2011.08.31. 21:21, Írta: MatthiasHüvelyk

Volt egyszer egy Népstadion

Pénteken magyar-svéd, de az Eb-selejtezők után lebontják a kultikus szocialista betonteknőt. Senki sem tudja mikor és mi lesz a helyén, de lebontják.

Ledózerolni vagy nem ledózerolni? - alapvetően ez a kérdés a Puskás átépítése kapcsán. Mert afelől nincs kétség, hogy valamit kell vele tenni, és a lehető leggyorsabban, mert az hagyján, hogy minden egyes sporteseménynél dörmögünk egyet a megnyithatatlan felső karéjon, a stadion lelátója nemcsak gyom-, fűszer- és gyógynövények, meg apró bokrok élőhelye, hanem jó ideje életveszélyesen elrohadt. És a rohadás nem méltó Puskás nevéhez – a focinkat most hagyjuk.

A 2002 előtti stadion-rekonstrukciós lázból érthetetlenül pont a nemzet arénája maradt ki, de a kétezres évek közepén fellendült (egyelőre önmaga paródiájának tűnő) „rendezzünk Budapesten olimpiát”-mozgalmak, a 2007-ben elbukott 2012-es foci Eb-pályázat, és egy éve az új MLSZ-vezetés újító tervei közt már képben van az új Puskás-stadion építése. Sőt, már tervben is.

2006-ban egy Budapesti Olimpiai Központ ötletpályázat keretében már születtek tervek a leendő arénáról (ezeket a képeket lásd alul), de kézzelfogható makettek csak az Eb-pályázatra készültek. Az UEFA előírásai szerint egy Európa-bajnokság döntőjét minimum 50 ezer férőhelyes stadionban kell rendezni, és mivel a döntő Budapesten lett volna, így az a terv is így készült. Ez a méret azonban irreálisan nagy egy átlagos magyar válogatott meccshez, jó, ha kétévente egyszer telne meg, így az okosok kisebb, de 30 ezresnél nagyobb stadionban gondolkodnak.

Ha megkaptuk volna az Eb-t, ilyen Puskás-stadionban lett volna a döntő.
Örök téma, hogy a rengeteg válogatott meccset, legendás kettős rangadót, atlétikai Európa-bajnokságot megélt 1953-ban átadott (leánykori nevén) Népstadion legnagyobb problémája, hogy távol van a nézőtér a küzdőtértől, így élvezhetetlenek a rendezvények. Nagy sansz van rá tehát, hogy a finnek elleni októberi hazai Eb-selejtező után lebontandó monstrum helyén angol mintára egy atlétikai pálya nélküli aréna épül. Ez pedig újabb problémát vet fel, hiszen mi lesz így a magyar atlétikai élettel, ha normális nemzetközi versenyt sem tudunk rendezni, illetve mi lesz az olimpiai álmokkal (ami már finomodott arra, hogy a 2017-es Világjátékokra, azaz a „kutyát nem érdeklő olimpiára” pályázunk), ha nincs egy központi, multifunkcionális arénánk? Az elmúlt hónapokban olyan tervek is napvilágot láttak, hogy a mostani lelátó egyes részeit muzeális jelleggel meg kéne hagyni, és a kisebb stadion ebbe beleépíteni, mert a bontási költségekből egy kisebb arénára vígan futná vidéken.

A lipcsei aréna mintájára az eredetibe épített, földbe süllyesztett aréna tervei.

Márpedig aréna lesz! A FourFourTwo magazin nemrégiben közölt egy interjút Varga Mihállyal, az új évezred legtöbb hazai stadionját megépítő KÉSZ-csoport vezetőjével a leendő Puskás terveivel kapcsolatban – állítólag már megbízásuk is van, egy angol csoporttal működnének együtt, akik az Arsenal Emirates-ét is felhúzták, és már lemodellezték, a Puskás mostani helyén megépíthető-e egy hasonlóa aréna. A lenti tervek között pedig megtalálod a Hajcsatok verzióját a leendő Puskásra is.

Interjú Cél: Az, hogy a meglévő területen, a Puskásék lába nyomát őrző gyep megtartásával, állami tulajdonban maradva létrejön egy klasszikus labdarúgó aréna. A stadion kontúrvonalait nem lépjük át és a nézőtér közelebb kerül a játéktérhez. Így jobb lesz a rálátás a pályára, forróbb hangulatot lehet biztosítani és a stadion maga kisebb helyigényű lesz. Ezáltal megtartható a pálya, a szoborpark és a mostani stadion több történelminek mondható eleme.

Fenntartás: A stadion vendéglátóhelyeit a hotellel és a konferencia létesítménnyel összekapcsolva lehetne üzemeltetni, biztosítandó a folyamatos kihasználtságot. A komplexum forgalmát saját éttermekkel, bárokkal és olyan kereskedelmi létesítményekkel lehetne fellendíteni, melyek a stadion területének egész éves kihasználtságát biztosítanák. Hogy mást ne mondjak, az Arsenal stadionjában tízezer vendég ültethető le az éttermekben és a sörözőkben. Nem csak meccsnapokon.

Jó helyen van a stadion? A lehető legjobb helyen. A megközelíthetősége egyedülálló és minden érv a hagyományok mellett szól. Érdemes úgy is rátekinteni a stadionra mint egy rendkívüli jelentőségű területmegújítási projektre. A londoni Emirates fejlesztése révén egész Nagy-Britannia legnagyobb területmegújítása valósult meg. Kétezer új otthon épült a stadion közvetlen környezetében, óriási közlekedésfejlesztés történt és azt is fontosnak tartom, hogy sok zöld megoldást alkalmaztak. Magát a stadiont környezetkímélő passzív rendszerekkel hűtik és fűtik. Ez a fejlesztés kitűnően példázza azt, hogy egy élő stadion miként válik a városi terület megújításának motorjává. Tudom, hogy minálunk még nagyon újszerű ez a gondolat, de érdemes megbarátkozni azzal, hogy a futballaréna a találkozások, az üzlet és az asztali örömök központja is.

A Hajcsatok stadionötlete az 1998-as franciaországi foci vb-re épített elegáns Stade de France kicsinyített mása. Nem kell nekünk 80 ezer szék és három karéj, elég lenne ennek a fele, de ami a franciák szentélyét különlegessé teszi, az pont a nézőtere. A legalsó karéj ugyanis a rendezvénytől függően variálható, a középső szint alatt elrejthető/onnan kihúzható, így nézőbarát labdarúgó-meccsek, de remek hangulatú atlétikai versenyek rendezésére is alkalmas. Az ilyen megoldás drága ugyan, de még mindig olcsóbb, mint egy teljesen új atlétikai/olimpiai stadion építése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2006-os Budapesti Olimpiai Központ ötletpályázat lejgobb pályamunkái. Fotók: index.hu, epiteszforum.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készült 2009-ben is egy terv a Napur Architect Építész Iroda tervezőasztalán (fotók is onnan). A terv egyszerűen gyönyörű, még a Stade de France-ra is emlékeztet. - bár leginkább a római Colosseumra. Egy bökkenője van: 70 milliárd forintba kerül.

 

 

 

 

 

96 komment a

Címkék: olimpia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amatőr 2011.09.01. 17:20:30

Ledózerolni és új stadiont építeni? Kinek? Minek?

Nyakig ül a szoáréban az ország, a lakosság jelentős része a tönk szélén és akkor agyamentek milliárdokat herdálnak két, közönség nem látogatta sportág stadionjára, ami az elkövetkezendő évtizedben garantáltan csak veszteséget termel?
Az elmúlt két évtizedben összesen nem volt annyi néző atlétikai versenyen széles e hazában, amennyinek a jegyárából egy év fenntartási költség kitelne.
A focistadionok üresek, mi a csudának kell még egy üresen tátongót építeni. A P.F. stadion nyugodtan összedőlhet, nincs szükség a helyére. A városképet pedig az ezerszám lepusztult, száz éve nem tatarozott lakóház sokkal inkább rontja.
Azért pedig, mert évtizedenként ide látogat a Rolling Stones, talán nem kellene új stadiont építeni.

