2011.07.29. 07:50, Írta: HiStory

Elcsalták vagy elkúrtuk?

Hosszabbítás után 15-14-re kikapott a vízilabda-válogatott a szerbektől a világbajnokság elődöntőjében. Kemény kapitány minden meccsünk után szóba hozta a bíráskodást. Most akkor ennyire utálnak minket a bírók vagy szimplán nem vagyunk olyan jók, mint szeretnénk? Hajtás után az A- és a B-verzió.


A-verzió: rühellnek minket a bírók, már azt sem akarták, hogy a négy közé bejussunk

 

Kemény Dénes nyilatkozatai a vb-n:

1. meccs:

„Úgy gondolom, furcsa stílusban bíráskodtak a játékvezetők. Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, a negyedik negyedben viszont szerencsére jól pólóztunk, de javulnunk kell.

 

4. meccs:

„Én meccs előtt megnyugtattam a játékosokat, hogy korrekt és igazságos lesz a bíráskodás. Megmondom őszintén, hogy átvágtam őket, és ezt már halálbiztosan tudni lehetett a tegnapi női eredményt követően. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy itt mindenki szabályváltoztatásról beszél, szerintem emberváltoztatásra van szükség.”

 

5. meccs:

„A harmadik negyed közepéig elsőrangúan játszottunk, utána viszont a negyedik végéig túl sok ajándékot adtunk az ellenfélnek, amely van annyira erős, hogy ezt kihasználta. A hosszabbítást, akit érdekel a vízilabda, látta, így nem kommentálom…”

 

Számos érthetetlen ítélet borzolta az idegeinket valamennyi meccsen, még a kazahok ellen is. Az öt mérkőzés alatt 67-szer játszottunk emberhátrányban, míg mi mindösszesen 55-ször kerültünk előnybe. Ennyire nem lehet durva a magyar csapat, ráadásul a szerbek elleni hosszabbításban 5:2 volt az emberelőny-arány, nem a mi javunkra. Úgyhogy vagy nyelünk tovább, vagy végre hangosabban verjük az asztalt, mert a picsogás semmit nem ér. Esetleg fizessük le a bírókat kőkeményen. 

 

B-verzió: hagyjuk már a bírókat, magunknak köszönhetjük, hogy nincs döntő

 

Elképesztő, földöntúli játékkal négy-, sőt ötgólos előnyben is volt a magyar válogatott a szerbek elleni elődöntőben. A harmadik negyed után azonban megtorpant a csapat, gólképtelenné vált, az addig mutatott játékhoz képest érthetetlenül, és talán a 2. és 3. negyed legvégén sem kellett volna a dudaszó környékén gólokat kapni. A szerbek jelenleg jobbak nálunk. Illetve nem csak jelenleg: 2005 óta folyamatosan. A 2004-es athéni döntő óta tétmeccsen egyszer vertük meg őket, egy Eb-csoportmeccsen. Mellette megannyi vereség. Jelenleg tizenegy játékosuk szerepel az idei BL-döntős csapatokban, nekünk egy. Nem kellene végre belátni, hogy jobbak?  

 

Na, most akkor elcsalták vagy elkúrtuk? 

50 komment a

Címkék: vízilabda világbajnokság válogatott

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vandorfenyo 2011.07.29. 09:55:35

1. Az ellenunk fujo birok esete
Aki ismeri Kiss Gergely, tudhatja, hogy 2 evente egyszer, ha foglalkozik a birokkal vereseg utan. A szerb meccs utan O is szukseget erezte, hogy megjegyezze a hosszabitasbeli iteletek aranyat.
2. A szerbek folenye velunk szemben
Sokan attol tartottak, hogy a szerbek sokkal elorebb vannak csapatepitesben mint mi. Nos, a tegnapi meccs pont az ellenkezojet mutatta. A szerbek nincsenek elorebb nalunk, es megint az van, mint Peking elott: Mi tudunk meg hova fejlodni, ok most kihoztak a maximumot magukbol, hogy utolerjenek minket a meccsen.
Ahogy egy ismert es elismert magyar elvonalbeli edzo irta a kozossegi portalon: Londonban a szerbeknek lesz felnivalojuk.

