2011.07.27. 08:13, Írta: MatthiasHüvelyk

Három aranyunk lesz Londonban

Napra pontosan egy év múlva Londonban fellobban az olimpiai láng, és megkezdődnek a XXX. olimpiai játékok. Kiszámoltuk, hány érmet nyerünk jövő augusztusban. Osztottunk-szoroztunk, ranglistákat és eredményeket néztünk át, visszatekintettünk és jósoltunk.

Jósdánk mostantól állandó jelleggel üzemel, így időről-időre jelentkezünk majd olimpiai esélylesőnkkel, hogy bemutassuk az erőviszonyok és a remények változásait. Hajtás után az éremtáblázatunk!

 

Magyar sportágak:
(Ide soroltuk azokat a sportágakat, amelyekben szinte kihagyás nélkül, olimpiáról olimpiára vannak érmeseink).
Atlétika
Lesz érmünk, de hogy arany…? Kővágó Zoltán, Fazekas Róbert, Pars Krisztián, Kiss Dániel. Tőlük négyüktől várhatók a legszebb magyar sikerek. Fazekas egyszer már félig olimpiai bajnok volt (az athéni eset mesélése érjen is itt véget…), dolgozik benne a bizonyítási vágy, ami a tavalyi Eb-n bronzérmet jelentett. Kővágó Zoltán diszkoszvetésben Athénban második lett, sok mindent el fog dönteni a tegui világbajnokság, de valahogy benne egy dobogó elcsípésénél többet jelenleg nem látunk sem jutott (faz Eb-n döntőbe sem jutott, de felmentés, hogy előtte született a gyereke és máshol járt az esze). Pars Krisztián más tészta, ő Pekingben lett negyedik, a leginkább esélyes az aranyéremre, a barcelonai Eb-n bronzérmes lett kalapácsvetésben. Kiss Dániel 110 gáton Eb-harmadik, tőle egy olimpiai döntő is kiváló eredmény lenne.

Birkózás
Az olimpiai ciklusban Kiss Balázs világbajnok lett. Ez a 2009-es siker akár jó ajánlólevél is lenne Londonba, de azóta már eltiltották doppingvétség miatt. A 2011-es dortmundi Eb-n marokszámra nyertük az érmeket, ebből levezetve ahogy Pekingben Fodor Zoltán befutott az ezüstös helyre, úgy erre Bácsi Péter, Lőrincz Tamás, vagy az örök második a negyedik olimpiájára készülő Deák-Bárdos Mihály is befuthat. Aranyéremre csak a csillagok szerencsés állása mellett.

Kajak-Kenu
Sydney-ben taroltunk, Athénban kicsit, Pekingben ez a sportág mentette meg a magyar olimpiai küldöttség becsületét. Hát így legyen okos az ember. Az augusztusi szegedi világbajnokság után tisztábban fogunk látni, de a végső utazó egységek összetételét most még megtippelni sem lehet. Mi adunk egy aranyérmet Kovács Katalinnak egyesben, és a szülés után addigra visszatérő Janics Natasának 200 méterre. Többet egyelőre nem, de nem fukarkodásból, hanem azért, mert a férfi szakág évek óta elmarad sydneyi és athéni eredményességétől, míg a nők hozzák az állandó érmeket, de az olimpia az olimpia. Ott minden nekünk sem jöhet össze.

Öttusa
Egy érem. Ennyit mondunk, a színe viszont megmondhatatlan. Eddig Kasza Róbertnek van meg a kvótája, mellé valószínűleg Marosi Ádám is be fog kerülni az utazók közé (végső szót majd csak a szövetségi kapitány mond). Utóbbi 2009-ben egyéni világbajnok lett, bronzra nálunk minimum jó.

 

Torna
Berki Krisztiánnak nyernie kell! Azok után, hogy Pekingben vb-ezüstérmesként sem indulhatott (a szabadkártyát egy jordán outsider kapta), Európa- és világbajnok lett, és bombaformában várja a játékokat. Ha valakinek, neki nagyon jár az arany, mi oda is adjuk. Rajta kívül Hídvégi Videt érdemes figyelnünk, aki döntőre jó lehet Londonban.

 

Úszás
A bőség zavarával küszködünk, de ugyanilyen bő a világelit is, ahol most el kellene helyeznünk a magyar úszókat. Hát nézzük. Cseh László hiába úszott össze Pekingben három ezüstérmet, 2012-re nálunk csak 400 vegyesen fog felférni a dobogóra, annak is a második fokára. Kis Gergő valamelyik gyorsúszószámban elcsíp egy bronzot, Biczó Bence pedig szintén dobogó közelben lesz, de egyelőre nem tudjuk megmondani, mennyire. Aki viszont London legnagyobb magyar királya lesz, az Gyurta Dániel. 2011-ben már sutábbik számában is vb-döntőt úszhatott, szerintünk jövőre 100 méteren már harmadik lesz, 200 méteren meg úgy elveri a világot, mint jég a határt. A nőknél két érmünk lesz: Hosszu Katinka 400 vegyesen szállít egy ezüstöt, ha addig nem csömörlik meg Amerikában, Jakabos Zsuzsanna pedig egy bronzra lesz jó 200 pillangón.

Vívás
A legeredményesebb magyar sportág, de nem Londonban. Ebben a sportágban nagyon sok múlik azon, ki milyen lábbal kel fel, így akár a friss Eb-bronzérmes Szilágyi Áron vagy Knapek Edina is könnyen érmes lehet, de akár férfi kard-csapatunk is.

 

Meglepetés sportágak
(Ide soroltuk azokat sportágakat, amelyekben nem rendszeresen, de szállítunk világversenyekről érmeket).
Evezés
Ha újra összeállna a Varga Tamás, Hirling Zsolt páros, akkor talán lenne egy döntőnk…

Cselgáncs
Ugyanaz a helyzet, mint a vívásnál és a birkózásnál: minden egy napon dől el. Ungvári Miklós kétszeres vb-bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, Ungvári Attila is jó lehet éremre, de most épp elfoglalt – doppingügyben, aminek a végkimenetele enyhén szólva is kérdéses. Hadfi Dániel is vb-bronzos és Európa-bajnok, rajtuk kívül még Csernoviczki Éva és Mészáros Anett esélyes még nálunk egy éremre. Mondjuk bronzra.

Ökölvívás
Itt is mindent a sorsolás és a napi forma dönt el. Pekingbe is több éremesélyesünk utazott, de aztán égés lett a vége. Így óvatosak vagyunk, Káté Gyulában viszont bízunk, legalább egy elődöntőre jó lehet.

 

Sportlövészet
És akkor a londoni másik sikersportágunk. Sidi Péter olimpiai bajnok lesz. Pont. Pekingben a légpuskásoknál 6. lett úgy, hogy 1 körrel, állítása szerint másfél milliméterrel maradt le a dobogóról. Londonban akár négy számban is elindulhat, és akár tarolhat is, fittyet  hányva a hazai sportlövők sanyarú sorsára (létesítmény-helyzt, megélhetés, …). Egyelőre megelégszünk egy arannyal, de nagyon fogunk drukkolni, és még Gerebics Rolandnak is kinéz egy érem.

Csapatsportok
Kézilabda
Női válogatottunknak kb. 1% esélye maradt olimpiára jutni. Ha ugyanazok a csapatok zárnak a világbajnokság (amire nem jutottunk ki) élmezőnyében, mint az Eb-n, ahol tizedikek lettünk, még selejtezhetünk. De számoljunk inkább a realitással, mert a férfiak vb-7. helyükkel már biztos olimpiai selejtezőt vívhatnak, ahol négy csapatból másodiknak kell lenni a londoni részvételért. Nem lehetetlen küldetés, szerintünk Iváncsikék meg is csinálják, amit megkövetel a haza, Londonban pedig Mocsai mester vezetésével még a legjobb hatba is bejutunk.

Vízilabda
Mi olimpiára készülünk” – halljuk, olvassuk mindig Kemény Dénestől egy-egy rosszabbul (értsd: nem aranyéremmel végződő) világverseny után. És a kapitány mindig tudja a receptet arra, hogyan kreáljon olimpiai aranyérmes társaságot a két olimpia közötti időszakban átalakuló brigádból. Most is meg fogja tenni: a 2010-es Eb-n jeleztük, nincs itt semmi szerbfóbia, és legyőztük a délieket. Sanghajban már elődöntősök vagyunk és megvan az olimpiai kvótánk is, az egyenes vonalú fejlődés végső állomásaként pedig Londonban zsinórban negyedszer is eljátsszák majd a magyar himnuszt a zárónapon. A női válogatottnak pokolian nehéz dolga lesz már a kvalifikációval is, szerintünk viszont összejön. De aztán ez ennyiben is marad.

A fentiekben hat aranyesélyt és tizenynyolc éremesélyt nevesítettünk. Általában az esélyesek fele fut be, így három aranyat, négy ezüstöt és öt bronzot várunk. Szóval, Hajcsatok!

