2011.07.21. 08:27, Írta: MatthiasHüvelyk

Ultragáz - kizárások Risztovtól egészen a Fradiig

Egy jó félóra erejéig megrázta a magyar sporttársadalmat, hogy Risztov Évát ellenfelére mért állítólagos sorozatos ütései miatt kizárták a Sanghajban rendezett vizes-vb 10 kilométeres nyílt vízi úszóversenyéből. Nem Risztové volt az első, és nem is utolsó kizárás, így összeállításunkban a legkülönlegesebb bakikat gyűjtöttük össze.

Először is leszögezzük, itt olyan megmosolyogtató és drámai eseteket lapozunk át, aminek semmi köze a doppinghoz. A tiltott szerek használata miatti kizárásokat egy későbbi írásunkban tárgyaljuk.

Ha már Risztov révén az úszásnál kezdtük, folytassuk is azzal, és egy újabb magyar szállal. 2006-ban Budapesten rendezték az Európa-bajnokságot, ennek ellenére a versenybíráknak volt szívük hazai közönség előtt kizárni az akkor még „csak” négyszeres ifjúsági Európa-bajnok (azóta már a számban világbajnok) Hosszu Katinkát  (fenti képen, forrás: nso.hu) futamgyőzelme után kizárni a 400 vegyes selejtezőjében, mondván a mellúszásban delfinezett.

Atlétikában sem hozott szerencsét a hazai pálya a 2000-es sydney-i olimpián a távgyalogló Jane Saville-nek. Az ausztrál a nők 20 kilométeres versenyében vezetett 19900 méterig, már bent volt a stadionban, amikor elélépett egy versenybíró, és felmutatta neki a piros lapot, mondván többször is futómozgást gyakorolt. Saville ott helyben egy pisztolyt kért, hogy csalódottságában főbe lője magát (ne feledjük, 100 méterre, látható távolságra volt az olimpiai aranytól), négy évvel később Athénban viszont méltó bosszút állt és bronzérmes lett.

A napokban rendezték meg a franciaországi Lille-ben a juniorok atlétikai világbajnokságát, ahol ismét csak a gyaloglószám hozta a legnagyobb drámát. Tíz kilométeren előbb a versenyben vezető egyiptomit zárták ki, majd a stadionba beérve a kolumbiai Soto és az orosz Demkov fej-fej mellett haladva küzdött az aranyért. Soto az utolsó métereken lehajrázta az oroszt, de pár másodperces öröm után jött  a hidegzuhany: futás miatt kizárták őt, és Demkov lett a világbajnok. Ha lehet, ez még rosszabb, mint Saville esete, hiszen itt már valóban „fogta” az aranyérmet  a kolumbiai.
 

Ismét vissza Ausztráliába és a 2000-es olimpiára! Talán elég csak annyit írni, hogy Eric, az angolna, és minden olvasó tudja, kiről van szó. Az egyenlítő-guineai fiú azzal vált világhírűvé, hogy 100 méteres gyorsúszás közben majdnem belefulladt a medencébe, miközben ezrek drukkoltak neki a lelátókon. A történethez hozzátartozik, hogy egyedül úszott, mégpedig azért, mert a vele egy futamban lévő nigeri és tádzsik sportoló korábban kiugrott a rajtnál és őket kizárták. Így viszont nemcsak az olimpiák történetének egyik legnevezetesebb teljesítményével lettünk gazdagabbak, hanem nekünk magyaroknak Knézy Jenő egy utólag kikerült felvételen tovább fokozta az élményt, íme:

 

