Blog-balhé Veszprémben
A veszprémi kézilabdacsapat vezetése ezúttal sem akar foglalkozni azzal, hogy a csapat egy botránnyal került a sportnapilap címlapjára. Node 2011 van, könyörgöm!
Már az is furcsának tűnt, amikor a Paulo Sousa-Borbola Bence affér után nem indított kommunikációs offenzívát a tűzoltás jegyében, mert most mindenki csak áll és néz bambán, hogy akkor miért is nem rúgta ki a klub Sousát?! A hivatalos közlésben ugyanis megelégedtek annyival, hogy „a játék hevében” ilyesmi előfordul, és próbálták felvenni a kapcsolatot az újságíróval. Furcsa, hogy egy állítólag évi 2 milliárd forintból gazdálkodó klub ennél többet nem tudott tenni.
Ezen a héten a Veszprém férfi kézilabdacsapata került reflektorfénybe, miután egyik bennfentes szurkolója blog-bejegyzésben tárt fel belső anomáliákat Marko Vujin nem éppen profi viselkedéséről (a jövő nyártól már Németországban játszó szerb hisztizik, mint egy primadonna) és annak rossz kezeléséről. És ahogy a Veszprém kapcsán már nem egyszer láttuk, mi volt erre a válasz? Hírzárlat. Mint a régi csúnya időkben. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha egy háztömb-körüli bajnokság örökös ötödik helyezettjéről lenne szó, de a Veszprém mintegy húsz éve a világ élvonalához tartozik, olyan, mint mondjuk fociban az Arsenal, a legeslegjobbakkal nem tudja fölvenni tartósan a versenyt, de játszott már BL-döntőt, négy KEK-döntőt (kettőt be is húzott), és általában a legjobb nyolc közé eljut a Bajnokok Ligájában.
Rejtély, miért nem ismerték fel még a klub vezetői, hogy mindig ők ballagnak az események után, és ha némi szennyest kiteregetnek a szurkolók, vagy éppen a sajtó – mert szennyes még a legjobb házban is van – akkor csodálkoznak, és a lehető legrosszabb módon reagálnak: bezárkóznak.
A jelenség már csak azért is érthetetlen, mert a veszprémi klub minta. Az utóbbi húsz évben már az óriási meglepetés, ha nem nyeri meg a magyar bajnokságot. Fantasztikus és stabil szurkolótábora van, a város lakosságának majdnem egytizede rendszeresen ott van a csarnokban, Veszprémben esemény és élmény meccsre járni, a hangulat, no meg az irigylésre méltó aréna miatt is. Magyar szinten páratlan profizmust valósítanak meg a klubnál most már hosszú ideje, a játékos-politika pedig ellentétes megítélésű, de eredményes: lehalásszák a legígéretesebb délszlávokat, akiket világsztárrá nevelnek, majd elviszi tőlük a legszűkebb elit (ha a klubnak szerencséje van, akkor még szerződésének lejárta előtt, sok pénzért), a magyar kézilabdázók közül pedig a válogatottak nagy része náluk készül – és gyakran kispadozik.
Látszik, hogy a csapatot három rendkívül okos ember vezeti, két ügyvéd, Magyarády Péter és Hunyadfalvy Ákos, valamint Hajnal Csaba, aki igazi menedzser: feje kattog, mint a pénztárgép, a játékospiacon vérbeli sakkjátékos módjára mindig egy lépéssel előrébb tart.
Éppen ezért nehéz megérteni, mi a baj a kommunikációval? Miért okoz gondot ebben is előre gondolkozni, ahelyett, hogy a fránya sajtót hibáztatnánk. Tanulságos volt Magyarády elnök pénteki nyilatkozata a Nemzeti Sportban: „Nem tiltottuk meg a játékosoknak, hogy nyilatkozzanak.” Majd pár mondattal később: „A szerződésükben van egy pont, amely szerint a nyilatkozatokra engedélyt kell kérniük.” A játékosok a Vujin-ügy és a blog-balhé kapcsán nem nyilatkoztak, mondván: nem tehetik, akkor ezek szerint nem kaptak rá engedélyt? Érthetetlen.
Nyilvánvaló, hogy nem lenne ördöngősség lenne nyíltabban, de a klub érdekeinek megfelelően kommunikálni. Valaki megkérdezhetné a vezetőket, hogy gondolkoztak-e már azon, hogy szakemberhez forduljanak – vetném fel, ha ilyesmit nem azoknak mondanának, akik pszichoterápiára szorulnak.
Veszprémben minden adott a jó eredményekhez, pszichoterapeutára sincs szükség, inkább egy kis nyitottságra, no meg az idei naptárhoz mért beszédmódra.
9 komment a
Címkék: veszprém kézilabda
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Artie 2011.09.24. 14:18:33
Olyan, hogy ördöngős, nincs.
Minket ezért az általános iskolában is már lenyakaztak.
Megjegyzem, ha már írsz rólunk, akkor említsd már meg, hogy a hatosfalról van szó. Vagy legalább linkeld ide. Nem lesz így belőled indexes újságíró, akárhogy is tepersz.
Alapvető Emberi Jog 2011.09.24. 14:25:41
Alapvető Emberi Jog 2011.09.24. 14:29:01
www.google.hu/#hl=hu&sugexp=pfwc&cp=5&gs_id=i&xhr=t&q=%C3%B6rd%C3%B6ng%C5%91s&pf=p&sclient=psy-ab&site=&source=hp&pbx=1&oq=%C3%B6rd%C3%B6n&aq=0&aqi=g3g-s1&aql=f&gs_sm=&gs_upl=&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.&fp=325cb1b235599d51&biw=1920&bih=964
ördöngös, nagyjából 83 800 találat (0,17 másodperc) :
www.google.hu/#sclient=psy-ab&hl=hu&source=hp&q=%C3%B6rd%C3%B6ng%C3%B6s&pbx=1&oq=%C3%B6rd%C3%B6ng%C3%B6s&aq=f&aqi=g4&aql=1&gs_sm=e&gs_upl=59532l59808l3l61200l2l2l0l0l0l0l200l363l0.1.1l2l0&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.&fp=325cb1b235599d51&biw=1920&bih=964
mallamut · http://kerdesek.hu 2011.09.24. 16:11:12
Capo di tutti Capi · http://www.izine.hu 2011.09.24. 16:39:07
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.24. 17:29:09
Neve Senki 2011.09.24. 21:43:09
Gratulálok! :-(
Helyesíráson kár pörögni. Aki pedig a google-ben a találatok alapján érvel...pfff.
A témához. Szerintem túl van pörgetve a dolog. Kár ezen rugózni. Nagyon a szezon elején vagyunk. A csapat jó az aréna pedig kellett a városnak.
Üdv: egy balatoni
kerdesek05 2011.09.25. 00:48:02
mint a nyalifali debrecenben.egyébként fityesz fellegvár. csak hát.2014ig:)
dr. v.b.1990 2011.09.26. 00:37:12