2012.03.22. 02:16, Írta: MatthiasHüvelyk

Lemarad az olimpiáról a szexi sportolónőnk

Vass Dóra rááldozta elmúlt éveit Londonra, de nem jutott ki. FOTÓK!

Az elmúlt napokban megjelent egy tanulságos interjú a nemrég a legszebb magyar sportolónőnek választott Vass Dórával. A ritmikus gimnasztikázó hölgy köszöni szépen ezt a címet, de talán lemondott volna róla, ha cserébe kijuthat a londoni olimpiára. Az utolsó kvalifikációs versenyén csúnyán lepontozták, a nemzetközi sportdiplomácia ellenszelében nem tudott mit tenni az ellene megváltoztatott szabályokkal, pedig mindent megtett. Persze, támogatók, megfelelő edzéskörülmények és kiugró sikerek nélkül az embernek elmenne a kedve az egésztől, de Vass sportemberi nagyságát mutatja, hogy így sem adja fel, és a riói olimpián töri a fejét. Mi ezt az ötletet támogatnánk, már csak azért is, mert így minimum négy évig csodálhatnánk szépségét is a versenyeken.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotók: MTI, nso.hu, sport365.hu, sporthu.hu, egyéb internet.

28 komment a

Címkék: london olimpia kvalifikáció kvóta muffon magyarok menni olimpia így jutnak londonba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2012.03.22. 20:10:34

Na persze, a "nemzetközi sportdiplomácia ellenszele" Ha valami nem sikerül, mindig valaki más a hibás. Le kéne szokni erről.
Van számtalan olimpikonunk, aki a sikereit a maiakénál sokkal mostohább körülmények közt érte el. És most is lesz nem is kevés.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.03.22. 20:21:32

"mert így minimum négy évig csodálhatnánk szépségét is a versenyeken"

most őszintén, te szoktál nézni ritmikus sportgimnasztika versenyeket? szerintem nem.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.03.22. 20:53:20

Így most lesz ideje férfimagazinoknak vetkőzni, mert az olimpiai bevételt mégis csak pótolni kell. Egyébként tényleg lett volna lehetőség bőven kijutni az olimpiára, kár mindig (az egyébként tényleg töketlen) a sportdiplomáciánkat szapulni.

átlátó 2012.03.22. 20:56:51

Szerelmes tunnék lenni.

Kelly és a szexi dög 2012.03.22. 20:59:08

Én szívesen megtámogatnám!

Izagi 2012.03.22. 21:20:57

Az a baj srácok, hogy akik itt ökörségeket írtok, nem ismeritek sem a sportdiplomáciát (pontozásos sportágban meg pláne nem), sem azt a munkát, amit ez a Lány belerakott ebbe a sportba. (A tahókról nem nyilatkoznék...) Mindenesetre ha nyer a ....... válogatott, akkor hurrá bajnokok VAGYUNK, ha nem, akkor meg elb...TÁK. Annyira könnyű a TV/internet előtt belepofázni, kíváncsi lennék hányan vagytok a világ élvonalában bármilyen sportban! Lehet bizonyítani! Tessék legyőzni, és kijutni az olimpiára!

irreverzibilista (törölt) 2012.03.22. 21:29:43

Tényleg könnyű az interneten belepofázni! :)
Nemcsak olyan témába, amihez ért az ember, hanem mindenbe!
Jóhogynemmán világbajnok legyek, hogy sunázhassam...
Én igenis inkább támogatnám ezt a lányt, hogy a kamerák előtt, hiányos ruházatban érvényesüljön.
Ha ehhez az kell, hogy ne jusson ki az olimpiára (pedig +érdemelné!), akkor ne jusson ki!

Zoonekrofil 2012.03.23. 00:52:43

Enyhén predator feje van.

[c] 2012.03.23. 02:01:18

@Izagi: "ha nyer a ....... válogatott, akkor hurrá bajnokok VAGYUNK, ha nem, akkor meg elb...TÁK"

Ott a pont!
Viszont az érvelésed azon részével, amelyben a sportteljesítményt kéred számon a hozzászólókon, nem értek egyet. Azzal igen, hogy fikázni a legkönnyebb, de: attól még, hogy valaki nem sportoló, lehet véleménye a sportról vagy egy sportoló teljesítményéről, ahogy neked is van véleményed a szakács főztjéről akkor is, ha nem tudsz főzni.

röhögő 2012.03.23. 06:27:31

Milyen szar lehet ennek a kislánynak ha olvassa ezt a sok bunkót.

