáznék minden 3-4 mellű nőt.

knbm (törölt) 2011.08.27. 19:25:59

A világ országainak több mint ötszáz versenyzője, edzője hülye. Pont Szombathelyen terem két atomfizikus edző.
Vagy talán fordítva!

Vektor. (törölt) 2011.08.27. 19:32:08

A szövetség döntése jogos, sőt visszafogott volt. Az esetben, ha bizonyíték áll fenn arról, hogy Tünde edzői szó szerint szabotálni akarták a VB-s szereplésünket, akkor a két delikvenst örökre el kellett volna tiltani a magyarországi edzősködéstől.

Szerintetek mi történik, ha egy orosz vagy egy román tornászlány ilyen eszelős kifogással áll elő? Minimum vége lenne a karrierjének. Tünde itt most cserben hagyta az országot tornában, ahogy Nagy Laci kézilabdában. Utóbbi sportág a nagyobb merítési lehetőség miatt túléli ezt az incidenst, de tornában minden egyes sportolót meg kell tartani.

Gyermekláncfűrész 2011.08.27. 19:44:02

A kislány félelme alaptalan, bár valahol érthető. Ugyanakkor erőltetni felesleges. Ugyan milyen teljesítményt várnának el egy versenyzőtől, aki végigrettegi az egész tornát?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.08.27. 19:45:31

@Vektor.: ha valasztani kell hogy 10 ev mulva kapsz egy jo kis rakot, vagy abba kell hagynod a sport karriered mit valasztanal ?
normalis reakcio nemet mondani ilyen eszement bajnoksagra, valoszinuleg lesznek meg paran akinek azert a vegere megjon az eszuk

Vektor. (törölt) 2011.08.27. 20:03:48

@version: Ha bármekkora veszély fenyegetné a sportolókat, szerinted nem derülne ki? Egy átlagember is fel tudná mérni a sugárveszély nagyságát, ha lenne egyáltalán.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.08.27. 20:41:48

@waszabi: "bocs, de egyszerűen nem hiszem el, hogy egy olyan országban, ahol a tengerbe és a talajba sem kevés cézium került (meg gondolom más is),"

Ha nem hiszed, akkor nincs mit tenni, érvekkel itt nem jutunk semmire. Namindegy, a többiek okulására írok pár sort.

"a baleset helyszínétől 250 kilométerre teljesen normális minden."

A baleset 20km körzetében 300kBq a sugárterhelés, az erőmű területén vannak 30.000kBq sugárszennyezések is, természetesen egy négyzetméterre vetítve. A 20 kilométeres körön kívül mindenhol 300kBq alatt van a sugárterhelés, ez éves szinten 5mSv terhelést okoz.

Összehasonlításképpen, Pécsett a természetes háttérsugárzás 160nSv/h, ez 1,4mSv éves terhelést okoz, Szombathelyen - az alacsonyabb értéket figyelembe véve ez 0,7mSv éves terhelés. Ha egy átlagos repülőutat tesz az ember, akkor kap 0,1mSv terhelést, egy panoráma fogröntgen 10mSv (!) terhelést okoz, egy mellkasi CT 20mSv (!).

Röviden, sorbatéve
- Repülőút 0,1mSv/alkalom
- Szombathelyen 0,7mSv/év
- Pécsett 1,4mSv/év
- Fukusima erőműtől legalább 20km távolságra az éves terhelés 5mSv/év
- panoráma fogröntgen 10mSv/alkalom
- mellkasi CT 20mSv/alkalom

Érdemes megnézni a mértékegységeket, van amelyik egy alkalomra szól, van amelyik éves terhelés.

"Azt valószínűbbnek tartom, hogy doziméterük manipulált."

Az összes kapható dozimétert előre manipulálták? A meglevőket meg utólag? Az egyetemi mérőeszközöket is? A külföldi újságírók külföldi eszközeit is?

"Inkább államérdek az, hogy 15 millió tokiói meg még vagy 30 millió környékbeli nyugton maradjon, mint pánik legyen."

Voltak ott sokan - katasztrófaturizmus, nem mértek eltérő adatokat. Voltak ott külföldi újságírók, nem mértek eltérő adatokat. Voltak ott szkeptikusok, mint te, nem mértek eltérő adatokat.

Komolyan úgy gondolod, hogy Japán méretű országban - ugye a külföldiek szabadon ki- és bejárhatnak - el lehetne titkolni azt, hogy mekkora a tényleges sugárterhelés?

