Lájkolj a BL-döntőért!
Szeretnénk látni Görbiczék döntőjét!
(A következőkben nem a Digisportnál dolgozó riporterek, kommentátorok, szerkesztők, szakértők, vágók, technikusok, stb. ellen szólunk, hanem csak egy filozófia ellen!)
HA AZT AKAROD, HOGY MINÉL TÖBB EMBERHEZ ELJUSSON A TÖMEGAKARAT, LÁJKOLJ TE IS A BL-DÖNTŐÉRT! (a linkre kattintva találod a facebook-csoportot)
Az MKSZ európai szövetségnek írt levelét itt találod!
Akkor, amikor 2009-ben a romániai gyökerekkel rendelkező Digisport megvetette a lábát Magyarországon, még nem lehetett tudni, hogy az egyik legnagyobb ellenszenvet kiváltó csatorna érkezik a kábeleken hozzánk. A fiatal csatorna életében viszonylag hamar jött egy főszerkesztőváltás, de nem is ez hozott hírt a Diginek, hanem a terjeszkedési politikája. Úgy vette meg a Bajnokok Ligája-mérkőzések nagy részének (egyet máig a TV2 közvetít, de az is áttette a harmadik csatornájára, ez is megérne egy misét…) közvetítési jogát, hogy ha tíz emberből egy tudta fogni a csatornát, már sokat mondok.
A 2009-es kínai női kézi világbajnokság még ingyen volt nézhető a Digisport internetes oldalán, de nem sokkal később megismerkedhetett a magyar szurkoló azzal, mit jelent sms-ben pénzért jelszót venni ahhoz, hogy a BL-meccset nézhessen – majd cifrákat káromkodjon, mikor így is lefagy a szerver…
Aztán jött a terjeszkedés: Premier League, Serie A, Ligue 1, MLS, portugál foci, brazil foci, tenisz mesterversenyek, majd magyar röplabda és jégkorong, amerikai egyetemi kosár és focibajnokság, kosárlabda Euroliga, de ami leginkább kiverte a biztosítékot a magyar szurkolókból: kézilabda Bajnokok Ligája!
A legnagyobb szopás az volt az egészben, hogy a 2010-11-es szezon közepén vette át a Viasattól a Digi a közvetítést, amikor még a Győr, a Veszprém és a Szeged is érdekelt volt az egyenes kieséses szakaszban. Persze, értjük mi, hogy így akarják visszahozni a közösségi tévézést, de hogy otthon ne, csak sportkocsmákba költözve lehessen nézni kedvenc csapataink meccsét, az mát több, mint felháborító. Nem is értjük, a NMHH miért nem vizsgálta még ezt, hiszen korábban kimondták, hogy a közérdeklődésre számot tartó sporteseményeket országos tévének is közvetítenie kell.
HA AZT AKAROD, HOGY MINÉL TÖBB EMBERHEZ ELJUSSON A TÖMEGAKARAT, LÁJKOLJ TE IS A BL-DÖNTŐÉRT! (a linkre kattintva találod a facebook-csoportot)
Hát a Digi máig azzal takarózik, hogy ilyen meg olyan nagy már a lefedettsége, meg hogy szabad verseny van, aki akar valamit, az szolgáltatót vált, vagy vesz tányért a tetőre, de hát akkor is…
Most, hogy a Győri Audi ETO KC bejutott a kézilabda BL-döntőbe, még aktuálisabb a helyzet! Bár az ellenfél a félelmetes Buducsnoszt Podgorica, Görbiczéknek talán még sohasem volt ekkora esélyük megnyerni a hőn áhított trófeát (pedig ez már zsinórban a hatodik elődöntőjük volt), mert kis túlzással világválogatottjuk van. És, hogy pont ezt ne lássuk?.... Talán most kéne lépnie az MTV-nek.
Az MKSZ európai szövetségnek írt levelét itt találod!
50 komment a
Címkék: botrány győr kézilabda olimpia bajnokok ligája
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
campobaszo 2012.04.16. 17:09:06
Ahol mindig mindenki a bírókat szidja?Még a győztesek is?
A Digisport megvette a jogokat.Talán a jogtulajdonost is meg lehet kérdezni,hogy miért nekik adta el.
