2011.08.31. 14:25, Írta: HiStory

Féltékeny macsók

Külföldi kapitányt nevezett ki a női válogatott élére a kéziszövetség. Szánalmasan reagált a hírre a magyar edzői szakma krémje.

A Nemzeti Sport szerdai számában hét szakembert kérdezett meg a női kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya, a norvég Karl-Erik Böhn kinevezéséről. Tanulságos nyilatkozatok, de kinyílik a bicska az ember zsebében. Nézzük, kik ők és mit mondtak!

Mocsai Lajos kilenc évet dolgozott edzőként a német Bundesligában. Nem másodedzőként, hanem vezetőedzőként kezdte meg kinti pályafutását 1989-ben. Előtte magyar férfi kapitányként bizonyított. Böhn pedig az idén BL-t nyerő Larvik edzőjeként dolgozott kilenc évet.

Kovács Péter negyedszer maradt le a szövetségi kapitányi posztról, a helyében én is lógatnám az orrom. Emellett azonban talán nem ezzel az érvrendszerrel kritizálnám Böhn kinevezését, hiszen Kovács évekig dolgozott a török szövetség szakmai vezetőjeként, legutóbb pedig a román válogatottal szinte megegyező Valcea trénereként, igaz, állítása szerint meg is fúrták a román edzők. Remélem, nem vette át a receptet. Ami pedig a „kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő kézilabdanemzeteket” illeti, éppen az olimpiai és Eb-címvédő norvég válogatottat is külföldi, egy izlandi szakember gardírozza.

Hajdu János eddig kétszer volt férfi, egyszer női szövetségi kapitány, 2008-2009-ben sikeresen dolgozott. De ne felejtsük el, legutóbb ő is külföldiként vezetett válogatottat, az Arab Emírátusokban, edzői pályája jelentős részében arab országokban dolgozott. Az arabok tanulnak tőlünk, mi pedig a norvégoktól. A női mezőnyt ismerve ez rendben is van így, 2009-ben 20, 2010-ben 21(!) góllal vertek minket tétmeccsen.

Németh 2007-2009 között a Hypo edzőjeként dolgozott Ausztriában. Idén pedig visszatért Bécsbe, ráadásul ebbéli minőségében szinte a komplett brazil női válogatott a keze alatt dolgozik. Pedig Ausztriában sem ma kezdték a szakmát. Bécsből nyilvánvalóan persze könnyebb magyar edzőt javasolni a kapitányi posztra a magyar edzőbizottság vezetőjeként.

Laci bácsi sikeres volt itthon és külföldön is. Szövetségi kapitányként lehetett jelen a los angelesi olimpián, mint az osztrák női válogatott trénere, de edzette a Hypo-t is. Abban viszont maximálisan egyet lehet vele érteni, hogy a sikerekhez Böhn kinevezésén kívül sok más változás is kell. Kezdjük a sort például a magyar edzők szemléletén!

Hogy Kenyeres József véleményét miért kérték ki az ügyben, rejtély. Edzőként nincs számottevő eredménye, játékosként BEK-győztes és vb-ezüstérmes, és mostantól úgy tűnik, főállásban féltékeny is.

Köstner Vilmos edzőként többszörös európai kupagyőztes, az elmúlt két év bajnoki ezüstérmesének edzője, akár föl is vetődhetett volna a neve kapitányjelöltként, de valamiért ezt senki nem gondolta komolyan. Magyarország legjobb dzsúdóedzője viszont valószínűleg azért nem kapna munkát Japánban, mert ebben a küzdősportban van „némi” különbség a két ország eredményessége között. Miként a norvég és a magyar női kézilabda vonatkozásában is nem mi tanítjuk őket, hanem fordítva.

 

Bár több kommentár mindehhez nem szükséges, de mindig furcsa, egyben fájdalmas látni ezt a fajta zsigerből jövő féltékenykedést, egyben összezárást olyan szakemberek között, akik jó magyar szokáshoz híven egymásról sem tudnak egy jó szót szólni. Kíváncsian várom, mire jut ebben a közegben Karl Erik Böhn, hiszen ne legyenek kétségeink: nem csak a játékosokkal lesz gondja, sőt, Görbiczékkel talán a legkevesebb.

Ui.: hogy miért éppen ezt a hét véleményt közölte le az NS, azon gondolkozni sincs merszem…

15 komment a

Címkék: kézilabda

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2011.08.31. 19:33:15

Ahhoz persze gyávák voltak ezek az edzők, h elvállalják ezt a szétesett magyar női válogatottat. Mindegyiknek volt valami kifogása, Laurencz, Németh, Hajdú, Mocsai, mind partvonalon kívülről dumál csak.
Mintha ők lettek volna azok, akik keze alatt ilyen mélyre süllyedt a női kézilabda, nem?