Éremesélyesek
Arany
Kovács Katalin (kajak egyes 500m), Janics Natasa (kajak egyes 200m), Berki Krisztián (lólengés), Gyurta Dániel (200m mellúszás), Sidi Péter (légpuska, 60 lövés), Vízilabda-válogatott

Ezüst
Deák-Bárdos Mihály (birkózás), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Cseh László (400m vegyesúszás), Kajak-Kenu (2x), Hosszu Katinka (400m vegyesúszás)

Bronz
Fazekas Róbert (diszkoszvetés), Marosi Ádám (öttusa), Kis Gergő (1500m gyors), Gyurta Dániel (100m mellúszás), Kajak-Kenu (3x), Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó), Cselgáncs (1x), Káté Gyula (ökölvívás), Gerebics Roland (dupla trap)

Magyarország az olimpiai játékokon 1896-2010

12 komment a

Címkék: vízilabda atlétika london úszás kézilabda torna válogatott kvalifikáció kvóta kajak kenu vívás sportlövészet magyarok menni olimpia így jutnak londonba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bálnavadász777 2011.07.27. 14:14:28

Akartam már neked mondani Öreg, aki ezt a blogot szenvedi, hogy nem ártana kikelni a gép mellől, ahonnan öntöd az emberekre az ostobaságaidat és tájékozódni olykor.
Most például azt írod, hogy vívásban a mindig a döntő környékén sertepertélő párbajtőrcsapatunk érmes lehet...
Az a baj, hogy Londonban a férfi párbajtőrcsapat nem szerepelhet. Ha hallottál esetleg már a vívás olimpiai rotációjáról (azaz arról, hogy 2 csapatverseny olimpiánként leesik) tudnád miről beszélek.
Szóval, ideje lenne kikelni a fotelből, s olykor körülnézni. Ez más blogjaidra vonatkozik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.27. 14:23:03

nekem van az a nagy felelmem, mar egy eve, hogy nem lesz aranyunk
olyan volt mar?

bálnavadász777 2011.07.27. 14:27:10

Folytatnám azzal, hogy Sidi Péternek a légpuskában adod az éremesélyt. Sidi a 3x40 lövéses összetettben (fekvő, térdelő. álló), az ún. királykategóriában lett Európa - és világbajnok. A légpuska versenyszámban idén Bresciában ugyan valóban EB 1.lett, de a fő száma nem ez, hanem az összetett. Ettől persze még nyerhet légpuskában is, de ez kevésbé valószínű.
Gerebics Rolandnak meg ki kellene jutnia az olimpiára, erre összesen 2 lehetősége maradt, az egyik a jövő héten Belgrádban kezdődő Európa-bajnokság és utána a szakág világbajnoksága.

Szelid sunmalac 2011.07.27. 15:00:17

Es a focsi? Focsiban hun vagyunk? Mer ugy e van itt mindenfele Tadzsikisztanban vagy hol a fenebe edzo vilagsztar meg celeb, van akademiank, meg egy rakas love, amit beleolunk. Most akkor azzal mi van?

bálnavadász777 2011.07.27. 15:50:39

Legalább kijavítottad a vívást. Gratula és köszönet az olvasók nevében.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.27. 15:57:20

@Yooha: hat remelem ott leszunkes most sem esik meg, de igen tartok tole
mar az gaz, hogy haromban gondolkodunk
regen ugy kezdodott
az uszok hoznak 4-et 5-ot
valami atletika, birko-bunyo loveszet-vivas-ottusa-polo
a vegen a kajak-kenu
8-14 kozott
most.....

armani025 2011.07.27. 16:05:33

Néhány megjegyzés:
- sztem Kovács Kati nem jut ki egyesben az olimpiára
- a 800 férfi gyorsúszás NEM olimpiai szám, így abban nehezen fog Kis Gergő érmet nyerni
- a férfi párbajtőrcsapat sem fog ezüstöt nyerni, mivel Londonban csak párbajtőr egyéni lesz
- Berkinek a kvalifikáció is nagyon nehéz lesz, de ha kijut, éremesélyes
- Mészáros Anett cselgáncsban szerintem döntős lesz
- A női kajak 4-es vagy páros biztos aranyat nyer majd (remélhetőleg)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.27. 16:19:25

@armani025: hat jelen pillanatban csak a kajakosokban bizhatunk megint
bar most nagy kerdes meg tudjuk-e verni a szerbeket poloban
sokat jelentene
de negyedszer is?
szinte keptelenseg
mas meg nem nagyon van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.27. 16:20:17

a cselgancs meg az egyik legbizonytalanabb szam
egy rossz mozdulat....
süti beállítások módosítása