vackor1 2011.07.29. 09:56:53

Nagyon sajnálom a csapatot, el sem tudtam ezt képzelni, de most éreztem azt, amiről már sokszor olvastam és mindig jót mosolyogtam eddig : nevezetesen, hogy rögtön kidobom a tv-t az ablakon.. :(((
( mellesleg a bíráskodás..nos az nekem elég érdekes volt, bár én nem értek a vizilabdához, csak nézője vagyok.. )
Mindenkinek további szép napot kívánok!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.07.29. 09:58:01

Köszi a posztot, remek felvetések. Hasonló jelenséget lehetett megfigyelni a Paks EL-selejtező meccse után is a befújt 11-nél. A stúdióban ülő Urbányi István "csak" a határig kergetné a játékvezetőt dühében. Érdekes. A vezető edző szintén picsog. A visszajátszásból pedig kiderül, hogy a rutintalan hátvéd fogta, akadályozta a skót csatárt, aki ügyesen kihasználta a lehetőséget. C'est la vie.

A magyarok az utóbbi évszázadokban sikeresen küzdötték be magukat egy olyan hivatalos áldozati szerepbe, amelyből képtelenség kritikusan reflektálni bármire is. Igaz ez a megállapítás sporteseményeknél, vagy bármilyen politikai eset kapcsán is.

Alterix 2011.07.29. 10:00:02

Ha valaki mond egy olyan sportágat, ahol a bírók nekünk kedveznek, az jelentkezzen egy bambiért!

olcsójános 2011.07.29. 10:04:52

nembaj, az olimpiai arany úgy is sokkal értékesebb

Leonard Zelig 2011.07.29. 10:05:07

A szerbek fizikailag és szellemileg jobban bírták. Fanatikusak, ez egy erősportban nem hátrány. A bírók icipicit segíthettek, de nem ez volt a lényeg. Azonkívül ne feledkezzünk el a két negyed végén pár másodperccel bekapott gólról, ami a végelszámolásnál ugye meccset ért. Azokat kellett volna koncentrálással megfogni (többek között).

johevi 2011.07.29. 10:12:23

4 gólról Kanadának nem lenne szabad kikapni Szerbia ellen egy negyed alatt, nem hogy nekünk....

desmentir 2011.07.29. 10:18:52

Miért nem inkább annak örülünk, hogy a póló csapat év(tized)ek óta a világ élvonalában van, most is a bronzért játszhat. Bár több csapatunk érne el ilyan erdményt, amilyen miatt itt és most a felelősöket keresgéljük és sokan csalást kiáltanak.

tumpara 2011.07.29. 10:19:02

Azért az vicc, hogy a szerbek köztudatottan durvábban játszanak (fanatikusak ugye), erre mi kapunk több kiállítást? Mondjuk én nem aggódom, az elmúlt három Olimpia előtt is ugyanezt játszottuk: a szerbek vertek minket, mi meg megnyertük az Olimpiát. Én azt mondom, jó felosztás ez.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.07.29. 10:21:33

@Leonard Zelig: Így van. Ezekről az utolsó pillanatokban kapott gólokról is csak egy focis párhuzam és nyilatkozat jut eszembe. A Videoton idegenben szintén az utolsó percben kapott gólt a Sturm ellen. Ezn ment el az ő továbbjutásuk is. De így járt a Ferencváros is. Egy gyenge képességű norvég csapat ellen nem bírták a végjátékot. Agyilag. Szabics nyilatkozta valahol, hogy a meccset a játékhoz való hozzáállás, koncentrálás döntötte el. Ő ezt német mentalitásnak nevezte. Lényege, h a németek (de ezek szerint már a szerbek is) bármilyen játékot a sípszóig játszanak. A vízilabda-válogatott, a Vidi, az FTC példája azt mutatja, hogy ez a magyarok esetében nem áll fenn, kikapcsolnak a meccsek vége felé.

vazze... 2011.07.29. 10:33:52

Ha ez nem vízilabda meccs, akkor azt mondanám bunda.