„Ez pedig újabb problémát vet fel, hiszen mi lesz így a magyar atlétikai élettel, ha normális nemzetközi versenyt sem tudunk rendezni, illetve mi lesz az olimpiai álmokkal”

Az atlétáknak sportpálya, tornaterem és rengeteg utánpótlás kell, a rengeteg érdeklődő elfér az MTK fedett lelátóján.

„...az Arsenal stadionjában tízezer vendég ültethető le az éttermekben és a sörözőkben. Nem csak meccsnapokon.”

Nálunk meg van, hogy egy egész bajnoki fordulóban nincs a stadionokban összesen annyi néző.

”Fenntartás: A stadion vendéglátóhelyeit a hotellel és a konferencia létesítménnyel összekapcsolva lehetne üzemeltetni, biztosítandó a folyamatos kihasználtságot.”

Akkor épüljön vendéglátóhely, konferenciaterem és hotel, ami reszli költség a stadion betonkaréjához képest.
Minek a kabát, ha csak a gombokra van szükség?

Ám, ha van rengeteg tehetős és lelkes pénzember, aki erre pénzt áldozna, akkor adják át nekik kizárólag erre a célra a területet ingyen 100 évre és azok építsék fel és üzemeltessék a saját hasznukra. Ha szükség lesz rá, majd bérbe lehet venni. Arra az évi egy-két alkalomra.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 17:49:49

A bajnoki fordulók nézettsége csak az egyik figyelembe veendő tényező. Alapszempont: az idegenforgalomból tudunk pénzt szerezni, másból már nemigen. Így tehát ha a fővárosban nincs egyetlen elég nagy, ha úgy tetszik, reprezentálásra valamennyire is alkalmas stadion, akkor az egész ország jelezné vele azt, hogy ez egy csóró környék, ide csak az elvadult környezetet kedvelő turisták jöjjenek romnézőbe.

A stadiont nem a bajnoki tökölődésekre kell megépíteni, hanem arra a pár esetre, amikor sikerül valami annál jóval nagyobb érdeklődést kiváltó eseményt rendezni. Amelyek közé feltétlenül be kell venni nagy atlétikai eseményeket is. Volt már olyan nálunk, én is kint voltam, sok néző volt. Kell egy nagy stadion, a fővárosban, mert ha valami komoly rendezvény összejönne, és nem tudjuk hol megrendezni, az nemcsak baromi kínos, hanem csúfos pénzveszteség is lenne.

Szegények vagyunk, mint a templom egere, de ha csak ülünk és osztogatjuk szét a maradék kölcsönöket, akkor végül elrohadunk mindenestül, kész, vége, szanálható az ország. Néha be kell fektetni dolgokba, akár sok, fájóan sok pénzt is. Ez alaptörvény, mindenki ismeri. A cél, hogy a befektetések ésszerűek és nem magánzsebeket duzzasztóak legyenek. Ne azt fogyeljük, hogy kell-e stadion, ne is azt, hogy mennyibe kerül, hanem azt, hogy többért csinálják-e meg, mint amennyibe kerül.

Elstron 2011.09.01. 17:50:38

@Amatőr: Mert szerinted csak focimeccseket lehet rendezni egy stadionban, okoska? Elárulom, hogy bármilyen tömegrendezvényre alkalmas, legyen az koncert, színmű, akármi.

És igen is szükség van egy európai-szintű stadionra. Legalább egy legyen az országban!

v.l 2011.09.01. 17:51:41

@Amatőr: csak egyet tudok ezzel érteni. nem értem, hogy állami pénzből miért is kellene erre a célra tízmilliárdokat elverni. ha ez üzlet, akkor nyúljanak a zsebükbe az élelmes vállalkozók, és építsenek saját kockázatukra saját pénzükből. aztán vagy bejön nekik, vagy nem.

olimpia? magyarországon? irreális vágyálom, 10-20 éven belül nem lesz rá pénz. majd ha a magyar gdp az eu átlaga felett lesz, akkor talán.

becike4 2011.09.01. 17:56:11

Háromezer nézőnek nagyon fontos stadiont építeni.Mondja már meg valaki a gonosz törpének,hogy előbb foci kéne,akkor lesz néző,szponzor,pénz,paripa,s lesz miből építeni.A magyar felnőtt labdarúgásra költött minden fillér kidobott pénz.De a vezír jól érzi magát,és ez a lényeg.Barmok.

becike4 2011.09.01. 17:57:45

@Elstron: Bármilyen tömegrendezvény?Akkor a mindenkori kormányok elleni megmozdulások is?

v.l 2011.09.01. 18:00:47

@Androsz: "A stadiont nem a bajnoki tökölődésekre kell megépíteni, hanem arra a pár esetre, amikor sikerül valami annál jóval nagyobb érdeklődést kiváltó eseményt rendezni. Amelyek közé feltétlenül be kell venni nagy atlétikai eseményeket is."

Mondj már egy fizetős eseményt, amire nem elég a BS ~12 ezres befogadóképessége, és van rá fizetőképes kereslet is.

Ingyenes rendezvényt meg a Hősök terén is lehet tartani, lásd Sting 2004. Pont ugyanúgy megöli a környék közlekedését, mint amikor 20-30-40 ezer ember próbál bejutni egy stadionba.

MakoG 2011.09.01. 18:07:38

@becike4: Részben igazad van, de kulturált körülmények között egy szar meccs is sokkal élvezhetőbb és sokkal többen ki is fognak menni rá. Én nem a szar foci, hanem a Népstadion lepusztult állapota miatt járok egyre kevésbé válogatott meccsekre.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 18:19:09

@v.l: "Mondj már egy fizetős eseményt, amire nem elég a BS ~12 ezres befogadóképessége, és van rá fizetőképes kereslet is."

Az atlétikai EB-t például nagyon izgi lett volna a BS-ben rendezni. Szurkolni, hogy a kalapácsot ki tudja kétszer ugyanazon a lyukon kidobni a tetőn. A 100 méteres síkfutást is megrendezhették volna két részletben.

2011.09.01. 18:20:47

"A 2002 előtti stadion-rekonstrukciós lázból érthetetlenül pont a nemzet arénája maradt ki"

Én emlékszem, hogy a kétezres évek elején is felvetődött a kérdés, de már akkor 4 milliárdba került volna - a bontás. Felújítani meg egyszerűen értelmetlennek találták, már akkor is. Bár tartottak itt 1998-ban atlétikai eb-t (és nem is rosszat, azt még a külföldiek is elismerték, hogy a rendezés jó volt, de a Népstadion állapota elképesztette őket), nem hiszem, hogy az atlétikára kellene építeni. Usain Bolton kívül egy átlagember egy atlétát sem tud megnevezni, egyszerűen nincs elég érdeklődés az atlétika iránt.

A foci más (bár én utálom), ott egy jó stadionra szükség lehet a fővárosban. A budapesti csapatok felváltva használhatnák, ehhez hozzájönne pár válogatott meccs, esetleg egy BL döntő megrendezése. Koncertek, előadások stb. és talán az üzemeltetés költségei visszajönnének, de egy ilyen stadion megépítését Magyarországon a privátszféra nem képes finanszírozni. Az államnak meg most talán nem ezzel kellene foglalkoznia, látható mi lett a sávolyi pályából, pedig Újhelyi István hogy sütkérezett a dicsfényben...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.09.01. 18:30:33

@Androsz: Gondolod, hogy a "nagy atlétikai események" valóban tömegeket tudnának bevonzani? Én ebben igencsak kételkedek...

@v.l: "Mondj már egy fizetős eseményt, amire nem elég a BS ~12 ezres befogadóképessége, és van rá fizetőképes kereslet is."

Például a seperc alatt teltházas lett AC/DC, vagy a tavalyi Metallica, ahol Lars Ulrich pocsék dobolásánál csak a stadion katasztrofális mivolta kapott több kritikát. :-) És teljesen jogosan, mert a bejáratnál hömpölygő húgytengert nem lehet csak a közönség bunkóságával magyarázni. Vagy egy normális stadionkoncert valószínűleg Madonna rajongóinak is jobban tetszett volna, mint ami a Kincsem parkban zajlott.