Alapvető Emberi Jog 2011.08.31. 19:44:27

Laurenczet páros lábbal rúgták ki, pedig sikeres volt.
Ilyen 'sikertelenséggel' a labdakergetők vigyoripofáját gyémántba öntenék - már ha lehetne.

romaniarulez! 2011.08.31. 20:04:33

HiStory: egyetértek! Ne legyen már savanyú a szőlő!!! Szerintem egy külföldi fickó (ráadásul ilyen sikeres múlttal) biztosan tud know-how-t átadni. Ne legyünk már annyira oda magunkkal, hé! A magyar kézilabda válságban van, de nem életveszélyes a helyzet, szerintem ez csak egy gödör. Nem jutottunk ki egy olimpiára? Ez csak vészjelzés, nem tragédia! (Tragédia a fociban van.) Ez egy jelzés, hogy elindultunk a lejtőn, de még meg lehet állni. Kemény munkával és kitartással Rióban már simán ott leszünk, és szerintem éremesélyesként megyünk majd ki. Az "alapanyag", azaz a csajok nagyon jók, csak megfelelően kell kihasználni az adottságaikat. Mátéfi nem érezte, hogy kéne irányítani a bandát. Magam is versenysportoltam pár évig és tudom, hogy egy érem legalább felerészt az edző érdeme, hiába a sportolót ünneplik.

Szóval HAJRÁ Böhn!!! :)

Peppone Botazzi 2011.08.31. 20:07:25

Nagyon jó döntés. Több világeseményt buktunk csúnyán több gólos vezetésről. Magyar edző nem tudja rendbetenni a hisztisp*csákat pszichésen. Hátha egy skandináv szemlélet majd segít ezen. Nem szakmailag, hanem fejben vagyunk fényévekkel lemaradva. És ebben az edzői szakma krémje is bőven benne van.

pluto111 2011.08.31. 20:15:24

Nagyon rossz döntés! Ha az utánpótlás képzésbe, vagy a klubcsapatokhoz szerződtették volna annak lenne értelme. Ugyanis a munka nagy része ott történik. Ha ott megjelenne az északi szemlélet az jó lehetne. A válogatott csak egy nagyon rövid időt van együtt, ott csodát nem lehet csinálni. Gondolom magyarul nem tud, így csak nyelvi nehézségeket okoz. Hisztis csajokat meg hogy teszi rendbe ha azt se érti mit mondanak?

Artie 2011.08.31. 20:34:31

Istenem, hogy én ezt mennyire tudtam tegnap - meg is írtam a hatosfalon.
Bezzeg a lottóötöst nem találom így el.

kerdesek05 2011.08.31. 22:59:44

Azt olvastam valahol, azért lett ő, mert olcsó főállásban is, csaja a Győrbe szerződött aki a gyereke is lehetne és ott megfizetik rendesen. Kirándult egyet a csajával ide, aztán kinevezték kapitánynak. Ez a helyzet:)

brazileiro 2011.09.01. 02:43:09

Nálam egyetlen vélemény nyitja ki a bicskát, Kenyeresé. A többi, erős kritikai éllel nézve is, minimum tisztelettudó.

Nem értem, mi a baj Mocsai mondataival. Volt ő német szövetségi kapitány? Nem értem, mi a baj Németh András mondataival. Netán beválogatták valaha Gunnar Prokop helyére?

Személy szerint én adtam volna egy lehetőséget Kovács Péternek. De nem nekem kell dönteni, és szurkolok azért, hogy akiknek kellett, sikeresek legyenek.

Kedves HiStory, azt azért nem szeretném, hogy ha esetleg mégsem így alakul, és Böhn megbukik, azért is Kovács Péter lenne a felelős...

brazileiro 2011.09.01. 03:12:24

kedves HiStory,

minél többször olvasom el a posztot, annál többször nyílik ki a bicska a zsebemben - de a te kommentjeidtől!

1. Mocsai (aki soha nem volt német szövetségi kapitány), azt mondja, meglepte a döntést, azt hitte, hogy a norvég még csak ismerkedik Magyarországgal, meglátjuk, mi lesz. Erre te -mit is mondasz?
2. Kovács Péter (aki soha nem volt román szövetségi kapitány), azt mondja, hogy szerinte magyar kapitányt kellett volna választani, és nem tud olyan kiemelkedő kézinemzetet, ahol külföldi a kapitány. Erre te a Valcea-t hozod példaként, amiről két dolgot nem tudtam: egyrészt, hogy válogatott lenne, másrészt, hogy ma már ne lenne román edzője...
3, Köstner Vilmos mindössze annyit mond, hogy nem arról van szó, hogy idehívtunk egy k...jó norvég edzőt, hanem, hogy idejött egy norvég (nem mondja, de máshonnan tudjuk, azért, mert a csaját leigazolták) és azonnal kapitány lett. Egyébként mostantól minden erejével segíti!

Kedves HiStory, most már megtudtuk, hogy Böhn azért jó magyar kapitány, mert - szerinted - a magyar edzők féltékenyek rá.

Jó volna, ha találnál más érvet is...

mézgaúr 2011.09.01. 09:35:31

brazileiro, nézd csak meg, mit írt history kovács péter mellé! "Ami pedig a „kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő kézilabdanemzeteket” illeti, éppen az olimpiai és Eb-címvédő norvég válogatottat is külföldi, egy izlandi szakember gardírozza. "

Murderface 2011.09.01. 10:57:21

@csorsza: "Ahhoz persze gyávák voltak ezek az edzők, h elvállalják ezt a szétesett magyar női válogatottat."

Ismered a fenti edzők szakmai életútját? Nem hiszem, hogy legtöbbjüknek akármit bizonyítaniuk kéne, vagy első füttyentésre ugrani egy (jelenleg) középvonalbeli válogatott kapitányi posztjára. Válogatnak, mert megtehetik (zárójelben jegyzem meg, valószínűleg ismerik a magyar utánpótlás siralmas helyzetét, tudják, hogy ha kifut a Görbicz-féle garnitúra, akkor nem lesz helyettük elég világszínvonalú játékos).

"Mindegyiknek volt valami kifogása, Laurencz, Németh, Hajdú, Mocsai, mind partvonalon kívülről dumál csak."

Azt hiszem, elég sokat voltak a partvonal mellett is, hogy dumálhassanak. Lásd: szakmai életút.

"Mintha ők lettek volna azok, akik keze alatt ilyen mélyre süllyedt a női kézilabda, nem? "

Óóó, bárcsak olyan ismét olyan mélyre süllyedne a magyar kézilabda, mint pl. Mocsai kapitánysága alatt :D Eb arany-ezüst-bronz, VB-ezüst, olimpia ezüst, például :)

Nem értem a posztolót. Ha szerinte ezeknek a nyilatkozatoknak bicskanyitogató a stílusa, akkor a való életben igencsak sértődős ember lehet, sok ellenséggel, és gyomorfekéllyel :)
Még mindig tartom magam ahhoz, amit az egyik Mátéfis posztban írtam: a skandináv mentalitással nem hiszem, hogy sokat fognak elérni a nőknél. Ha már külföldi edző, akkor legyen Trefilov. Kiutalni neki hetente egy új nádpálcát, 2 üveg vodkát, meg hangszigetelni az öltözőt, 2 éven belül érmesek lennének a csajok :D:D:D
De ami mindenképp szükséges: helyre rakni az utánpótlást. A mai csapat játékerő szempontjából képes lehet éremre, ha összekapja őket a norvég, de 6-7 év múlva igazából az lesz a siker, ha kijutnak a csajok egy VB-re, vagy az olimpiára.

Artie 2011.09.01. 17:06:57

@brazileiro: Hát, nem tudom, megvan-e, de Kovács Péter a török szövetség szakmai igazgatója volt.

Egyéb kérdés?

csorsza 2011.09.01. 20:16:50

@Murderface: na ja, a dicső múlt. Nem azzal van a baj, hanem, h most egyik sem akarta elvállalni ezt a csapatot.
Ez messze nem olyan szintű garnitúra, mint az általad említett sikeres csapatok voltak. És ezt látják ők is.
Mocsai hagyján, most ő a dzsolidzsóker, ha szarban van a férficsapat, akkor ott is neki kell csodát tenni. De a többiek?
Hajdu, Németh, Köstner, Kovács - sértődékeny primadonnák, Laurencz az abszolút múlt, Kenyeres - hát ő meg kicsoda?
z a szokásos magyar edzői stílus, uaz, mint a focistáknál. Utál mindenki mindenkit, csak akkor egységesek, ha vki kívülről be mer pofátlankodni az ő jó kis mocsarukba, ahol azért ők kiválóan megélnek...

dr. v.b.1990 2011.09.04. 23:12:00

Elég szánalmas néhány nyilatkozat. Szerintem éppen itt volt az ideje,hogy egy külföldi szakembert is kipróbáljanak. Amúgy nem értem,hogy a cikkben szereplő urak miért nem akkor verték az asztalt miután a kudarcokkal teli EB után hosszabítottak Mátéfivel?

brazileiro 2011.09.07. 03:49:12

@Artie:

"Hát, nem tudom, megvan-e, de Kovács Péter a török szövetség szakmai igazgatója volt.

Egyéb kérdés?"

1.Kik voltak a riválisai?
2. Mit ért el előtte a török kézilabda válogatott?
3. Kovács Péter úgy került-e Törökországba, hogy az élettársát leigazolta valamelyik török klub?

Akkor kimondom: a legnagyobb magyar csapat a Győr. Sőt, az egyetlen nemzetközileg versenyképes. Egyben a legbefolyásosabb a magyar szövetségben. Így negyedik kérdés:

4. Megígérte-e a Győr vezetése Heide Lökének, hogy a pasija is állást kap?
süti beállítások módosítása