2011.09.11. 22:17, Írta: HiStory

Idióták a vízilabdában?

Nagy a baj a pólóban, itthon és külföldön is. Haldoklik a sportág?

Nem tudom, mi lesz a vízilabdával, de sűrű sötét felhőket látok. Lehet, hogy mi vagyunk a császárok, de akkor már nem császárság a fennálló rendszer. Hagyjuk most a felnőtt válogatottat, amely lehet, Londonban is olimpiai bajnok lesz, sorozatban negyedszer (némi esély van rá, bár ennyire bizonytalanul, sarkosabban fogalmazva esélytelenül 1996 óta egyszer sem vágtunk neki olimpiának), ettől még óriási a baj. A sportág hazai fő támogatója, a piros telefonos cég jövőre minden bizonnyal kiszáll (Beck Györgyöt, aki a szövetség társelnöke is, nemrég váltották le a vállalat éléről), így aztán a társasági adó-támogatásokra roppant mód rászorulnak majd a pólósok, remélhetőleg a valóban hozzáértő szakemberek már ezerrel dolgoznak a feladaton az MVLSZ-ben. Ha nem, az gáz.

Ennél is nagyobb gond, hogy az utánpótlás-világversenyeken az utóbbi években a következő helyezéseket értük el a fiúknál (a nőket most hagyjuk, bár az is megérne egy misét, hogy hol tart a hat éve világbajnok, három éve olimpiai 4. csapat felnőtt szinten): 8., 1., 9., 6., 6., 8. Ha a 2008-as ifi Eb-aranyérmet kivesszük a sorból, lesújtó a számsor. Az idei Universiadén a 9. helyen végeztünk.

Az egészben az a legszörnyűbb, hogy azok a srácok, akik a magyar póló legújabb kori sikereinek kezdetén (tehát 2000 körül) kezdtek el játszani, most 20 év körüliek lehetnek. Az elmúlt 10 évben mást sem hallottunk, minthogy annyi srác és lány tódul pólózni, hogy kevés a vízfelület. Ez esetben viszont a kiválasztással lehet a gond, mert ha sokan mentek vízilabdázni, és nem nőtt fel egy új aranygeneráció utánpótlás-szinten, nálunk, ahol Dunát lehet rekeszteni a tehetségekből, akkor az edzők nyilvánvalóan az ügyeseket küldték haza az uszodából, és a bénákat marasztalták. Más logikus magyarázatot nem látok.

Sommásan: úgy tűnik, egyáltalán nem tudtuk kihasználni a felnőtt válogatott legendává nemesülését, a három olimpiai aranyat, a sportág ennek fényében egy nyamvadt uszodát nem tudott magának kilobbizni Budapesten.

A dolog teljességgel érthetetlen, hiszen mellünket verve dicsekszünk arról, hogy a magyar pólósok nem csak a legjobbak (voltak), hanem ha bármilyen pólós közegben körülnézünk itthon, két-három diplomás embereket, doktorok özönét láthatjuk. Így a szellemi muníció is megvan, de ezek szerint az utóbbi tíz évben másra használták az eszüket az illetékesek. De kik is az illetékesek? A szövetség elnöksége jelenleg így néz ki: Martin György (elnök), Beck György (társelnök), Tóth Sándor (alelnök) – ő ki?, Beleon Zsolt – ő ki?, Bordás György, Boros Tamás – ő ki?, Faragó Tamás, Gulyás Zoltán – ő ki?, Kádár József – ő ki?, Kemény Ferenc, Körtvélyessy Péter – ő ki?, Lutter István – ő ki?, Molnár Endre, Novák Ferenc, Sági Gábor – ő ki? és Vereczkey Zoltán – ő ki? Elképzelhető, hogy az elmúlt három olimpián győztes összesen 21 játékos, vagy éppen az elmúlt 20 év igazán nagy pólósai és edzői közül Faragót kivéve senki nem ambicionálja, hogy szerepet vállaljon?

De ne csak a saját portánkon nézzünk körül. Vízilabdás berkekben közmondásosan hozzá nem értő gyengeelméjűek ülnek a vízilabda irányító-testületeiben mind európai, mind világszinten, akiket tényleg csak az érdekel, mi lesz vacsorára. Talán nem is durva a megfogalmazás, hogy ezek a spanyol, olasz, görög, délszláv urak döntéseikkel, pontosabban nem döntéseikkel inkább sírját ássák a pólónak, ahelyett, hogy megakadályoznák, hogy lekerüljön az olimpia programjából.

Jelenleg éppen zajlik a Bajnokok Ligája selejtezője, az európai szövetség, a LEN viszont éppen most újítja föl honlapját, így semmilyen információ nem elérhető, de ajánlják, hogy kövessük őket a Facebookon. Király.