De mindenki azon anyázik például, hogy egy U2-koncertet miért nem lehet nálunk megszervezni egy normális stadion és az üzemeltetők hozzáállása miatt. "Válság" ide, hazai sz@rrágás oda, vannak még olyan világsztárok (az előbbiek mellett még például a Bon Jovi ilyen), akikkel meg lehet itthon is tölteni stadionokat, ha mást nem, akkor azzal, hogy a régióban csak itt lépnek fel.

Az persze nem kicsit paradox, hogy nem a futball miatt lenne több értelme egy normális stadionnak, de sajnos ez jó darabig nem fog változni...

dr. v.b.1990 2011.09.01. 18:31:31

Amúgy a fanyalgóknak csak annyit,hogy a nálunk rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokban is különb stadionok vannak mint nálunk.

craslorg 2011.09.01. 18:44:14

Egy stadion nem eg átlagos magyar bajnokira épül. Ha több sportágnak készül, akkor rendeznek benne évente 10-12 válogatott meccset maximum, mellette 1-2 atlétikai viadalt (például a nem régi Gyulai István emlékverseny kiváló alap egy hosszú távú atlétikai viadalra minden évben). Van benne évente 3-4 koncert, esetleg még 2-3 tömegrendezvény és ennyi. Néha bónuszként akár EL döntő vagy ha több férőhelyes, akkor BL döntő.
Egy ilyen beruházás nyilván nem 1 év alatt hozza vissza az árát, de visszahozza. Nem csak maga a stadion, lehet az nullszaldós, hanem a járulékos bevételek: a vendégek, szurkolók sokat költenének.
Emellett a 3 ezer nézőszámhoz annyit, hogy a válogatott meccsekre mostanában mintha többen lennének kíváncsiak. Svédek ellen 30 ezer ember várható, de egy gyengébb csapat ellen is kinn van 10-15 ezer ember.
Egy szép és modern stadion még többeket rávenne, hogy kimenjenek.
Megjegyzem az angolok is van egy stadionjuk, nevezetesen a Wembley, ahol évente talán jó, ha 20 rendezvény van. Ha nekik megéri a befektetést, akkor máshol is.
Azt aláírom, hogy ne folyjanak el a milliárdok, dde megfelelő koncepcióval, nem zsebremutyizással egy jó befektetés.

v.l 2011.09.01. 18:53:27

@no-night: Én voltam azon az AC/DC koncerten, és ha helyette egy négyszer akkora helyen tartották volna, akkor én nem mentem volna el. Ugyanis van az a pont, ahol már legfeljebb távcsővel van esélyem az előadókat látni, és ott én megszűnök fizetőképes kereslet lenni tizensokezer forintos jegyár mellett. Ennyi erővel CD-ről is hallgathatnám őket...

Én értem, hogy minél több ember szopik a nézőtéren, annál több nyereség landol a szervező zsebében, de hadd ne legyen már ez a szempont, amikor arról elmélkedünk, hogy mit finanszírozzon az állam. Tartsanak két egymást követő nap koncertet, ha tényleg annyira viszik a jegyet (szerintem mondjuk az AC/DC esetén sok nepperen rajta maradtak eladatlan jegyek), ahogy ez más helyeken is szokás.
Amúgy meg ha pl. egy együttes nem 18 évente egyszer tolná ide a képét, akkor meg elég lenne a BS is. Ha az elmúlt 10-12 évben lett volna itt 2-3 AC/DC koncert, én mondjuk csak egyre mentem volna el. Így, hogy extrapolálva az eddigi intenzitást a legközelebbi alkalom kb. a haláluk után lesz, naná, hogy egy csomó ember nem hagyta ki a lehetőséget.

@Androsz: az okés, hogy az atlétikai EB összes sportágára nem frankó a BS (én nem értek hozzá: az ilyeneket nem több külön helyen szokták rendezni, sportágak szerinti bontásban?), de az tuti, hogy Magyarországon még a BS is overkill lenne egy atlétikai EB-re, kapacitásban, még ha az összes sportág egy helyen lenne, akkor is.

Pamuk 2011.09.01. 19:10:18

Dózer és park a helyére. Soha többé stadiont a focinak!

Chrysippos 2011.09.01. 19:20:12

@becike4:
Az utóbbi pár évben az alábbi válogatott meccseken voltam kint:

Magyarország-Dánia 20000 néző
Magyarország_Albánia 20000 néző
Magyarország_Málta 30000 néző
Magyarország-Svédország 42000 néző
Magyarország-Portugália 42000 néző
Magyarország-San Marino 10000 néző
Magyarország-Hollandia 25000 néző
Magyarország-Izland 10000 néző
Holnap lesz Magyarország-Svédország 20000-25000 néző

Ezek voltak az utóbbi 2-3 évben.

Az utóbbi 10-12 évben voltak:

Magyarország-Portugália 60000 néző
Magyarország-Olaszország 60000 néző

Debrecen BL meccsei 30000-40000 néző
Fradi EL meccsei 30000 néző

Plusz volt még egy pár koncert is sok nézővel.

Akkor milyen 3000-es nézőszámról beszélsz Te?

driopios 2011.09.01. 19:20:48

Építsenek inkább jégcsarnokot a helyére.

becike4 2011.09.01. 19:21:42

@MakoG: Amikor a Fradi pályán lebontás előtt állt a fatribün,az emberek tolongtak a jegyekért,mert volt foci.Senki nem sírt azért,hogy milyenek a körülmények.Ha ma az Újpest BEK elődöntőt játszana,a Fradi Európa Ligát nyerne,telt ház lenne a Stadler stadionban is.A mai magyar foci tehetségtelen,képzetlen,tisztességtelen emberek gyülekezete,fogadási csalásokról.pénzmosásról szól az egész.

becike4 2011.09.01. 19:30:07

@Chrysippos: Aha.Csak nem miattunk mentek ki annyian,hanem a portugálok,hollandok,svédek miatt,mert jó látni élőben olyan labdarugókat,akik le tudnak venni futtában egy lasztit,nem esnek el a felezővonalban,és húsz perc után nem a seggükön veszik a levegőt.Unalmas már,de volt idő,mikor az általad felhozott nézőszám duplája volt a rendszeres a Népstadionban,csak nem válogatott,mert az természetes volt,hanem bajnoki meccseken.SEMMI PÉNZT A MAGYAR FOCIRA!Szélhámosok,megélhetési edzők,vezetők,játékosok,politikusok,TAKARODÓ!

Amatőr 2011.09.01. 19:31:42

@craslorg:" Megjegyzem az angolok is van egy stadionjuk, nevezetesen a Wembley, ahol évente talán jó, ha 20 rendezvény van. Ha nekik megéri a befektetést, akkor máshol is.
Azt aláírom, hogy ne folyjanak el a milliárdok, dde megfelelő koncepcióval, nem zsebremutyizással egy jó befektetés."

Csak Londonban él vagy 10 millió ember és Anglia meglehetősen gazdag ország.
Mi pedig igen szegények vagyunk és száz és egy szükségesebb, fontosabb, hasznosabb beruházásra sincs pénz, tehát a stadionépítés
felelőtlen pénzszórás, ami 100 év múlva sem térül meg, de nyöghetjük a súlyát.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.09.01. 19:35:11

@Amatőr: Unterschrift Pálnak építik, hogy legyen mit igazgatnia, ha kiköltözött a Sándor palotából.

HRH 2011.09.01. 19:38:42

OFF!

