2011.08.29. 01:57, Írta: MatthiasHüvelyk

Ki lesz idén a Formula1 bajnoka?

Hét futammal a vége előtt volt pofánk eredményt hirdetni.

Vasárnap Sebastian Vettel győzelmével ért véget Spa-Francorchamps-ban a belga futam, amivel a német 92 pontra növelte előnyét legközelebbi üldözőjével szemben is az összetett pontversenyben. Hét futam van hátra, ezeken összesen legfeljebb 175 pont szerezhető, tehát a legextrémebb esetben is minimum 85 ponttal kellene rendelkeznie most annak, aki még meg akarja nyerni a vb-t. A mezőny tömbösödését jelzi viszont, hogy a 6. Felipe Massának mindössze 74 egység áll a neve mellett, idén eddig csak 4 pilóta nyert versenyt, és ötnek maradt esélye a bajnoki címre. De ki lesz a bajnok?

Sebastian Vettel, 259 pont
A száguldó cirkusz legnagyobb attrakciója. A címvédő, és most is toronymagas esélyes. Az idei 12 futamból mindegyiken célba ért, hétszer nyert, négyszer lett második és mindössze egyszer nem állt dobogón (éppen Németországban), de akkor is negyedikként ért célba. Jelenleg nincs ember aki ellene fogadna, mi sem tesszük. A Michael Schumacher-klónnak innen simán be kell húznia a vb-címet.
Hajcsatok-tipp a vb-címre: 80%



Mark Webber, 167 pont
A száguldó cirkusz porondmestere. Az ausztrál az egyetlen versenyző a vb-címre még esélyes ötfős bandából, aki nem nyert idén futamot, de a Red Bull megbízhatóságát jól jelzi, hogy ő sem esett még ki (azt az adatot már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy pole pozíciót is csak a Redd Bullosok tudtak szerezni idén 8-3-as leosztásban Vettel javára). A második és ötödik hely között ingázó, de egyenletes teljesítményével közelíthet Vettelre, de impotens versenyzéssel világbajnok aligha lehet idén.
Hajcsatok-tipp: 4%

Fernando Alonso 157 pont
A száguldó cirkusz állandó mutatványa. Harminc éves is elmúlt, pedig még előttünk van, ahogy 2003-ban tejfeles szájúként a Hungaroringen Schumachert is lekörözve megnyerte élete első futamát. Idén eddig csak a brit versenyt tudta megnyerni a Ferrarival, ezenkívül még ötször volt dobogón, de a kanadai esős futamot nem tudta befejezni. Az idény első harmadában több futamon is távol került a dobogótól, és bármennyire is iparkodik, erőszakosságával maximum második helyre futhat be
Hajcsatok-tipp: 6%

Jenson Button, 149 pont
A száguldó cirkusz közönségkedvence. Az élversenyzők közül idén talán ő képes a legnagyobb hullámzásra, de olykor ezt nem visszafelé, hanem előrefelé műveli. Így nyert például Kanadában az elmúlt évek legjobb versenyén (Vettelt az utolsó egyenesben otthagyva), illetve a szintén kaotikus magyar versenyen úgy, hogy előtte a brit és a német gp-t be se tudta fejezni. Malajziában második lett, Spanyolországban, Monacóban és Belgiumban rengeteg előzést bemutatva harmadik. Látványos, látványos, de amint láthatjuk, Webber kiegyensúlyozottsága is jobban kamatozik egyelőre.
Hajcsatok-tipp: 5%

Lewis Hamiton, 146 pont
A száguldó cirkusz bohóca. Még mielőtt ránk vetnétek a követ, a megnevezés ezért jár neki, mert ő csinálja idén a show-t. Kétszer egymás után nem tud jól teljesíteni (pl. nyolcadik lesz Malajziában, megnyeri Kínát, majd dobogóra sem fér), két győzelme így is van már. De ki ne emlékezne a Monacóban a versenybírákhoz intézett kirohanására, amikor azt próbálta beadni, azért büntetik őt folyton, mert fekete, vagy két kiesésére. Kanadában egy kétes manővert hajtott végre csapattársa Jenson Button mellett, legutóbb Belgiumban Kobajasival akadt össze, de utóbb twitterén elnézést kért a japántól, beismerte, hogy ludas volt. Ha kicsit lenyugodna, még szép idényt is kerekíthetne 2011-ből, mert a vb-2. helytől mindössze egy győzelemnyi pont választja el.
Hajcsatok-tipp: 5%


