2011.09.05. 10:18, Írta: MatthiasHüvelyk

Olimpia Budapesten: át lettünk verve!

BOMba bukás. A NOB a 2020-es olimpia kandidálói közé fel se vett minket.

Baku, Doha, Isztambul, Madrid, Róma, Tokió. Hogy mi a közös bennük? A NOB ennek a hat városnak adott zöld utat, hogy a 2020-as olimpia rendezésért zajló pályázat utolsó fázisába belépjen. 24 évvel az utolsó észak-amerikai olimpia után nincs város abból a térségből, van viszont három, már nem először pályázó európai, 12 évvel Peking, 2 évvel Pjongcsang után egy távol-keleti, 2 évvel a foci-vb előtt egy katari, és egy sötét lóként emlegethető kandidáns Azerbajdzsánból. Kelet-Európából senki, Budapest se, pedig a BOM vezetői úgy bekajáltatták velünk, hogy lesz nálunk olimpia, hogy még.

Már a 2000-es évek elejétől fogva mindenféle aláírásgyűjtésekkel győzködtek minket arról, hogy Budapestnek, Magyarországnak szüksége van olimpiára, és hogy még esélyesek is vagyunk. Az első nem kérdés, valóban jót tenne egy nemzetközi világverseny kényszerítő ereje az infrastruktúránk fejlesztésének. De akkor fejeltük meg a lófaszt az olimpiai történetben, amikor elhittük, hogy lehet esélyünk. Az országunk azért tart ott, ahol, mert az itt lakók nem mernek álmodni, illetve akik álmodni mernek, vagy falakba ütköznek tervük megvalósításakor, vagy szimplán kóklerek. A Budapesti Olimpiáért Mozgalom, azaz Szalay-Berzeviczy Attila és társai ezek után csak kóklerek gyülekezetének nevezhető.

Pontosítok, üzletemberek gyülekezetének, hiszen bizonyosan valakinek nagyon megérte egy csoportba gründolni a legnagyobb magyar cégeket, hogy közösen készítsenek tanulmányokat, látványterveket, szervezzenek pártolókat, és persze fenntartsanak egy adományvonalat, hogy az egyszerű magyar sportszerető ott tudja támogatni a 2020-as budapesti olimpiát. Ehhez a szervezet 2007-es tanulmánya szerint 5000 milliárd forint kellett volna rendezési költségekre, valamint az infrastrukturális fejlesztésekre. De persze lett volna 5-ös metró is, és befejezték volna az M0-s körgyűrűt, hogy csak a leglátványosabb fejlesztéseket említsük. A rendezésnek továbbá feltétele volt a BOM szerint az euró legkésőbb 2013-as bevezetése hazánkban, illetve elengedhetetlen a magyar gazdaság 3-4 százalékos növekedése. Na igen, szerintem meg elengedhetetlen tisztában lenni valamivel: csak az nyer, aki tesz is érte. A 2020-as olimpia rendezésére összesen 25 város jelentkezett, Budapest rögtön azok között elhullott a versenyben, akik visszavonták jelentkezésüket, vagy bejelentették azt, de nem csináltak utána semmit. Semmit, csak ment a parasztvakítás éveken át.

És akkor lehet ezek után olimpiai stadiont tervezni a Puskás-stadion helyére meg választások idején bedobni szavazatszerző csalinak, de minek, amikor a rendezési szándékunk annyira komoly, hogy az olimpiáért még a MOB-bal is szembement BOM hivatalos honlapján még megy a visszaszámláló óra a budapesti olimpia bejelentésére hivatott NOB-közgyűlés időpontjáig. Speciel azt az órát végteleníthetnénk is, mert nálunk csak akkor lesz olimpia, ha a NOB illetékesei történelmi okokat helyeznének előtérbe, és nekünk adnák ígéretük szerint egyszer az 1920-ban Budapestnek adott, majd az I. világháború miatt Antwerpennek továbbadott rendezési jogot.

Át lettünk verve – mondta 2007-ben Mészöly Kálmán a reptéren, a Cardiff-ban elbukott foci Eb-pályázatunk után. Most is ez történt, csak épp mi vertük át saját magunkat, pontosabban agy BOM nevű szörnyszülött. Még egy álommal kevesebb.

