2011.09.12. 07:41, Írta: MatthiasHüvelyk

Tojással focizó félistenek

Nem tudunk dönteni a rögbi és az amerikai foci között

Rossz éllel (bár ki tudja?) azt szokták mondani, hogy míg a rögbi úriemberek barbár játéka, addig a foci (mármint a felénk is népszerű lábbal rúgott) barbárok úri játéka. Nem tisztünk eldönteni, hogy a megye kettőből az NBI-be vágyók között csak egyszerű játékosok próbálják meg művészien tologatni a lasztit, vagy sem, illetve hogy a rögbizők között is csak többdiplomások futkároznak-e. Éppen megy Új-Zélandon a rögbi-világbajnokság, a SportTV-ben pedig ömlesztik rám évek óta az amerikai focit, és képtelen vagyok dönteni, most akkor az NBI-es magyar focin szocializálódott lelkemnek melyiket kéne jobban befogadnia?

Hagyomány
Ebben speciel a rögbi verhetetlen. „Az angliai Rugby városában egy futball mérkőzés alatt William Webb Ellis felkapta a labdát és berohant a kapuba, ott letette a labdát, majd felkiáltott: Gól!” Ebből kitalálható, hogy Angliában is hamarabb fociztak az emberek, mint rögbiztek, de a fent lejegyzett mondat 1823-ra datálható. Ekkortól van rögbi. És nagyjából változatlanul. Azóta ugyanis a hagyományok és tisztelet határozzák meg ezt a játékot: a szabályok szinte mit sem változtak (mégiscsak Angliából indultunk), a mezek is unalmasak a marketingen felnőtt embereknek, de a pályán balhét, tömegverekedést, és alattomosságot sem látni. Szinte minden rögbicsapat alapító irományába belefoglalták, hogy a játék alapja az egymás iránti elkötelezettség, barátság, valamint a bírók és az ellenfelek iránti tisztelet. Angliában egyetemi szinten bekerülni egy rögbi csapatba rangot jelent. Amerikában is rang egyetemi csapatban futballozni (gondoljunk csak a megannyi hollywood-i filmben látott jelenetre), de a játék és annak óriás olvasztótégelye, az NFL pusztán az 1920-as évektől eredeztethető. Az is igaz, hogy akkor létrejött egy ligarendszer, amin máig nem változtattak, de maga az NFL kevésbé röghöz kötött és inkább újító, mint a rögbi (lásd videóbíró, az idei szezonra is megváltoztatott szabályok, a fizetési és médiaszerződések miatt változó meccsidőpontok). Ugyanakkor Amerika nemzeti sportjáról beszélünk, és ott a hagyomány nem feltétlenül okiratokban megfogalmazott eszményeket takar, hanem délutáni hússütéssel, vagy a stadionba kilátogatással és ott hotdog evéssel egybekötött családi programot.



Izgalom
Tévéből ülve nehéz rövid idő alatt eldönteni, melyik is az izgalmasabb. A rögbiben kevesebb a holtidő, 2x40 percet játszanak a csapatok, míg az amerikai fociban 4x15-öt – mégis az utóbbi a hosszabb rendszerint. A vasárnap este tízkor kezdődött Redskins-Giants meccs 3 és fél óráig tartott. A rögbiben néha elvész az ember, hogy most akkor épp merre tolonganak és kinél van a labda, ez ugye az amerikai fociban adott, mert az egyszerűebbek kedvéért felosztották a meccset támadó és védő csapatok perceire, és lehet tudni, hogy akkor fokozódnak az izgalmak, ha egyre közelebb araszol egy csapat a másik térfelének végéhez. Ami mindkettőre igaz: egyik sem csak az erőről szól, hanem komoly taktika megy a háttérben.

Látvány
Bár a rögbi-világbajnokságot majdnem annyi országban közvetítik, mint tették a dél-afrikai foci-vb-vel, és követik nyomon a helyszínen tömött lelátók előtt a nézők, az amerikai focival e téren nehéz felvenni a versenyt. De ezt is leginkább az amerikai logikával lehet magyarázni. Az NFL-meccseket nézik a legtöbben a tévék előtt (holott a baseball-meccsekre mennek ki a legtöbben a stadionokba), mert ez tévé előtt ülve is családi program. Negyedekre, azon belül támadásokra szétszabdalva, a játékot meg-meg állítva a sportág bekerült a médiatermékek közé: lehet közben reklámozni, és a hirdetők vonzása miatt elképesztően magas színvonalúak a televíziós közvetítések (grafikák, bekapcsolt mikrofonok, videóbíró). A fiataloknak szóló számítógépes játékokról nem is beszélve. A rögbiben is vannak ilyen játékok, a pályán viszont  ehhez képest két szürke dresszbe öltözött csapat nyomja egymást, aztán ennyi.

