Miért a legnagyobb bajnokok mennek el?
Marco Simoncelli végzetes balesete sajnos nem az első, és nem is az utolsó halálos manőver volt a versenypályákon. Bajnokok, akik már az égi aszfaltcsíkon köröznek. 18+
Vagány stílusáért imádta az egész motoros társadalom, de a Moto GP maláj nagydíján hibázott egy kanyarban, visszatérve az ideális ívre pedig nem tudott kitérni Colin Edwards és Valentino Rossi elől. Úgy elütötték, hogy a sisakja is leesett, mint később kiderült, ott helyben azonnal belehalt fejsérüléseibe. A borzashajú versenyző, Marco Simoncelli 24 éves volt.
A 2003-as szezonban követelt halálos áldozatot a gyorsaságimotoros-vb, akkor a japán nagydíjon a hazaiak versenyzője, Daijiro Kato halt bele egy bukásba. Akkor már második éve versenyzett a királykategóriában, 2001-ben a 250 köbcentiseknél világbajnok lett.
2010-ben a japán Tomizava hunyt el verseny közben a Moto GP San Marino-i Nagydíján.
Nemrég nagy vitát váltott ki az autós társadalomban (Button és Webber is felszólalt az ügyben), hogy az amerikai autós versenysorozatok nem elég biztonságosak. Legyen az Indycar vagy Nascar, az oválpályán, kerék a kerék ellen zajló harcok életveszélyesek. Alig egy hete a Las Vegas-i pályán egy tizenöt fős brutális karambolba a brit Dan Wheldon belehalt.
A hétszeres Nascar-bajnok, Dale Earnhardt a 2001-es Daytona-i 500 mérföldes versenyen vesztette életét.
A Formula-1 történetéből is számos ilyen esetet tudunk. Az egyik legnagyobb ütközés az 1973-es világbajnokság bronzérmeséhez, Ronnie Peterson-hoz fűződik. A svéd pilóta a '78-as olasz futamon rögtön a rajt után ütközött James Hunt-tal, életét úgy sem sikerült megmenteni, hogy versenytársai próbálták kirángatni az autójából. Petterson a baleset után még egy napot élt, végül nem az égési sérülésekbe halt bele, hanem orvosi műhiba miatt, szívembóliában.
Kanadának Jacques Villeneuve személyében van egy F1-es világbajnoka. Talán lenne még egy, ha az idősebb Villeneuve 1982-ben nem szenved végzetes balesetet a belga nagydíj időmérő edzésén. Gilles Villeneuve Ferrarijával hátulról belerohant az NSZK-beli Jochen Mass-ba, majd autója szinte szó szerint darabokra tört.
És a versenyhétvége, amit senki se felejt... 1994-ban a San Marino-i nagydíj időmérő edzésén Roland Ratzenberger halálos balesetet szenvedett. A mondák szerint Ayrton Senna ezután elgondolkodott azon, rajthoz álljon-e a másnapi versenyen, de végül elindult. Hat körig jutott, a Williams-szel versenyző háromszoros világbajnok brazil pilóta nem tudta bevenni a Tamburello-kanyart és életét vesztette. A kultikus versenyző elvesztését máig nem tudta feldolgozni a sportág.
Nyugodjanak békében - azok is, akiket ehelyütt nem emeltünk ki!
18 komment a
Címkék: baleset forma 1 világbajnokság moto gp halálos baleset simoncelli
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
parrre 2011.10.26. 11:49:29
Rántott máj (törölt) 2011.10.26. 12:14:01
Pityubácsi 2011.10.26. 12:41:25
egy átlag nyári hétvégén meghalnak vagy 10-en sima közúti forgalomban.
isti77 2011.10.26. 13:09:44
becike4 2011.10.26. 13:21:25
shamir 2011.10.26. 13:22:19
Dale Earnhardt balesete nem is tűnik -nascar mércével mérve- komolynak, és mégis.
Tű 2011.10.26. 13:24:08
organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.10.26. 13:28:43
szmoker (Homo Trollicus) 2011.10.26. 13:39:14
Én kérem ideológiailag nem vagyok elég képzett, és egyébként is bunkó panelproli vagyok.
Valaki magyarázza meg, miért is kéne együttérezni, és kivel? Talán nem bekalkulált kockázatot vállaltak ezek a srácok?
KKZZ 2011.10.26. 13:43:40
R.I.P.
alien 2011.10.26. 13:52:04
2011.10.26. 13:59:16
atlbilbaoo 2011.10.26. 13:59:19
g-dúrban zúgó kabóca 2011.10.26. 14:03:31
g-dúrban zúgó kabóca 2011.10.26. 14:05:36
Sárga Király 2011.10.26. 14:11:59
explorer68 2011.10.26. 18:56:06
KKZZ 2011.10.27. 07:43:22
Igen, szerintem a legnagyobbak egyike volt! De ha szerinted is az volt, akkor tudnád, hogy a McRash a raliban ismert beceneve volt ( crash= angol szó, jelentése törni ) Colin McRae-nek. Rengeteg versenybalesete volt, amik rendszerint az aktuális versenyautó összetörésével végződtek, ebből ered a becenév.
Hozzászólásodból viszont az következik, hogy nem tudod, ezért írtál egy felesleges hozzászólást amiben oktalanul b@sz@kodsz. Máskor nézz utána, mielőtt hozzászólsz valamihez.
Peace!