36 komment a

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. v.b.1990 2011.09.05. 22:59:22

Már miért lenne egy álommal kevesebb?
Még az álmokban is álomnak tűnik,hogy mi valaha is olimpiát rendezzünk. Mellesleg szerintem Doha tűnik a legnagyobb esélyesnek.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.06. 01:34:59

Sajnos azt kell mondani, hogy aki egy kicsit is tisztában van a mai magyar valósággal, az mindig is esélytelennek látta az olimpia megrendezését. A fiúk meg termeltek maguknak némi zsebpénzt.

teng-leng 2011.09.06. 05:38:37

Mindenki emlékszik, hogy Sydney után Athén mekkora csalódás volt. Peking után London nagyjából ugyanekkora csalódás lesz. Ezek után képzeljünk el egy budapesti olimpiát. Még belegondolni is rossz. Arról nem is beszélve, hogy augusztusban amúgy is tele vagyunk külföldiekkel a Forma-1, a Sziget és augusztus 20. miatt. Most akkor még ehhez jönne egy olimpia is? Ugyan már, álmodik a nyomor.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.09.06. 07:30:07

Nem történt más mint egy politikai blöff, egy választási marketingterv önálló életre kelt és néhány tucat embernek adott megélhetési forrást, médiafigyelmet. A politika ezt sosem gondolta komolyan, ezzel halálra is ítélve az egészet születése pillanatában.

A terv illozórikus mivoltát jól mutatja a sportinfrastruktúra fejlesztésének hiánya. A pályázás ötletének megszületése óta rendeztünk egy úszóversenyt a Margitszigeten, ott épült uszoda, plusz megépült a Papp László Aréna. Ez a szükséges létesítmények töredéke, többre nincs is pénz.

A közlekedési fejlesztéseket pedig hagyjuk inkább.

A realitás az hogy nem rendezünk ilyen volumenű rendezvényt. Elég csak belegondolni, hogy az eredetileg 300 milliárdos metróépítés 4-5 év csússzal 520 milliárdból épül meg. Az olimpia kettővel nagyobb kategória, a reális költségek megduplázása ( ami reális itthon az eget verő korrupció miatt ) egész egyszerűen tönkretenné a magyar államot. Azt gondolni hogy a mondjuk 1000 milliárdos fejlesztések összköltsége ne lépné át az 1500 milliárdot végül, naivitás.

Magyarország alkalmatlan jelenleg hogy olimpiát rendezzen. Aki másként gondolja, az hazudik magának, környezetének.
Közép-afrikai szintű állami vezetés és korrupció mellett jobb nem is nekivágni.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.09.06. 07:48:03

Nem tudom, hol itt az átverés... Valakik kiálltak egy kis stand-up comedy-t nyomni, néhány majom bekajolta és most, hogy már a fél világ röhög a hülyeségeiken (nem veled, rajtad röhögünk!), megsértődnek, hogy át lettek verve...

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2011.09.06. 07:59:32

Budapest? London se méltó olimpiarendezéshez ezekután. A zavargások tulajdonképp tekinthetők egy bemelegítésnek, hogy Anglia ura-e a helyzetnek esetleges rendbontás során. Nem volt az, saját vandáljait se sikerült megfékeznie, csődüljön oda a világ összes vadbarma?

Sőt a budapesti zendülés határozottabban lett elfojtva...

kamasuka 2011.09.06. 08:14:36

Miért lettünk volna átverve? Amikor a BOM elindult, az index/origo kivételével arról lehetett olvasni, hogy zéró súlyuk van, szar se lesz az egészből, csak parasztvakítás az egész, meg reklám a támogatóknak. Tessék mást is olvasni, nem csak ezeket ...

krj 2011.09.06. 08:24:12

nagy kő esett le a szívemről

NEM kell nekünk olimpiát rendezni, mert nem vagyunk rá képesek. még egy úszóeb-re se tudtunk felhúzni egy rendes fedett úszóstadiont 2006-ban, akkor is csak a sportuszodát reszelték át egy kicsit és volt civil tiltakozás két kivágott fa miatt...ki a bánat tartaná fent a létesítményeket egy hónappal később???