Baduka 2012.03.23. 07:03:53

@Izagi: Teljesen igazad van! Ha csak simán a bunkó az egy dolog, de amikor sportszakmai kérdésekhez szól hozzá, akkor nem ártana, ha néha legalább sportolna a jóember. És igen, a Fifa 12-t nyomogatni nem sport!

Six 2012.03.23. 07:10:42

@irreverzibilista: zseniális hsz, ezen most hangosan felröhögtem :)
"Jóhogynemmán világbajnok legyek, hogy sunázhassam" hehehe

barumka 2012.03.23. 08:14:12

Gyerek még, nem nőies, kislányos.

barumka 2012.03.23. 08:16:51

@röhögő: Akik itt osztják az észt, hogy így meg úgy, ezt meg azt tennék vele, azok mind egytől egyig kicsi, pattanásos szűz fiúcskák, akik csak álmodtak eddig a női testről. Szánalmasak, de gondolom únják már a szex lapokat. Bezzeg ha oda kerülne a sor, hogy egy hús-vér nő közeledne hozzájuk, persze szigorúan csak pénzért, akkor meg fél hatot mutatna az óra, és 20 másodperctől nem tartana tovább az történet.

Izagi 2012.03.23. 08:53:29

@tea fan: a szakács hasonlat talán azért nem helytálló, mert ha nekem kell megenni, akkor azt gondolom mondhatok véleményt, de szakács versenyen biztosan nem vállalnám a zsűri szerepet, valóban. De OK, értem egyébként, ennek ellenére azt fenntartom, hogy aki sosem próbált komolyabban sportolni, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent eljutni a világ élvonalába.

megadeth1 2012.03.23. 08:59:40

Bakker, nekem fáj nézni..

Kutchek (törölt) 2012.03.23. 09:13:09

@röhögő: Honnan tudod, hogy mire nem gerjed?!

Logan Grimnar 2012.03.23. 10:21:14

Minden olyan sport, mely nem abszolút, mérhető eredményeken alapszik, hanem a pontozóbírák pillanatnyi elmeállapotán és szeszélyén, az a korrupció és backdoor-deal-ek melegágya. Sajnálom szegény lányt!

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.03.23. 10:36:05

@Hurrá Torpedó: Valóban ritka eset. Mást nézünk leginkább.

diktatorikus kleptokrácia 2012.03.23. 11:10:17

ha nem lenne egy rohadt btq a pontozóbírónő, akkor nem áldozta volna fel Dórikát saját útjának érdekében. történt ugyanis, hogy Dóri nagyon jól teljesített, de a magyar/ukrán pontozóbíró (és a többi haverinája) jól lehúzta a kislány teljesítményét, mert ha Dóri kijut az olimpiára, a pontozóbíró nem lehet független pontozója a versenynek. saját érdekében beáldozta az egyetlen reménységet. abszurdisztán

Dr.Rekettyés László 2012.03.23. 11:25:05

Szerintem nem lehet túl sikeres a párkapcsolatok terén, akinek erről a cikkről is csak az jut eszébe, hogy mit tenne ezzel a lánnyal...

butyko 2012.03.23. 11:27:54

@diktatorikus kleptokrácia: Az egyetlen lényegretörő komment a Tiéd!Gratula ! A trollocskáknak meg csitu...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.03.23. 11:33:56

Remek dolog, hogy azért sportol valaki, hogy ott lehessen valahol. Mintegy side effect-ként formás, hajlékony alakja lett - izé, nem EZ lenne a sportolás célja?

Részemről több mint nevetséges, hogy azért tartsunk fenn egy sportcsarnokot, hogy nagyon kevesen szalagokkal és buzogányokkal játszadozzanak. Inkább teremfocizzanak az általános iskolások.

Minden olyan sport, amit pontoznak, a cirkuszba való. Az összes többi meg a doppinglaborba.

Spiritmonger 2012.03.23. 12:04:08

ez a lány nagyon jó nő, iszonyatos mennyiségű melóval a háta mögött, kár, hogy nem jutott ki az olimpiára...

Bernadett Lajos 2012.12.27. 14:59:10

Bezzeg Böczögő Dorinát meg ezerrel kiengedik! De jobb is és még szebb is:)
süti beállítások módosítása