KÉZILABDA 2012.04.16. 17:24:08
Papirius Cursor 2012.04.16. 17:46:35
Miért nem a T-Home és a UPC a címzett, amiért nem veszi fel a Digisportot? Ja, hogy az üzleti érdekeik miatt? Azt lehet? Inkább nekimentek egy jogviszonynak, amihez semmi közötök?
Papirius Cursor 2012.04.16. 17:54:44
vtbxx 2012.04.16. 18:35:55
Papirius Cursor 2012.04.16. 19:00:11
Amúgy is tökmindegy, az EHF eladta nekik a jogokat, más nem vette meg, úgyhogy ez a szerződés él.
Most homályos "nemzetérdekre" hivatkozva belegázolni egy szerzett jogba... akkor legyen kommunizmus és kész.
Papirius Cursor 2012.04.16. 19:02:24
Milyen érdekes, a múlt héten még nem zavarta őket a DIGI? nem érzed, hogy itt valami nem stimmel?
vtbxx 2012.04.16. 19:07:22
vtbxx 2012.04.16. 19:07:57
Papirius Cursor 2012.04.16. 19:15:20
De különben is, ha megveszed a Mona Lisát és kiakasztod a spájzodban és csak te nézheted, akkor csak te nézed.
stikasz_1 2012.04.16. 19:24:11
Mellesleg ha megnézi az ember, miféle csatornákat erőltet bele a programkínálatba mondjuk a UPC, azt kell gondoljam, 5-6 is kimaradhatna a Digi Sport kedvéért... A Diginél bezzeg elég sok UPC érdekeltségű csatorna van, pl. a Sport1 és Sport2 is.
Papirius Cursor 2012.04.16. 19:33:29
Előtte jó volt a DIGI pénze, most többet remélnek, ennyi az egész. Mint a sakálok.
Papirius Cursor 2012.04.16. 19:35:09
vtbxx 2012.04.16. 19:48:10
vtbxx 2012.04.16. 19:51:44
Papirius Cursor 2012.04.16. 19:55:52
Írj egy levelet a szolgáltatódnak, és kérd a Digi felvételét a kínálatba. és ha elég sok ilyen bátor polgár lesz, akkor a gondod megoldódik.
vtbxx 2012.04.16. 20:38:41
fighting 2012.04.16. 20:44:22
Az állam, tehát az én pénzem is meg nem kell ilyen dolgokra költeni. Van sok sokkal fontosabb dolog is ennél, amire nem jut pénz.
Az meg mindent elmond a női kézilabda nemzetközi elismertségéről, hogy előbb találok streamen krikett meccset, mint női kézilabdát.:)
Papirius Cursor 2012.04.16. 20:47:04
Papirius Cursor 2012.04.16. 20:48:35
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.16. 21:16:04
Remélem, a Digi hamarosan eltakarodik Magyarországról.
Papirius Cursor 2012.04.16. 21:33:28
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.16. 21:39:14
csiri bá 2012.04.16. 21:48:27
Na oszt a műhód nagymagorország melyik részletét is nem fedi le? :)
digi.hu/lakossagi/tv/muholdastv
3 rugóért még sport 1-2 is van ha jól látom...
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.16. 21:54:42
antifa raus 2012.04.16. 21:56:26
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.16. 21:59:46
Van egy egyirányú utca, benne egy-két kocsma, a legjobb sörökkel. Hangulatos kocsmák, mindkettőben 3-3 nagyon jó, a legjobb! csapolt sör.
Jön egy új kocsma, ami azzal kezd, hogy kizárólagos szerződést köt a a legjobb sörök beszállítóival, és azt mondja, tele lesz a hely, már most is sokan vannak... Nem igaz persze... Kérdés: az emberek átmennek az új helyre a sör miatt, vagy anyázni fogják?
csiri bá 2012.04.16. 22:01:03
különben is jobban érdekel annak a kupadöntősnek a mérkőzése, akinek ismétlésre van lehetősége (mert tavaly is nyert), mint azé, aki sokadik kísérletére végre egyszer eljutott a döntőbe. :)
Persze azért respekt nekik is.
csiri bá 2012.04.16. 22:01:38
ComLo 2012.04.16. 22:03:38
Lehet (és kell is) ekézni mind a magyar média sportszabályozását. Egész másért de lehet (és szintén kell is) ekézni a Digi-t. De szerintem ez pont nagy butaság.
antifa raus 2012.04.16. 22:05:35
csiri bá 2012.04.16. 22:10:51
te mit tennél a sörgyár helyében?