Kniight 2011.09.06. 08:25:14

A görögök most azokat a hiteleket nyögik, amiből az olimpiát fejezték be kapkodva. Kell ez nekünk?
Szerintem nem.

Murderface 2011.09.06. 08:39:08

"Még egy álommal kevesebb."

Egy rémálommal kevesebb.
Eddig hány 10-100milliót nyúltak le szerintetek eddig a nagy büdös semmiért? Még mennyit nyúltak volna le, ha beindul az igazi pénzszivattyú?
@Kniight: Na meg ebben is van némi igazság.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.09.06. 08:50:57

Idézném Bödőcs Tibor stand up komédiást: "Előbb egy normális hétköznapot kellene rendezni".

:)))

Amikor ez a BOM buli a csúcson volt, éppen a BME-n oktattam Városmarketinget. Sok diák választotta dolgozat, szakdolgozat, stb. témának az olimpiát. Érdekes volt hallgatni a szempontokat. Volt köztük, aki egészen alaposan utánajárt, még OTDK előadáig is eljutott vele. Nézve a város jelenlegi állapotát elég necces lenne bármilyen olimpiát rendezni. De még vb-t és eb-t sem. Ha egyszer valaki végigolvassa milyen sportlétesítmények vannak a városban és azok milyen állapotban és milyen infrastruktúrával, akkor elég optimistának kell lennie, hogy ne vesse el azonnal a lehetőséget.
Az egy fura magyar gondolkodás, hogy ha meglesz a rendezés joga, akkor majd összefogunk és megépítjük! Általában ez fordítva szokott lenni, a város összefog, megépíti, megszervezi, elhiteti, majd megkapja a jogot rá. Ez a menetrend nem fér bele a magyarok fejébe. :) ez olyan rendszeridegen.... :)))

csoko20 2011.09.06. 08:52:13

Szerintem 2020-ban súlyos utóvédharcokkal leszünk elfoglalva az államadósság és a munkanélküliség frontján!!!

Örülhetünk, ha néhány kajakost meg esetleg a vízipólósokat ki tudjuk juttatni az országból...

Alterix 2011.09.06. 08:57:55

@jzs: "Az egy fura magyar gondolkodás, hogy ha meglesz a rendezés joga, akkor majd összefogunk és megépítjük! Általában ez fordítva szokott lenni, ..."

Persze, mert nekünk fontosabb az olimpia, mint a normális tömegközlekedés, infrastruktúra, friss levegő és szép, élhető környezet. :) Kíváncsi vagyok a BOM mit tett ez elmúlt 10 évben ezekért az "apróságokért"!

Gondolom ezek az emberek budipapírt is csak akkor vesznek, amikor vendég jön...

trollface 2011.09.06. 09:02:04

tényleg volt olyan hülye, aki ezt egy pillanatig is komolyan vette????

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.09.06. 09:13:08

Képzeljétek el az olimpikonokat a szép buszokban a Bp.-i utakon - néhol még macskakő, az afrikai állapotokat idéző, nem is külvárosi vasútállomásokat, a 30-40 éves, széthullófélben lévő BKV-s járműparkot, a koszt és egész egyszerűen a "magyar" mentalitást. Lássuk be: olimpia ide nem való. Az infrastruktúrán kívül a kultúránk sem érett hozzá. Sajnos.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.09.06. 09:24:02

@teng-leng: Szerinetm London nagyon odateszi majd magát, aki picit ferdén fog nézni - rendbontást tervez - azt 1 mp alatt viszik a Tower-ba. Ombucman meg pont bekaphattya majd...

unionist 2011.09.06. 09:30:38

ebben az országban valahogy mindenki állami támogatásból akar meggazdagodni.