Hamilton és Button kanadai csörtéje

66 komment a

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 12:48:22

A címben feltett kérdés komoly?
Ha vettel nem szenved olyan balesetet, hogy utána nem tud vezetni idén, akkor 100%, hogy ő a bajnok.

venszivar 2011.08.29. 12:53:49

@közlekedési bűnöző: ki az a "vettel"?

Vettel a 2011.F-1 es világbajnok!
A Hamiltonnak,mert mért nyalják a seggét?!Be kéne utalni,egy intézetbe.....

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 13:01:58

Elfelejtettem Shiftet nyomni. Azért így is ki lehetett következtetni, nem?

És miért olyan örvendetes, hogy a szezon felénél VB-t avatunk? Azért, mert ezután már kiaf*sztérdekel lesz az összes futam 2011-ben?

flimo13 2011.08.29. 13:03:46

Szemét index, hcs mint hajcsatok? Azt reméltem hírcsárda..

FIGO 2011.08.29. 13:14:38

Érdekelne, mit gondoltok! Ha Hami világbajnoki évében nem kaszálja el a Ferrari Massát, ezzel átadva Haminak a VB-t, most mi lenne az őrült stílusú, eszement fekete pákóval? Eltűrné ezt a sok hányadék dolgot neki az F1?

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 13:16:38

Nem hinném. Egyébként jó nagy mákkal lett 2008-ban VB. Igaz jó nagy pech (vagy más?) kellett a 2007-es elbukásához is.

rerre 2011.08.29. 13:18:32

@FIGO: igen, mert az egész mezőny egyik leggyorsabb pilótája.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 13:21:52

@rerre: ez igaz. Viszont a legtöbb farokság is az ő nevéhez fűződik.

Putz Patrik · http://ppf1.blog.hu 2011.08.29. 13:37:51

Button Kanadában Vettelt nem az utolsó egyenesben hagyta ott, hanem az utolsó körben. Ez elég nagy különbség.

Scottish 2011.08.29. 13:39:12

Impotens versenyzés pl ez? :

f1.blog.hu/2011/08/29/feltem_hogy_webber_atjon_a_kepernyon

Azért legkevésbé esélyesnek pont Webbert megadni, aki jelenleg és remélem/szerintem az idei sorozat végén is második, háááát, sok szakértelmet nem sejtet részetekről....

belakis 2011.08.29. 13:40:47

@flimo13: egy kárbaveszett kattintás... :)

Hamiltont én nem intézetbe utalnám, hanem roncsderbibe, a vezetési stílusával :) Tipikus sértett hozzáállás, mindenki utálja őt, ami feljogosítja arra, amit folyton tesz... :)

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 13:45:17

@belakis: hasonló viselkedésre itthon is van példa bőven és azokban az esetekben a bőrszín kerül felhasználásra mentségként.

Putz Patrik · http://ppf1.blog.hu 2011.08.29. 14:03:07

@Scottish: Az az előzés Webbertől már vakmerőség volt. Itt egy írás az Eau Rouge-ról:
ppf1.blog.hu/2011/08/26/az_eau_rouge_kanyar_10_titka
A végén a link a videóhoz, ahol ugyanilyen szituációban ment Stefan Bellof és Jacky ickx 1985-ben egy hosszútávú versenyen. Ott Ickx elmegy egy lekörözött mellett, mellé ér Bellof, Ickx nem veszi el a gázt (Bellof állítólag igen, csak túl későn), összeérnek, és a szalagkorlátba csapódnak. A balesetet Bellof nem élte túl.

