2012.05.07. 20:57, Írta: MatthiasHüvelyk

Fizetnél 36 ezret Cseh Laciért?

A szervezők nyilvánosságra hozták a debreceni úszó-Eb jegyárait.

 

Ezek szerint legjobbjaink előfutamait 1000 forintért vígan megnézhetjük, de a döntőkre csak úgy ülhetünk be a hatalmasnak nem mondható debreceni uszodába, ha mind a hét napra érvényes bérletünk van. Ebből kétfajta lesz: 18 ezer, és 36 ezer forintos.

Szerinted ez botrányos, vagy megér ennyit?

Mi a különbség a kis uszodában a 18-as és a 36-os helyek között?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

54 komment a

Címkék: botrány úszás debrecen európa bajnokság gyurta

2012.04.22. 09:46, Írta: MatthiasHüvelyk

Hol van már Koplárovics Béla?

Tíz éve bajnok volt a Zete, mára kiesett az NBI-ből.

 

Tíz éve már annak, hogy Hajdú B. István a Manchester United elleni BL-selejtező budapesti meccsén világgá sikoltotta az azóta már népi hőssé vált Koplárovics Béla győzelmet jelentő gólját. Tíz éve. Azóta sok minden változott, például az akkori bajnok Zalaegerszeg Prukner László vezetésével konkrétan úgy esett ki tegnap a magyar első osztályból, hogy még mindig nem nyert meccset. 25 forduló alatt sem, aminél nincs rosszabb sehol Európában. Mi az emlékezetes góllal búcsúzunk a zalaiaktól, akiknél ebben a szezonban egyszer sem akadt Koplárovicshoz hasonló megmentő.

 

19 komment a

Címkék: botrány labdarúgás nb1 zalaegerszeg prukner

2012.04.19. 11:57, Írta: MatthiasHüvelyk

Káprázatos kézis gól

Ilyet csak a franciák világbajnoka tud?

A spanyol kézilabda bajnokság legutóbbi fordulójában az Atletico Madrid 42-27-re kiütötte a Guadalajarát, így Luc Abalonak volt lehetősége ilyen, nem mindennapi gólokat dobálni.

9 komment a

Címkék: kézilabda

2012.04.17. 23:08, Írta: MatthiasHüvelyk

100 nap múlva olimpia!

100 nappal a nyári olimpia előtt helyzetjelentést készítettünk. Az indulóink száma egyre jobb!

3 komment a

Címkék: london olimpia kvalifikáció kvóta magyarok menni olimpia így jutnak londonba

2012.04.16. 09:28, Írta: MatthiasHüvelyk

Lájkolj a BL-döntőért!

Szeretnénk látni Görbiczék döntőjét!

(A következőkben nem a Digisportnál dolgozó riporterek, kommentátorok, szerkesztők, szakértők, vágók, technikusok, stb. ellen szólunk, hanem csak egy filozófia ellen!)

HA AZT AKAROD, HOGY MINÉL TÖBB EMBERHEZ ELJUSSON A TÖMEGAKARAT, LÁJKOLJ TE IS A BL-DÖNTŐÉRT! (a linkre kattintva találod a facebook-csoportot)

Az MKSZ európai szövetségnek írt levelét itt találod!

Akkor, amikor 2009-ben a romániai gyökerekkel rendelkező Digisport megvetette a lábát Magyarországon, még nem lehetett tudni, hogy az egyik legnagyobb ellenszenvet kiváltó csatorna érkezik a kábeleken hozzánk. A fiatal csatorna életében viszonylag hamar jött egy főszerkesztőváltás, de nem is ez hozott hírt a Diginek, hanem a terjeszkedési politikája. Úgy vette meg a Bajnokok Ligája-mérkőzések nagy részének (egyet máig a TV2 közvetít, de az is áttette a harmadik csatornájára, ez is megérne egy misét…) közvetítési jogát, hogy ha tíz emberből egy tudta fogni a csatornát, már sokat mondok.

50 komment a

Címkék: botrány győr kézilabda olimpia bajnokok ligája

2012.04.15. 10:31, Írta: MatthiasHüvelyk

Vereségek, amiket nem bírtak feldolgozni

A sportolók is csak emberek, néha elpattannak az idegeik...

 

Markosz Bagdatisz, ciprusi teniszező például négy ütőt tört szét dühében, miután az idei Australian Openen két gémet is semmire vesztett el Stanislas Wawrinka ellen. Hogy azóta is megvan-e a szponzora, nem tudjuk....

3 komment a

Címkék: botrány tenisz

2012.04.13. 19:24, Írta: MatthiasHüvelyk

Tömegnyomor, 23. forduló

Volt olyan meccs, amire csak ötszázan voltak kíváncsiak. Népszámlálás, 22-23. forduló.


Amennyiben a Nemzeti Sport Online és az MTI különböző nézőszámot jelölt meg, úgy első helyen az NSO számait tüntettük fel.

Szólj hozzá! a

Címkék: labdarúgás nb1 tömegnyomor

2012.04.08. 12:25, Írta: MatthiasHüvelyk

A magyar kézilabda nagy napja

Egy nap, amikor olimpiának, BL-döntőnek és KEK-döntőnek is örülhettünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cikket a kézi.hu-tól vettük át!

3 komment a

Címkék: london győr kézilabda olimpia görbicz ferencváros kvalifikáció magyarok menni olimpia

2012.04.01. 14:57, Írta: MatthiasHüvelyk

86 évesen olyan a teste, mint egy húszévesé

A cottbusi tornász Világkupán egy nagymama mindenkit megszégyenítve felpattant a szerekre. VIDEÓ!

Ezekhez a képekhez és videókhoz nem tudok mit hozzáfűzni, bocs... :) Csak annyit, hogy a mamit Johanna Quaas-nak hívják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

66 komment a

Címkék: london torna kvalifikáció

2012.03.31. 06:34, Írta: MatthiasHüvelyk

Vettél már kétmilliárdért játékszert?

A sportvilág legnagyobb tranzakciója.

 

A hét híre: kosárlabdázó legenda, Earwin Magic Johnson és befektető csoportja 2 milliárd dollár ellenértékben megvásárolta a Los Angeles Dodgers baseball csapat tulajdonjogát. Ismétlem, kétmilliárd dollárért, 448 milliárd forintért! Amíg beleszédül az ember a számokba rögzítsük, ez a vételár rekord a sportvilágban, hiszen korábban, a Miami Dolphins NFL-csapatának 2009-es, potom 1,1 milliárd dollrért eladása volt a csúcs, de baseballban sem adtak még 845 milliónál többet csapatért, a Chicago Cubs-ért.

 

 

 

5 komment a

Címkék: üzlet átigazolás baseball kosárlabda

2012.03.29. 00:50, Írta: MatthiasHüvelyk

No bikini, no volley!

A NOB felajánlotta, hogy a strandröpisek ne bikiniben játsszanak a londoni olimpián. Köszönjük, nem!

Hagyományőrző Nagy-Britannia, London, Westminster, a Buckingham-palota közelsége. Nagyjából ezekkel a szavakkal magyarázza a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, miért ajánlotta fel a strandröplabdázóknak, hogy játszhatnak hosszú ujjúban és rövidnadrágban is. Meg persze a kulturális hagyományok miatt. Miért? Nem hinnénk, hogy kijut iráni páros az olimpiára, a brazilok meg nem a takargatásról híresek...

Szóval ezektől a képektől akar minket megfosztani a NOB, nálunk az utolsó kép lenne a kötelező olimpiai viselet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15 komment a

Címkék: london olimpia muffon ultra gáz

2012.03.28. 09:57, Írta: MatthiasHüvelyk

Riadó, riadó, bombariadó - tömegnyomor, 21. forduló

Diósgyőrben 9000, Szombathelyen 8000 ember nézett rangadót, de volt bombariadó is az NBI-ben. Népszámlálás, 21. forduló.


Amennyiben a Nemzeti Sport Online és az MTI különböző nézőszámot jelölt meg, úgy első helyen az NSO számait tüntettük fel.

Szólj hozzá! a

Címkék: labdarúgás tömegnyomor

2012.03.25. 05:29, Írta: MatthiasHüvelyk

A világ legjobb versenypályája

Megtaláltuk a garantáltan nem unalmas aszfaltcsíkot.

 

Előző napi, Forma 1-es versenypályákat firtató posztunk heves vitát váltott ki olvasóink között. A hozzászólások között viszont rábukkantunk kg_kilo írására, aki egy argentin pályát ajánlott a figyelmünkbe. Utánajártunk, és elállt a lélegzetünk, milyen környezetben lehet itt versenyezni akkor, amikor a modern pályák és a természet kapcsolata nagyjából a nullával egyenlő. Köszönjük a hozzászólást, és hát íme Portero de los Funes.

 

 

 

 

 

 

 

 

4 komment a

Címkék: forma 1 világbajnokság

2012.03.24. 04:21, Írta: MatthiasHüvelyk

A jövő Forma 1-es pályái

13 éve egy Hermann Tilke nevű fazon építi a versenypályákat, már-már unalmasan. GALÉRIA!