---

itt van a népstadion. vajon miért nem bontják le a felső karéjt, és csinálnak belőle egy atlétikai stadiont. mondjuk tizedáron. vajon miért? mert akkor a haverok is tizedannyi megrendeléshez jutnának. meg különben is a foci a miniszterelnök hóbortja.

szóval közpénzből leginkább az alapsportágakat - az atlétikát, az úszást, a kerékpározást, vagy a gyorskorcsolyát - kellene támogatni. a látványsportágakba pedig többségében magánberuházók kellenek.

oké, hogy rendezzen budapest bl döntőt. nyilván ezt megígérte platini mészölynek. pont ugyanúgy, ahogyan az eb-t. most már tuti, mert valaki egy összejövetelen kacsintott. és ha lesz bl döntő, akkor nyilván jobb lesz az "embéegy" és a "fotbal". de előbb talán egy budapest fc kellene, amelyik rendszeres bl szereplő.

ennek az egésznek úgy kellene működnie, hogy van egy megyei sportiskolai rendszer. 20-30 központi sportiskola, amelyik kinevel egy fizikailag különösen edzett réteget. és akkor ebből merítenek a sportklubok. tehát nem kifejezett futball akadémiák kellenek szerintem, hanem megyei sportiskolák. és aztán jön a városi sportklub, amelyik azt mondja, hogy gyere atletizálni. mert az atlétika: városmarketing. vagy azt mondja a magán futball klub, hogy ha nem esel hasra a labdában, akkor gyere inkább focizni. mivel így több a fizető néző, és ezen több pénzt kereshetsz. ez már így nem városmarketing, hanem üzlet. és akkor így lehet bl. hogy előtte magánbefektetők gründolnak egy budapest fc-t. és ehhez építenek egy stadiont - döntően magánpénzből.

---

na most hogy lehet olimpia. a megyei sportiskola, és a városi sportklubok mellé kell valamilyen régiós tömegsport. és akkor kellenek régiós létesítmények. a legalsó szint - a subregion - a vidéki kistérség. illetve ennek megfelelnek a fővárosban a 23 kiskerület. és akkor nyilván minden fővárosi kerületnek ki kellene jelölnie egy zöld területet, amit hívhatnának úgy is, hogy "olimpiai park". és ezek kifejezetten tömegsport célokat szolgálnak. és úgy kell kandidálni az olimpiára, hogy ezeken a helyeken majd nagyobb létesítmények épülnek feltéve, hogy budapest régió elnyeri az olimpia rendezési jogát. ha nem nyeri el, akkor meg tömegsportolni.

na most mi az állami feladat. szerintem egyrészt az, hogy legyen egy sportkórház. másrészt az, hogy a fogyatékosok is sportolhassanak. tehát mondjuk államilag nem a focit, hanem a csörgőlabdát kell támogatni. mert attól nem lesz senki szuper módon edzett, az sem nem városmarketing, nem üzlet, és tömegsporttá sem válhat. szóval ezt államilag kell dotálni.

na, akkor foglaljuk össze ezt az egészet:

-- megye => központi sportiskola (szerintem az unióban kellene minden megyében egy nemzetközi előírásoknak megfelelően felszerelt sportiskola. szóval ez az európai versenysport alapja. 700-800 megyei (uniós) sportiskola.
-- város/piac => sportklubok (alapsportok => városmarketing, látványsportok => üzlet)
-- kistérség/régió => tömegsport, zöld beruházások, a fővárosban "olimpiai parkok", amik lehetővé teszik az olimpiai jelentkezést
-- állam -> sportkórház, fogyatékosok sportja

ehhez képest a magyar sportot egy csomó mészölykálmán, meg szalay berzeviczy-k irányítják. akiket az érdekel, hogy a tanácsadó cégük a semmiért szakítson 500 misit. és egyébként utána várják 500 milliárdos állami megrendelést.

aztán amikor kiderül, hogy az 500 milliárdos állami pénzlenyúlás már nem működik, hanem csak az 50 milliárdos, akkor rájönnek. nem is olimpia kell, hanem "begdöntő".

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.09.06. 09:51:00

Nem teljesen értem ezt a posztot, most akkor mi van?

Szerintem az volt hülye, aki egyáltalán bedobta a köztudatba, hogy itt lehet olimpia, azokat meg akik bekapták a csalit és tapsikoltak, meg pénzt gyűjtöttek már nem is minősíteném.

Még hogy nagyot álmodni... Röhej. Akkor álmodjunk már inkább jólétet, meg gazdagságot, munkahelyet és nyugalmat, mint ilyen hülyeségeket ha kérhetem!

