Kemény-interjú 4.: mi lesz London után?
A közelgő eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság apropóján hosszabban beszélgettünk a háromszoros olimpiai bajnok férfiválogatott szövetségi kapitányával. Az utolsó részben olimpiai szemüvegen nézve a jövőről is kérdeztük Kemény Dénest.
- Háromszor hosszabbítottál eddig szerződést a Magyar Vízilabda Szövetséggel, a sydneyi, az athéni és a pekingi olimpiai aranyérem után. Mikor döntöttél a legnehezebben a folytatásról?
- Egyértelműen Peking után. Rettenetesen elfáradtam, és egyszerűen rosszindulat vette körül a csapatot az olimpia előtt és alatt a médiában dolgozó egy-két ember részéről, amit szerencsére csak Peking után tudtam meg. Ha előbb a tudomásomra jut, el tudom képzelni, hogy annyira elvonta volna a figyelmemet a munkától, hogy nem nyerünk aranyat. Lehet, hogy éppen ez volt az illetők célja. Ez pedig utólag nagyon elgondolkoztatott: kell-e ez nekem?
- Miért döntöttél a folytatás mellett?
- Nagyon nehéznek láttam a 2008-2012 közötti időszakot, és úgy gondoltam, hogy kaptam annyit a csapattól, hogy ne hagyjam valakinek a nyakára a gondokat.
- Annyira nehéz is ez az időszak, ahogy vártad?
- Igen… Ez egy komolyabb szakmai elemzést igénylő kérdés. Athén és Peking között nem sikerült az őrségváltás, mivel az idősebb játékosok helyét nem fenyegette nagy veszély, a fiatalok részéről nem volt akkora a nyomás, nem tudták őket kiszorítani. Így aztán kicsit elöregedett a csapat. Ez a bizonyos őrségváltás-hiány most látszik igazán. Nagy lett a legidősebb és a legfiatalabb játékosok között a korkülönbség. Az idősebbek olyan korba kerültek, hogy fizikailag gyengébben kezdtek el tudni teljesíteni, az izületeik elkezdtek olyan állapotba kerülni, ami már látszik a játékban: lövőerőben, lazaságban, és a többi, és a többi. Az idősebb játékosok érzékenyebbek is mindenre, nehezebben tűrik a játékvezetői hibákat, az atrocitásokat a vízben. Tapasztalatuk miatt a kritikát is nehezebben viselik, így bonyolult feladat egységesen kezelni a csapatot, amikor csapatként beszélek velük. Négyszemközt persze lehet differenciálni, de amikor a csapathoz szólok, akkor nem, pedig lehet, hogy másként kellene éppen beszélni egy idősebbhez és másképp egy fiatalhoz.
- Tizenöt éve vagy kapitány. Miben változtál a legtöbbet edzőként?
- Sokkal nagyobb arányban végzek menedzseri feladatokat. A kapitányi munka megtanított rá, tudom, hogy szükség van erre. Borzasztóan megnőtt az az energia, amit a szponzorok és a média kiszolgálásába kell fektetnem. A szponzorok sokkal többet kérnek, mint tizenöt éve. Akkoriban a felek megkötötték a szerződést, és a reklámtábla forgott a parton, nekünk pedig volt évi 3-4 kötelezettségünk. Ahogy egyre eredményesebbé vált a válogatott, reklámarcok lettünk. Az ehhez kapcsolódó feladatoknak nem is a lebonyolítása - például egy egész napos forgatás - visz el sok energiát, hanem a megszervezése. Nem azért foglalkozom tehát többet menedzseri feladatokkal, mert ez engem annyira szórakoztat, hanem mert ez egy kényszer. Ami pedig a médiajelenlétet illeti, az az eredményesség mellett az iparágban történő változások miatt százszorosára nőtt. 1997 elején három tv-csatorna volt, az m1, az m2 és a Duna Tv. Ezen kívül 2-3 napilap, amelyik foglalkozott velünk, nagy ritkán egy hetilap. Nem volt még internet. Tizenöt évvel ezelőtt két-három újságíró kért tőlem interjút, ma háromszáz. Mindezt a plusz leterheltséget kontroll alatt kell tartani, ami nagyon nehéz. A szakmai munkát nagyon szeretem, és amikor ez a legtöbb, a világversenyeken, akkor zárom ki leginkább a figyelem-elvonó körülményeket. Ez az életem.
- Milyen lesz az életed a londoni olimpia után?
- Négy-öt lehetőség áll előttem, ez világos. Maradhatok kapitány, lehetek edző Magyarországon másképp, lehetek edző külföldön, de foglalkozhatok mással is. Ami biztos, hogy tizenhat év után nem leszek újra állatorvos. Nem is biztos, hogy én döntök, mert ne adj’ isten olyan rosszul szerepelünk Londonban, hogy föl sem merül, hogy én kapitány maradhassak.
- Ha úgy adódik, szívesen folytatnád?
- Nem tudom, majd meglátom. A játékosok szempontjából borzasztó lenne, ha én már most meg tudnám mondani, hogy na, ezt csinálom 2012. augusztus 12-e után. Ekkor azt éreznék, hogy „ezt még megcsinálod, aztán mész…”
- 2014-ben Magyarországon lesz az Európa-bajnokság. Ez befolyásolhat?
- Nyilvánvalóan hiányzik a lelkemnek, hogy nem tudtunk idehaza világversenyt nyerni, mert 2001-ben egy Eb-elődöntőt, 2006-ban pedig egy Világkupa-döntőt elveszítettünk a Margitszigeten. Ám ha a saját értékítéletem szerint 2013-tól nem lennék alkalmas szövetségi kapitánynak, akkor az én egyéni becsvágyam nem befolyásolhatja a döntésemet a csapat érdekeivel szemben. Akkor tudomásul veszem, hogy ezt dobta a gép. Azt hiszem, hogy összességében még mindig nem dobott rosszat…
(Vége)
1. rész: Nincs kés a torkunkon – a 2012-es Európa-bajnokságról
2. rész: A kulisszák mögött
3. rész: Borozás Sir Alex Fergusonnal - Kemény Dénes és a foci
3 komment a
Címkék: interjú vízilabda kemény dénes
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Farkos Tsapó Gyurka 2012.01.16. 19:51:48
Huj huj hajrá!
Pinka-Panka 2012.01.16. 19:55:18
A riporterekről meg mindig is volt véleményem, anno Egerszegi Krisztinával is Vitray tapintatlan, sudri volt. Ma ez még fokozottabban fordul elő, az erőszakos, sikerhajhász média embereknél.
Én szurkolok a Dénesnek, hogy segítse győzelemre a csapatot és bírja is. Én nagyon tisztelem és ezzel együtt kívánok neki jó egészséget és az Isten segítse meg mindannyiukat erővel és sikerrel.
Pinka-Panka 2012.01.16. 19:56:25
Magyarországért