És még mindig Ausztrália! 2002, Salt Lake City, rövid pályás gyorskorcsolya, 1000m, férfi döntő. Alapesetben egy ilyen verseny végeredménye nem rázná meg a világsajtót, de kilenc évvel ezelőtt a short track mégis a figyelem középpontjába került. Ez egy ausztrál fiatalembernek, Steven Bradbury-nek köszönhető. Azontúl, hogy Bradbury megszerezte Ausztrália első aranyérmét a téli olimpiák történetében, rendkívüli módon jutott fel a dobogó legfelső fokára: mindenki kiesett előle. De nem ám csak a döntőben, hiszen oda is el kellett jutni valahogy. Bradbury már az elődöntőbe is úgy jutott be, hogy a középdöntőben kicsúsztak vetélytársai (azaz hivatalosan diszkvalifikálták őket), az elődöntőben ugyanez megismétlődött, és mint látható a videón, az ausztrál igazság is három, hiszen a döntőben is elsodorták egymást Bradbury ellenfelei. Igaz, a fináléban az ausztrálnak köze nem volt a futamhoz, leszakadva követte az élen korcsolyázókat, de ez lett a szerencséje, hiszen így kimaradt az utolsó kanyarban történt négyfős bukásból és könnyedén átsiklott a célvonalon - elsőként. A 2002-es Salt Lake City-i játékok óta angolszász nyelvterületen a "Do a Bradbury!"-kifejezés igen gyorsan elterjedt. Szabadon lefordítva magyarra a mondat annyit jelent: ha esélytelen is vagy, utolsóként is haladsz, ne add fel, mert kijöhetsz belőle győztesként! Mint anno Steven Bradbury.



A korcsolyázás úgy látszik a hibák melegágya: a 2010-es vancouveri olimpián a férfi 10000 méteres versenyben dél-koreai győzelem született Szeung-Hun Lee jóvoltából, de úgy, hogy egy kabaréba illő jelenet előzte ezt meg: az egyik esélyes, a holland Kramer  (fent) edzője tanácsára rossz pályára kanyarodott a táv vége felé, emiatt kizárták. Egy másik téli sportban, alpesi síben is láttunk már technikai mulasztásokat: a 2007-es világbajnokságon a szervezők szabálytalan léckötés miatt kizárták az óriás-műlesiklásból az előző szlalom-vb győztesét, a horvát Ivica Kostelicet.

Ha az ökölvívást vesszük elő, mindenkinek beugrik a Mike Tyson-Evander Holyfield nehézsúlyú címmérkőzés. Ez a találkozó az előző évi csatájuk visszavágójának indult, de Tyson hivatalosan ekkor sem tudta legyőzni Holyfield-et (pedig gyorsabban és aktívabban bokszolt), mert leléptették. Történt ugyanis, hogy a második menetben egy összeakaszkodás során felszakadt a jobb szeme sarkában a bőr, és erősen vérezni kezdett. A bíró Holyfield-től nem vont le pontot a szabálytalanság után, Tyson pedig maga vett revansot: következő menetben az egyik összeakaszkodásuk alkalmával kiharapott egy darabot Holyfield füléből. A mérkõzés kb. 4 percre leállt, majd a bíró a folytatásra szavazott, ám az új menet végén Tyson újra megharapta Holyfield fülét, mire az fájdalmasan elkezdett ugrálni és a negyedik menetre már nem jött ki. Ezután Tysont leléptették.

Labdarúgásban ilyen eseménydús kizárásokról nem szól a fáma, ebben a sportágban leginkább a zöld asztal melletti döntések szoktak vitákat szülni, ki indulhat egy bajnokságban, ki nem. Az 1992-es Európa-bajnokságra például kijutott ugyan Jugoszlávia, de a délszláv háborúra való tekintettel az UEFA kizárta a svédországi tornáról, és a selejtezőcsoportban második Dánia indulhatott a jugók helyett. A dánok pedig köszönték szépen a lehetőséget, és a strandról beugorva, az elődöntőben az Eb-címvédő hollandokat, a döntőben a friss világbajnok németeket legyőzve megnyerték az Eb-t. Itthon ennél jóval forróbb témára találhatunk példát az elmúlt évekből, a Fradi kizárására. 2006-ban az MLSZ licencadó bizottsága másodfokon nem adta meg a Ferencvárosnak az NBI-ben való induláshoz kellő jogot. A zöld-fehér klub az UEFA-hoz is fordult az ügyben, mondván jogtalan döntés született a kizárásról, de a verdiktet megváltoztatni már nem sikerült: a Fradi másodosztályú lett, és 2009-ig kellett várnia az újbóli feljutásra.
 

Szólj hozzá! a

Címkék: botrány úszás világbajnokság tyson labdarúgás ferencváros kvalifikáció ultra gáz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása