Szupergazdagok, mégis agyonverjük őket!

Az olimpiákon mi vagyunk a jobbak, de Svájcban mégis mindenki sportol.

Miközben ezen a blogon is hetek óta tart a lázas lajstromozás, vajon hány magyar sportoló jut majd ki a 2012-es londoni olimpiára (érdekes, korábban rendre azt számolgattuk, hogy hány arany, ezüst vagy éppen bronzérem jut honfitársainknak, ám Peking óta tudjuk, mindezzel csak óvatosan), vannak olyan országok Európában, ahol számolgatás helyett laza vállrándítás a válasz, ha az újságíró a 2012-es év legnagyobb sporteseményét hozza szóba. Az egyik ilyen állam Svájc, ahol az aranyakat legfeljebb rudakban tartják számon egy-egy helyi bank szupertitkos földalatti részlegében. Ami viszont a nyári olimpiai aranyakat illeti, nos ezek begyűjtése, illetve ezeknek az elmaradása a helvétek között egyáltalán nem központi kérdés. Jó-jó, az persze nem mindegy, hogyan szerepelnek, de ha nem esetleg nem kerülnek be az országok közötti versengésben az első harminc nemzet közé, nem tör ki lázadás, a helyi sajtó nem kongat vészharangot, a sportújságírók nem keresik a nem létező összeesküvés-elmélet értelmi szerzőit, hanem az élet megy tovább. 

A svájci átlagember, ha aranyeső van a nyári olimpián, ha nincs, saját szabadidősportos tevékenységét (síelés, futás, úszás, kerékpározás, cselgáncs) éppen úgy elvégzi, ahogyan eddig tette, s ahogyan az errefelé megszokott. (A téli olimpiáról most nem beszélek, ezeken a játékokon Svájc rendre jól szerepel, ám az ország téli sportos lehetőségeit hazánkkal összevetni botorság lenne, úgyhogy maradjunk a nyári játékoknál, már csak azért is, mert jövőre ez következik.)

Nincs tehát félelem és reszketés, a Svájci Olimpiai Bizottság elnökét (a neve Hans Babst, hallott róla már valaki?) nem akarják leváltani, egyszerűen jól érzik magukat egy olyan országban, ahol az élsport sikerességét nem az olimpiai aranyakban mérik, s ahol annyi pénz jut a sportra, hogy arról Magyarországon álmodni sem mernénk soha. Itt a szabadidősportra, no meg az ország labdarúgó-válogatottjára koncentrálnak, utóbbi kitartóan üldözi Montenegrót, hogy őket esetleg megelőzve pótselejtezőt játszhasson a 2012-es Eb-re történő kijutásért.

Mindez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap Yverdonban (itt focizott Nagy Antal 1987-től 1992-ig) sétálgatva arra lettem figyelmes, hogy a városka közepén, a főutcán tartottak cselgáncsedzést a helyi sportklub dzsúdósai, hátha egy-két arra járó kedvet kap, s másnap jelentkezik a helyi sportegyesület cselgáncstermében. Az érdeklődés nem volt túlságosan nagy, mondjuk vasárnap reggel 10 órakor errefelé amúgy sem hömpölyögnek tömegek az utcán, de azért egy fotográfián megörökítettem mindezt, hiszen a háttérben terpeszkedő yverdoni vár nem mindennapi képet adott a rögtönzött cselgáncs-bemutatónak.

Ami viszont ennél sokkal érdekesebbnek bizonyult, hogy ebben a sportos környezetben 10 helyi emberből mindössze kettő (!) tudta kapásból elmondani, hogy a 2008-as pekingi olimpián Roger Federer aranyérmet szerzett. Jómagam készültem és tudtam, hogy Federer honfitársával, Wawrinkával az oldalán nyerte meg a teniszezők férfi párosának döntőjét, s mellettük még a kerékpározó Fabian Cancellara tiszteletére játszották el a helvétek himnuszát. Ennyi és nem több, mindössze két arany Pekingben (lám-lám azon a számunkra oly’ ínséges olimpián Svájcot azért megelőztük!) Az viszont már érdekesebb, ha megnézzük, hogy 1988-2008 között, tehát az elmúlt 20 évben a svájciak milyen sportágakban szereztek olimpiai bajnoki címet. Önöknek nem kell ezzel fáradniuk, csak olvasniuk, sorolom. Tehát: kerékpár, tenisz, vívás, triatlon, torna, evezés. Ennyi és nem több, 2 évtized, 6 sportág, amelyből 5 (a kerékpár, a tenisz, a triatlon, az evezés és a torna) az úgynevezett professzionális sportágak közé sorolható, s amelyben – a torna kivételével – Magyarország sehol sem jegyzett eredményekkel rendelkezik. Két évtized svájci bajnokai közül a már említett Cancellara, Federer és Wawrinka mellett a szintén teniszező Marc Rosset is világhírű. A tornász bajnok Donghua Li 1994-ben avanzsált kínaiból svájcivá, az evezős és a vívóbajnok nevét pedig senki sem ismeri a világon, na de hányan tudják kapásból megmondani a földgolyón, hogy kicsoda Vajda Attila? (Nem megbántva kiváló kenusunkat, de a Vajda-Federer összehasonlításnak éppúgy semmi értelme nincsen, mint az Igaly-Rosset összevetésnek..)
Végül készítettem egy táblázatot, amelyben az 1988-2008 közötti magyar és svájci olimpiai szereplést vetettem össze. Jelentem, a 20 év alatti 6 nyári olimpián mindig minden mutatóban jobbak voltunk a világ egyik leggazdagabb országánál. Ám mindez legfeljebb puszta melldöngetésre jó, maradjunk annyiban, sokan cserélnénk velük, még akkor is, ha a nyári olimpiák aranyfedezete náluk egy számunkra ismeretlen mértékegység alapján számítódik ki. Arról már nem is beszélve, hogy az ország felnőtt lakosságának több mint 65%-a rendszeresen sportol, hogy kerékpárútjaikat, turistaút hálózatukat, vasutjaikat…… (a felsorolás sajnos, végtelen) sem lehet a miénkkel összehasonlítani. Nem is kell! Hiszen a nyári olimpiákon az elmúlt 20 évben rendre agyonvertük őket.

Ám mindennek kár lenne bedőlni. Jól mutató statisztika, hangzatos maszlag, semmi más. (S különben is, a minap a Kálvin téren tartott rögtönzött közvélemény-kutatásunk alkalmával 10 járókelőből 7 azt sem tudta, kicsoda Janics Natasa…)

Svájc/Magyarország szereplése a nyári olimpiákon, 1988-2008

8 komment a

Címkék: olimpia svájc

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.