Kard 2011.08.29. 14:07:44

Hamilton pont olyan mint Senna. Ő mindig be fog menni a résbe és ez mindig konfliktusokkal fog járni. Kicsit elborul néha az agya ez tény, de pont ezért szerethető, mert ő _versenyez_ ellenben a többiekkel akik csak sokszor töketlenkednek meg alibiznek a pályán.
A klasszikus Senna idézet:
"By being a racing driver you are under risk all the time. By being a racing driver means you are racing with other people. And if you no longer go for a gap that exists, you are no longer a racing driver because we are competing, competing to win."

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 14:16:51

@Kard: Azért Hamiltont nem kellene Sennához hasonlítani. Majd ha neki is lesz 3 VB-je, nem pedig egy félig-meddig mázlival szerzett, akkor majd lehet.

Elnök Úr 2011.08.29. 14:28:42

Vettelt Schumacherrel összehasonlítani elég nagy marhaság; Alonso és a Ferrari kb a legesélytelenebb, mivel a legmegbízhatatlanabb és a 3 vezető csapat közül a leglassabb is; Button teljesítménye messze nem hullámzó, az egyik legkiegyensúlyozottabb pilóta, a technika meghibásodásáról nem tehet, egyébként meg egyenletes amit nyújt; Hamilton pedig a kanadai ütközésben pont nem volt vétkes.
Más probléma nincs az írással;)

Cpt. Flint 2011.08.29. 14:29:52

@közlekedési bűnöző: viszont az utálat legfőbb (bár többnyire nem bevallott) oka is a bőrszín; milyen érdekes.
nem rossz versenyző Hamilton, csak mostanában kissé kinőtte az arcát, meg idegesebb is, mint szabadna. de azért láttunk ilyet mástól is eleget, ugye?

Cpt. Flint 2011.08.29. 14:31:48

@közlekedési bűnöző: mér', Senna a 3 vb győzelem előtt más volt? Amúgy Hamilton is más volt 2-3 éve.

zladko 2011.08.29. 14:38:16

vicces ahogy pár éve sírtak hogy schumi és a ferrari mindig nyer... most hasonló van csak még rosszabb, mert a red bull tényleg szinte mindig nyer :)

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 14:38:36

@Cpt. Flint: Nem hinném. Szerintem az utálat legfőbb oka a tapasztalat. A bőrszín csak azonosításra való.

Cpt. Flint 2011.08.29. 14:43:34

@közlekedési bűnöző: te szegény, gondolom sokszor megvertek már a négerek... vagy a komancsok? japánok? mindegy is, fő, hogy nem fehérek voltak, igaz-e? és színeseknek is a legalja: a milliárdos feka autóversenyző! na, az aztán nap mint nap kib@szik a derék magyar embörrel! és ez tapasztalat!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.29. 14:49:43

Hi-hi, Index címlapon azt hittem hírcsárda. Kíváncsi voltam hogy valami álnaív izé lesz, hogy "na vajon ki?" de nem, ez komoly!

Scottish 2011.08.29. 14:50:51

@Putz Patrik: igen, így van. És épp ezért nem igazán lehet impotens versenyzésnek nevezni. Erre maximum az általad említett: "Vakmerő" versenyzés lehetne a megfelelő jelző. Mellesleg a példád '85-ös, szóval annyira azért nem vakmerő mint akkor...még ha az Eau Rouge szinte semmit nem vesztett akkori mivoltából, a körülmények azért sokat változtak...

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 14:50:53

@Cpt. Flint: Nem, egyszer sem vert meg senki.

Se fehér, se néger, se c*gány. És nem is vagyok rasszista. (Bármit gondolsz rólam).

De azért azt magyarázd meg nekem, hogy miért van "jobb lesz vigyázni érzésem", ha egy akármilyen nyilvános helyre belép 3-4 megtermett sötét bőrű fiatalember?

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 14:52:12

Na és tessék, ebből van még elegem:

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! "

Az előbbi üzenetemet úgy próbáltam elküldeni először, hogy a "C1gány" szót kiírtam - rasszista vagyok.

