2011.07.21. 08:42, Írta: MatthiasHüvelyk

Labancinfo

Szerdán szürreális magyar körítéssel a történelmet varázsolta elénk a Videoton a BL-selejtezőben: nyert, de kiesett, azaz kuruc a labanc ellen sosem nyerhet!

Snitt 1. Székesfehérvár, Sóstói-stadion, Rákóczi-élőkép.
Magyar ember sosem felejt, de hogy ennyire? A Videoton drukkerei a 300 évvel ezelőtti szabadságharc felelevenítésével hangoltak a BL 2. fordulójának visszavágójára, de ez mintegy előrevetítette, ők mire számítanak. Lázadjon a magyar, mert arra született, persze, csak épp mindig jöttek a nagyfiúk és az orrunkra koppintottak, mint anno az osztrákok. Szerdán is.

Snitt 2. Elkezdődik a meccs, megszólal a riporter.
Úgy tűnik, a közszolgálati tévénél is hosszú időre megtalálták azt az embert, aki közvetítéseivel kultuszt fog maga köré teremteni. Menczer Tamás aranyköpése, miszerint „lenéztem a papíromra, leírtam Elek Ákos nevét, ezalatt az osztrákok gólt szereztek” egy nap után is ugyanúgy belehasít a levegőbe, mint a kienászt-nak hívott Kienast [ejtsd: kínászt] játékos emlegetése (ez kb olyan, mintha Wien [vín] helyett vien-t mondanánk, München [müntyhen] helyett münken-t), vagy az eredmény konstatálása: „3-2-re nyert a Videoton, tehát győzött, ennek örülünk”.

Snitt 3. Félidő.
A Videoton kétszer is vezetést szerzett, de saját hibáiból villámgyorsan beszedett két gólt. Az első játékrész hosszabbításában Lipták begyötört egy lélekmelengető harmadikat, ment tehát a bizakodás a szakértőktől. Újabb időutazás: a stúdióban Zoran Kuntics, aki a Fradival megjárta a BL-t 1995-ben. Szerinte a Vidi nagyot küzd és továbbjut. Mellette Koszta János, aki a Vidivel 85-ben UEAF-kupa-döntős, egyben szinte örökös cserekapus, majd 1994-ben a Vác FC kapusaként bajnok lett, csapatával BL-selejtezőig jutott (hogy az MTV stúdiójáig hogyan, az kérdés). Ő Tujvel kapust eltiltaná a focitól, mert ilyen magassággal nem lehet a gólvonalon állni egy szögletnél. A Sóstói-stadionban Kovács Feri bácsi, a Videotont egykor UEFA-kupa döntőig vezető edző. Már a játékosok jönnek a pályára, mire nagy üdvözletekkel befejezi a tévéképernyők előtt ülők köszöntését, de végül tulajdonképpen megjósolja, hogy a Vidi kiesik.

Snitt 4. A Vidi kiesett.
A Sturm beállt védekezni, a Videoton pedig ezt a falat képtelen volt áttörni. Na bumm, láttunk már ilyet magyar csapattól. Szabics Imre, az osztrákok magyar légiósa (a Rákóczi-élőképet készítők szerint titkosügynöke) jól összefoglalta a helyzetet: a továbbjutás az első meccsen dőlt el. Akkor a Vidi a hosszabbításban beszedett második góljával saját maga alá ásott gödröt, és abból itthon, bármennyire is igyekezett, nem tudott kikecmeregni. A macedón bíró talán elvett tőlünk egy 11-est, de hát kérem… A győzelem dicséretes, ám a klubtulaj Garancsi István minimálterve, azaz az Európa Ligába jutás se jött össze a székesfehérváriaknak. A végén Sousa még értékelt, igaz, a pályaszéli riporterrel való beszélgetése inkább hajazott angoltáborból itt felejtett cserediákok erőltetett csevejére, mintsem szakmai fejtegetésre. Mindenesetre szerinte a csapata jól és attraktívan játszott és kreatív volt. Tenkjú verimács, gudlák - mondta a riporter.

Európa is ezt mondta a Vidinek, egy kört engedélyeztek nekünk a nagyok. Illetve már megint a labancok.
 

Fotók: nso.hu, origo.hu

Szólj hozzá! a

Címkék: bajnokok ligája labdarúgás videoton kvalifikáció sousa

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása