Észtvesztő: három pontot elvittek a birkák
Észtország labdarúgó-válogatottja jelen pillanatban 13 ponttal a harmadik helyen áll a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság C-jelű selejtezőcsoportjában.
Most aztán verheti a falba a fejét Tarmo Rüütli szövetségi kapitány, akinek biztosan nem fog hiányozni a szép zöld toftiri gyep. Bár Rüütli mester ezen a júniusi napon inkább mást vert volna – Antti Munukka finn játékvezetőt, aki a szemtanúk szerint az első félidő 43. percében olyan nevetséges tizenegyest adott meg a házigazdák javára, hogy azon Feröer mind a 18 szigetén kacarásztak. A Belgrádban és később Ljubljanában győztes észtek azonban addig dühöngtek, amíg a 47. percben újabb gólt kaptak, így a lelkes amatőrökből (cethalászokból, buszvezetőkből, asztalosokból) álló feröeri válogatott 16 év szünet után nyert újra kvalifikációs mérkőzést. Észtország pedig szemlesütve mehetett haza, ámbátor ennek a feröeri diadalnak közel sem volt akkora visszhangja, mint az 1990 szeptember 12-én lejátszott Feröer-szigetek-Ausztria összecsapásnak, amelyet a kis sziget játékosainak a svédországi Landskronában kellett lejátszaniuk, lévén ekkor Feröeren nem volt olyan stadion, amelyben egy UEFA égisze alatt zajló selejtezőt meg lehetett volna rendezni.
A dolog további különlegessége, hogy 1979-ig feröeri fociszövetség sem létezett (figyelem, jelenleg, azaz 2011-ben Feröeri Olimpiai Bizottság sincs!), majd az alakulást követően 9 évig vagy a Shetland-szigetek válogatottjával, vagy az izlandiak B-csapatával játszottak. Először tehát az 1992-es svédországi Európa-bajnokságra selejtező versenysorozatra neveztek be, s mindjárt egy csoportba kerültek a jugoszlávokkal, a dánokkal, az észak-írekkel és az osztrákokkal. Előzetesen senki sem gondolta volna, hogy akár pontot is szereznek, ám a sapkában védő csodakapusuk, Jens-Martin Knudsen (jelenleg a válogatott kapusedzője) a közhelyszerű szakzsargonnal szólva lehúzta az osztrákok előtt a rolót. Aztán Torkil Nilesen a 61. percben betalált, a hátralévő 29 percet pedig hősiesen kivédekezték a feröeriek, s ezzel megszületett a történelmi győzelmük 1500 néző legnagyobb megdöbbenésére. Ezt követően még az észak-írektől is elcsentek egy pontot, így zárult számukra az első nagy kaland, miközben 21 év elteltével ez a landskronai ütközet a legendás meccsek sorába emelkedett.
De vissza a mába, az észteknek már csak 1 meccsük van a csoportban, október 7-én Belfastba látogatnak az észak-írek vendégeként. Közben Szerbia még fogadja az olaszokat és utazik a szlovénokhoz, azaz ha az észtek nyernek is Belfastban, maximum 16 ponttal zárhatnak, s csak abban az esetben érhetnek oda a pótselejtezőt jelentő második helyre, ha a szerbek két meccsükön maximum 1 pontot szereznek. Ellenkező esetben hiába volt a két nagyszerű diadal az egykori Jugoszlávia azóta már vb-t és Eb-t is megjárt csapatai ellen idegenben, a feröeri bukta lehet az oka annak, hogy Észtország 2012-ben Lengyelország vagy Ukrajna zöld füvén is pályára léphessen.
Mocca · http://manzardcafe.blog.hu/ 2011.09.14. 19:27:32
Mocca · http://manzardcafe.blog.hu/ 2011.09.14. 19:33:35
SecTorr (törölt) 2011.09.14. 23:40:22
paraszthajszal 2011.09.15. 00:07:25
Az, hogy Feröernek vagy Skóciának nincs önálló olimpiai bizottsága, politikai döntés; technikailag nincs kizárva, hogy előbb veszi fel a NOB a feröeri bizottságot a tagjai közé, minthogy a Feröer-szk. önállóvá vállna
Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.09.15. 01:48:49
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.15. 08:43:49
S ki is kaptak szegény észtek.
Utolsó meccs sem haveri,
S észak-íreket, ha veri
Is Baltikum dicső hada
Gólokkal, mit meg is ad a
Bíró (az a füttyös rigó!),
Még mindig ott a szerb-digó
Meccs, hol van ám bunda esély!
Mi fáj Rüütli? Gyere mesélj!
;-)
Ainult Mina 2011.09.15. 08:53:06
Harald hardrode 2011.09.15. 09:06:11