továbbra is 10kért adnád hordóját a többinek vagy 20kért az újnak?
mert ugye az hordónként 10k plusz bevétel, amiből neked is jut, mint sörgyár (Európai kéziszövetség), meg a melósaidnak is (csapatok).
vagyis a szövetség és a csapatok is plusz pénzt nyernek vele, mind1 hogy te meg más nézni tudja-e vagy sem...
az már a digi baja ha csak 10ezren képesek nézni... az összeget akkor is ki kell köhögnie a szövetségnek, meg akkor is ha 2milliónyian képesek nézni... biznic is biznic
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.16. 22:17:00
Ez biznic, ja, azért nem baj, ha nem tetszik?
ComLo 2012.04.16. 22:19:49
Huh de beteg elképzelés a világról :-D.
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 10:11:37
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 10:13:53
ComLo 2012.04.17. 13:26:17
És miért is akarnád töröltetni? Nem az ellen ágáltál hogy ahol működik már 3 kocsma oda újabb (még ha olcsobb, szebb, jobb) akkor se költözhessen. És hogy te inkább elmennél elötte és max köpnél egyet? :-)
Félreértés ne essék, utálom a Digisport-ot, de amit te (illetve amit a post) felhoz, az szín tisztán piacellenes, demagóg és butaság.
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 13:35:08
tehát a beteg elképzelés a világról a te fejedben van, nem az enyémben
de ha nem érted, sajnálom, én nem fogok segíteni
ComLo 2012.04.17. 13:55:49
Ez az év vicce komolyan... Te burokban éltél eddig, vagy még életedben nem vitatkoztál senkivel? :-)
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 13:59:24
ComLo 2012.04.17. 14:09:41
Ennek ellenére, támánál maradva, eddig a neked ellentmondó 20-30 érvből semmire nem sikerült válaszolnod. Ill csak annyit hogy te jobban szereted mikor semmi sem változik, és minden ugyanúgy marad. Ezt se sportmédia szemmel, se közgazdaságtanilag nem igazán látom alátámasztottnak.
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 14:17:29
a) Tehát te azt mondod ha valami működik valami, valahogy, akkor azon ne is lehessen változtatni?
b) te jobban szereted mikor semmi sem változik, és minden ugyanúgy marad.
Hol a 20-30 érv? gyűjtsd össze - ja nincs ilyen, akkor egy újabb csúsztatás.
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 14:28:42
Azt gondolsz, amit akarsz, és én is azt, amit akarok, ennyi... hidd el, a DIGI országos adatai ezt alátámasztják, hogy az emberek többsége inkább velem ért egyet. (Amúgy erre is szarok)
ComLo 2012.04.17. 15:01:59
Nekem (veled ellentétben) erre nincs szükségem, köszi. Csak mellékesen azért is válaszolgatok, mert ledolgoztam pár évek sportmédiában, és zavar ha emberek hüklyeséget állítanak pálne hazugságra alapozva. Nem el kell hogy keserítselek nincs ilyen felmérés, olyan viszont van ami ennek pont homlokegyenest állít. És igen ahhoz hogy szerződést kössenek az EHF-el szigorú szabályoknak kell megfelelni. Te otthonról azt állítod ennek nem felelnek meg.
Te állítottad hogy (idézem):
"
Van egy egyirányú utca, benne egy-két kocsma, a legjobb sörökkel. Hangulatos kocsmák, mindkettőben 3-3 nagyon jó, a legjobb! csapolt sör.
Jön egy új kocsma, ami azzal kezd, hogy kizárólagos szerződést köt a a legjobb sörök beszállítóival, és azt mondja, tele lesz a hely, már most is sokan vannak... Nem igaz persze... Kérdés: az emberek átmennek az új helyre a sör miatt, vagy anyázni fogják?"
Erre a példádra volt általában a legtöbb reakció aki lehülyézett. De akkor felteszem megint a kérdést:
Ha valahol működik egy kocsma akkor amellett nem lehet újat nyitni? Akkor sem ha ott jobb lesz a sör? Vagy csak szimplán sört nem árulhatnak?
Konkrétan ide: Szerinted nem lehet sport TV-t indítani ma a világban?
ComLo 2012.04.17. 15:03:48
Az a tipikus magyar mentalítás zavar hogy "nem értek hozzá, nincs közöm hozzá, nem rendelkezem adatokkal a témában, de leugatok mindenkit".