Népszerűség
Az 1870-es évektől már összeállít a hat ország (Anglia, Wales, Írország, Skócia, Franciaország, Olaszország) részvételével zajló éves rögbi-torna, amit milliók követnek, de ugyanígy megőrülnek angolszász földön, ha szimplán csak egy meccs van. Talán pont Közép-Európa az egyetlen lyukas szeglet a földön, ahol ez a játék nem annyira népszerű (noha Románia évek óta meghatározó tagja a vb-mezőnynek), hozzánk az USA tévés térhódításának hála inkább az NFL ér el. A marketing ugyanis mindenkit megfertőz. És bár lehet az új-zélandi rögbisek köré mítoszokat és reklámkampányt felállítani, egy szimpla amerikai focicsapat marketingeszközei (pólók, sapkák, mezek, relikviák) hatásosabb eszközök erre – és a szezon végi Super Bowl-ról akkor még nem is beszéltünk. De ugyanígy médiatermékeknek számítanak a sztárjátékosok is, hiszen míg tíz évvel ezelőtt azt se tudtuk, kik voltak, ma már a bulváréletükbe is beleláthatunk Manningnek, Brady-nek, Vick-nek. A rögbisekről még ma se tudjuk, kicsodák.



Férfiasság
Amikor elkezdtem nézni ezt a játékot, először a keménysége ragadott meg, ekkoriban néztem az NFL-t is, valamiért mind a kettő nagyon érdekelt engem. De szép lassan a rögbihez kezdett húzni a szívem. Több okból is azért, mert az NFL teljesen elüzletiesedett világa nagyon idegen számomra, másfelől nagyon szét van tördelve, a játék túl sokat áll, nagyon statikus ilyen szempontból. Míg a rögbi számomra és sokak számára is rengeteg értéket képvisel. Itt nincs hiszti, nincs vissza beszéd a bírónak, ha mégis, akkor a játékos mehet zuhanyozni, sőt, a bíró csak és kizárólag a csapatkapitányokon keresztül kommunikál és a döntését maximálisan tiszteletben tartják. Nagyon férfias és nagyon kemény sport, nagyon sok szabállyal, de amint érteni kezded, rájössz, nem csak az erőről szól, de nagyon komoly taktika is megy, főleg a területért” – meséli egy amatőr szinten rögbiző haverom, mikor kérdezem, melyik férfiasabb, a csak fejvédőben űzött rögbi, vagy a rengeteg felszerelést igénylő amerikai foci. Talán bennfentesnek sem kell lenni ahhoz, hogy lássuk, azok az igazán kemények, akik páncél nélkül esnek egymásnak.

Végső tanulság? Nincs, illetve van: nem három perc, és nem egy világverseny miatt fog Magyarországon megváltozni egy sportág népszerűsége, és fognak gyerekek százai elkezdeni rögbizni vagy amerikai focizni. De van élet a mi focinkon kívül is, és ezt jó lenne észrevenni. A rögbi szépen lassan olimpiai sport is lett, miközben mi öttusában nyomulunk…

tévé:
NFL: SportTV
Rögbi-vb: Digisport

21 komment a

Címkék: rögbi NFL

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2011.09.12. 14:02:06

Én szeretem a rögbit is és az amerikai focit is, mindkettő hihetetlen erőt és keménységet igényelhet... És a taktikai elemek is nagyon meghatározóak, szerintem egy amerikai focimeccsen sokkal de sokkal több taktikázás megy, mint egy focimeccsen, ezt elismerem. Pedig ízig-vérig focidrukker vagyok.

nyubocs 2011.09.12. 21:11:25

Bár tudom, hogy ilyen szempontból (mármint ismertség nálunk) nem teljesen mérvadó, de ejthettél volna néhány szót az ausztrál fociról is.

Mióta a jurosport2 adja, nagyon sokat nézem azt is.

szanalmas 2011.09.12. 21:27:48

Nem is értem, miért akartok dönteni köztük, teljesen más a két sport, kb. a jéghoki és a gyeplabda. Az NFL látványosabb és agresszívebb, a rögbi meg szolídabb és "konzervatívabb".
Az tény, hogy az NFL meccs túlságosan szét van szabdalva.
Mondjuk én NFL-t nézek, de nincs "csapatom", nem érdekel a játékosok magánélete és a parsztvakító üzleti része meg pláne.