Jól jelzi a sportág mindennapjait a szombaton lezajlott Világválogatott-Marseille meccs is, amelyen a világ legjobbjait Kemény Dénes vezette, a szervezők kísérleti szabályokkal készültek, hogy kitapogassák, milyen módosításokkal lehetne megmenteni ezt a sportágat. A meccsre a játékvezetőket azonban a LEN küldte, és a síposok egy nappal a gála előtt jelezték: szó sem lehet változtatásról. Itt kellett volna megköszönni a részvételt a fehérruhásoknak, és közölni velük: akkor most szépen haza tetszenek menni, szarunk a rossz szabályokra egy ilyen gálameccsen, mi a sportágért dolgozunk, keresünk más bírókat. Kár, hogy ez sem jött össze.

Kíváncsi vagyok lesz-e még vízilabda a riói olimpián öt év múlva. És arra is, hogy milyen lesz akkor a magyar vízilabda. Tanítómesterek voltunk...

40 komment a

Címkék: vízilabda

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2011.09.13. 10:04:20

igaz.
nem tudom milyen új szabályokkal kísérleteztek volna a gála meccsen, de a kisebb medence az alap lenne, nem lenne annyi üresjárat egy mérkőzésen.
Sajnos én is féltem a vízilabdát, mert rajtunk, a Balkánon és dél európán kívül a világ többi részét nem érdekli. Egy időben volt remény arra, hogy angolszász egyetemi sporttá válik, lásd ausztrálok, vagy USA, de úgy néz ki, hogy ebből sem lesz semmi.
Ilyen szűk hátországgal sajnos nem sok jövőt látok a vízilabdának.
Bevallom, hogy a vízilabdában engem csak az olimpiai döntő érdekel, de az is csak az olimpia miatt. HA nem mi játszunk, akkor meg sem nézem, mert számomra unalmas sport. Sajnos ez van.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2011.09.13. 12:29:33

Addig voltunk tanítómesterek, amíg mást nem érdekelt. Ahogy egy nagyobb nemzetet - pl USA kicsit is érdekel, sehol nem leszünk. Sem emberanyagban -és nem minőségben, mennyiségben - nem vagyunk annyian, sem pénzben.
Az élsport pénz kérdése, mint ahogy kezdted is a cikket.

Mitya Ivanov 2011.09.13. 12:46:18

@Maurice74: éppen ez az, hogy egyre kevesebb országot érdekel.

Apafarkas 2011.09.13. 14:28:11

Sajnos igaz, amit itt írtak. A póló tipikusan a "Magyarországon világhírű" kategória. Unalmas, eladhatatlan, nem látványos sport, ha nincs érzelmi kötődésed egy adott csapathoz, meg nem nézed a meccset. Ha érdekelne bárkit is a nagyok közül nem lenne töketlen sem a szövetség, de nem is lennének a magyarok világelsők.

sacman 2011.09.13. 14:39:57

@Apafarkas:
Nézőpont kérdése. Szerintem a foci az legunalmasabb, szétszínészkedett sport a világon. Köszönő viszonyban sincs a kézilabdával, a röplabdával, az asztalitenisszel, vagy egy tollaslabda mérkőzéssel (pláne nálunk). Egyébként annyi pénzből amennyit a focira költenek, 5-10 sportágat lehetne világszínvonalúra felhozni. Megfelelő sportmarketinggel pedig nézőket verbuválni és akkor talán nem 3 arany esne le egy olimpián.

Apafarkas 2011.09.13. 14:47:01

@sacman: lehet, hogy szerinted az, de világszerte a legnézettebb és legnagyobb értékkel bíró sport. Milliárdos nézőszámmal fut. Én nem azt írtam, hogy nálunk mi a menő, hanem hogy világszerte nem menő a vízilabda. De ugyanez a kategória a többi is, amit felsoroltál. Lehet, hogy jók vagyunk vízilabdából, meg női kéziből, vívásból, meg még mit tudom én miből, de azt önáltatás lenne hinni, hogy azért, mert akkor nagy tehetségek teremnek itt. Nem, csak máshol a tehetségeket a sokkal tőkeerősebb sportágak szippantják fel.
Sehol nem vagyunk fociban, kosárlabdában, jégkorongban csak hogy párat említsek a világ legtöbb pénzt hozó sportágaiból.

Behajtó70 2011.09.13. 15:01:34

@Maurice74: Az ilyen fajankókat kellene messzire elküldeni ettől a sporttól, mint TE!

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2011.09.13. 15:01:34

@Apafarkas:
"Sehol nem vagyunk fociban, kosárlabdában, jégkorongban csak hogy párat említsek a világ legtöbb pénzt hozó sportágaiból."