Levvi 2011.07.29. 10:35:57

A bíráskodás a hosszabbításban olyan volt, amilyen. Ezt a meccset nem a hosszabbításban kellet volna megnyerni.
Egy olyan szintű csapatnak, mint a magyar, 4 (de szerintem már 3) gólos vezetésről is bárkit meg kellene vernie, ekkora előnyt egy ilyen színvonalú csapatnak nem lenne szabad leadnia.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.29. 10:37:50

@Csehszlovák Kém: Mondjuk a Vidinél nem értettem az edzői/egyéb nyafogást, 180 percig egyszer sem álltunk továbbjutásra, nem beszélve a visszavágóról, ahol egyetlen perc kivételével még "gólközelben" sem volt a továbbjutás. Miről beszélünk? Nem a végével volt a baj, hanem konkrétan az elejével, a közepével és a végével. Ja, és a legeslegeslegelső selejtezőről volt szó egy gyenge osztrák csapat ellen, a Vidi pedig olyan futtatott csapat, mint a Croatia a 90-es években.

smartdrive 2011.07.29. 10:47:08

a helyzet ennél sokkal egyszerűbb

2004-ben megnyertük a szerbek ellen az olimpiai döntőt úgy, hogy közünk_nem_volt_hozzá. ezt tudja az egész vízilabdavilág, tudják a szerbek, tudják a bírók, és bizony mi is tudjuk, csak nem akarjuk tudomásul venni

2008-ban az olimpián különböző okok miatt gyakorlatilag nem voltak ott a szerbek, így azt is meg tudtuk nyerni surranópályán

mindaz, ami 2004. augusztus 28. óta magyar-szerb viszonylatban a vízilabdában történik, az annak a következménye - ennek egyszerűen ÍGY KELL LENNIE

Szalahadin 2011.07.29. 10:51:49

@Leonard Zelig:
Nem érzel ellentmondást abban, hogy ha a szerbek a fanatikusak, akkor hogy lehet, hogy mi kapunk sokkal több kiállítást, ráadásul döntő pillanatokban?

jan 2011.07.29. 10:53:07

A meccs végén totálisan impotensek voltunk a kapu előtt, 6 dobásból ha bement 1; erről nem a bírók tehetnek.

smartdrive 2011.07.29. 10:53:45

@Csehszlovák Kém: ez egy baromság, hogy a végjátékot agyilag kell bírni. amikor egy csapat hátrányban van, akkor nincs veszítenivalója, ezáltal a korábbi támadó-védő arányhoz képest jobb helyzetbe kerül. nem véletlenül van annyi egyenlítő gól pont a meccsek végén

(ez most a focira vonatkozik)

Artie 2011.07.29. 10:54:14

@Alterix: Aki pedig mond egy olyan magyar vereséget, ahol nem azonnal a bírót okoljuk, jelentkezzen nálam, és az is, aki mond még egy olyan nemzetet, ahol minden vereséget a bíróra fognak.

Czibi 2011.07.29. 10:58:27

@smartdrive: mennyire egyetértek! Ha eltekintünk a bíróktól, továbbá a negyed végén bepottyanó gólokat és a 4. negyed magyar kapufáit stb, stb a balszerencsére fogjuk, akkoris, százszoris mi vezetünk a szerbek ellen szerencse dolgában 2004 óta.
A tegnapi meccs azért volt örömteli számomra (leszámítva az eredményt), mert a meccs összképét tekintve egyértelműen jobb volt a magyar válogatott. (És halkan hozzátéve: ahogy Athénban ők voltak jobbak.)

kisvakondcica 2011.07.29. 10:58:43

5 góllal mikor vezettünk ? Sztem sosem...

Szalahadin 2011.07.29. 10:59:50

@smartdrive:
"2004-ben megnyertük a szerbek ellen az olimpiai döntőt úgy, hogy közünk_nem_volt_hozzá."
Ezt hogy érted pontosan? Mi az, amit mindenki tud? Arra gondolsz, hogy a meccs második részének magyar védekezését azóta is tanítják? Szerintem azt is tudja a vízilabda világ, hogy ha valaki olimpiai döntőben 15 percig nem dob gólt, az kikap. Vagy úgy érted ezt az egészet, hogy a bírók nyerték meg helyettünk? Akkor érdemes visszanézned azt a döntőt, szerintem a youtube-on fent van.
2008-ban azok az ilyen-olyan okok nem a szerb csapat teljes morális szétesését jelentik, amelynek egy rendkívül kínos vereség lett a vége az USA ellen? Ha igen, akkor arról ki tehet, ha nem ők maguk? Ha ők egymást ütik-verik a szállodában, akkor innentől semmit nem ér az olimpiai bajnoki cím?
Nem értem ezt a merjünk kicsik lenni mentalitást, legalább már vízilabdába ne ezt adjuk elő, ha sok sportágban valóban ez a realitás.

