Gól, de milyen!
A magyar-finn meccsre hangolva a futballtörténelem legszerencsétlenebb/legszerencsésebb góljaiból szemezgettünk.
Az örök klasszikus
Ráhangolódásképpen kezdjük ama bizonyos 97-es finnországi góllal, amely abban a pillanatban a mennybe röpített minket, hogy aztán pár héttel később, a jugoszlávok elleni vb-pótselejtező 1-12-je után már átkozzuk a finn védelmet. Helsinkiben nekünk ugyanis döntetlen kellett a pótselejtező eléréséhez, és a 91. percig nem úgy tűnt, hogy egyenlíthetünk. Akkor aztán jött… ki is? Az biztos, hogy ez a gól mind a vicces, mind a legszerencsétlenebb öngólok versenyében pályázhat az örök győztes címére:
Következzen további nyolc különlegesség.
Rossi, avagy a tudatosság diadala
Akik nem szeretik az olasz focit, azoknak kellő muníciót adnak az effajta, elképesztően mázlis gólok. Paolo Rossi ezt a gólnak valóban csak a szabályok alapján nevezhető „valamit” még nem „nagy”, gólkirályi és világbajnoki címet hozó világbajnokságán, 1982-ben szerezte, hanem négy évvel korábban a csoportkörben, a franciák ellen.
Roberto Dinamite, csakazértis
Érdekes módon az 1978-as brazil válogatott nyomába nem érthet a 82-esnek, ám amíg utóbbi csupán az 5. lett a vb-n, a 78-asok bronzérmet szereztek. (És ha nem lett volna oltári bunda a középdöntő utolsó meccsén a házigazda argentinok és a peruiak találkozója, amelyen Kempeséknek legalább négy góllal kellett nyerniük – végül 6-0 lett – a döntőbe jutáshoz, akár a fináléba is bejuthattak volna a brazilok.) A brazilok a középdöntő második fordulójában a lengyelek ellen játszottak, és 2-1-es brazil vezetésnél fél percen belül óriási tűzijátékot rendeztek az ellenfél kapuja előtt. A végén csak bement…
Skótok segítik a ki a grúzt
1982-ben a szovjetek még nem voltak olyan félelmetesek, mint négy évvel később. A csoportkör utolsó fordulójában a skótok ellen a továbbjutás volt számukra a tét, a döntetlen a CCCP-nek kedvezett. A 84. percben 1-1-es állásnál jött két skót védő, no meg egy Ramaz Sengelija névre hallgató grúz, és…
2:00-nál:
Mit tettél, Shilton?
Egy újabb malacos olasz gól (nem direkt utaztunk rájuk), mégpedig az 1990-es olaszországi vb bronzmeccséről. Az ekkor még ifjú titánnak számító Roberto Baggio ezzel a találattal szerzett vezetést Anglia ellen a végül 2-1-re megnyert helyosztón. Baggio gólja remek, higgadt és fifikás, de amit előtte az élete utolsó, 125. válogatottságán pályára lépő Peter Shilton művel…
Zubi lepkéje
És ha már a kapusok, akkor emlékezzünk meg egy másik óriásról, a Barcelona és a spanyol válogatott Zubizarretájáról, aki az 1998-as vb-n egy óriási lepkével keserítette el szurkolóit Nigéria ellen. A kapott gól sokba került az együttesnek, mivel a meccset végül 3-2-re elveszítették, holott egy ponttal többel az armada végül továbbment volna, így még a nyolcaddöntőig sem jutott Spanyolország.
Zubi nem mindennapi alakítása 0:50-nél
Röhej, de hiába
Tizenegy nappal később a spanyolok mindent megtettek a továbbjutásért, ám mivel Nigéria nem erőltette meg magát Paraguay ellen, így a spanyolok 20-0-ra is győzhettek volna a bolgárok ellen, akkor sem jutnak tovább. A vége spanyol szempontból egy nagy arányú, de szomorú 6-1-es győzelem lett, Kiko „gólja” viszont nevetésre ingerel 1:30-nál:
Nem róla nevezték el a Robinzonádot
Shilton és a nagy lepkékre szintén képes David Seaman után Paul Robinson lett az angolok kapusa, és a horvátok elleni, 2006 októberében lejátszott Eb-selejtezőn örökre beírta magát a futball röhejkönyvébe. Gary Neville csak hazaadni próbált, de a zágrábi Makszimir-stadion gyepe megtréfálta a háromoroszlánosokat, így 2-0 lett az állás a délszlávoknak. A vereség sokba került Angliának, mivel végül egy ponttal lemaradva az Eb-re még kijutó oroszok mögött csak a csoport harmadik helyén zártak.
Skandináv nagyjelenet
Ezt a gólt pedig nem is lehet jelzőkkel illetni. Mintha a Monty Python-csoport adta volna elő, pedig a svéd és az izlandi válogatott nagyjelenetét láthatjuk egy 2007 júniusában lejátszott Eb-selejtezőn. Már az „előjáték” is vicces, hát még a gól, mintha a csapatokat futballellenes vírus támadta volna meg. A két válogatott mentségére szóljon, hogy a jelenet 4-0-s svéd vezetésnél esett meg. Örökítsük meg a játékvezető nevét is: a luxemburgi Alain Hamer sípolt a találkozón.
4 komment a
Címkék: labdarúgás vicces gólok
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
r1234 2011.10.11. 12:26:18
flea 2011.10.11. 13:26:22
Jó Estét 2011.10.11. 14:22:40
P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.10.11. 16:18:45