@Amatőr: És szerinted a "szarból" hogy lehet kimászni? Várunk, hogy majd jobb lesz? Vagy esetleg a hitelt nem ilyen "baromságra" költjük, hanem szétosztjuk az emberek között, hogy feléljék ("megegyék"!)?
Ezek biztos jó dolgok, de a probléma egyiktől se fog megoldódni... Perpillanat bármennyire szar is a helyzet, csak előre tudunk menekülni, pl. ilyen beruházás(oka)t indítani amikből előbb utóbb bevételek lesznek. Az állam nem szokott gyárakat és hasonlókat építeni (lakásokat szokott, de az gazdaságilag nem túl jövedelmező dolog...), innentől maradnak a sport és kulturális létesítmények mint potenciális "befektetési" lehetőségek, pl. egy stadion (bármekkora szar is van).
Mindemellett egy ilyen beruházás messze bonyolultabb kérdés, mint hogy hány néző megy ki egy meccsre. Egy ilyen mértékű "építkezés" komoly pénzt pumpál a katasztrófális helyzetben lévő építőiparba (munkahelyeket teremt az építőiparban). A beruházás környékén területfejlődés indul be. Egy ilyen stadionban nemzetközi sport és kulturális rendezvényeket lehet szervezni, amik hosszútávon komoly pénzeket hozhatnak az indegenforgalmi és a szolgáltató szektorba... Egyszóval ebből a dologból hosszútávon komoly gazdasági és társadalmi haszon származhat. Tehát messze nem olyan beteg, meggondolatlan ötlet mint gondolod!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 19:41:22

@v.l: "az atlétikai EB ... az ilyeneket nem több külön helyen szokták rendezni, sportágak szerinti bontásban?"

Nem, egy EB, VB egy helyszínen, méghozzá egy stadionban zajlik. Nálunk is így volt (1998-ban), és sajnos nem találok nézőszámot róla, de nagy esemény volt, és a Eurosporton is néztünk róla beszámolókat, közvetítéseket, és örültünk neki.

@Amatőr: "száz és egy szükségesebb, fontosabb, hasznosabb beruházásra sincs pénz"

Sorolj fel olyanokat, amelyektől külföldről vagy külföldiektől származó jelentősebb bevételt várhatunk. Nem lesz könnyű.

Amatőr 2011.09.01. 19:44:19

@v.b.1990: Akkor azokat az országokat fajsúlyosabb gazemberek irányítják.

Egyébként a hál' istennek távoli Orosz birodalom Mahacskala nevű porfészkében hetente egy fene tudja hány milliárdot érő csapat rúgja a bőrt. De a rávalót a tulaj szedte, lopta, vagy kaparta össze . Annyi pénzből esetleg a porfészket is kivakarhatta volna a sz@rból, de neki a foci a hobbija, tehát erre költ. Az ő pénze.

Talán a stadkót is az építse, akinek telik rá. Mert az országnak most nagyon nem.

Karipapa01 2011.09.01. 19:44:32

Előbb-utóbb minden újkori épületnek, amit nem örökéletre terveztek eljön a maga ideje, hogy átadja a funkcióját egy fiatalabbnak. És nem azért, mert "kultikus szocialista betonteknő", hanem azért, mert már a nyugdíjas évein is túl van és az elmúlás a Népstadiont sem kerülheti el. Fiatal korában még dinamikus volt, reményekkel teli (olimpia, VB), akkor még az emberek tolakodtak a jegyért, és az is boldogság volt, ha az ember megnézhetett egy eseményt, vagy egyáltalán kívülről láthatta. Az elmúlt pár évben már nyugdíjasként, félárbócon csak vegetált és várta a véget. Nos valószínüleg most elérkezett! Viszont attól még nem kell lenézni, kigúnyolni, jobban tenné mindenki, ha tisztelettel emlékezne rá annál is inkább, mivel a születésekor egy korszerű építménynek számított. Esetleg a helyébe emelt új épületen, lakóházon, parkolón, stb. el lehetne helyezni egy emléktáblát, hogy itt egy olyan építmény állt, amire az egész ország büszke volt! Nem ragozom tovább, mindenki gondolkodjon el azon, hogy a Népstadion, Puskás Ferenc stadion vajon betöltötte-e azt az igényt, amit a fénykorában élő emberek kívántak tőle. Én csak tiszteletet kérek!

hollario 2011.09.01. 19:51:31

Van itthon egy kiló só, azt felajánlom a helyére.
Újat? Minek? Focira pénzt?

Amatőr 2011.09.01. 19:51:36

@Androsz: "Sorolj fel olyanokat, amelyektől külföldről vagy külföldiektől származó jelentősebb bevételt várhatunk. Nem lesz könnyű. "

De igen, nagyon könnyű! Rendbe kellene végre hozni a várost, kitatarozni a több mint 100 éves, soha nem ápolt épületeket, kialakítani egy működő közlekedési hálózatot és időnként takarítani. mondjuk naponta.

Amatőr 2011.09.01. 19:57:04

@HRH: "Egyszóval ebből a dologból hosszútávon komoly gazdasági és társadalmi haszon származhat. Tehát messze nem olyan beteg, meggondolatlan ötlet mint gondolod!"

Ennek a városnak, ennek az országnak most lóg ki a feneke a nadrágjából, tehát a hosszú távú haszonra bazírozni nem aktuális. Bizony beteg és meggondolatlan ötlet. Először talán oltsuk el a tüzet. És ha majd telik rá, építkezzünk. De az nem a közeljövőben lesz.

Chrysippos 2011.09.01. 20:05:47

@becike4:
Izland, Málta, Albánia és San Marino ellen miért mentek ki az emberek?
Elárulom. Az emberek szeretik a magyar válogatottat, még a rossz eredmények ellenére is.

Te gyűlölöd Orbánt és a magyar focit. Tedd.
Viszont ne állíts hülyeségeket és utána ne próbáld megmagyarázni.

fzs.1933 2011.09.01. 20:09:51

Tisztelem és nagyra tartom Puskás Öcsit, de nekem megmarad ez az épület Népstadionnak.
Népstadionnak, mert bár abban a korban épült, amelyikben, de a fő feladatát (ti.: a "nép" szórakoztatását) tökéletesen ellátta az elmúlt 58 évben.
Egyetértek @Karipapa01: hozzászólásával, maga az épület megérdemli a tiszteletet. Ugyanúgy a tervezői és az a rengeteg dolgos ember, akik felépítették.
Ami pedig a jövőt illeti? Látom, ebben is két részre szakadtak a vélemények, mint ahogy annyi minden másban is...
Építs, vagy ne építs?
Abszolút igazság szerintem nincs a kérdésben.
Ha itt és most kellene döntenem, nem kezdenék bele. Talán egy pár évvel ezelőtt (min. 10), vagy egy pár év múlva.
Egyébként nem vagyok róla meggyőződve, hogy egy európai minőségű stadion nem emelne a labdarúgás színvonalán. :) Talán csak nincs kedvük játszani a magyar labdarúgóknak azokban a gány "stadionokban"... :D

Mindenesetre legyen béke!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 20:14:49

@Amatőr: "És ha majd telik rá, építkezzünk. De az nem a közeljövőben lesz. "

Most kell építkezni, akárhonnan is kell rá pénzt szerezni, mert egyébként nem lesz távoljövő. A tűzoltás néha fölösleges, ez a helyzet, mert ha nem leég, akkor összedől az a ház. A takarítást, amit említesz, talán kevesebb pénzből is meg lehetne oldani, ha mindenki takarítana legalább maga előtt, és nem az önkormányzattól várnánk, hogy fizessen meg érte embereket. Persze jól, különben az emberek sztrájkolnak.

A működő közlekedési hálózat messzi ábrándnak tűnik, és sokan sokat törik rajta a fejüket. Hogy dolgozni kell rajta, az vitán felül áll.

"kitatarozni a több mint 100 éves, soha nem ápolt épületeket"

Hát ez a stadionépítés is ide sorolható. A Rottenbiller utca 83-at kevés külföldi fogja látni, a Puskást, akár csak a neve miatt is, sokkal többen. A népnek mellesleg a cirkusz is kell, a kenyér mellett, tudjuk, és ahhoz helyre is szükség van. @Chrysippos: felsorolt pár olyan cirkuszi eseményt, amelyek sok embert érdekeltek. Sokan zokon vennék a most – nem alaptalanul – szidott kormánytól, hogy hagyják széthullani a hatvan éves cirkuszarénát. Majd figyeld meg, hogy ha nem épül új stadion, és ezért nem lesz hová elhozni egy nagy focicsapatot, vagy egy jól menő bandát, akkor mennyien fognak majd háborogni. Egyszerre nem lehet minden igénynek jól megfelelni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 20:15:54

@fzs.1933: "Tisztelem és nagyra tartom Puskás Öcsit, de nekem megmarad ez az épület Népstadionnak."

