2011.08.16. 13:46, Írta: MatthiasHüvelyk

Prukner, a látnok

Prukner László egy éve Einsteint és Hemingwayt idézve megmondta, hogy milyen körülmények közt fog távozni a Fraditól. Ma ez megtörtént. Videóval!

2010 nyarán iktatták be a Ferencváros vezetőedzőjének a korábban Kaposvárról elmozdíthatatlan Prukner Lászlót. Nyitóbeszédében felvázolta, mire vállalkozik, mik az elvei, és mik a határai. Jövőbe látott.

Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem miattam, hanem a Ferencváros miatt ülnek itt.

Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem azt, hogy a nevem felmerült a Ferencvárosnál.

27 évet hagyok ott, nagyon nehéz döntést hoztam, de ez azért van, mert sikeres szeretnék lenni a Ferencvárossal.

Az én személyiségem nem fog megváltozni. Ha ez idegen a Ferencvárostól, le tudom vonni a megfelelő következtetést anélkül, hogy erre fel kellene hívni a figyelmemet.

Van három vezérlőelv, ami mentén én dolgoztam idáig, ahogy éltem. Ezeket szeretném továbbra is magaménak vallani.

A sport megtanít becsületesen győzni, emelt fővel veszíteni, tehát a sport mindenre megtanít (Ernest Hemingway) – ettől nem akarok eltérni, még ha a pénz diktatúráját is éljük.

Az emberekkel való viselkedés művészete, a sikeres emberek legfőbb titka.

Ha egy problémát egy adott gondolkodásmód idézett elő, azt ugyanazzal a gondolkodásmóddal nem lehet megoldani. (Albert Einstein) Ha megkapok minden segítséget, meg tudjuk oldani azokat az elvárásokat, amik a Ferencvárosnál ránk várnak.

Komoly futballkultúrákban mindig a klub az első, tehát a szurkolónak a klubot kell szeretni, nem az aktuális csapatot, nem az aktuális edzőt.

11 komment a

Címkék: botrány labdarúgás ferencváros nb1 prukner

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan Beersworth · http://apaszuletik.blog.hu 2011.08.16. 15:50:33

Mindjárt megsajnálom. Hat a Dózsától, öt a Videotontól, három a Honvédtól, és még levegőbe is dobálták.
Tavaly szeptemberben, a 0-6 után elzavartam volna.

regress 2011.08.16. 19:39:42

@Bryan Beersworth: miért mindig csak az edző a hibás?én kubatovval kezdeném.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.08.16. 21:10:19

@regress: Arra senki sem gondol, hogy esetleg a játékosokat kellene jól seggbe rúgni! Bár mindenütt ez a divat ma. Szar a csapat, menjen az edző.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.08.16. 21:11:58

@butus: egy normális csapat van a világon, mégpedig a MU. Már özönvíz óta Fergi az edzője.

La Rosa 2011.08.16. 22:04:13

Régen volt, és sokára lesz a fradinak olyan edzője, mint amilyen Prukner volt. Véleményem szerint ez a fradi meg sem érdemelte őt.

stüszi 2011.08.16. 22:12:50

Hol vannak az utánpótlás fiatal tehetségei?
Mi történik a népligeti bázison?
Csak ezt a Szomáliát és társait találták?
Persze mert a dilettáns , megélhetési edzők kezei alól mik is termelődnek ki. Ezt az eredményt 18 éves magyar fiatalokkal is elérhetik, csak azokon nem lehet akkorát nyerészkedni. Szánalmas bagázs.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.08.16. 22:14:14

Köszönöm Prukner Úr, régen volt ilyen "jellemes" edzője a Fradinak.
Nem Önön múlt!

Nagy Tominak sok sikert, jó, képzett edző.

Azonban a sok buta focista fejében nehéz rendet tenni nálunk.

A fidesz jó oligarchái tolják a sok pénzt a bundázó debreceni csapatba és a Vidihez.

A fradinak megint a púder, a mellébeszélés, a politika jutott.

Majd Kubatov /Szíjj ártó 2 / listázó megeteti a nemzeti sült kenyérrel a csapatot, és megmagyarázza hogy ettől meg kell váltanunk a világot!
Hajrá Fradi!

Darkhorse 2011.08.16. 23:13:36

Ha egy kupi nem prosperál nem feltétlenül a madamot kell kirúgni!

megint 2011.08.17. 01:05:10

Nincs pénz, nincsenek jó játékosok, Prukner meg biztosan nagyszerű ember, de én már nagyon untam a mártír szerepet amiben tetszelgett, nem való a fradihoz, én már vártam, hogy elmenjen. Azért hajrá Fradi, csak jobb jöhet ezután, mivel rosszabb már nem lehet.
A Debrecen legalább mutatott valamit az elmúlt időben, nem kellett oda politika csak rendezett viszony.

Spéter46 2011.08.17. 06:28:19

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Ritka nagy barom vagy, pedig sok állat van a csordában.
Kiemelkedsz közülük! Ordítani azonban még így sem kellene!!!!

magyarisszimusz 2011.08.17. 07:38:38

ritak nagy barmok vagytok. ha egy edző a nevenincs kaposváron, nevenincs játékosokkal eredményeket tud elérni, akkor rossz edző nem lehet. esetleg hozzá van szokva, hogy a játékosok megcsinálják, amit mond nekik, hogy kihajtják a belüket. én nem vagyok sem fradista, sem más szurkoló, csak a jó focit szeretem, de el lehet gondolkozni azon, hogy nem kellene-e a keretből kiemelni azt a beképzelt, hajtani nem akaró csoportot s kialakítani egy tisztelettudó, hajtós csapatot egy-két jó játékos igazolásával?
néha gondolkodni is kellene...bár nagyon sok fradista csak balhézni akar, és a foci nem is érdekli. azért sok sikert a fradinak is
süti beállítások módosítása