"Ugye nem veszed a lelkedre , ha ez a szubjektív véleményem?"

Felőlem lehet a véleményed bármi. Én a tényeknek szoktam "hinni". :)

Mr. Waszabi 2011.08.27. 21:31:17

@auth.gabor: nagyon naiv vagy. De majd meglátjuk évek múlva, mit okozott ez a katasztrófa.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.08.27. 21:35:15

@waszabi: "nagyon naiv vagy. De majd meglátjuk évek múlva, mit okozott ez a katasztrófa."

ok.

Gyermekláncfűrész 2011.08.27. 21:36:05

@waszabi: Csernobil is alul teljesítetett. :)

M. Bertalan 2011.08.28. 07:35:27

A torna nem akkora üzlet, hogy egy fikarcnyi kockázatot is vállana bárki. Egyébként pedig a műkorcsolya vb-t is átrakták egy pillanat alatt, több tucat olyan város van kapásból, amelyik nyomban meg tudna rendezni egy 500 sportolós, egy létesítményes versenyt. Mondjuk Budapest. De pőlö Japánban is át tudnák vinni 5-10 messzebb lévő városba az eseményt.

Gondoljon bel abba is mindenki, hogy mondjuk Németországban milyen hiszti lett Fukusima miatt, egyetlen német sem tenné be a lábát, ha gond lenne.

Japán egy nyitott, demokratikus ország. Nem egy Szovjetunió. Ha ott hazudni akarnak, akkor egy akár hazai, akár külföldi újságíró fogja magát, aztán odamegy mérni. Ez számtalanszor megtörtént az elmúlt hónapokban.

lobster thermidor 2011.08.28. 08:38:37

@version:

Látható, hogy a pontosság sem az erényed.

Tisztázzunk pár apróságot.
1, azaz egy tornászlányról van szó!

Igaz, hogy őt sem kényeztetik orálisan, hanem ő hagy cserben másokat. Amúgy a többit sem szívatják, de ha mégis úgy lenne, akkor a világ összes olyan tornászát szívatják, aki elutazik Tokióba.
Ez az egész egy nagy szívás, neked...

lobster thermidor 2011.08.28. 08:48:16

@M. Bertalan:

Van itt néhány "okos", akinek a lételeme az összeesküvéselméletek gyártása.
Ők azok, akik szeretik összemosni a dolgokat.
Nyilvánvaló, ha valaki nem hisz a hivatalos adatoknak, léteznek független források, ahonnan megfelelően hiteles információkat lehet beszerezni. Manapság ez nem jelent problémát.
Azt viszont még nem láttuk, hogy a kétkedők alátámasztották volna a mondandójukat olyan adatokkal, amelyek arra utalnak, hogy komoly veszélyeket rejt a tokiói tornászvébén való részvétel. Ha hiteles akarna lenni a szombathelyi tornászlány és az edzői, előállnának azokkal a mérésekkel, amik az igazukat bizonyítják. (Már csak a többi tornász érdekében is. )
Ha nincs a birtokukban ilyen, akkor blabla az egész.

színesgumilabda 2011.08.28. 08:58:17

Szerintem meg azt felejti el itt sok kommentelő (és a poszt írója is sajnos), hogy ennek a szerencsétlen lánynak is egy élete van. Ha ő ezt kockázatosnak látja, tegye ezt. Ez az ő egyéni szuverén döntése. Nekünk meg semmi alapunk nincs arra, hogy őt ezért a döntéséért megítéljük. Azt a legkönnyebb megmondani, hogy másnak mit kéne csinálnia, csak teljesen felesleges.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.28. 09:41:59

@színesgumilabda: Teljesen egyértelmű, hogy joga van nem menni! A Szövetségnek meg joga van a további válogatottbeli részvételtől mentesíteni. Nehogy károsodás érje szegényt!
Azokat kellene megbüntetni, akik miatt a válogatott esélye csökken az olimpiai részvételre. Ugyanis velük a legnagyobb kibasz@s az egész!
pont

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.28. 09:44:55

@namitirok: Bocs, áttekintve ez is megtörtént. Már csak a többi versenyzőt sajnálom és remélem, találnak olyat, akivel esetleg kijuthatnak sugárzás nélkül az olimpiára!