Kis kiegészítés a világ legtöbb pénzt hozó sportágaihoz:
- tenisz
- rugby
- golf
- amerikaifoci
- baseball

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.13. 15:02:23

Pár módosítás:
1., A víz alatt folyamatos szabálytalankodás zajlik, amit a bírók nem lát(hat)nak. Búvárok bíráskodjanak a víz alatt és aki helytelenkedik, az lőjék ki szigonnyal!
2., Legyenek a vízben cápák és krokodilok is!
3., Meg tengeralattjáró is!
4., Legyen több labda, mert akkor több lesz a gól is!
5., A kapusoknak legyen három pár karjuk, hogy ne legyen annyi gól!
6., A medencében legyenek vízesések, örvények és zátonyok is!
7., Meg lakatlan sziget elásott kinccsel!
8., A nézőtér is a vízben legyen!
9., Úszhassanak a medencében jéghegyek is!
10., Ne lehessen kézigránáttal játékosokat kihalászni!
11., A labda legyen lapos kavics alakú, hogy jobban kacsázzon!
12., Reszkessen a holdfény a tó vizén!
13., Iskolákban legyen napi vízipóló óra! A tantermeket a tanári kar tölti fel vízzel kötelező közmunkában. Meg ők is eresztik le ugyanúgy!
13+1., Unió Erdéllyel!

Egyéb, ide nem kapcsolódó debilségek és mélylírák:
fradyendre.blogspot.com/
;-)))

fran7 2011.09.13. 15:03:32

A magyar vízilabda addig működött míg egy elit szubkultúra elit sportága volt. Mindenkinek volt diplomája és emellett a legutolsó OB1-es játékos olyan technikai képzettséggel rendelkezett, mint máshol a válogatott játékosok. Most pedig egy felduzzasztott, túlfizetett, de a vízilabdát nem érdeklő csupán csajozni akaró macsó gyerekek trendi sportja.

sacman 2011.09.13. 15:14:38

@Apafarkas:
Sajnos valóban a foci a legnézettebb de hát mit csináljunk. A VV4 is az élen van mégsem gondolnám, hogy az az etalon (-:

De valóban sehol sem vagyunk az említett sportágakban. Szerinted hány több funkciós létesítményt lehetne emelni a debreceni stadionra szánt pénzből, ahol lenne lehetőség hokizni, kosarazni, stb.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2011.09.13. 15:16:48

A sors fintora, hogy egy olyan sportágban vagyunk klasszisok, amit senkit nem érdekel világviszonylatban.

Engem se érdekel, max a nagyobb döntőket nézem meg, de ott is felidegesítem magam a sok víz alatti gusztustalanságtól, meg hogy kb annyi látszik egy támadás során, hogy 4-5 gejzír a kapu előtt (ezek a játékosok párban, vizet fröcskölve nyúzzák egymást), meg egy ember a labdával. Néha passzol, néha kapuralő. Semmi lendület, statikusság.

Nem csoda, hogy a foci, a hoki, meg az amerikai foci olyan népszerű, sokkal jobban eladható az egész, elég, ha a mezekre, a külsőségekre gondolunk.

halszájú 2011.09.13. 15:17:32

@Apafarkas:
nem kell messzire menni.
szlovákia és jégkorong. komárom magyar részén ismeretlen ez a sport, a másik oldalon meg mindenféle sufnkiban is korongoznak. van vagy ötven nhl korogozójuk a szlovákoknak.

vagy szerbia és a tenisz. vagy szerbia és a kosárlabda.

hol van magyarország ezektől.

fran7 2011.09.13. 15:18:57

@sacman: Kb. 1-et és olyan van már Debrecenben. Főnix, Hódosi, Atlétikai stadion, versenyuszoda. a Loki tulajdonosa építtetett gyakorló kézi csarnokot. Utoljára csinálják meg a focistadiont. S az előbbiekbe Debrecen sok saját pénzt tett bele.

yerico1 2011.09.13. 15:34:59

Azért az a sok diploma nem meglepő. Nem diplomás megy vízilabdázónak, hanem vízilabdázó diplomásnak. A korosztályomban pl. egy olimpiai, világbajnoki, Európa bajnoki 1-3 cím azonnali mentességet jelentett bármilyen szakra. Emiatt aztán a frissen olimpiai bajnok vízilabdázó azonnal bekerült a jogi egyetemre, ahol már csak azért is átrugdosták, mert az egyetem büszkesége lett. Mások küzdöttek a bentmaradásukért, nekik a profok küzdöttek, hogy bent tudják őket tartani. Aztán elmondták, hogy nálunk a fél válogatott doktor. Persze nem akarom degradálni a szellemi képességeiket, mert egyiküket se ismerem, de tény, hogy egy világbajnoki, vagy olimpiai bajnoki cím után 5 évvel menetrendszerűen járt a doktori cím és a diploma is.

kosmat 2011.09.13. 15:44:02

Nagyon remélem, hogy az "Ő ki?" csak a nagyobb eredmények hiányának szól és nem annak, hogy az szerző tényleg nem tudja kik ők.

