2011.08.26. 08:00, Írta: Don Kihote

Bicskei túlvilági profilja

A Facebook rendszere a maga nemében ugyanolyan ördögi, hamis és álszent, mint a legkülönbözőbb izmusoké, a különbség csupán annyi, hogy „A” közösségi hálót nem politikusok szövik.

Bár, erre sem vennék mérget, de hagyjuk is, mert úgy távolodunk el teljesen a sporttól, hogy közel sem kerültünk hozzá. Igen, ide lőjetek, ennek a posztnak vállaltan nem témája a sport, hanem az apropója. Sőt, nem is a sport, hanem egy kiváló ember, egy kiváló sportember meggyalázott emléke.

Az agyonhasznált fordulattal most írhatnám, hogy már több mint egy hónapja nincs köztünk a csupa mosoly Bicskei Berci, csakhogy éppen ehelyütt nem lenne szerencsés a megfogalmazás. A minap ugyanis kis híján leszédültem a székről, amikor azt láttam a monitoron az online biblia „Kit ismerhetek?” rovatában, hogy Add Friend: Bicskei Bertalan.

 

És Berci ott mosolygott rám kedvesen, szelíden, úgy, ahogy szokott.
Szokott volt, basszátok meg! Már nem él, meghalt, 2011. július 16-án.

Rendszerhiba – mondta a haverom egykedvűen, és nyilván igaza van. De ha hibás az a kurva rendszer, akkor talán ki kellene javítani. Mindjárt lenne is egy hiper trendi javallatom. Még a földrajztudósok is vitáznak rajta, hogy pontosan hány ország van a földön, de 190 és 210 között, az biztos. Mondjuk, 130-ban már pörög a Facebook! Miből állna mindenhol fizetni 1, azaz egy alkalmazottat, aki figyel többek között az ilyen „apróságokra”. (Amennyiben cirka 2 ezer dolcsis fizuval számolunk, akkor havi 260 ezer dollárról beszélünk, ami nem kevés, de szerintem Zuckerberg többet költ havonta a pudlija trimmelésére.)

Naiv lennék? Lehet. Demagóg? Nem hiszem. Mindenesetre marha jó lenne embernek maradni ebben az átkozott szósöl netvörkben. Vagy tényleg az a kóser, ha az elhunytaktól várjuk, hogy töröljék az adatlapjukat?

Persze, megtehetik (megtehetik?) a hozzátartozók is, csak hát ők éppen mással vannak elfoglalva.

7 komment a

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steve the Great 2011.08.26. 11:01:55

Tényleg demagóg vagy. Miért kellene az USÁ-ban arra erőforrást biztosítani, hogy egy (onnan nézve) marginális ország (onnan nézve) marginális hírességeinek élő vagy holt voltát ellenőrizzék? De ha mégis, akkor mi lesz a színészekkel, zenészekkel, tv-sztárokkal, rendezőkkel, festőkkel, szobrászokkal, költőkkel, írókkal meg a többivel?

Steve the Great 2011.08.26. 11:06:38

@Steve the Great: Ja, azt meg hogy miért lenne ez bárki emlékének a meggyalázása, végképp nem értem...

Mr. Acid 2011.08.26. 19:35:22

Még csak nem is rendszerhiba. Nem értem, miért kell ezen kiakadni.

portis · http://www.online-szallas.com 2011.08.26. 20:01:58

Én sem értem mi a gond, egy adat maradt valakiről aki már meghalt, mint egy fénykép vagy ujságcikk.

francov 2011.08.26. 20:26:19

Borzalom! Ha érdekel, pl. Zsiborás Gábornak is van FB profilja, pedig szegény nem 1 hónapja halt meg! Igen gyenge egy post ez, ebben a melegben pláne..
Aztán lehet, hogy valami Paranormal Activity működik, üzenet a túlvilágról, ilyesmi.
A figyelőember honnan tudná eldönteni, hogy a naponta elhunyó emeberek közül kinek van FB profilja? Pl. Kovács István lehet Koko, de még pár százezer más ember is

francov 2011.08.26. 20:30:10

Amúgy javasolnám, hogy vedd fel ismerősnek szegény "Bicska Maxit" (ez volt a beceneve még kapus korában) sosem árt, ha odaát is van spanod, előbb-utóbb úgyis találkoztok majd!

brazileiro 2011.08.27. 01:10:43

Sikerült rácsodálkoznod egy problémára, amiről az első cikkek négy-öt éve születtek. Igen, az iwiw és a facebook tele van halott felhasználokkal, valószínűleg már több tízezerrel. Megoldás lehet pl. ha egy bizonyos idő után automatikusan törölnének (vagy "hibernálnának") egy felhasználót, ha nem lép be. Erre azt hiszem voltak már ötletek, de nagy volt a felzúdulás. Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy erre megoldást kell találni.

Az általad forszírozott munkatárs meg hogy dolgozna? Hetente kikérné az önkormányzatoktól (mindegyiktől!) a halottak listáját,ezt összevetné a felhasználókkal, és nyilvánvaló egyezés esetén törölne? Csak óvatosan jelzem, Magyarországon évente 130-140 ezer ember hal meg, ez hetente kb. 2500. Ötnapos munkahéttel számolva, naponta 500 feldolgozandó adat. Biztos, hogy ez egyemberes munka?

Feltéve, ha mindenkinek joga van elkerülni "emlékének meggyalázását", nem csak a híres embernek...

Szerintem egyáltalán nem kegyeletsértő, ha egy meghalt ember neve fel-felbukkan egy közösségi oldalon.
süti beállítások módosítása