2011.11.11. 10:23, Írta: MatthiasHüvelyk

Ezt még Fa Nándor is megirigyelné

A vitorlázók Formula-1-es száguldása a héten startolt Európából. Kilenc hónap a mostoha tengeren, hihetetlen felhajtás és űrtechnika, ez a Volvo Ocean Race.

Mára már nosztalgikus mesének tűnhet a magyar emberek szemében is, hogy 1985-87-ben Fa Nándor és Gál József a Szent Jupáttal körbehajózta a Földet. Az a hajó egyrészt túrahajó jellegéből adódóan sokkal kisebb volt a versenyhajóknál, másrészt húsz év távlatából elég kőkorszakinak is tűnhet. A földkerülő verseny célja ugyanis nemcsak egy győztes kihirdetése, hanem a folyamatos, az élet más területeire is beilleszthető technikai fejlesztés.

A Volvo Ocean Race a Global Challenge, a Velux 5 Oceans Race és a Vendée Globe mellett (de egyre inkább előtt) a legnagyobb felhajtással járó vitorlás verseny. Ezeket a versenyeket az különbözteti meg egymástól, hogy milyen hajóosztályokat engednek versenyezni (a Velux viadalán 50-60 láb hosszú, míg a Volvo versenyén 70 láb hosszú hajók küzdenek az elemekkel és egymással), illetve hogy szakaszokra vannak osztva, vagy sem? A Vendée Globe például non-stop verseny, azaz sehol sem kötnek ki a hajók, és nem kapnak külön asszisztenciát (Fa Nándor egyébként ezen is részt vett a 90-es években a saját építésű, Magyarország első óceáni versenyhajójával).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nos, ezekhez a versenyekhez képest az 1973 óta minden harmadik évben megrendezett Volvo Ocean Race inkább tűnik az óceánok Formula-1-es száguldásának. Annyi jelentkező volt a versenyre, hogy a starthelyen, a spanyolországi Alicantéban csak azzal eltöltöttek egy hónapot a versenyzők, hogy eldöntsék, melyik legyen az a hat egység, amely egyáltalán elindulhat a versenyen. Azon a versenyen, ami össztávját tekintve 72000 kilométer hosszú, és kilenc futamból, kilenc szakaszból áll. A már-már hagyományosnak mondható "nyugatról kerüljük a Jóreménység-fokát és a Horn-fokot is" útvonalon halad a mezőny, de teljesen a partokig hatolva beveszi az Indiai-óceánt is, hiszen kiköt Abu-Dhabi-ban és Kínában is. A legénység 20-30 napot is eltölthet az akár 30 méteres hullámok és 100 km/órás széllökések között a nyílt óceánon egy-egy szakasz alatt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mindenhol hatalmas felhajtással járó verseny azért is különleges, mert a hivatalos honlapja is tele van csúcstechnológiával. Nemcsak a szokásos bemutatkozásokat olvashatjuk a legénységekről, de méterről méterre nyomon követhetjük a hajók pontos helyzetét, útvonalát, hány méterre vannak még a céltól, az időjárás változását, szinte a legénység munkájára is ráközelíthetünk. A televíziók élőben számolnak be az eseményről (Magyarországon a Digisport ad beszámolókat a futamokról), így otthon a szobából élvezhetjük végig a tengeri száguldást, és talán annak is szemtanúi leszünk, hogy valaki megdönti az Ericcson4 rekordját. Három éve az Ericcson a verseny első 24 órája alatt 590 tengeri mérföldet, mintegy 1092 kilométert tett meg. Szent Jupát ehhez kevés lett volna...

8 komment a

Címkék: volvo ocean race vitorázás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seahawks 2011.11.11. 13:11:55

fajancsi a Bumeráng nevű hajójával nem indul?

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2011.11.11. 13:24:02

"másrészt húsz év távlatából elég kőkorszakinak is tűnhet."

Milyen lenne egy ilyen hajó összehasonlító tesztje egy karavellával vagy egy viking hajóval? Biztos akadna még pár szint a kőkorszak alatt. :)

spinat 2011.11.11. 13:48:20

pláne, hogy a Jupát egy balatoni hajó volt átépítve.

Attan 2011.11.11. 14:04:12

Azért valamit szögezzünk le: aki ilyesmin részt vesz, nem normális. A tengeren gondolom állandó honvágyuk van, otthon meg viszket a valaguk, hogy mikor lehetnek már újra a nyílt óceánon. Hülyék.

MaCS_70 2011.11.11. 14:24:38

@spinat:

Halihó!

Nem. A B31-es egy alapvetően tengerre tervezett hajó (svéd tervezés), akárcsak a Balatonon használt hajók nagyon nagy része.
Ettől persze még valóban nem Földkerülésre, nyílttengeri használatra készült, de konstrukcióját tekintve kifejezetten tengeri hajó. (Az megint más kérdés, hogy a füredi hajógyárban készült 31-esek nyilván nem tengeri kivitelben, felszereléssel épültek.)
A Szent Jupátot viszont nagyon alaposan felkészítették, felszerelték, megerősítették az útra.

Üdv: MaCS

MaCS_70 2011.11.11. 14:26:51

@Attan:

Halihó!

Lehet, hogy "hülyék", de ez a szemlélet viszi előbbre a világot.
Szerintem egyébként nem hülyék, de feltétlenül őrültek. A szó legnemesebb értelmében.

Üdv: MaCS

Attan 2011.11.12. 06:59:47

@MaCS_70: Mesélj, mennyivel lesz jobb hely a Föld, ha ezek a szerencsétlenek partot érnek?!

MaCS_70 2011.11.12. 11:34:20

@Attan:

Közvetlenül: Ezekhez a versenyekhez nagyon komoly műszaki, egészségügyi innováció kapcsolódik. Ezek eredményeit közvetve itt a kontinens közepén is érezzük, de a tengereket járók nagyonis kézzelfoghatóan profitálnak belőle.
Nem mellesleg a nemzetközi gazdaságot is élénkítik ezek a versenyek -- a Volvo se veszteségre játszik, mint ahogy a többi szponzor se.

Közvetve: Ezek a vitorlázók a tengeri országokban (ugye ezek vannak többségben) hatalmas nagy sztárok -- és példaképek. Gyerekek tízezreinek mutatnak példát -- no nem feltétlenül arra, hogy ők is az óceánokon vitorlázzanak, hanem akaraterőből, kitartásból, emberi nagyságból. Ez itt minden tengertől távol lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a nagy tengeri múlttal rendelkező országokban szinte triviális. Minden kornak szükségei vannak a maga hőseire: ezek a vitorlázók ebbe a körbe tartoznak.

Üdv: MaCS
süti beállítások módosítása