 

Furcsa ilyet mondani, de a Forma-1-ben 1999-ben beköszöntött a jövő. A sorozat mindenható ura, Bernie Ecclestone ekkor kezdte kiszélesíteni a versenyt, behozni új futamokat, a térképen fehér foltnak számító piacokat a naptárba, és így jutott el a száguldó cirkusz Malajziába (ahol most is jár), ekkor nyitotta meg kapuit a sepangi pálya. A versenyhelyszínt az aszfaltcsíkkal és minden kiszolgáló egységgel egy német építész, Herman Tilke építette, aki azóta a Forma-1 házi építésze is lett, hiszen minden új, vagy átalakított pálya az ő keze munkáját viseli. És még fogja is, annak ellenére, hogy (a pilóták közül is) rengeteg bírálója akad, mondván pályái fantáziátlanok: hosszú egyenesek hajtűkanyarokkal, vagy lassú sikánokkal tördelve váltják egymás, esetleg egy-két íves kanyar színesíti még a pályát. Monotonan, szinte sablonosan, minden pályát. Ellenben azt is el lehet mondani a Tilke-pályákról, hogy néhol unalmas vonalvezetésük ellenére rendkívül szélesek, így már biztonságosak, és építészetileg magukon viselik a helyi jellegzetességeket, vagy van egy emlékezetes, jellegzetes szakaszuk. A Tilke-pályákból szemezgettünk! GALÉRIA!

1999, Sepang, Malajzia (lótuszvirágra emlékeztető tribün)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

44 komment a

Címkék: forma 1 világbajnokság ecclestone tilke

2012.03.22. 02:16, Írta: MatthiasHüvelyk

Lemarad az olimpiáról a szexi sportolónőnk

Vass Dóra rááldozta elmúlt éveit Londonra, de nem jutott ki. FOTÓK!

Az elmúlt napokban megjelent egy tanulságos interjú a nemrég a legszebb magyar sportolónőnek választott Vass Dórával. A ritmikus gimnasztikázó hölgy köszöni szépen ezt a címet, de talán lemondott volna róla, ha cserébe kijuthat a londoni olimpiára. Az utolsó kvalifikációs versenyén csúnyán lepontozták, a nemzetközi sportdiplomácia ellenszelében nem tudott mit tenni az ellene megváltoztatott szabályokkal, pedig mindent megtett. Persze, támogatók, megfelelő edzéskörülmények és kiugró sikerek nélkül az embernek elmenne a kedve az egésztől, de Vass sportemberi nagyságát mutatja, hogy így sem adja fel, és a riói olimpián töri a fejét. Mi ezt az ötletet támogatnánk, már csak azért is, mert így minimum négy évig csodálhatnánk szépségét is a versenyeken.

 

28 komment a

Címkék: london olimpia kvalifikáció kvóta muffon magyarok menni olimpia így jutnak londonba

2012.03.21. 02:18, Írta: MatthiasHüvelyk

A legtúlértékeltebb sportolók

Néha nézünk nagyokat, hogy ezek kik? TOP12

 

Kedvenc oldalunk összeszedte, kik azok, aki fiatalon/főiskolás korban nagy reménységnek számítottak, de a profik közé kerülve nem azt hozták, amit előzetesen vártak tőlük a szakemberek.

Szívesen összeállítanánk javaslatokból a magyar listát is!

12. Greg Oden

A 2007-es NBA draft első választottja, Portlanban viszont az elmúlt öt évben egyetlen szezont tudott teljesen végigjátszani sérülés miatt.

 

 

 

 

98 komment a

Címkék: pletyka botrány rangsor kvóta

2012.03.14. 18:54, Írta: MatthiasHüvelyk

86 olimpiai kvótánk van

 

133 nappal a nyári olimpia előtt helyzetjelentést készítettünk. Az indulóink száma jelenleg nem túl biztató.

Szólj hozzá! a

Címkék: london olimpia kvalifikáció magyarok menni olimpia így jutnak londonba

2012.03.14. 17:57, Írta: MatthiasHüvelyk

Kikapott, de nálunk vezet a Diósgyőr - Tömegnyomor, 19. forduló

Tömött lelátókon itták a DVTK-sört a szurkolók Miskolcon, de csapatuk kikapott a Videotontól. Pécsen a Fradi is nyert, a Debrecen az utolsó percben lőtt góllal verte a Kecskemétet, a Zalaegerszeg képtelen nyerni.  De vajon hányan is voltak pontosan, akik ezt a helyszínen nézték? Népszámlálás, 19. forduló.

Szólj hozzá! a

Címkék: labdarúgás nb1 tömegnyomor

2012.03.14. 11:52, Írta: MatthiasHüvelyk

Angol csapatnak szurkolsz? Béna!

Ma kieshet az utolsó angol csapat is a BL-ből, de még a Real is…

Szerdán véget érnek a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, és kialakul a legjobb nyolc csapat mezőnye. A helyzet félelmetes, legalábbis az angol foci szerelmeseinek, mert a BL a kilencvenes évek eleji hőskorát idézi számukra. Akkor 1993-ban és 1994-ben ugyanis az angol bajnok be se jutott selejtezőről az akkor még nyolccsapatos versenybe (a Leeds Unitedet a Rangers, a Manchester United-et a Galatasaray ütötte ki), 1995-ben és 1996-ban viszont már tizenhat gárda volt a főtáblán, de a MU is, és a Blackburn Rovers is harmadik lett csoporjában, így angol csapat nélkül rendezték a negyeddöntőket. Utoljára, mert azóta legalább egy képviselője mindig volt az angoloknak a nyolcban, ahogy egyre több helyhez jutottak egyre több, olykor négy is.