Örülök, h külföldi döntéshozóknak van realitásérzékük és úgy vágtak ki minket a listáról, ahogy meg is érdemeltük. Hála az égnek. Ennek is örülök, meg annak is, hogy foci EB-t sem rendezhetünk. Hurrá! Még legyen sok ilyen, hátha a mindenkori magyar kormány behúzza fülét-farkát és álmodozások helyett a napi munkára koncentrál.

Álmodozásból nem lehet megélni, meg abból sem, ha minden nap sulykoljuk, h milyen f@sza már nekünk. Sajnos a boltban meg a postán álomért nem adnak semmit. :-(

netreader 2011.09.06. 10:23:11

Egy kis pontosítás: Baku (Azerbajdzsán) hivatalosan Európa, még ha területe nagyobb része Ázsia területén is fekszik (hasonlóan Törökországhoz). Az Európa Tanácsnak is tagja, és pl. ezért is indulhat az UEFA által rendezett versenyeken. Szóval 4 európai pályázó van, és ebből 1 kelet-európai.

Komment Elek Jól 2011.09.06. 10:23:14

Az olimpiai lángot meg az 5 karikából 4-et tuti ellopnának.. már csak megszokásból is :)

B3NZiN 2011.09.06. 10:23:59

Tényleg volt bárki aki azt gondolta, látva az ország helyzetét, hogy 9 év mulva meg tudnánk rendezni egy olimpiát ? Egy rohadt stadionra nincs pénzünk, nemhogy egy egész olimpiára.

M. Bertalan 2011.09.06. 10:31:58

Talán valaki még emlékszik arra, hogy ez az egész 2002-ben a Fidesz választási kampányának a része volt. Egy percig sem gondolták komolyan természetesen, csak hagyták, hadd álmodozzon a nép.

szobatars 2011.09.06. 11:00:33

@ciceró: Elég csak belegondolni, hogy az eredetileg 300 milliárdos metróépítés 4-5 év csússzal 520 milliárdból épül meg.

A metróépítés eredetileg 80 milliárd forintra volt tervezve...csak a történeti hűség kedvéért.

savrola 2011.09.06. 11:19:12

Ezt már évekkel ezelőtt lehetett tudni! Leginkább azt nem értem, hogy miért most kezdik el feszegetni, és miért csak ekkora intenzitással.

r1234 2011.09.06. 11:29:39

@teng-leng: augusztus 20. miatt miért? ezt sose értem, hogy gondolja bárki, hogy van külföldi turista aki a mi nemzeti ünnepünk és/vagy a tüzijáték miatt jön ide.. :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.06. 11:44:08

Ezt még akkor írtam, amikor egy sima Triatlon Világbajnokság is megbénította Budapestet:

TRIATLON

Mi hiányzik Butapestnek?
Kátyúnk van, mint hajunk szála
Annyi, s hitelautók esnek
Beléjük és áll a bál a

Dugóban, mely mindennapos.
Szmogon át nézzük a Várat,
Kisiklik a négyes-hatos,
S „új” metrónk csak féregjárat.

Mi hiányzik nekünk, mint a
Vak-süketnek fényes ón-síp,
S egykének a mérleghinta?
Triatlon Wörld Csempiónsíp!

Holnaptól a legtöbb utat
Rendőrségünk le-lezárja,
S azt, ki kiutakat kutat,
Legázolja futók árja,

S zsákutcában tartják túsznak.
Gyomorfekély; mi az, pár lyuk?!,
Míg ők bicikliznek, úsznak,
Mi meg csak a véget várjuk.

Minden idegszálunk feszül,
Mint egy Tarzan hajtott lián,
S vátesz hörgés hallik neszül:
Mi lesz itt egy Olimpián?!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/09/triatlon.html
:)

Brukk 2011.09.06. 11:45:26

@M. Bertalan: Talán Te meg nem árt, ha erre emlékszel:
Magyarország NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozását követően a 2012-es olimpiai játékok rendező városának kijelölése időszerűvé tette, hogy a budapesti olimpia régen dédelgetett gondolatát komolyabban megvizsgáljuk, és a megvalósítás irányába lendületes lépéseket tegyünk. Ennek megfelelően tizenöt, a magyar gazdasági életben meghatározó szerepet játszó vállalat, valamint sikeres cégvezetők, média szakemberek, elismert közéleti személyiségek, és híres sportolók száz fős csoportja 2005 november 24-én létrehozta a "BOM" elnevezésű - hangsúlyosan politikamentes - közhasznú egyesületet, mely egy mozgalom formájában dolgozik a Budapesti Olimpiáért. ..."