színesgumilabda 2011.08.28. 10:06:28

@namitirok: Nem ment el, kapott büntetést. Ez eddig tiszta sor. Csak nekem ott kezd gusztustalan lenni az egész, amikor csak azért, mert valaki rátette az életét egy versenysportra, már az átlagemberek is elkezdik feljogosítva érezni magukat, hogy döntéseket hozzanak helyette. Ő egy tehetséges tornászlány, akinek joga van dönteni a jövőjéről, vállalva azt, hogy egy ilyen döntés után nem lesz helye a csapatban, mert lesz másik ember.
Az, ha nincs másik ember, és egy sportoló visszalépése miatt lényegesen csökken a válogatott esélye, az pedig már az utánpótlás-nevelés kérdése.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.28. 10:10:50

@színesgumilabda: Teljesen egyetértek, túl van lihegve a történet, mint szokás kishazánkban.
Nem megy el, megkapta érte, ami járt, de himlős azért csak nem lett szerencsétlen?
Az edzők felelősséget azért boncolgatnám kissé jobban.

lobster thermidor 2011.08.28. 10:24:11

@színesgumilabda:
@namitirok:

Valamikor nem is túl régen, az a mondás járta: "-...a címeres mez kötelez..."

Látom, ebben a rendszerben már ez sem érvényes.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.28. 10:32:18

@lobster thermidor: Az már egy ideje nem kötelez..mióta többet fial a válogatottnál a harmadik osztály Ausztriában...

színesgumilabda 2011.08.28. 10:38:24

@lobster thermidor:
Valóban, kötelez sok mindenre. De arra nem, hogy ne legyenek a saját életeddel kapcsolatban döntési lehetőséged.

Nézd, nap min nap személyesen látom, tapasztalom, hogy milyen lemondásokkal jár egy élsport egy fiatal lány számára. És bár sok kötelezettséggel jár a címeres mez, de ez nem jogosít fel minket arra, hogy az élsportolóinkat csak olimpiai/világbajnoki kvótákat/érmeket szállító tehervagonoknak tekintsük, és megfeledkezzünk arról, hogy nekik is csak egy életük van, amibe nekünk semmi beleszólási jogunk nincs.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.28. 17:13:27

Főleg, mert folyamatosan derül ki, hogy mennyi minden elhallgattak az illetékesek. Egyet kell értenem a lánnyal! A végén ki fog derülni, hogy nem is csak 1 erőmű ment gallyra... :(

ubu1 2011.08.28. 20:12:01

Nem, egyáltalán nem csak egy erőmű "ment gallyra". A legnagyobb zűrök Fukshimában voltak, de egy csomó más erőművet is leállítottak. Japánban jelenleg is energiahiány van pont a biztonság előtérbe helyezése miatt.
Fukushimát Csernobilhoz hasonlítani viszont óriási felelőtlenség és csak pánikkeltésre jó. Az, hogy az INES skálán mindkettő 7-es besorolást kapott, nagyon kevés indok ehhez.
Ha valóban veszélyes lenne Tokióban tartózkodni, annak nagyon sok jele lenne egy olyan globális társadalomban, mint a miénk a 21. században. Nem részletezem, az előttem szólók elmondták.
Mindössze annyiról van szó, hogy van egy sötétzöld bulvársajtón nevelkedett tyúk, akinek nem számít semmi, csak a saját téveszméinek tengerében lubickol. Ahogy már fentebb is írták, hülyének lenni önmagában szabad. Csak történetesen a csapatmunka nem az egyéni érdekekről szól, és ezt profi sportolóként már igencsak meg kellett volna tanulni. Aki hivatásszerűen profi sportra adja a fejét, annak igenis vállalnia kell bizonyos kockázatokat. Ezen kockázatok többsége valós (pl. ízületek fokozott kopása, szívmegnagyobbodás és e következtében a hirtelen szívmegállás esélye stb.). Ehhez képest némi beképzelt sugárterheléses kockázat miatt ugrálni nevetséges. Aki ezt teszi, az vagy szimplán hülye, vagy hazudik.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.29. 09:44:37

@ubu1: Az a gond, hogy a japán hatóságok nagyon elcseszték a kommunikációt! Mostanában derült ki, hogy azt mondták a környék lakóinak, hogy nincs sugárzás, közben már volt. Innen kezdve nehéz bármit is elhinni nekik.

"Aki ezt teszi, az vagy szimplán hülye, vagy hazudik." Vagy a sok ellentétes információnak nem hisz. Teccetek volna korrektül tájékoztatni és akkor lehetne hinni a kormányzatnak. Így van ez mindenfelé. Szerintem...
süti beállítások módosítása