:-) Nekem is. Udvariasságból igyekszem átszokni az új nevére, de még oda kell rá figyelnem.

grb 2011.09.01. 20:19:20

A nézőszámokból látszik, hogy pl. a nem éppen futballnemzet Málta ellen is kimentek az emberek. Sokszor (szinte mindig) elkelt az összes jegy az elmúlt években is. Egy szép új stadionban jó eséllyel minden válogatott meccsen telt ház lenne, az meg elég nagy lélektani pluszt adna. A válogatott akár csodát is tehetne, persze a légiósok, nem a Vidi játékosok. Elképesztően vágyik erre az ország, higgyétek el! Valahol el kell kezdeni - persze lenne mit takarítani a futballéletből...

Egy korrekt stadion nélkül nem lehet meg egy Budapest szintű város. Meg aztán a ráfordított pénz a gazdaságba megy, nem ám köddé válik... vagy fonnyadjunk el örökre, mert a magyar bajnokság nézhetetlen, és csalnak benne össze-vissza?!

Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy mennyien lesznek a svédek ellen - 6000 a legolcsóbb jegy.

becike4 2011.09.01. 20:24:12

@Chrysippos: Nem gyűlölöm a magyar focit,mert nem létezik.Aki látott egy Göröcs Janit,Bene Ferit,Albert Flórit,VARGA ZOLIT,Tichy Lajost,Farkas Jancsit futballozni,az a maiak láttán nem használja a labdarúgás kifejezést.Nem Orbánt gyűlölöm,hanem a hazug,köpönyeg forgató mocsadék csalókat,tehát a politikusokat.

grb 2011.09.01. 20:26:15

@becike4: Az utóbbi években nem egyszer magyar játékosok vittek a hátukon normális bajnokságokban komoly csapatokat, aztán akár nemzetközi szinteken is. De nyilván ennek semmi köze nincs a magyar focihoz...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.01. 20:27:50

@grb: Semmi, de semmi, a magyar foci amatőr szinten mozog, akként illene kezelni, aki profinak ment, azt megfizetik (odakint:-)!

Amatőr 2011.09.01. 20:27:52

@Androsz: Az elmúlt negyven évben vagy ötvenszer voltam Prágában. Gyönyörű város, sokszáz éves épületekkel, melyeket sorra-rendre újítanak fel mindenki gyönyörűségére. Prága nem elsősorban a Hradzsintól és a Károly hídtól szép, hanem a Rottenbiller utca 83-aktól, amiből ott rengeteg van. Semmit nem bontanak, mindent rendbe hoznak, megőrzik a város képét, hangulatát, utánozhatatlan báját. Ezért járok oda én is - meg a jó sörért - és bevallom, nem tudom, hogy hol van a Népstadionjuk és nem is érdekel. Pedig a cseh foci igazán jó.
Ja, a város dugig van az év minden szakában külhoni turistákkal. Miért is?

Chrysippos 2011.09.01. 20:28:46

@becike4:
Én sajnos nem láttam játszani azokat a legendákat. De hidd el, hogy a maiakat is sokan szeretik.
A csaló politikusokat senki nem szereti.
Ez a poszt ráadásul nem a csaló politikusokról szól.

Kivlov 2011.09.01. 20:33:23

minimum 10 éve meg kellett volna csinálni, nem kitenni az életveszélyes táblát a felső karéjra.

grb 2011.09.01. 20:33:50

@namitirok: Nagyrészt igaz, de ha vannak profi magyar játékosok, akkor lehetne egy válogatottunk, és az valamikor akár kijuthatna egy EB-re, VB-re, és akár pontokat is szerezhetne ott. Pár millió magyar ember vidámabban menne dolgozna utána.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.01. 20:36:02

@Kivlov: Minimum 10 éve meg kellett volna, most hagyjuk el kissé a nagyzolást, ha kérhetem. Inkább a nővéreket és orvosokat fizessék meg vagy mondjanak le a T. képviselők a költségtérítésükről!
Így látok benne rációt! Rendben?

Kivlov 2011.09.01. 20:39:30

@namitirok:
Nem nagyzolás. Miből fizessük meg a nővéreket?
Adózni kéne mindenkinek jövedelemtől függetlenül egy részt, ahogy most akarják az adójóváírás kivezetésével, erre tüntetnek! El kéne zavarni pár10ezer közszolgát, erre tüntetnek. Le kéne építeni a túlzott szociális rendszert, erre mindenki csak sír, mert mindenki az államból akar megélni.
Tudomásul kell venni, hogy ilyen jövedelmek és ilyen aktivitás mellett, nincs ilyesmikre pénz. Az állami beruházások pedig kellenek, különben még nagyobb szopóka lesz.
a képviselői ktgtérítés is vérlázító, de aprópénz...

Kivlov 2011.09.01. 20:42:31

@namitirok:
és még egy! 2001ben 1,4 Mrd volt az újpesti stadion, most a debreceni 10 mrd. Azóta 700%-os kummulált infláció volt? vagy mi? lóf*szt. rég meg kellett volna ezeket (is) csinálni, pláne hogy EB-kre pályáztunk...

Amatőr 2011.09.01. 20:47:50

@grb: "Egy korrekt stadion nélkül nem lehet meg egy Budapest szintű város. Meg aztán a ráfordított pénz a gazdaságba megy, nem ám köddé válik... vagy fonnyadjunk el örökre, mert a magyar bajnokság nézhetetlen, és csalnak benne össze-vissza?!"

Ha nem megy a kupleráj, akkor nem a díványokat kell kicserélni!
Már miért ne lenne meg Budapest egy korrekt stadion nélkül? Teljesen mindegy, hogy az a pár ezer idióta a Fradi vagy az Újpest stadionját veri szét, az évi 5-10 zakóért nincs értelme új stadiont építeni. Még a Fradinak sem. Ha van herdálni való pénz, akkor építsenek tornatermet, sportpályát, úszómedencét az iskolák mellé. Az kifizetődő beruházás lenne.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 20:49:23

@Amatőr: "Ja, a város dugig van az év minden szakában külhoni turistákkal. Miért is?"

Azért, mert a nyugat-európai országok Prágát favorizálják, Budapestet nem. Kicsit talán azért is, mert Budapesten több régi épületet tüntetett el végleg a háború. Azért is, mert mára ők fel tudtak kapaszkodni a ló hátára, mi viszont lecsúsztunk róla. Kicsi volt a különbség, de nagy lett.

És azért is, mert Prága egy kellemes látványt adó város Európa keleti részén, Budapest viszont Kelet-Európa, ha nem rögtön Balkán, rengeteg turista, utazási iroda, befektető számára. Azt, remélem, nem akarod mondani, hogy azért bunkó a magyar, mert nincs pénz. Hogy azért bunkó a jegypénztáros, az ellenőr, a pincér, a sok járókelő, mert nincs pénz. Szemetelni is azér szok a magyar, mer nincs pénze elmenni húsz métert a kukáig? Nem igaz, hogy a jegypénztáros udvariasabb lenne, ha több fizetést kapna. Ha ez igaz lenne, akkor azt is tudná, hogy ha udvariasan és gyorsan elvégzi a munkáját, akkor a turisták nem azt fogják otthon mesélni, hogy a magyarok bunkók, ő is több fizetést kaphatna, és a turista legközelebb talán ide is eljönne, nem csak Prágába.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 20:53:49

@Kivlov: "El kéne zavarni pár10ezer közszolgát, erre tüntetnek." Stb.