cyd 2011.07.29. 11:16:06

Az eredeti elvárás a négy közé kerülés volt, a dobogó csúcs, a vb-győzelemről meg a csoda. Ez volt Kemény Dénes jóslata egy hóanppal ezelőtt. Bejött. A csapat épül és ha jövőre behúzzák zsinórban a negyedik olimpiai aranyat, akkor a nemzetközi szövetség és bírói testület bekaphassa. Nem mintha a hárommal nem :)

victor vacendak 2011.07.29. 11:18:38

Mióta Szerbia, csak egyszer nyertünk ellenük. A 2004-es olimpián kétszer is, de akkr még montenegró is egyben volt. Szóval nem a bírók, hanem valami más itt a gond. Ha csak nem veri meg őket valaki más (vagy a mi águnkra kerülnek), akkor nem lesz újabb olimpiai cím. Csak siránkozás megint.

derabitz 2011.07.29. 11:23:52

A gólt, nem a bíró dobja.
A faultot nem a bíró követi el.
A labdát nem a bíró adja el.
4 gólos előnyből, nem a bírók adták le a meccset.

rostman 2011.07.29. 11:25:47

Szerintem erősödött a csapat erre az évre. Bízzunk benne, hogy jövőre még erősebb lesz, és akkor megfoghatjuk a szerbeket. Meló, meló és meló, nem kell a bírókra fogni.

Blogerovac 2011.07.29. 11:32:04

Valószínűsíthető volt, hogy a két rettenet erős csapat között 1 gól fog dönteni. Az, hogy 3-4 gólos előnyről ez a másik oldalra dőlt, szinte hihetetlen, de mi volt velünk az Amerikaiak ellen? Ja, hogy ugyanez, csak fordítva?

Mivel sajnos nem láttam a meccset, csak online tudtam követni (munkaidő suxx :)), így a bírók közreműködéséről nem tudok véleményt mondani.

Sajnos a szerbekkel gyakran meggyűlik a bajunk. Nagyjából ez a két válogatott a világ legjobbja 10-15 éve, még ha néha terem babér egy olasz, spanyol, vagy horvát válogatottnak is. Most ők győztek, remélhetőleg Londonban ismét elhozzuk előlük az olimpiai aranyat, mint eddig mindig. :)

Nagyszerűen játszott a csapat, de a vége a szerbeknek jött ki jobban. Utolsó negyedben 3 gólt kapni zsinórban és egyet sem lőni, ez a magyar válogatott hibája. Az előtte levő zseniális teljesítmény és eredmény pedig az ő erényük, mint ahogy az eddigi eredmények is.

Rettenetesen fáj ez mindnyájunknak, de sajnos mindig nem nyerhetünk. Mindenkinél vannak jobbak, legalább néha :)

cyd 2011.07.29. 11:33:44

@johevi: "4 gólról Kanadának nem lenne szabad kikapni Szerbia ellen egy negyed alatt, nem hogy nekünk...."
Ezt azért gondold át még egyszer. A férfi vízilabda hosszú évek óta két legjobb csapata a magyar és a szerb. Szóval ha valaki vissza tud jönni -4-ről, még ellenünk is, azok csak ők és ezért le a kalappal. A hosszabításban lévő bíráskodást meg mindenki látta és érti is, ha van hozzá szeme.

parrre 2011.07.29. 11:38:47

1., Ezt az "utálják a bírók a magyarokat" dolgot magyarázza már el valaki ! Mi okuk lenne rá?