Kudlik Júlia · http://fityiszt.blog.hu 2011.09.12. 21:33:40

Bakker ez mennyire egy szedett-vedett cikk! Kicsit még fésülgethetted volna Matyi

Таганская 2011.09.12. 21:48:00

Én korábban hatalmas foci fan voltam, kint voltam minden hazai nb1-es meccsen a 90-es években, néha idegenbe is elmentem. Aztán ah elkezdett zülleni a magyar foci, a válogatott pedig selejtezősorozatról selejtezősorozatra szembe köpte az embereket, szépen leszoktam a fociról. Magyar focit, beleértve a válogatott meccseket is, már hosszú évek óta nem nézek, a legutóbbi válogatott torna, amit viszonylag végig követtem, az a 2006-os vébé volt, a tavalyi vébén már csak a döntőt néztem meg. A rajongásom tárgyánál, a manchester united-nél még kitartok, nekik minden meccsüket követem a bajnokságban és a bl-ben, de más focit már nem is nézek. Elkezdtem nézni az nfl-t 2005 környékén és azóta folyamatosan követem, elkezdtem közvetlen utána fantasy-t is játszani, ami még izgalmasabbá tette a mérkőzések követését és még jobban megismertem a ligát. Voltam kint londonban is nfl international series meccsen, majd amikor egy évet USA-ban voltam kint, akkor voltam ott is meccseken és testközelből követhettem az eseményeket. Mára számomra a foci a MU kivételével már semmi, az amerikai foci minden. Az nfl számomra a sportok királya, mert egyszerre megy hatalmas fizikai csata, miközben az edzők és a koordinátorok a sakkhoz hasonlóan silabizálják az ellenfél formációit, próbálnak gondolkozni a fejükkel, és megfelelő játékokat hívni. Szerintem ez a világ egyik legösszetettebb sportja és tényleg igazi csapatsport, mert ha a védelem, a támadóegység és a special team közül vmelyik hibázik, akkor elúszhat a meccs. Emellett körévarázsolnak egy hatalmas show-t, ami engem nem zavar, mert ezt is zabálják a nézők, ettől nem lesz unalmasabb, hanem csak jobban rágerjed az ember. A foci számomra unalmas az nfl-hez képest, nincs olyan széles taktikai repertoárja, sokkal kevésbé összetettebb a csapatmunka, sokkal több a színészkedés és a pofázás, egyre súlyosabbak az eredményt befolyásoló bírói bakik, és általában mindig ugyanazok nyernek, míg az nfl-ben sokkal több csapat tud rövid időn belül felemelkedni, míg mások lesüllyedni. Próbálják a draft-al az esélyeket kiegyenlíteni, nagyon jó a free agent szisztéma, a salary cap intézménye, sokkal jobban tisztelik a játékosok egymást és a bírókat, mint a fociban, a modern technikának köszönhetően a lehető legkisebbre tudják csökkenteni a hibalehetőséget úgy, h az egyáltalán nem zavaró. Persze badarság a sportokat összehasonlítani és a foci is megmarad szép játéknak és a világ elsőszámú sportjának, de engem az nfl "rákényszerített" arra, h felülbíráljam a fociról alkotott véleményem és szinte teljesen lemondjak róla, amit egyáltalán nem bánok. Untam már, h állandóan a csapból is csak a foci folyt és örömmel látom, h itthon is egyre többen hódolnak az amerikai focinak, a super bowl-ok nézettsége (pedig a meccs éjfélkor kezdődik vasárnap este...) egészen remek szintet ért el az elmúlt években. Én amondó vagyok, h ha a magyar foci még hosszú évekig vegetálni fog (ez szinte biztos...) és nem tud felmutatni vmi jelentős válogatott sikert sem (ez is valószínű...), akkor egyre többen fognak az új dolgok, köztük az nfl felé fordulni, és nem csak a tévé előtt, hanem a sportpályán is azt fogják űzni...