Nagyon pontos és fontos meglátás. Az emberek többsége ezt sajnos felfogni sem képes. Viszont – és ezt tragikus hibának tartom – a kormány meg sem próbálja megmagyarázni neki. Most is, láttuk, azt mondta a kormány, hogy a szocik akármit mondanak is, nem lesznek megszorítások. Hát, csesszétek meg, akkor nem sejtjük, hogy honnan fogtok több pánzt csinálni. A szocik persze nem voltak ilyen okosok akkor, amikor a túloldalon álltak, de most ebben igazuk van, mert ez a logikus.

derabitz 2011.09.01. 20:54:33

Erős a gyanúm, hogy "véletlenül" áldozatul esik a szomszédos Millenáris is.
Tiszta véletlenül.

Kivlov 2011.09.01. 20:57:09

@Androsz:
nem is megszorítani kell, racionalizálni. a szavazatvásárlásra kidobott pénzeket visszavenni (ingyenes utazgatás, CSP hegyek, közgyógyszer), a közszférai gittegyleteket leépíteni (MÁV? Posta, BKV stb.), segélyhegyeket megritkítani stb

Amatőr 2011.09.01. 21:00:46

@Androsz:" Kicsit talán azért is, mert Budapesten több régi épületet tüntetett el végleg a háború."

Meg azért, mert a csehek csak annyit vállaltak, amennyire képesek is voltak; pl feltartották a kezüket és tojtak világháborúzni.
És amennyi kárt okozott a világháború, annyit igyekszik okozni a kortárs építészet. Sorra rombolják le a gyönyörű épületeket, negyedeket, hogy fosmoslék undormányaikkal csúfítsák a városképet. VI. VII. VIII. IX. kerület. Amit az elődeink ránk hagytak, azt mi elkótyavetyéljük. Van nekünk szocreál, meg lakótelep, meg lakópark, meg irodaház, toronyház és egyéb fertelem. Persze ez részint érthető, hiszen a tiszavirág életű kurzusok kérész életük során igyekeznek maradandót alkotni. Sikerül.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.01. 21:04:19

@Amatőr: Prágában is van panel, szocreál, leharcolt öreg épület. Csak mindez tisztasággal és megfizethető árakkal, legalább angolul kommunikáló helyiekkel megspékelve. Még csak nem is kedvesebbek, mint nálunk, csak-csupán felfogták az érdeküket. De ne stadiont építsünk, könyörgöm, inkább a lakóteret tegyük élhetőbbé és legyen uszoda minden kerületben legalább! Többre mennénk így..

grb 2011.09.01. 21:05:34

@Amatőr: Szerintem egy olyan agglomerációval 2,5 milliós város, ahol nem lehet olyan rendezvényeket csinálni, amik egy ilyen helyen működnek, az befordul magába és áporodott lesz. Vagy marad.

Pl. klasszikus stadionkoncertek, az eredménytelenség ellenére is szeretett foci válogatott meccsei, esetleges egyéb nemzetközi meccsek, nemzetközi atlétikai versenyek (amikre amúgy igenis kimennek az emberek) vagy sok egyéb amire tíz-húszezernél többen kíváncsiak. De mondom, az a pénz a gazdaságot fejleszti.

A tömegsport infrastruktúrája is ugyanúgy nagyon fontos. Meg pl. az orvosok fizetése is. A síkság alá az alagút, meg fölé a völgyhíd az már kevésbé. Meg szerintem a jelenlegi helyzetben az egykulcsos adó is kevésbé.

Mitya Ivanov 2011.09.01. 21:05:56

mi magyarok olyanok vagyunk, hogy ha egy kicsi remény is van a selejtezőkön, akkor önlik a nép a stadionba. Ezért kellene egy minimum 50 ezres stadion, a Stade de France-os megoldással. Szüksége van erre az országnak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.01. 21:08:12

@Mitya Ivanov: Sőt, ha megverjük San Marinót, akkor 100 ezres stadion sem túl nagy.
Kíváncsi leszek, hogy pénteken 25 ezernél lesznek-e többen a lebontásra ítélt létesítményben!?

becike4 2011.09.01. 21:11:07

@grb: A szerelést vitték a hátukon,nem a csapatot.Gera,Juhász,,Hajnal,Dzsudzsák-volt jó szezonjuk,jó meccseik,de háton cipelésről nem lehet beszélni.

Mitya Ivanov 2011.09.01. 21:11:46

@namitirok:
azért lesznek annyian, amennyien lesznek, mert annyi jegyet nyomtak ki, azaz amennyi jelenleg a puskás befogadóképessége. Tegnap már csak 3 ezer jegy maradt

becike4 2011.09.01. 21:18:54

@Chrysippos: A poszt nem,de a labdarúgás igen.Soroljam?Torgyán,Kósa,Kubatov,Dojcs,még a Snitt Pali is hirtelen focibarát lett,és akkor nem szóltam a törpéről,meg a" közeliekről",pl.:Garancsi.Az is meg érne egy misét,hogy a Leisztingert hogyan vették rá,hogy támogassa már a diósgyőri focit.Ők szokták mondani,összenő az ami összetartozik.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 21:22:44

@Kivlov: "nem is megszorítani kell, racionalizálni. a szavazatvásárlásra kidobott pénzeket visszavenni (ingyenes utazgatás, CSP hegyek, közgyógyszer..."

Remélem, nem értelek félre, amikor szomorkás viccnek érzem, amit írsz. Hiszen sorolod a megszorításokat. Amelyek 1-2 millió embert érintenek közvetlenül.

A kormány a bő egy év alatt alig csinált valami érdemlegeset, és alig mert meghúzni sokaknak kényelmetlen lépést. A puhányság most durva luxus. Én azért zavarnám el őket, mert puhányok, csak az a gond, hogy nem tudom ki üljön a helyükre. Sajnos jó esély van rá, hogy a Stadion építését is nagyon elcseszik valhogyan. Majd évek múlva megtudjuk, hogyan.

2011.09.01. 22:04:46

@Kivlov:
"nem is megszorítani kell, racionalizálni. a szavazatvásárlásra kidobott pénzeket visszavenni (ingyenes utazgatás, CSP hegyek, közgyógyszer), a közszférai gittegyleteket leépíteni (MÁV? Posta, BKV stb.), segélyhegyeket megritkítani stb"

Az ingyenes utazást tényleg meg kellene vonni, legalább csúcsidőben lehetne közlekedni a nyugdíjasoktól. A csp hegyeket nem értem, 4 éve nem növekedett a családi pótlék, ez igaz a gyesre is, sőt, ez idén még csökkent is. A közgyógyellátást úgy öt éve megszigorították, kiépítettek egy informatikai rendszert, amin követhető a gyógyszerfogyasztás. A közgyógyellátásra fordított összeg azonban nem csökkent, csak az informatikára költik a megtakarítást. A MÁV, Posta, BKV egyike sem tartozik a közszférába, dolgozói nem közalkalmazottak, csak állami tulajdonú cég alkalmazottai, mint pl. a Szerencsejáték Zrt. dolgozói. A hozzászólásod tele van tárgyi tévedéssel.

grb 2011.09.01. 22:13:18

@becike4: ok, talán kicsit túlzó volt a megfogalmazás, bár úgy emlékszem amikor az öreg szipus Gera az EL döntőbe jutott, akkor a britek is ilyesmi költői képekkel írták le a helyzetet. Mindenesetre jó páran tartósan, szépen helyt állnak. Akár a válogatottban is tehetnék.

Te meg még sokkal durvábban túlzol, amikor ilyenekkel jössz, hogy háromezer néző, stb. Senki nem a Vasas-Fradira építené az új stadiont. És a kettős rangadók, 80000 nézők, régi nevek felsorolása, azaz a múlton való kesergés mire jó?! Nem szép dolog, hogy ezeknek az élményeknek a töredékét is sajnálod azoktól, akik ma élnek, meg holnap születnek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.01. 22:18:03

@grb: Én még jól emlékszem, amikor gyerekként apám kivitt a SZÚR-ra, talán kétszer is, tele volt a stadion, a fruttiárusok gurgulázhattak a gyönyörűségtől. :-))

Jegkoko 2011.09.01. 22:27:45

Nem tudom, hogy innen hányan emlékeznek arra amikor 2008-2009 ben sok ember bevette a cuclit, hogy a magyar válogatott kijuthat a vb re vagy eb re, csak mert legyőzött egy gyengébb csapatot és hónapokig nem játszott más csapattal.