_izée 2011.08.29. 14:52:52

@zladko: qrvára messze járunk még attól

csak azért mert nem a kedvenced nyer, még lehet, hogy másoknak élvezetes az f1.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 14:54:12

@Cpt. Flint: Egyébként arra próbáltam Hamilton esetében rávilágítani, hogy mikor szerinte túl sokat csesztetik (szerintem meg jogosan), akkor előjön azzal, hogy ez azért van mert sötét a bőre...

Cpt. Flint 2011.08.29. 14:58:15

@közlekedési bűnöző: nem lehetek tisztában mindenki fóbiáival... mi vagyok én, Csernus?

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 15:01:07

@Cpt. Flint: az nem tudom mi vagy. A fóbia egyébként ok nélküli félelem, tehát ez esetben nem jól alkalmazod.

Cpt. Flint 2011.08.29. 15:02:01

@közlekedési bűnöző: de azt azért magyarázd meg, hogy hogy jön a Monte Carlóban élő feka Hamilton a hazai kocsmázó kisebbséghez, mint "tapasztalat".
"akkor előjön azzal, hogy ez azért van mert sötét a bőre"
tudtommal ez egyszer volt. amúgy gyanítom hall eleget a bőrszínéről olyat, aminek nem örül. elszakadt a cérna. azzal egyetértek, hogy túl ideges mostanság. az okát persze nem tudom. de kár ebbe a hazai (vagy akár az amcsi, angliai, francia) kisebbségi kérdést belekeverni.

Benny sk 2011.08.29. 15:02:58

@közlekedési bűnöző: Nekem is Senna ugrott be, amikor a Hamilton-t fikázó kommenteket olvastam, de akár Schumi Benetonos- és korai Ferraris éveit is mondhatnánk, vagy Alonso korai éveit. @Kard: jól írta (ill. Senna jól mondta), ez a fajta "törtetése" egy igazi versenyzői attitűd. Tök szubjektív, hogy ez valakinek bejön vagy nem, és ettől még nem lesz F1 világbajnok senki. Viszont mint néző, én is jobban szeretem Hamilton stílusát mint Button-ét. Az ilyen arcoktól lesz verseny a verseny.
(írom mind ezt mint ős Ferrari-s :P)

Gyikarc 2011.08.29. 15:03:38

Nekem Hamilton pont 2-3 eve nem tetszett a negedes, alszereny stilusaval. Eljatszotta az artatlan jofiut, aztan ahol tudott genyozott.

Most legalabb amit mond azt is teszi. Legyen egy agressziv erzelmektol vezerelt kis goreny, attol lesz jo a forma 1 es az autoversenyzes.

Nem a precizios muszer, unalmas, szintelen, szagtalan pilotaktol.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 15:04:11

@Cpt. Flint: Egyszer vagy nem egyszer. Teljesen jogosan b*sztatták a versenyfelügyelők, mert vagy 5 futamon tört-zúzott mindent, ami a közelében volt. Erre ő azt képzeli, hogy azért, mert néger.

Ez kb. olyan szintű baromság, mint hogy kimoderálják a hozzászólásomat csak azért, mert tartalmazza a "c1gány" szót - szövegkörnyezettől függetlenül.

Cpt. Flint 2011.08.29. 15:10:24

@közlekedési bűnöző: nem, a fóbia az nem ok nélküli félelem. minden félelemnek van oka; legfeljebb nem racionális (legalábbis külső szemlélő számára). az ilyennek az oka betegség. azaz van oka ennek is. lehet, nálad ez játszik. már csak be kell látni, hogy irracionális, az fél gyógyulás.

Benny sk 2011.08.29. 15:17:38

@közlekedési bűnöző: akár úgyis felfoghatnád, hogy ez a blog a sportról szól, tehát ha valaki faji kérdéseket feszeget az tutira off-ol ;)

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 15:19:35

És következő kérdés mitől faji:

"Szerintetek mikor lesz először világbajnok egy ázsiai versenyző?"

Az ázsiai helyére pl. c1gányt is írhatok. Aztán már nem is OFF.

Krogshöj 2011.08.29. 15:21:34

Engem nem zavar, hogy már rég eldőlt a vb. A pontverseny amúgy is egy elvont dolog. Az egyes versenyek önmagukban is lázba hoznak, főleg ha izgalmasak, és jó pár jó futam volt az idén.