2., Egyszer kétszer meg lehet magyarázni egy ilyen zakót. 7 éven keresztül minden áldott alkalommal viszont nem. Pláne, hogy azóta többször átalakult mindkét csapat.

blah 2011.07.29. 11:46:25

Nem kell visszavenni a meccs végén és kész. Élnék egy futball klasszikussal de itt ugye nem 90 percig tart a meccs, viszont az elv ugyanúgy igaz.

NA YA! 2011.07.29. 11:46:46

Nekünk fájdalmas, de fantasztikus végjátékkal nyertek a szerbek! Gratulálok nekik!!!!

EMU 2011.07.29. 11:57:21

Balkán sportja, a kutyát nem érdekli, világszinten van kb 4 ezer igazolt felnőtt játékos. Kivéve az USÁt, mert ott a hihetetlen mennyiségű úszó resztlit vízilabdázni küldik, mert arra is adnak olimpiai érmet, pontokat. Még egy darabig, amíg egyáltalán porondon lesz a póló olimpián, annak a pár száz nézőnek, akik helyben követik. Mert élőben lehangolóan élvezhetetlen a lényegesen lassúbb röptű labdákkal, mint tévében, a kivehetetlen eseményekkel a fröcsköléstől, és a pacsirta módjára fütyülő, abszolút nem követhető bíráskodással. Nekünk ez jutott. A szerbeknél viszont emellett vannak komoly szintű egyéb csapatsportágak is, amire a világ viszont figyel.

ephudd 2011.07.29. 11:59:59

@Csehszlovák Kém: Teljesen igazad van, ezt akartam írni. Hallottatok már valahol is ilyen korrekt nyilatkozatot Magyarországon: "Szeretnék gratulálni az ellenfélnek, jobbak voltak. Mi is szép teljesítményt nyújtottunk, de ez most kevés volt". Ez a sportszerű, ez a tisztességes - politikában, sportban, mindennapokban egyaránt. Ez TELJESEN hiányzik a magyar társadalomból, semmiért nem vállaljuk a felelősséget, mindent meg tudunk magyarázni, ebbe pedig remekül illik a mártirkodás. Hol tartana Németország, ha a földön toporzékolnának még mindig az elveszített világháború után, a világ gyűlöletétől övezve? Ott, ahol mi. Kik a hibások: a románok, csehek, szlovákok, Trianon, zs.dók, c.gányok, homoszexuálisok, kommunisták, a sportban meg a bírók. Ezért utálnak bennünket mindenhol, s ezután már lehet, hogy határesetben nem nekünk fújnak. Érthető?

Szalahadin 2011.07.29. 12:01:04

@parrre:
cyd kollégának teljesen igaza van, szóval azt is írhattad volna, hogy nézel ugyan, de nem látsz, mert nincsen hozzá szemed. :-)
A tegnapi hosszabbításban az elmúlt 7 évtől teljesen függetlenül nekik kedvezett a bíráskodás. Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az elmúlt 7 évben mindig így volt, emlékszem olyan belgrádi Világliga zakóra is, ahol -10 körül volt az eredmény, ott például semmi nem múlott a bírókon.
Nem feltétlen arról van szó, hogy utálják a bírók a magyarokat, sok bírónál ez szimpla üzleti ügy, érzelmeket nem kavar bele. :-)
Az tény viszont, hogy a sportdiplomáciában gyengék vagyunk, továbbá nincsenek meghatározó magyar bírók és szerintem ez utóbbi a fő gond. Ha a nyomorult görögnek reálisan számolnia kell azzal, hogy kamatostul visszakaphatja a csapata azt a szemétkedést, amit a magyar csapat ellen elkövet, lehet, hogy nem követné el.
Továbbá az is tény, hogy a vízilabdában és a kézilabdában nagyon-nagyon sok múlik azon, hogy az emberelőnyös-emberhátrányos helyzeteket ki kapja kedvezőbb számban és elosztásban.
Gondolom, az is világos mindenkinek, hogy a magyar csapat fizikai elfáradása és aközött, hogy jóval több emberelőnyt kapott az ellenfél, nagyon szoros a kapcsolat....

OrrSir 2011.07.29. 12:04:41

4 golos elönyből beszopni ez a turáni átok

Szalahadin 2011.07.29. 12:06:41

@ephudd: Mielőtt nagyon belemerülsz az elméletedbe, figyeld azért a tényeket is!
Kemény Dénes a következőt nyilatkozta a tegnapi meccs után:
"Nagyon jól játszottunk a harmadik negyed közepéig, sőt tulajdonképpen nagyon jól játszottunk az egész meccsen. Csak a harmadik negyed közepétől egészen a negyedik negyed végéig elöl is meg hátul is csináltunk egy-egy olyan fontos hibát, amitől a nyugodt három-négy gólos mérkőzésből a közelünkbe jöttek és ez túl jó csapat ahhoz, hogy ezt mi megengedhessük magunknak."
Tehát, maradva a szikár tényeknél, semmiféle felelősség áthárítási szándéknak a szikrája sem fedezhető fel ebben, tehát amit írtál, annak önmagában van valami igazságmagva, de erre a fórumra beírni totál felesleges volt.

beragadt 2011.07.29. 12:17:25

Rossz a kérdés felvetés: Ez sosem ilyen fekete vagy fehér.

Ahogy most sem. Aki látta a meccset az tudja, hogy a bírók megtámasztották a szerbeket, akik meg vannak olyan ügyesek, hogy ezen a támaszon felállva elvertek minket.

Én csak egy dologot nem értek, hogy miért pont a szerb csapat élvezi mindig a bírók kegyeit.

Aljas és aggresszív polót játszanak, ami tűzzel vassal kéne írtani, mert pont ez teszi tönkre a vizilabda élvezhetőségét.

Valaki fent írt erről, meghogy úgy is hamarosan lekerül az olimpia térképéről.

Hát igen pont ezért nem kéne hagyni, hogy a vizilabdát végérvényesen a balkáni stílus határozza meg.

Ugyanis a vizilabda alapvetően nem erőnléti sport, hanem tecnikai.

Régen még úgy mondták az edzők, hogy vízben mindenki ugyanakkora.

Naumov 2011.07.29. 12:18:44

@smartdrive: Ez sajnos így van. A magyar csapat a 2000-es évek elején volt vitathatatlanul a világ legjobbja, természetesen a mai garnitúra sem rossz, de nem érik el a pályafutásuk csúcsán lévő lévő Benedek-Kásás-Molnár-stb. társaság szintjét. Az olimpiákon mindig jól kijött a lépés, de a szerbek már hosszú évek óta erősebbnek tűnnek. Bírózni persze mindig lehet, de nem biztos, hogy érdemes, az utolsó perces fórokat nekünk kell belőni

megint 2011.07.29. 12:35:34

Mind a két verzió igaz, elbasztuk a szerbek elleni meccs második felét, viszont a bírók mindig ellenünk fújnak, ami elég fura , hiszen mégiscsak az elitbe tartozunk, sportdiplomácia terén nagyon gyengék vagyunk, ezt nem csak a vízilabda mérkőzéseire igaz, azt gondolom, hogy egy ilyen zseniális és eredményes csapat ha előnyt nem is, de legalább tisztességes játékvezetést megérdemelne.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.29. 12:46:23

Általában ellenünk fújnak, de én a szerb meccsen nem ezt láttam.

Egyszerűen elfáradt a magyar csapat, a rácokban pedig maradt erő. Az utolsó harmadban vezettünk 3 góllal, ők lőttek négyet, mi egyet tudunk beszerencsétlenkedni. Az nem a bíró hibája, hogy a kaput sem sikerült eltalálni(, jobban mondva, pont a kaput sikerült eltalálni).

maybach 2011.07.29. 13:57:34

Ez pazar. Már nem csak a focihoz ért mindenki.
Szép egy laza pár mondattal elvenni a három olinpiai győzelemből kettőt. Miért nem veszitek el mindet?
Szerintem ezzel a játékkal megint bárkit elvertünk volna. A szerbek meg igen erős csapat.
A hosszabítás bíráskodását meg inkább hagyjuk.
Aki meg azon mélázgat, hogy miért is fütyülhetnek ellenünk a bírók, és nem csak itt, az mutasson már egy sportdiplomáciai sikert az elmúlt 30 évből.