Meg még arra, csak érdekesség képpen, hogy kik a mozgalom rendes tagjai, szemelgetve:
Bajnai Gordon, Ikvai-Szabó Imre, Kálmán Olga, Palik László...stb.
Igen a példák kiragadottak, meg az is igaz, hogy eredetileg egy naagy nemzeti összefogás volt a célja.
Csak a fideszezés miatt citáltam ide mindezt, nem másért.

Dr Gregory House 2011.09.06. 12:20:51

„Még egy álommal kevesebb.” Akkor itt az ideje, hogy felébredj és körülnézz, hova akarsz te olimpiát, te szerencsétlen!!!

gyilkos fűegér 2011.09.06. 12:38:21

"Az országunk azért tart ott, ahol, mert az itt lakók nem mernek álmodni, "

Így van, a görögök például mertek nagyot álmodni.

endre69 2011.09.06. 12:38:22

Előbb lesz Zimbabwe-ben olimpia, mint Budapesten! Nem is értem azokat, akik felteszik a kérdést az erről döntő illetékeseknek: miért? A válaszra nem kell Lausanne-ba utazni kérem szépen: ebben a lerobbant mocskos országban akarunk mi olimpiát rendezni, ahol minden arról szól, hogyan nyúljuk le a másikat, hogyan menjünk ölre egymás ellen 50 fillérért, ahol ember ember ellen küzd a pénzért, a mindennapi megélhetésért, amikor most robbantják le az egyetlen nemzeti stadionunkat, amikor egészségügy padlón, gazdaság padlón, közlekedés padlón, minden padlón, ebben a mocsárban akarunk mi olimpiát rendezni? Innen mindenki elmegy, hacsak nincs családja, akkor meggondolja, de amúgy lelép innen ha lehet, mert itt nincs semmi kérem szépen, és egyhamar nem is lesz. A "megáll az idő" c. filmből eszembe jut egy jelenet, amikor Pierre megmondja a magáét: "Ez színvonal? Innen el kell menni ember, ha csak teheted...és ez a kiscsaj színvonal?..."

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2011.09.06. 12:49:02

Még szerencse, hogy nem lesz itt olimpia. És nem azért, mert lepukkant ország vagyunk, meg nem vagyunk méltók rá, hanem egyszerűen nincs rá szükség. Az olimpiának nem sok köze van a sporthoz. Óriási kapacitásokat hoz létre ideiglenesen, amit utána nehéz hasznosítani, pénzügyileg általában nem térül meg, gyakorlatilag ingatlanbefektetők és reklámcégek nagy üzlete, szerintem teljesen felesleges ide. Van jobb dolgunk is :)

Pl. leszállhatna már az állam az "olimpiai" sportágakról, helyette azokat kellene támogatni, amit bárki játszhat, és nem csak a tv-ben bármulhat.

csárli hárper 2011.09.06. 13:04:07

@klarky: "Szerintem az volt hülye, aki egyáltalán bedobta a köztudatba, hogy itt lehet olimpia, azokat meg akik bekapták a csalit és tapsikoltak, meg pénzt gyűjtöttek már nem is minősíteném."

a vezénylő tábornok úr, a kedves vezető volt az illető, ha jól emlékszem a Sydney-i olimpiát közpénzen megtekintve lelkesedett be ennyire hogy mi is rendezzünk olimpiát....a hülye barom, a többi hiéna csak a pénzcsapot látta benne, azért alapították ezt a bom marhaságot

Whistler anyja 2011.09.06. 15:51:44

@csárli hárper:

És volt a kandidálásra költségvetési pénz is.
2010-ben is még megszavazta a budapesti közgyűlés.
Valahogy kimaradtak innen az összegek.
süti beállítások módosítása