5 komment a

Címkék: anglia bajnokok ligája manchester united labdarúgás

2012.03.13. 05:02, Írta: MatthiasHüvelyk

Végre szexi riporternő a Forma-1-en!

Bende Adrienn a kifutók után a szezonnyitó futamtól fogva Schumiék mellől a képernyőn domborít.

Vasárnaptól már nem Palik László, illetve a gyenge Palik-klón Czollner Gyula kommentálásában láthatjuk a Forma-1-es szezont, a száguldó cirkusz ugyanis visszatér a köztévére. Nem is akárhogy: nemzetközi trendeknek megfelelően a szakmázós riporterek közé betettek a vezetők egy nőt is. Nem is akármilyet. Bende Adrienn 2006-ban lett Miss Universe Hungary.

63 komment a

Címkék: forma 1 muffon

2012.03.12. 07:00, Írta: MatthiasHüvelyk

Impotens Ferrarik a pályán

2007 óta vár vb-győzelemre az olasz Forma 1-es csapat. Öt éven át ezekkel az autókkal nem jött az újabb siker. Fotók.

Azok után, hogy 2000 és 2004 között Michael Schumacher vezérletével zsinórban öt egyéni világbajnokságot is nyert a Scuderia valósággal az ínség éveit éli az olasz csapat. Kimi Räikkönen 2007-es, utolsó versenyen megnyert vb-címe óta nem találják a győztes receptet Maranellóban. Most itt van a legújabb eresztés, az F2012 fedőnevű autó, amely a téli teszteken felemásan muzsikált. Állítólag, ha idén sem sikerül ütőképes autót összehozni, Montezemolo elzavarja az egész brigádot, és új fejlesztőket hoz a helyükre... Szerinted világbajnok lesz a Ferrari?

F2012 (2012)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7 komment a

Címkék: ferrari schumacher forma 1 alonso massa

2012.03.08. 12:35, Írta: MatthiasHüvelyk

4000 embert érdekel városonként a magyar foci - Tömegnyomor, 18. forduló

Elindult a magyar foci bajnokság tavaszi idénye, de csak egy helyen nőtt az átlagnézőszám. Ennyire elvennék kedvünket a bundahírek? Népszámlálás, 18. forduló.

19 komment a

Címkék: labdarúgás nb1 tömegnyomor

2012.03.03. 15:50, Írta: MatthiasHüvelyk

Albertet szétrúgják Londonban

Bemutatták az első olyan futball labdát, ami egy férfi nevét viseli. És rózsaszín.

A héten bemutatták a londoni nyári olimpia hivatalos futball labdáját, a The Albert nevet viselő, rózsaszín pacával ellátott szépséget. A nevét egyébként nem egy férfiről kapta végül, hanem egy angol szlengszóról: London egyik részén a The Albert Hall ugyanis labdát jelent a szlengben.

Tetszik?

7 komment a

Címkék: london olimpia labdarúgás kvalifikáció magyarok menni olimpia így jutnak londonba

2012.03.02. 14:39, Írta: MatthiasHüvelyk

Narancs színű is lesz az olimpiai ruhánk

Látványos show-n bemutatták, milyen mezekben nyerünk érmeket a londoni olimpián.

Azt már korábban megírtuk, hogy milyen formaruhára számíthatunk, és azt is, hogy először veszünk részt Magyarország néven olimpián. Most eljött az ideje, hogy bemutassuk a sportolóink végleges mezeit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27 komment a

Címkék: london olimpia kvalifikáció kvóta magyarok menni olimpia így jutnak londonba

2012.02.26. 12:26, Írta: MatthiasHüvelyk

Még mindig nincs jobb Rocky-nál

Sajnáljuk, hogy a Pénzcsináló nem nyert aranyszobrot, de Oscar-díj ide vagy oda,  Stallone marad a legnagyobb. TOP10 sportfilm.

Már előre jelezzük, a mostani listánk egy összeállítás második része! Korábban összehoztuk a csapatsportokkal foglalkozó filmek tízes listáját (igaz, arról lemaradt az akkor még ismeretlen Moneyball, vagy a Későn kezdő), a 84. Oscar-díjátadó tiszteletére pedig olyan filmeket gyűjtöttünk egy csokorba, amelyek egyéni sportokat dolgoznak fel.

11 komment a

Címkék: film atlétika golf torna ökölvívás

süti beállítások módosítása