Waldorf Rolandó 2011.09.01. 22:36:33

ez egy sportőrült ország, még ha szunnyadóban is, baromi nagy hiba lenne 60-65e fő befogadóképesség alá menni.
Ha reális esély van egy foci eb-re, vb-re, még kevés is lenne.

grb 2011.09.01. 22:50:05

@Jegkoko: Emlékszem. De talán ettől még valaha összejöhet.

Jegkoko 2011.09.01. 23:06:34

@grb: Ki van zárva, ilyen béna kutyaütő játékosokkal esély sincsen rá.Hiába mondogatják azt, hogy az u 20 meg melyik válogatott mennyire jó.

MÁJklub (törölt) 2011.09.01. 23:20:44

Gyerekek, két dolgot értsetek meg:

a) az Aranycsapat disszidálása után _leállították_ az összes focis programot, és hiába volt Nyilasi, Albert, Détári stb. a rendszerváltás utánig _nem_ segítette őket senki -> igazán jó válogatottunk, akiknek nem elég a 30.000 fős stadion kb. 5-7 év múlva lesz -> viszont az EU a 2013-ig benyújtott ötleteket támogatja -> most, vagy soha...

b) Olimpia... kell, és kész. Soha nem fogjuk elnyerni (méret/diplomácia) de kellene! Miért? Mert a 4000 milliárd(!) Ft-os kiadásból 90% nem az Olimpiára menne, hanem olyan dolgokra, ami amúgy is kellene! Befejezett M0-s, átgondolt MÁV-BKV, gyorsvasút Szeged és Balaton felé (is) stb.? -> mind kell, de ha nem kapjuk meg a szervezés jogát, _nem_ vagyunk rákényszerítve -> sosem lesz meg. Az Olimpia kb. 400 mrd Ft, nyereséges is, nincs vele baj. Baj az, hogy a maradék 3600 mrd Ft-os fejlesztés _soha_ nem lesz meg, ha nem kényszerít minket valami, pl. egy elnyert rendezési jog...

Ja, és még valami: elég egy 50.000-es stadionba évente egy világsztár koncertezése (nem, nem TNT és ilyenek, hanem AC/DC, Rolling Stones stb.) elég, hogy télire fedezze a működési költséget; atlétika, foci a többit - 5 évente egy nagyobb meccs (pl. BL döntő) -> megérné. A kérdés az, lélektanilag megértik-e a magyarok, hogy bár szarban a haza, ha most nem építjük meg (kb. 70%-ban EU-s pénzből!), akkor soha...

grb 2011.09.01. 23:27:26

@Jegkoko: nem most lesz, az biztos...

dr. v.b.1990 2011.09.02. 00:02:20

@Amatőr: ez demagógia
Tudomásul kellene venni,hogy jelenleg hazánkban egyetlen egy olyan stadion sincs ami megfelelne egy nemzetközi meccs lejátszására(a Puskás -stadion is csak nagy nehezen szokta megkapni a megfelelő engedélyeket). Ráadásul a mi általunk annyira lesajnált Romániában is most húznak fel egy hipermodern arénát,ahol mellesleg 2012-ben Európa Liga döntőt rendeznek.

grb 2011.09.02. 00:09:29

@Androsz: Ja, én meg már nem nézhetem meg Nemcsák Károlyt méltó körülmények között!:)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.09.02. 00:26:51

@grb: :-) Ma azért nem rendeznek már SZÚR-t, mert nem tudnának kiállítani egy focicsapatot, amelyben az emberekre egyszerre teljesülne az a két követelmény, hogy ismert és színész.

gazdibácsi 2011.09.02. 02:42:53

Nem értem, miért kell vitázni ezen a kérdésen. Jelenleg is van stadion. Használják is. Ha anno az akkori emberek is úgy álltak volna ehhez a kérdéshez, ahogy itt egyesek, akkor most valszeg nem lenne mit vitázni, mert fel sem épült volna. Mindíg mindenki csak azt nézi, hogy mennyibe kerül. És attól több marad a zsebetekbe, ha nem építenek újat? Hát szerintem nem. De kevesebb sem. Akkor meg? Inkább építsenek újat, és erre menjen a pénz, mint az éppen aktuális kormány zsebébe mindenféle mondvacsinált indokkal. És amúgyis, már a rómaiak is tudták: Panem et circenses!! De ehhez a cirkuszhoz hely is kell.

becike4 2011.09.02. 06:44:36

@grb: Nem kesergés,ezekre jó szívvel emlékszem vissza,és ezt nem bocsájtom meg soha a magyar foci szereplőinek,hogy elvették tőlem a meccsre járás élményét.Az emberek magyar sikereket szeretnének látni,nem azt,hogy megaláznak minket.Nem sajnálom az élményt senkitől,mert nem tartom élménynek,hogy nem szakadnak meg a pályán,és képzettségbeli hiányosságaikat csak ideig óráig tudják lelkesedéssel pótolni.Ha igazi sportembereket akarok látni akik valóban megdöglenek a címeres mezért,akkor hokira megyek,más a közönség,a hangulat,az élmény.Ha magyar foci valós állapota érdekel,olvass Hegy Ivántól,vagy Meggyesi Gusztitól.Minden szavuk gyöngy.

Kivlov 2011.09.02. 07:11:02

@nemorino:
A CSP hegyeket adóból leírhatóan kellene, ne megélhetési gyerekgyártók legyenek, vagy célzottan adni ingyenes kaja, tankönyv, táborozás tökömtudjami formájában, hogy az tényleg a gyerekre fordítódjon, ne cigire, szeszre, játékgépre.
A közgyógy egy vicc.
És kit érdekel, hogy nem közalkalmazott, épp ez a baj. Állami cég. f*szverésért vesznek fel óriási összegeket nulla szolgáltatásért cserébe.
a hozzászólásod tele van semmitmondásokkal...

grb 2011.09.02. 09:55:34

@becike4: Az, hogy régen jó volt, most meg nulla, az szerintem kesergés, függetlenül attól, hogy igaz. Végül is az is érthető, hogy aki átélte a magyar foci aranykorát, az nem hajlandó a morzsákért lehajolni. De ha reménytelennek látjuk a helyzetet, akkor az azt jelenti, hogy a jövőt is leírjuk, előre.

A válogatottat évek alatt igenis fel lehetne építeni, ehhez meg szükség van egy otthonra is, ahol a pályán sem a reménytelenség érződik. Így most az értékelhető magyar játékosok a lerohadt magyar futballba jönnek haza, ezt hallják, ezt látják - a pálya, ahol játszanak tökéletes szimbóluma az egésznek. Ha meg lebontják, és nem épül semmi a helyére, akkor olyan pályán játszhatnak (pl. Megyeri út), amilyen nyugaton a harmadosztályban van - na az lesz a legalja.

És tényleg sok más dologra is jó egy ilyen stadion.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.02. 10:22:16

@grb: "És tényleg sok más dologra is jó egy ilyen stadion."

Ja, a haveroknak lenne megrendelés, pénzmosoda, munkahely-teremtés, legalábbis ideiglenesen. Mellékhatásként az orvosok és ápolók itt hagynak minket, így majd Gyurcsók Úr távgyógyító kezeléseit is lehet itt tartani, nagy tömegeknek egyszerre!
Mindez demagógia, de igaz sajnálatosan!

grb 2011.09.02. 10:57:55

@namitirok: Így mennek itt a dolgok... de remélem az alvállalkozók is ki lesznek azért fizetve, és remélem nem Makovecz tervezi, pláne nem Siklós Mária.