Cpt. Flint 2011.08.29. 15:27:11

@közlekedési bűnöző: asszem egyikünk sincs olyan szinten bennfentes helyzetben az F1-ben, hogy tudnánk pontosan, kit miért és hogyan marasztalnak el, illetve ki mit miért mond...
én pl. totál ledöbbentem, hogy az időmérőn történtek után NEM Hamiltont kaszálták el.

Cpt. Flint 2011.08.29. 15:33:45

@közlekedési bűnöző: ez nem csak faji kérdés, hanem leginkább hülye kérdés. nem hiszem, hogy sok roma lenne az autóversenyzésben (F1-ben), de ha van is, az (hivatalosan) az állampolgársága szerint lesz besorolva, ugyanúgy, mint Hamilton. valszleg nem is fogsz rájönni, hogy roma. Ha pl. francia lesz, lehet hogy azt hiszed, hogy arab, vagy mauritiusi, vagy mittomén milyen származék.

Benny sk 2011.08.29. 15:37:14

@közlekedési bűnöző: nyilván, azt OFF-ot is lehet lazábban és szigorúbban értelmezni. De ha engem kérdezel, az a kérdés is marhaság, hogy mikor lesz ázsiai világbajnok, mert az F1 szerelésben pont tökmindegy a bőrszín :)
Ok. Én speciális állatfajta vagyok, mert szinte bárkit megkedvelek, aki piros overált ránt magára :D

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.29. 15:38:45

@Cpt. Flint: Jó, akkor hülye vagyok. Nincs kedvem tovább vitatkozni. Az eredeti felvetéstől már k*rvára messz járunk.

driopios 2011.08.29. 15:46:24

Majd a Viktor kinevezi a bajnokot!

Laciii 2011.08.29. 15:49:08

@Scottish:
"Azért legkevésbé esélyesnek pont Webbert megadni, aki jelenleg és remélem/szerintem az idei sorozat végén is második, háááát, sok szakértelmet nem sejtet részetekről.... "
Ő az akit a csapat nyugodtan félreparancsolhat.

Cpt. Flint 2011.08.29. 15:56:14

@Laciii: na ja, vajon miért nem kapott lágy gumit a végére?

Laciii 2011.08.29. 16:16:38

@Cpt. Flint:
Mert még túl sok kör volt hátra. Ha még egyszer ki kell jönnie vagy a kopott gumin körönként bukik 3+ másodpercet akkor nincs kettős győzelem.
Összeesküvés elméletek helyett logikusan kéne gondolkodni, bármikor rászólhatnak, hogy "spórolj az üzemanyaggal".

Ha fordítva lett volna akkor is a közepeset kapja Vettel és Webberre rászólnak, hogy lassítson és engedje el.

Félreértés ne essék, a csapatsorrend tiszta, mint a nap, de ne kalkuláljuk túl, mert abból csak ostobaságok sülnek ki.

Inner Circle 2011.08.29. 16:24:54

@Cpt. Flint: mert a Red Bullokon a lágy gumik vészesen hólyagosodtak. Vettel az 5-ik és a 13-ik körben is cserélt (persze utóbbiba bejátszott az SC is). Azzal, hogy Webber a kemény gumit kapta meg a végére, az RBR lefedezte magát: valamelyik versenyző gumija biztosan elég lesz a végéig. (Ennek ellenére Webber gyorsabb volt Vettelnél, szóval ha SV kapta volna a keményet, MW a lágyat és SV lett volna a gyorsabb, most azt hallanánk, hogy MW-t szándékosan fogták vissza. A Hungaroringen ez meg is történt Buttonnal és Hamiltonnal.)

pcomment 2011.08.29. 16:33:57

Indexről jöttem, ott csak egy HCs volt. Azt hittem, Hírcsárdára jövök :D

Laciii 2011.08.29. 16:37:42

Én is Hírcsárdát vártam, ez szerintem jól jelzi a kérdés komolyságát :)

Scottish 2011.08.29. 16:42:07

@Laciii: Ja, mert Webber pont erről híres, hogy ha a csapat azt mondja, akkor félreáll....lol De alapvetően még ebben a helyzetben is legközelebb ő lenne a Bajnoki címhez Vettel után. Szóóóóvaaal...