Körtvélyessy Péter például egy új vidéki bázist épített, ahol stabil élcsapat alakult a vezetése alatt. Ha minden vezető csak fele ennyit tenne hozzá a magyar vízilabda ügyéhez, mint ő, nem itt tartanánk.

OkoskaTo:rp 2011.09.13. 15:49:40

@yerico1: A régi vízilabda csapatokban már az eredmények elérésekor volt néhány doktor. És nem a manapság divatos jogász, hanem igazi. Mármint orvos, vagy fogász.

KelekótyaP 2011.09.13. 15:56:37

1: Pólóban valóban azért vagyunk jók mert mást nem érdekel. A magyar focisták nem rosszabbak mint a pólósok csak a külföldi focisták 100 x jobbak mint a külföldi pólósok. A foci kb 30 lépéssel a vízilabda előtt jár evolúcióban (elég megnézni ahogy a mi meg a szerb olimpiai bajnokok kinéznek. minden második úgy el van hízva -tudom: felhajtó erő meg fajsúly ect, de akkor is- hogy az már Blasz1 ben is gáz fociban. kb mint amikor még Törőcsikék bebaszva, cigizve, edzés nélkül cselezgettek és az elég volt 78 ban.)
Komolyabb országokban vízilabda csak ilyen egyetemi hobbisport.
2: ettől még lehetünk büszkék az eredményeinkre, egy ilyen kicsi és szegény ország örüljön ha valamiben sikeres és ne elemezze túl, hogy miért.
3: ismertem egyetemen jó pár pólóst. meg más válogatott sportolót. Volt köztük ilyen is olyan is. Az tény, hogy sokkal könnyebb nekik egy diploma. kb olyan megszerezni egy Cseh lacinak egy műegyetemes diplomát mint egy átlag embernek egy rendes érettségit. Egyetemeknek kapóra jön , mert vannak hírességeik meg ezekkel fel lehet olvastatni minden marhaságot ünnepségeken ect. Ettől független azt becsülni kell, hogy egyáltalán elmennek egyetemre a kocsma helyett.
Szóval ez nem egy ilyen csak fehér vagy fekete dolog.
Amúgy meg én leszarom ha nem nyerünk semmit Londonban ha lenne rendes tömegsport és rendes áron , rendes időben, rendes körülmények között tudna minden átlagember úszni. Az nem megoldás, hogy pesten akármelyik nagyobb uszodában van 2 órád amikor egy keresztbe leválasztott sávban úszkálhatsz 300ad magaddal 2000 ft-t. Akkor inkább ne legyen Cseh Laci meg Gyurta Dani (pedig szurkolok nekik), amíg nem tudják megoldani hogy tömegsport legyen. Alulról kéne építkezni. Pont ez a tojáshéj effektus (semmi tömegsport, csak pár elszórt műhely profiknak) a magyar betegség. Svédeknél a 8,5 millió lakosból van 5,5 millió igazolt sportoló és le sem szarják hány aranyuk van egy olimpia után. ha valaki 10. akkor azt a falujában megünneplik karnevállal azt annyi. De az egészségügynek meg milliárdos spórolás, hogy sportol mindenki.
Nálunk meg az elhízott 35 éves apuka olcsó sörrel meg pacallal a kezében a karosszékbe ragadva nézi az olimpiát és ha egy ilyen teledrogozott szerencsétlen tenyészúszó gyorsabban ér vissza a medence jobb partjára akkor hörög, hogy mi mekkora sport nemzet vagyunk.

benoke77 2011.09.13. 16:27:04

@KelekótyaP: :D

2 évtizedet lenyomtam a vízben, Budán a budai értelmiségi gyerekek, pesten a proligyerekek pólóztak (nem rosszindulat), vidéken meg a parasztgyerekek. Szép és jó volt minden. Majd jött 2000 és újra olimpiai bajnokok lettünk, éééééés 15x annyi gyerek lett és szinte mind kis újgazdag, akinek a papája szépen tejelt, hogy ő játszon. (vajon hány tehetség nem kapott lehetőséget emiatt?)
Imádom ezt a sportot, az uszodai közeget, a legendáinkat, de nem piacképes és ez tény.
Engem viszont pont nem érdekel, hányan nézik a világon. Az EREDMÉNYES versenysportokat támogatnám (kajak-kenu, vizilabda, öttusa, vívás, nehézatlétika, birkózás, cselgáncs), azokat a mühelyeket ahol van hagyomány, megtartanám (pl: esztergomi rögbi, dunaújvárosi hoki, szegedi kézilabda stb) és csúcsra pörgetném a tömegsportot. A többinek kasza.