Amatőr 2011.09.02. 11:15:12

@v.b.1990:
"Tudomásul kellene venni,hogy jelenleg hazánkban egyetlen egy olyan stadion sincs ami megfelelne egy nemzetközi meccs lejátszására"

Tudomásul kellene venni, hogy jelenleg nincs hazánkban egyetlen olyan labdarúgó csapat, amely ellenfele lehetne az európai középmezőny aljának! Minek a békára patkó?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.02. 11:17:02

@Amatőr: Pozsony sincs messzebb Pest-Budától, mint Debrecen, az mán igaz!:-D

Amatőr 2011.09.02. 11:28:04

@Waldorf Rolandó:
" ez egy sportőrült ország, még ha szunnyadóban is, baromi nagy hiba lenne 60-65e fő befogadóképesség alá menni."

El kellene végre gondolkozni azon is a vitázó feleknek, hogy miként függ egymástól a profi és a tömegsport és mi van miért.
Szerintem a profi sport egyrészt cirkusz és sportélmény - képes vagy 90 perc alatta TV előtt fél rekesz sört lenyelni - másrészt példaadó lehet a fiatalok számára az eredményesség, a siker.
A tömegsport pedig lehetőséget ad arra, hogy mi 10 millióan sportoljunk kedvünkre, tartsuk valamelyest karban az egészségünket és a fiatal korosztály ne hízzon bele a tv fotelbe.
Ez utóbbi talán fontosabb, mint a cirkusz, tehát talán akkor kell aréna, ha majd lesz rávaló. Most nincs.

Waldorf Rolandó 2011.09.02. 11:32:52

@Amatőr: egy stadiont egyfunkciósra építeni hiba, úgy látom, te ebben gondolkodsz.

Amatőr 2011.09.02. 11:34:15

@namitirok:
Megemelem a kalapom a szlovák jégkorongsport előtt, teljesítményük példaértékű, a fiatalok özönlenek hokizni. Nem csodálom, hogy stadiont, jégpályákat építenek. A szlovák foci is mérföldekkel előttünk jár, azaz a pénzt nem az ablakon szórják ki. Jól csinálják, irigylem őket ezért.

Amatőr 2011.09.02. 11:38:25

@Waldorf Rolandó: "egy stadiont egyfunkciósra építeni hiba, úgy látom, te ebben gondolkodsz."

Nem, én abban gondolkodom, hogy ha a többi funkció nyereséges és üzemképes, akkor csak azoknak kell építmény, a ráfizetéses 100-szor annyiba kerülő betonteknőt tessék elhagyni!

Amatőr 2011.09.02. 12:00:52

@grb:" A válogatottat évek alatt igenis fel lehetne építeni, ehhez meg szükség van egy otthonra is, ahol a pályán sem a reménytelenség érződik. Így most az értékelhető magyar játékosok a lerohadt magyar futballba jönnek haza, ezt hallják, ezt látják - a pálya, ahol játszanak tökéletes szimbóluma az egésznek."
Már bocsánat, de a magyar labdarúgás 30 év alatt züllött ilyen mélyre, és ezt egyáltalán nem lehet sem a szurkolók nyakába varrni, sem a Népstadion állapotával magyarázni. Fejétől bűzlik a hal; nem kergették el a köztörvényes bűnözőket a labdarúgás környékéről is és nem röhögte ki a sajtó a tehetségtelen, eredménytelen, de nagypofájú edzőszerű véglényeket, hanem itták és idézték minden szavukat.
Nem hiszem, hogy egyedül vagyok avval , hogy nem érdekel, hogy a labdarúgóink mit látnak és hallanak, valamint hogy ez őket esetleg mennyire frusztrálja.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.02. 12:11:34

@Amatőr: Nem hiszel Dajcstomiban és Kubatov Gáborban?
John Spartan, fél egység pénzbüntetésre ítélem beszéd erkölcsi szabálysértés miatt!:-P

grb 2011.09.02. 12:20:19

@Amatőr: "Már bocsánat, de a magyar labdarúgás 30 év alatt züllött ilyen mélyre, és ezt egyáltalán nem lehet sem a szurkolók nyakába varrni, sem a Népstadion állapotával magyarázni. Fejétől bűzlik a hal; nem kergették el a köztörvényes bűnözőket a labdarúgás környékéről is és nem röhögte ki a sajtó a tehetségtelen, eredménytelen, de nagypofájú edzőszerű véglényeket, hanem itták és idézték minden szavukat."

Attól, hogy szerintem kéne stadion, attól még ez így elég szépen összefoglalja a helyzetet. Bár azért ~10 éve még nyitva volt a felső karéj is, ami nem mindegy. De attól, hogy az eemúlt 30 év ilyen siralmas, attól még én nem írnám le örökre, mert ez a téma szerintem akármilyen viccesen hangzik, de az ország egyik legnagyobb traumája.

Amatőr 2011.09.02. 13:14:22

@grb: "Attól, hogy szerintem kéne stadion,..."

Kéne, de nem most. Ma egyáltalán nem fontos, hogy új stadiont építsünk a labdarúgó válogatottnak. Azt mondják a bölcsek, hogy sz@rból nem lehet várat építeni. Egyetértek. Abból a pénzből, amibe ma egy korszerű stadion kerül, rengeteg tornatermet, focipályát lehetne építeni az utánpótlásnak. És, ha majd felnő az új, piacképes garnitúra, annak majd érdemes lesz stadiont, stadionokat építeni.
Új stadiont építenek a nemzetközi szinten egy kalap sz@rt érő debreceni fiúknak, ahelyett, hogy előbb nevelnének pár Dzsudzsákot és építenének pályákat az utánpótlásnak. Hogy mostanság mikor lesz biztos esélye magyar csapatnak a nemzetközi kupákban meccset nyerni? Csak ha egy másik magyar csapattal hozza össze a sors, mert már egy máltai club (a lepusztult stadionjával) is esélyesként veszi fel a küzdelmet a mieinkkel.

dr. v.b.1990 2011.09.02. 13:22:21

@Amatőr:
Ez nem jelent semmit. Mint mondtam nálunk sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokban is jobb stadion/stadionok vannak mint ahogy most kinéz a Puskás-stadion. (és azért ők sem világverő csapatok)

Amatőr 2011.09.02. 13:38:58

@v.b.1990:
"Mint mondtam nálunk sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokban is jobb stadion/stadionok vannak mint ahogy most kinéz a Puskás-stadion"

Mint már azt én is mondtam, lehet, hogy hülyébb és tisztességtelenebb garnitúrák irányítják azokat az országokat. Nekünk is kilóg a fenekünk a gatyából és akkor presztízs beruházásról álmodozunk?
Azok az idióták meg fel is építették. És lehet, hogy nem csak a fenekük lóg ki, hanem a fél ország éhezik.

dr. v.b.1990 2011.09.02. 14:38:26

@Amatőr:
de az sem állapot,hogy ránk rohad egy stadion és szégyenkezni kell a világ előtt,hogy nincs egy normális stadionjuk.

Amatőr 2011.09.02. 16:07:29

@v.b.1990:" de az sem állapot,hogy ránk rohad egy stadion és szégyenkezni kell a világ előtt,hogy nincs egy normális stadionjuk. "

Hogy nincs egy normális stadionunk, na, bumm, akkor mi van? Semmi.
Szégyenkeznünk azért kell, mert koszos az egész ország,hogy átlag tíz foga van a magyarnak, hogy olyan korruptak vagyunk, hogy nem Európához, hanem a Balkánhoz tartozunk, hogy honfitársaink egy része lopni jár nyugatra,másik részét meg Kanadából paterolják haza, stb. És ezeket nem egyenlíti ki egy un. normális stadion.

becike4 2011.09.02. 17:38:30

@v.b.1990: Nincs normális egészségügyünk,tömegközlekedésünk,rendőrségünk,politikusaink,miért pont az a kibaszott stadion hiányzik?

dr. v.b.1990 2011.09.02. 18:19:50

@Amatőr: @becike4:
nem akartok tanyára költözni?
ott legalább nem kell ilyen problémákon agyalnotok.

Amatőr 2011.09.02. 18:49:25

@v.b.1990:
Gratulálok! Eztetetet híjják úgy, hogy "ultima ratio."

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.02. 20:40:10

Na, most, hogy vezetünk, el kehet különíteni a tervezgetésre pár milliárdocskát, a munkanélküliek segélyének terhére?
süti beállítások módosítása