Camappa 2011.07.29. 14:24:52

Mikor látjuk már be végre, hogy pszichésen mindig padlón voltak a magyar sportolók. A női kézilabda és a férfi vízilabdások ugyanazt a "ráülünk a 3-5 gólos eredményre, hopp pi**ánrúgtak, vezet az ellenfél, kezdjünk újra teperni" mentalitást hozzák. Hozzák el a világ legjobb pszichológusait és készítsék már fel lelkileg a profi sportolóinkat, mert a szívroham kerülget attól, hogy 30 éve mindig az ilyen és ehhez hasonló meccsek döntő pillanataiban sikerül elbénázni.

Camappa 2011.07.29. 14:26:27

A bírók lehet, hogy elfogultak, de ebbe se kéne kapaszkodni. Kis ország vagyunk, tehát KÉTSZER KEMÉNYEBBEN kell tepernünk az eredményekért. Nincs mese, nincs sírás, csak vér és verejték.

Tedat 2011.07.29. 15:14:33

A B-verzióhoz:
"Jelenleg tizenegy játékosuk szerepel az idei BL-döntős csapatokban, nekünk egy. Nem kellene végre belátni, hogy jobbak? "

Szerintem nem. Azt kell csak belátni, hogy most jobbak voltak, de nem szabad feladni.

Az nem megoldás, hogy "lássuk be, hogy jobbak, és kullogjunk haza". Nem! Küzdeni kell! Jobbnak kell lenni náluk!

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.07.29. 15:16:22

Szerintem a kapufakat nem a birok lottek.
Amugy meg a vizilabda meccset is csak 3 szedukszennel lehet vegig nezni, mint a kezilabdat.
Szerencsere a focin nem kell izgulnunk.

josepapa 2011.07.29. 17:00:52

A bírókkal foglalkozni öngól sztem, a poloban mára olyan komoly a fizikai csata, hogy gyakorlatilag nincs szabályos szerelés minden ítėlet szinte szükségképpen szubjektív. A szerbek elleni sikertelenségünknek pedig nyilván oka van, ennyi véletlen, meg bírói csalás nincs. Sztem technikailag nines gond és játékitelligenciában is jobbak , de fizikailag általában fölénk nônek, mentálisan pedig egyértelmûen erôsebbek nálunk. Lehet itt lamentálni a szerb és a magyar nemzetkaraterisztika különbségérôl, de ténykérdés, hogy a fanatizmus a versenysportban a legtöbbször komoly versenyelônyt jelent

josepapa 2011.07.29. 17:11:38

Különösen igaz ez a csapatsportokra. Nem mondom, hogy mi nem vagyunk elég erôsek, de a szerbekhez képest a fasorba se vagyunk. Sajnos ez pedig még a tévén keresztül is érzôdik. Amikor néggyel mentünk, akkor se volt az embernek az az érzese, hogy akkor most agyonverjük, megsemmisítjük ôket, viszont amikor Filipovics felhozta ôket kettôre még én is összerezzentem a csákó tekintetétôl. Benne volt, hogy a java csak most jön. És jött is sajnos...

ephudd 2011.07.29. 18:31:43

@Szalahadin: És írtam én egy árva szóval is, hogy Kemény Dénesről beszélek? Igen? Nem? Na.

Szalahadin 2011.07.31. 12:47:56

@ephudd:
Logikáról hallottál már? Ha azt állítod, hogy Magyarországon nem lehet korrekt nyilatkozatot hallani bármilyen vereség után, azzal mindenkiről állítasz valamit, aki Magyarországon vereség után nyilatkozni szokott, így Kemény Dénesről is. Hiszen ha valami TELJESEN hiányzik a magyar társadalomból, akkor az vonatkozik Kemény Dénesre is, aki tagja a magyar társadalomnak.
Elismerem, hogy nem könnyű dolog a kommentelés, de ne add fel, ha a jól átnézed a halmazelméletet meg úgy általában a logikát, előbb-utóbb fog az menni...

Szalahadin 2011.07.31. 12:50:15

@Camappa: Igen, valóban kis ország vagyunk, valóban kétszer keményebben kell küzdenünk, ebben teljesen igazad van.
De ez miért magyarázza azt, hogy a bírók Szerbiát segítették, amelyik még kisebb ország, mint mi vagyunk?
süti beállítások módosítása