élsportvstömegsport (törölt) 2011.09.13. 16:43:27

Svédországban nincs vízilabda. De a svéd rádió élőben közvetít a február első hétvégéjén zajló Jokkmokk fesztiválról minden ott zajló szabadidő sport rendezvényt. Sorversenyt, ilyeneket.
Nálunk meg a MOB azon reszket, hogy 2012-ben Londonban meglegyen a 150 fős magyar csapatlétszám. Mert ha nem, kevesebb kisérő (!!) mehet ki.
A vízilabda lassú, nézhetetlen, statikus sportág. A női változata merénylet az emberiség ellen.
Ugyanakkor mi ebben vagyunk jók.
Szerintem az a baj, hogy
- Kemény Dénes után minden magyar edző keménydénes akar lenni.
- a tömegesítés agyonverte ezt a sportágat, a kiválasztás nem megy
- tényleg az újgazdagok magukat macsónak mondó gyerekei úszkálnak, hátha több csajt tudnak kolbászra húzni
- a 2008-as USA-HUN olimpiai döntő után mindenki reménykedett az átttörésben, azt hitték, hogy akkor Amerika megveszi magának ezt a sportot, csakhogy az olimpiát közvetítő amerikai tévé a döntőt nem adta élőben, mert inkább a férfi kosárlabda finálét nyomta - megértem. Az amerikaiak előmeccseit (póló) szintén nem adták.
- amíg a balkáni országok és Magyarország (illetve most Olaszország) belügye ez a sport, nem lesz változás, a fejlett nyugat-európai országok egyikében sincs póló, a spanyol éppen haldoklik.

megbecsültorvos 2011.09.13. 16:59:19

Hagyjátok már ezt az irígykedős "csak a csajozásért"-dumát! Saját tapasztalatból tudom: évtizedeken át kell minden délutánodat, fél/egész hétvégédet stb. feláldoznod és gyötrelmes edzéseken robotolnod, hogy az egyik dögunalmas "gejzír" lehessél ott a vízben. A csajok csak gyógyír :)
Egy dolog viszont tény: az államszocializmus és a számtalan olcsó edzéslehetőség (= vízfelület) végével nehéz helyzetbe kerül ez a sport is.
Én is profitáltam mindenből, pedig csak pici hal voltam: még egyetemi vizsgán is :))) Szép volt...

cdrom70 2011.09.13. 17:07:44

Van igazság a cikkben és a kommentekben.
Királyunknak csak a foci a sport, emiatt egy vagyont költünk az egészségügyre a tömegsport hiánya miatt.
Nem ér semmit a egy új stadion ha nem fog senki belemenni.
Az élsportot nem finanszíroznám, aki sportolni akar az tegye munka után, úgy érjen el eredményeket, ha nem ér el semmit akkor nem elég tehetséges, hogy támogatni kelljen.

fran7 2011.09.13. 18:52:50

@cdrom70: Jobbos is vagyok kedvelem is Viktor ötleteinek többségét. De itt bizony igaza van, s ha nem ő csinálná, akkor is így kellene csinálni. A sportot két oldalról kell felépíteni. Kell egy erős élsport, s azon belül is egy erős foci, ami mindig húzza magával a többi sportot. Brazilia jó foci, röpi, kosár, atlétika és úszás. Foci nélkül nincs élsport. Másrészről kell nagyon erős tömegsport bázis. De ahhoz olyan infrastruktúra kellene, ami árban százszorosa a legmodernebb 60 ezres stadionnak, s az csak az éves fenntartás összege.. Uszoda, atlétika pálya, csarnok focinak, kézinek, röpinek. Úgy hogy három meccs tudjon menni egymás mellet. S mindezt a legalább kétezres falukban mindenhol. Erre nem lenne a magyar GDP 100%-a elég. Épp ezért van mindenhol focipálya és más semmi. S most tedd hozzá a kajakpályát, vívócsarnokot, futófolyosót esetleg lovardát. Ezt hogy gondolod megvalósítani?

KelekótyaP 2011.09.13. 19:13:35

Elsőre csak tömegsport. (persze ha vannak jó élspotolók, akkor többen mennek gyerekek közül is le, de hát ma már úgyis minden kölök CR meg Messi mezben van, ergo jók az import hősök is ha csórók vagyunk. Meg az sem baj, ha a gyerek az apjával sportol és az lesz a példaképe aki napi 10 órában azért dolgozik IGAZI munkát, hogy legyen mit enni annak a kölöknek és nem egy agyondrogozott , sík hülye pólós, úszó, focista, boxoló ect-). Ha ez meg van és minden falúban tudsz úszni ha le akarsz menni, és ezt megfizethető áron , akkor lehet plusz kapacitásokat építeni élsportolóknak. Az nem megoldás, hogy a Komjádi meg a hajós összes medencéjéből, kap napi 2 óra 50 métert meg 4 óra 2sávszor 25 métert keresztbe egy 2 milliós város, miközben a vízfelület 99 százalékát(időarányosan) 100 élsportoló használja =Spartacusba halandó ember be sem mehet ect.) Hajósba az új szárnyat azzal engedték megépíteni a fakivágások ellenére, hgy 2 millió ember aszmájának ect jó , hogy tud ott úszni, azt oda be sem teheted a lábad. Semmi bajom az élsportolókkal. Nem ellenük beszélek, csak hát amíg nincs pénz arra aki kifizeti azt a medencét addig sajnos az élsport olyan luxus amit nem engedhetünk meg. 30 évesen már mindenki el van hízva, mozgásszervi betegségek vannak. Ez valami hatalmas teher az egészségügynek. és mire cseréljük? Doppinggal 3 századmásodpercet javító genetikailag kiválasztott emberekre akik aztán vagy roncsok lesznek mint Rózsa pl vagy elmennek ilyen szánalmas médiaszereplőnek mint Kokó vagy Czene ect.