Marrs101 2011.09.12. 21:53:39

A rögbinek, legalábbis angliában pont az a varázsa, hogy a (soccer)focihoz képest nevetségesek a fizuk, viszont nem is primadonnákat látsz "meghalni" a pályán. "Profi" rögbi is csak valami tizenakárhány éve létezik. Előtte szó szerint sofőrök, állatorvosok, meg tesitanárok játszottak szabadidejükben. Gyakran nézem az itteni tv közvetítéseket, a mára kiöregedett "szakértők" a stúdióban azon nosztalgiáznak néha, hogy az ő idejükben még táplálkozási szakértőjük sem volt. Itták a Guinnes-t, mert az jó a vérképzésnek, meg zabálták a marhahúst, mert attól leszel nagy(beefed up). Az amerikai focit itt nem nyomják, de nekem is parasztvakításnak tűnik. A rögbisek itt nem sztárok. És ez nagyon jót tesz a sportnak.

Pityipű (törölt) 2011.09.12. 21:55:12

Mindkettő másért jó. Az amerikai fociban a stratégiák fantasztikusak, viszont én egyszerűen nem bírom nézni, annyira vontatott. Néha a sport1-en van olyan verzió is, hogy kivágják a fölös részeket, és csak a meccs van (ill. régebben volt, most nem tudom, van-e), azt jó volt nézni. A rögbi pedig úgy szép, ahogy van. Igazi sport. A cikk utolsó mondata viszont méltatlan és nem elegáns. És akkor még finom voltam.

iLie 2011.09.12. 21:56:37

@szanalmas: Talán azért, mert az amerikai foci is a rögbiből származik.

@Marrs101: A liga rögbi már nagyon régóta profi sport.

boriszom 2011.09.12. 22:44:07

Csak a tisztánlátás kedvéért: az Amerikai foci és a Rögbi édestestvérekként születtek, csak a volt gyarmaton és a gyarmattartón külön külön kezdték meg korai férfiéveiket. Míg Angliában ez a sport a férfias nevelés egyik alappillére maradt, a maga brutális valóságával, egymással pőrén, a nyers fizikai erőre építve a nyílt csatában összecsapva, melynek minden nemű következményét (fájdalom,düh,sérülések stb.) csak és kizárólag gentleman-ként viselve kell lejátszani. A másik testvér a tenger másik oldalán az elpuhult jenkiknek egy kicsit sok volt, és jó néhány szerencsétlen haláleset után ( volt, hogy egy forduló alatt több is történt) a játékosok védelme felé fordult. A sérülések és a sajnálatos halálesetek leginkább a két játék közötti különbségekkel magyarázhatók. Míg a Rögbiben az első kontakt két játékos között általában pár lépés, 4-6, távolság után megtörténik, és a legtöbb esetben szemtől szemben jól kiszámíthatóan következik be, addig az Amerikai Fociban jó néhányszor teljes sebességgel mind a két részről, és a legtöbb esetben különböző szögekben következik be. A felszerelés először még itt is egy egyszerű bőrsapka volt pár szövet protekrorral , talán erősített kivitelben az ízületek körül, de a rendszeres és meglehetősen brutális ütközéseknek köszönhető fejsérülések gyakorisága komolyabb fejfedőt eredményezett. Amint megjelentek a keményebb sisakok, szükségszerűvé vált a test többi sérülékeny pontjának fokozott védelme, éppen a sisak miatt, mely szinte fegyverként használható. Ez utóbbit persze tiltják a szabályok, de sajnos még mindig gyakoriak a fej illetve nyaki sérülések, lásd Payton Maning a valaha volt egyik legjobb QB is a padról kezdi az idényt nyaki problémái miatt. Tehát? Egyik kutya másik eb, mindkettő kemény, őszinte sport mely messze felülmúlja bármely más csapatsportágat szervezettség és csapategység tekintetében mindenféleképpen, tisztesség és követhetőség tekintetében pedig példaértékű lehet a még mindig lesgólokkal, elesésszimulálókkal stb. gerinc illetve férfias tartás nélkül egymással ordibáló, bírókergető focistának.

rasztacsubi 2011.09.12. 22:45:49

megjegyzem hogy azért öttusában aranyérmet nyertünk az évtizedben ;-)
nem is gyengén!

Kalaius86 · http://uw-rugby.blog.hu/ 2011.09.13. 07:55:59

Ha már rögbi, egy valami még kimaradt, pedig Európában már komoly hagyománya van, és hasonlóan kemény játék, mint a névadó sportja, bár nyilván sok mindenben eltér attól;
a víz alatti rögbi!

indavideo.hu/video/Az_osztrakok_videoja_a_2011-es_viz_alatti_rogbi_VB-rol
indavideo.hu/video/Labdazo_gyilkos_balnak

2011.09.13. 08:29:30

"Itt nincs hiszti, nincs vissza beszéd a bírónak, ha mégis, akkor a játékos mehet zuhanyozni, sőt, a bíró csak és kizárólag a csapatkapitányokon keresztül kommunikál és a döntését maximálisan tiszteletben tartják."