Blogerovac 2011.08.29. 16:43:39

Idén Raikkönenen nyeri a VB-t! ;-)

Hajrá finnugorok! A hajcsatok meg monnnyon le a gagyi posztjaival!

Laciii 2011.08.29. 16:50:49

@Scottish:
A múltkor arról volt szó, hogy leültek beszélgetni és tisztázták a dolgot. Idén már szabályos a sorrend, szóval ki lehet hajítani ha megszegi a csapatutasítást.

jpmjpm 2011.08.29. 16:52:36

Vettel lesz, ezt már év elején megmondtam, mert a tavalyi VB cím megnyugtatta és nagy önbizalmat adott neki. És akkor még nem is tudtam, hogy ekkora fölénye lesz az év első felében,

De láttátok Webber milyet előzött az Eau Rouge-ban? A futam momentuma volt szerintem.

Scottish 2011.08.29. 16:56:15

@Laciii: Na jó, látom lényeget nem láttad abban amit írtam, de lényegtelen :D

Laciii 2011.08.29. 17:09:46

@Scottish:
Ami kimaradt: Vettel egy MS féle lábtöréssel bukhat csak el, pár nullázás is kevés.

Amire egy picit nagyobb, de még mindig kicsi az esély, hogy jön sok Vettel nullázás ÉS erősödik a Ferka-Meki és verik az RB-t. Ekkor a RB Vettelt fogja nyomja és Webber előnye elolvad.

Tehát Webber egyetlen esélye ha Vettel lesérül és ő utána stabilan veri a többieket.
Ha Vettel nem sérül le akkor az RB-nek kell visszaesni, ekkor Webbert visszasorolják és a mostani minimális előnye eltűnik, Vettel meg bőven kihúzhatja.

Szerintem az utóbbira van több (de halovány) esély, ezért bizony Webber kevésbé esélyes.
(A százalékokkal nem értek egyet.)

Laciii 2011.08.29. 17:10:49

@Scottish:
Csak lassan válaszolok :)

Merse 2011.08.29. 17:33:57

Ööööö.... Erről komolyan esélylatolgató cikket írt bárki? Úgy értem... Van épeszű ember, akiben nincs annyi realitásérzék, hogy Vettelre tippeljen?
Ahhoz, hogy ne ő legyen a bajnok annyiszor kéne kiesnie, mint ahányszor az elmúlt két évben összesen kiesett!

jpmjpm 2011.08.29. 17:39:26

Egyébként gondolnátok, hogy Vettelnek 24 pole position-je van? Nem semmi 24 évesen. :)

Kard 2011.08.29. 17:57:43

@közlekedési bűnöző: Még van egy pár éve arra, hogy szerezzen még két címet (csak 26 éves). Én 94 után 14 évig nem tudtam senkinek szívből drukkolni pont azért mert senkiben sem volt meg az a versenyzési attitűd mint ami meg van Hamiltonban és meg volt Sennában.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.08.29. 17:58:46

Ha Vettel es a Red Bull nem szurja el a maradek idenyt akkor Vettek a nyero.

hallari 2011.08.29. 18:01:32

@flimo13: én is azt hittem... :)

Dandie (törölt) 2011.08.29. 18:12:28

erre a lapra mindig úgy keveredek, hogy azt hiszem hírcsárdás jóság jött. Aztán mindig csalódok : (

Dandie (törölt) 2011.08.29. 18:13:20

Mea culpa, látom más is említette már.

Laciii 2011.08.30. 09:42:57

Itt vannak a hátralévő versenyek:
www.formula1.com/results/

Most vezet 92 ponttal, hátra van még 7 verseny. Ha ő nyer és követők (nagyjából) nulláznak akkor csak két verseny kell még.
Idei évet nézve átlagosan 7 ponttal szerez többet versenyenként, ha ez marad akkor 3 verseny kell.
süti beállítások módosítása