Takika 2011.09.13. 19:32:57

"Jelenleg éppen zajlik a Bajnokok Ligája selejtezője, az európai szövetség, a LEN viszont éppen most újítja föl honlapját, így semmilyen információ nem elérhető, de ajánlják, hogy kövessük őket a Facebookon."

Most van az U17 (junior) fiu EB Rijekaban, de nincs egy normalis, angol nyelvu oldala, az eredmenyek orakkal kesobb jelennek meg a horvat szovetseg oldalan, stb.

_andris 2011.09.13. 19:46:36

Tavaly nyáron elkezdtünk rögbicsapatot szervezni Cegléden.
A magyar rögbi szövetség bátorítással, 7-8 labdával, meg egy garnitúra mezzel támogatott.
Egyik tagunk elvégzett egy néhány napos edzőképző tanfolyamot, általában ő tartja az edzéseket, nem kap érte semmit. Sokan kipróbálták, volt aki megmaradt, kialakult egy stabilnak mondható társaság. Sokan semmit nem sportoltak eddig, és most rendszeresen járnak edzeni (akár heti háromszor)
15-20-an járunk edzésekre, a havi 1500 tagdíjból fizetjük a pálya bérleti díját, talán még félre is tudunk tenni.
Csatlakoztunk egy klubhoz, szakosztályként, a jogi lehetőségen kívül támogatást tőlük még nem kaptunk.
Játszottunk már néhány meccset, indultunk a hetes rögbi bajnokságban.
Szponzor egyelőre nincs, a legnagyobb tétel az utazás, mindenki magának fizeti, vagy összedobjuk a benzinpénzt. Sportorvoshoz szükséges költségeket mindenki maga fizette.

Idén ősszel indulunk az NB2-ben (ez a rögbiben a legalsó osztály). A bajnokság nevezési díját, és a szövetségi tagsági díjat első két évben elengedik.

Egyik játékosunkat beválogatták az U20-as válogatott keretbe, mert annyira ügyes.

Ennyi. Azt csináljuk, amit szeretünk, minden komolyabb anyagi segítség nélkül elég messze jutottunk, tisztán önerőből. Vasárnap lesz az első 15's bajnoki meccsünk.

A sporthoz azért annyira sok pénz nem kell. a focihoz is ellég egy libalegelő, két kézilabdakapu, meg 6-10 ember

nimitz 2011.09.14. 20:58:40

Válasz első rész:
Remek írás! Valószínűleg olyan embertől származik , aki egész eddigi életét a medencében vagy annak partján töltötte el, de legalább is látott már vizet, esetleg labdát (talán vízilabdát is? na de erre már ne is gondoljunk!). Na de félre a viccel! Nézzünk egy kicsit az írás mélyére:
„Hagyjuk most a felnőtt válogatottat, amely lehet, Londonban is olimpiai bajnok lesz, sorozatban negyedszer (némi esély van rá, bár ennyire bizonytalanul, sarkosabban fogalmazva esélytelenül 1996 óta egyszer sem vágtunk neki olimpiának), ettől még óriási a baj.”
Miért is hagyjuk a felnőtt válogatottat? Szóval az már „uncsi” lenne, hogy negyedszer is olimpiát nyernek? Ugye örülnél, ha nem nyernénk! Mert akkor mondhatnád, hogy „na, ugye megmondtam”. Bármibe lefogadom, hogy ha nyernek te is ott fogsz ugrálni a képernyő előtt, mint bárki más Magyarországon, és valószínűleg ugyanezt tetted akkor is, amikor az elmúlt három alkalommal nyertek a fiúk. (Persze feltéve, de nem megengedve, hogy az első bekezdésben leírtak nem igazak (talán már vízilabdát is látott.) Mondjuk az is lehet, hogy korodnál fogva nem részesültél ebben az élményben, úgyhogy egyszerűen csak irigykedsz.)

nimitz 2011.09.14. 21:04:48

válasz második rész:

„A sportág hazai fő támogatója, a piros telefonos cég jövőre minden bizonnyal kiszáll (Beck Györgyöt, aki a szövetség társelnöke is, nemrég váltották le a vállalat éléről), így aztán a társasági adó-támogatásokra roppant mód rászorulnak majd a pólósok, remélhetőleg a valóban hozzáértő szakemberek már ezerrel dolgoznak a feladaton az MVLSZ-ben. Ha nem, az gáz.”

Nem csak az MVLSZ-ben , hanem a kluboknál is mindenki ezen dolgozik. Csak legalább egy embert a „környékről” meg kellett volna kérdezni. (Persze feltéve, de nem megengedve, hogy az első bekezdésben leírtak nem igazak (talán már vízilabdát is látott.))

nimitz 2011.09.14. 21:35:04

válasz 3. rész

„Ennél is nagyobb gond, hogy az utánpótlás-világversenyeken az utóbbi években a következő helyezéseket értük el a fiúknál (a nőket most hagyjuk, bár az is megérne egy misét, hogy hol tart a hat éve világbajnok, három éve olimpiai 4. csapat felnőtt szinten): 8., 1., 9., 6., 6., 8. Ha a 2008-as ifi Eb-aranyérmet kivesszük a sorból, lesújtó a számsor. Az idei Universiadén a 9. helyen végeztünk.”
Na ebben a bekezdésben kiteljesül a hozzá nem értés magas foka, Drága, okos, posztíró! (Te szerencsétlen, Te! )Ha nem tudnád, felvilágosítalak, hogy egy-egy korosztály válogatottja teljesítményének semmi köze sincs , az adott ország OB1-es csapataihoz, vagy az ország felnőtt válogatottjához. Egy-egy korosztályból mindig kikerülhet egy-két-három tehetséges fiatal, aki később 10-15éven keresztül meghatározó játékos lehet egy klubcsapatban, vagy akár a válogatottban.
(Lásd magyar U-20 foci válogatott VB 3.hely. Akkó a felnőttek is harmadikok lesznek a VÉBÉN???????????????????????????)

nimitz 2011.09.14. 21:58:02

válasz 4.

„Az egészben az a legszörnyűbb, hogy azok a srácok, akik a magyar póló legújabb kori sikereinek kezdetén (tehát 2000 körül) kezdtek el játszani, most 20 év körüliek lehetnek. Az elmúlt 10 évben mást sem hallottunk, minthogy annyi srác és lány tódul pólózni, hogy kevés a vízfelület. Ez esetben viszont a kiválasztással lehet a gond, mert ha sokan mentek vízilabdázni, és nem nőtt fel egy új aranygeneráció utánpótlás-szinten, nálunk, ahol Dunát lehet rekeszteni a tehetségekből, akkor az edzők nyilvánvalóan az ügyeseket küldték haza az uszodából, és a bénákat marasztalták. Más logikus magyarázatot nem látok.”

Tehát akik 2000 körül kezdtek el játszani, azokból kéne most az új aranygenerációnak összeállnia „utánpótlás szinten”. WTF?????? Vagyis akik 2000-ben 8-9 évesek voltak (merthogy akkor kezdik a pólót a srácok, csak hogy egy pici szakmai infód is legyen ), azok mára már a olimpiai vagy világbajnokok kellene hogy legyenek? (Persze feltéve, de nem megengedve, hogy az első bekezdésben leírtak nem igazak (talán már vízilabdát is látott.) De ez már szánalmas.)

nimitz 2011.09.14. 22:34:49

válasz 5.

„Sommásan: úgy tűnik, egyáltalán nem tudtuk kihasználni a felnőtt válogatott legendává nemesülését, a három olimpiai aranyat, a sportág ennek fényében egy nyamvadt uszodát nem tudott magának kilobbizni Budapesten.”
OK! Épült azért egy-két új uszoda az első aranyérem óta, de, ebben igazad van ez nem elég. Több kellene. Csak az a nyamvadt PÉNZ csak az kellene…….(de ezt csak zárójelben, de tényleg..(azt is a ti meg a te ………………..…))

nimitz 2011.09.14. 22:43:59

válasz 6.

„Jelenleg éppen zajlik a Bajnokok Ligája selejtezője, az európai szövetség, a LEN viszont éppen most újítja föl honlapját, így semmilyen információ nem elérhető, de ajánlják, hogy kövessük őket a Facebookon. Király.”