Csak mondom a haverodnak, hogy mielőtt magyaráz, legalább egy NFL meccset nézzen meg.
Amerikai fociban is ugyanúgy van, csak az edző és a csapatkapitány beszélhet a bíróval. A legkisebb lökdösődés és magyarázás is azonnal megtorlásra kerül, ha a bíró felé irányul az agresszió, akkor legjobb esetben kemény yardbüntetés, legrosszabb esetben leléptetés van. Ami maga után húzza a személyi büntetést, ami elég zoral pénzbüntetést jelent.

A hisztiről meg annyit, hogy mivel a fetrengéssel, csak és kizárólag az időt tudják húzni, amivel semmit nem érnek el, mert az órát akár vissza is állíthatja a bíró.

Szal, azért ne tereljük az amerikai focit a rinya európai foci felé, ahol alap a fetrengés, hisztizés, haldoklás, bíróval üvöltözés, lökdösődés.

2011.09.13. 08:33:52

@Kalaius86: Ezek itt most jól látom, hogy fuldokló emberek?

Man-drake 2011.09.13. 08:43:49

Számomra nem lehet kétséges, hogyha foci, amerikai foci, vagy rögbi között kell választani, akkor csakis rögbi! Mondjuk ezt olyan 20 éve eldöntöttem, azóta nyomom az ipart :)
A 3 (igazából olyan 5-6, ha vesszöl az ausszi focit, az ír focit, és még a liga rögbit külön) közül messze a leggyengébb a foci (nem bántva híveit, de ráférne egy kis javítgatás).
A hivatalos rögbi történelem megtalálható a wikipédián (hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B6gbi), folyamatosan javítva, követve egy régi öreg motoros által. A fiataloknak meg nagy esélye van arra, hogy szintekkel feljebb kerüljenek a most elfoglalt pozíciónknál. Az U20 igen szép sikereket ér el a nemzetközi színpadon.

Man-drake 2011.09.13. 08:44:57

@Hivatásos beszólóművész:
ott a pont, rögbi, NFL ilyen, na de a foci????

Kalaius86 · http://uw-rugby.blog.hu/ 2011.09.13. 10:32:51

@Hivatásos beszólóművész:

Haha, igen :) A különbség az átlagos fuldoklók és köztünk az, hogy mi nem csak egyszer és utoljára adjuk elő a performanszt, hanem hetente kétszer :)
Most volt nemrég egy másik fuldokló-világbajnokság itthon, elég szép eredményeket értünk el - csak ők nem labdáznak közben :/

www.youtube.com/watch?v=hcW9rpuX4Co&feature=related

A viccet félretéve, próbáljátok ki! Nem mondom, hogy elsőre nem kapkodnátok a levegőt, de hozzá lehet szokni :)

szanalmas 2011.09.13. 11:26:29

@Pityipű:

Olyan akkor volt, mikor a közvetítés később kezdődött, mint az élő meccs, aztán a holtidőket kiszedték, hogy utolérjék az élőt. :)
Mondjuk sajnos a lassítások is mentek a lecsóba néha miatta. :(

pappito · http://pappito.com 2011.09.13. 11:39:39

"A rögbisekről még ma se tudjuk, kicsodák."

nem a fenét. azért, mert kk-európában nem, az nem jelent semmit. ugyanúgy nem tudnak arrafelé a krikettezőkről semmit, pedig az az igazi őrület, sokkal több adattal, mint amennyire élvezetes az egész. Milliárdos rajongótábor. A rugby is ilyen, nem véletlen, hogy mennyien jöttek ide Új-Zélandra végigcsinálni a RWC-t.

Ugyanaz, mint az amerikai foci, csak kevesebb a show-elem, kevésbé/másképp akar szórakoztatni, de ugyanúgy megvan minden, merchandising, játékosok adásvétele, stb. És persze van helyi liga, jól megrakott stadionokkal.

A rugby ugyanúgy családi esemény, sokszor gyerekeknek ingyenes belépéssel, a rajongótáborok szét nem választásával, családi program, nincs erőszak, nincs balhé. Nem passzol a játékhoz.

_andris 2011.09.13. 20:43:05

A rögbiben is van videóbíró, miért ne lenne? Általában arra használják, hogy megadják-e a célt.
süti beállítások módosítása