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 15:19:09
Hol a sok lehülyéző, vagy neked külön fórumod van?
a példát, hogy nem érted, arról én nem tehetek... ugyanazokról a sörökről van szó!!! ezért nem lehet jobb az új helyen, mert ugyanaz... !!! érted már? ráadásul az emberek megszokták a régit, ami hangulatos, jó hely! Meg: Mi az hogy nem sört árul? miért, a DIGI nem ad fociközvetítést? pont ez a lényege a problémának.
Érted már? Komolyan nem tudom, hogy dolgozhattál te bármilyen médiában, ha olvasni és értelmezni sem tudsz.
bazz, egy egyszerű, analóg példa meghaladja a képességeidet.
Csiri bá megkérdezte, hogy mit tennék a sörgyár helyében... hát ez az, ki szidja a sörgyárt? senki. Pont a sörözőt utálták meg a mohóság miatt... mert a DIGI mohó volt, az emberek meg nem szeretik a mohóságot, ennyi... nem közgazdaságtan, nem biznic, egyszerű emberi lélektan az egész. A DIGIT a nagy többség utálni fogja, mert úgy érzik, hogy elvette tőlük a szórakozásukat... és dafke nem fognak rá előfizetni, érted már? Ez nem üzleti dolog, ez emberi, van még ilyen, érdekes, nem?
Az EHF szigorú szabályai, na hiszen, a kelet-európai ember úgy veri át a nyugatit, ahogy csak akarja, mert egyszerűen nem feltételezik, hogy át akarják verni őket. Ott ez nem szokás. Számtalan példát tudnék erre felhozni. pl: lengyel-ukrán foci eb szerinted hogy? Az EHF-nél szerintem azt se tudják, hogy pontosan hol vannak Kelet-Európai országhatárok.
Adatokat meg a net korában honnan? na ne viccelj.
ComLo 2012.04.17. 15:35:42
Csak egy ember mutass rajtad kívül aki szerint nem komplett baromság amit itt összehordasz. És a legszebb hogy te is belátod hogy adatok nélkül sületlenségekre alapozva írod mindezt.
De mivel láthatóan szellemi deficittel küzdesz ezért segítek:
- A Diginek joga volt megvenni a közvetítést. Pont.
- (mellékesen) A korábbi viasat-nál a sport eléggé profitidegenvolt, lefedettsége pedig nem volt sokkal jobb.
- A Digi közvetítéseinek minősége és szinvonala (mivel sportcsatorna és profiljukba vág) sokkal minőségibb mint korábban.
Esetünkben a te példádban ott tartunk hogy jött egy új kocsma ahol ugyanazt a sört adják, csak zacc nélkül nem köpnek bele. Még csak nem is drágábban.
Akinek igénye volt rá az el tudta érni (kb 1 évig türelmi idő után ameddig neten tudtál mindent nézni).
Nem általában a Digi megitélése nem rosz, sőt!
Hogy milyen mókamike semmihez nem értő ember vagy azt ez bizonyítja:
"Az EHF szigorú szabályai, na hiszen, a kelet-európai ember úgy veri át a nyugatit, ahogy csak akarja, mert egyszerűen nem feltételezik, hogy át akarják verni őket. Ott ez nem szokás. Számtalan példát tudnék erre felhozni. pl: lengyel-ukrán foci eb szerinted hogy? Az EHF-nél szerintem azt se tudják, hogy pontosan hol vannak Kelet-Európai országhatárok."
Ez tényleg no comment barátom. Elhiszem hogy a csavargyárban a szallag mellett a nagy zsidó összeesküvés mellett úgy képzeled hogy ez úgy működik hogy mondanak valamit majd az EHF (akik európai szövetség lévén még európát sem ismerik (bazz de hülye vagy :-D )) pedig rábólint.
Tényleg legjobb lenne ha abban lennél okos amihez tényleg értesz. Látom a sportközvetítések nem tartoznak ebbe.
Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2012.04.17. 15:53:56
Használj vesszőt!
ComLo 2012.04.17. 16:01:31
dr. v.b.1990 2012.04.21. 20:26:40
"a Viasat lefedettsége nem sokkal jobb mint a DigiSport-é. "
Mind a kettő Viasat csatorna benne van az összes kábelszolgáltató kínálatába.