Ilyen a legjobb családban is előfordul, (de lehet , hogy még nálad is.) Király? Hogy jön ide a foci válogatott?

nimitz 2011.09.14. 23:04:26

Na akkor jöjjenek a kommentelők:

maurice74
Lásd fennt. „Bármibe lefogadom, hogy ha nyernek te is ott fogsz ugrálni a képernyő előtt, mint……..”
Apafarkas
Lásd fennt. „Bármibe lefogadom, hogy ha nyernek te is ott fogsz ugrálni a képernyő előtt, mint……..”
Behajtó70 2011.09.13. 15:01:34
@Maurice74: Az ilyen fajankókat kellene messzire elküldeni ettől a sporttól, mint TE!
Egyetértek…..

nimitz 2011.09.14. 23:05:14

„Frady Endre 2011.09.13. 15:02:23
Pár módosítás:
1., A víz alatt folyamatos szabálytalankodás zajlik, amit a bírók nem lát(hat)nak. Búvárok bíráskodjanak a víz alatt és aki helytelenkedik, az lőjék ki szigonnyal!
2., Legyenek a vízben cápák és krokodilok is!
3., Meg tengeralattjáró is!
4., Legyen több labda, mert akkor több lesz a gól is!
5., A kapusoknak legyen három pár karjuk, hogy ne legyen annyi gól!
6., A medencében legyenek vízesések, örvények és zátonyok is!
7., Meg lakatlan sziget elásott kinccsel!
8., A nézőtér is a vízben legyen!
9., Úszhassanak a medencében jéghegyek is!
10., Ne lehessen kézigránáttal játékosokat kihalászni!
11., A labda legyen lapos kavics alakú, hogy jobban kacsázzon!
12., Reszkessen a holdfény a tó vizén!
13., Iskolákban legyen napi vízipóló óra! A tantermeket a tanári kar tölti fel vízzel kötelező közmunkában. Meg ők is eresztik le ugyanúgy!
13+1., Unió Erdéllyel!”
Ez JÓÓÓÓÓ !!!!

nimitz 2011.09.14. 23:09:39

„fran7 2011.09.13. 15:03:32
A magyar vízilabda addig működött míg egy elit szubkultúra elit sportága volt. Mindenkinek volt diplomája és emellett a legutolsó OB1-es játékos olyan technikai képzettséggel rendelkezett, mint máshol a válogatott játékosok. Most pedig egy felduzzasztott, túlfizetett, de a vízilabdát nem érdeklő csupán csajozni akaró macsó gyerekek trendi sportja.”

Jujj!! Pofika !!! Gyere le az usziba 8 évesen, majd ússz naponta 4-6-8-10 kilométert, mondjuk 20 éves korodig. Aztán ha már baromi jó a tested , akkor csajozzál. Ki lehet próbálni…. De ha ez nem megy,mert engedd meg , hogy feltételezzem , hogy még úszni se tudsz, csajozás előtt legalább mossál fogat!!!!

nimitz 2011.09.14. 23:15:45

„Imiface • zenezenezene.blog.hu/ 2011.09.13. 15:16:48
A sors fintora, hogy egy olyan sportágban vagyunk klasszisok, amit senkit nem érdekel világviszonylatban.

Engem se érdekel, max a nagyobb döntőket nézem meg, de ott is felidegesítem magam a sok víz alatti gusztustalanságtól, meg hogy kb annyi látszik egy támadás során, hogy 4-5 gejzír a kapu előtt (ezek a játékosok párban, vizet fröcskölve nyúzzák egymást), meg egy ember a labdával. Néha passzol, néha kapuralő. Semmi lendület, statikusság.

Nem csoda, hogy a foci, a hoki, meg az amerikai foci olyan népszerű, sokkal jobban eladható az egész, elég, ha a mezekre, a külsőségekre gondolunk.”

Akkor minek nézed? Egyébként meg Lásd fennt. „Bármibe lefogadom, hogy ha nyernek te is ott fogsz ugrálni a képernyő előtt, mint……..”

nimitz 2011.09.14. 23:17:40

„megbecsültorvos 2011.09.13. 16:59:19
Hagyjátok már ezt az irígykedős "csak a csajozásért"-dumát! Saját tapasztalatból tudom: évtizedeken át kell minden délutánodat, fél/egész hétvégédet stb. feláldoznod és gyötrelmes edzéseken robotolnod, hogy az egyik dögunalmas "gejzír" lehessél ott a vízben. A csajok csak gyógyír :)
Egy dolog viszont tény: az államszocializmus és a számtalan olcsó edzéslehetőség (= vízfelület) végével nehéz helyzetbe kerül ez a sport is.
Én is profitáltam mindenből, pedig csak pici hal voltam: még egyetemi vizsgán is :))) Szép volt...”
EZ OK !!!

nimitz 2011.09.14. 23:26:59

Na vissza a blog írójához….. HiStory . Nagyon úgy tűnik az írásból, hogy egy bértollnokról van szó akinek semmi de semmi köze a sporthoz. Megírta. De szarul!!! Búcsúzom tőle a maga módján. HiStory Ő KI ? De idézhetek immár klasszikusokat is: KI A F…Z AZ A HISTORY?
süti beállítások módosítása