2011.07.25. 08:04, Írta: MatthiasHüvelyk

Valóban ez volt az év focieseménye?

Véget ért a Copa America, összegyűjtöttük a sokat kritizált torna torna legjeit. 

Vasárnap Buenos Airesben a 43. Copa America döntőjében Uruguay 3-0-ra legyőzte Paraguayt, így története során tizenötödik alkalommal elhódította a szubkontinens legjobbjának járó címet. A sokat szidott torna végén összegyűjtöttük a mögöttünk hagyott négy hét legjeit.

 

A legjobb csapat: Uruguay. Vitán felül. Washington Tabarez kapitány csapata a tornán bebizonyította, hogy a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon mutatott közönségszórakoztató játék és negyedik hely nem egy kifutott eredmény volt, és a celeste igenis képes hosszú távon és fontos tornákon magas színvonalon játszani. Suarezék a Copán egyedüliként maradtak veretlenek, hat meccsükön háromszor nyertek, három döntetlent játszottak, ők lőtték a legtöbb gólt (szám szerint kilencet, a legtöbbet pont a döntőben), és kiverték a házigazda argentinokat, valamint az ultrabiztonsági focit játszó paraguayiakat. Továbbá megváltották helyüket a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupa mezőnyébe. Kell ennél több?

A legrosszabb csapat: Brazília. Persze, ez erős túlzás, mert az argentinok is lebőgtek, de őket máshová soroltuk be. A szambakirályok a legjobb nyolc között estek ki úgy, hogy a torna első két meccsén győzelem nélkül maradtak (ilyen még soha nem fordult elő a 2004-es és 2007-es győztessel), a harmadik csoportmeccsen ugyan berámoltak négyet Ecuadornak, de a negyeddöntőben hosszabbítás és négy rúgott tizenegyes után sem tudtak bepofozni egy árva gólt sem Paraguaynak. Elmaradt a braziloktól megszokott látványos foci, a játékosság, a villanások - tulajdonképpen momentumuk nem volt. André Santosnak igen, ő konkrétan kirúgta a gyeptéglát a Paraguay elleni 11-es rúgásoknál.

A legnagyobb égés: Argentína. Nem tudtuk eldönteni, hogy az argentinok (le)szereplését a nyitómeccset elindító Banega-öngól, vagy a kolumbiaiak ellen a lelátóra rúgott Messi-szabadrúgás jellemzi-e jobban, de a lényegen ez nem változtat: az előzetesen a legerősebb kerettel a tornát megkezdő csapat felsült saját közönsége előtt. Ötlet, gólok, kreativitás és vezér nélkül.

 

 

 

 

 

 

A legjobb játékos: Luis Suarez. A döntő után hivatalosan is bejelentették, hogy a torna legjobbjának a háromgólos, a fináléban egyszer betaláló liverpooli csatárt választották. A legjobb kapus a paraguayi Justo Villar lett, míg a gólkirály a bronzmérkőzésen mesterhármast hintő perui Paolo Guerrero lett (lent).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A legnagyobb bravúr: Paraguay. Az is nagy eredmény, hogy a korábban esélytelennek titulált Peru, vagy a rendre a kontinens végén kullogó Venezuela eljutott az elődöntőig, de öt döntetlennel eljutni egy kontinenstorna fináléjába egészen példa nélküli. Sokat fanyalogtunk is emiatt, mert ez az amúgy lélektelen, látványosnak még véletlenül sem nevezhető játékot, és a nyaralásukat nyűgből otthagyó Európában játszó sztárok felvonulását hozó tornát abszolút jól jellemezte: ne nyílj ki, ne kockáztass, de játssz tökéletes taktikával és gondod nem lehet. Paraguay ezt csinálta: Ecuador ellen 0-0, Brazília ellen 2-2, Venezuela ellen 3-3, a negyeddöntőben ismét Brazília ellen 0-0 (tizenegyesekkel 2-0), az elődöntőben Venezuela ellen egy bűn rossz meccsen 0-0 (tizenegyesekkel 5-3). A fináléban a legjátékosabb csapat ellen már nem jött be így a döntetlenre bazírozás, mint korábban a dél-afrikai vb-n: olaszok ellen 1-1, szlovákok ellen 2-0, Új-Zéland ellen 0-0, Japán ellen 0-0 te: 5-3, a spanyolok ellen 0-1). Az is igaz, hogy a venezuelaiak elleni elődöntő utáni verekedős jelenetek hozták a torna legnagyobb balhéját is.

A legfontosabb gól: Luis Suarez (lent). A torna legjobbja már a (szokatlanul durva) finálé 11. percében megnyugtatta csapatát szemfüles találatával, így az uruk magabiztosabban irányíthatták a játékot. Diego Forlán duplája pedig már csak hab volt az uruguayi tortán. A tornán az uruguayiakon kívül mindössze a csoportkör utolsó fordulójában az életükért küzdő argentinok tudtak három gólos különbséggel meccset nyerni (3-0 lett Costa Rica ellen), a torna leggyakoribb eredménye az 1-0 volt (ötször is ennyit mutatott a meccsek végén az eredményjelző az argentin télben), de négy-négy alkalommal lett 1-1 és 0-0.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy valóban a Copa America volt az év legjelentősebb labdarúgó eseménye, vagy inkább a Japán sikerével véget ért szórakoztató, színvonalas és drámaian izgalmas németországi női világbajnokság?

9 komment a

Címkék: argentína uruguay brazília messi labdarúgás copa america suarez forlán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stikasz_1 2011.07.25. 21:59:51

Ezt én például akkor tudnám megítélni, ha 1 percnél többet néztem volna a női foci VB-ből. De minek tettem volna?

paraszthajszal 2011.07.25. 23:35:23

Hát ne haragudj, de ez a cikk elég gyengusz lett. Legalább egyszer átnézhetted volna, hogy a feltűnő hibákat észrevedd.

"A tornán az uruguayiakon kívül _mindössze_ a csoportkör utolsó fordulójában az életükért küzdő argentinok tudtak három gólos különbséggel meccset nyerni (3-0 lett Costa Rica ellen)". A bronzmeccsen győztes Peru úgyszintén három góllal (4-1-re) múlta felül Venezuelát.

"Paraguay ezt csinálta: Ecuador ellen 0-0, Brazília ellen 2-2, _Ecuador ellen 3-3_, a negyeddöntőben ismét Brazília ellen 0-0 (tizenegyesekkel 2-0), az elődöntőben Venezuela ellen egy bűn rossz meccsen 0-0 (tizenegyesekkel 5-3)." 3-3-at Paraguay nem Ecuador, hanem Venezuela ellen játszott (a csoportmeccsen).

"Suarezék a Copán _egyedüliként maradtak_ veretlenek, hat meccsükön háromszor nyertek, három döntetlent játszottak" Ha az argentin-uruguayi negyeddöntő döntetlen, akkor az általad itt szapult argentínok és brazilok is veretlenek maradtak. A csoportmeccseiken egyaránt 1 győzelem, 2 döntetlen; a negyeddöntő szintén döntetlen. 11-esekkel ugyan mindketten kiestek, és ez a nekik szurkolóknak persze csalódás, de a veretlenségüket nem vesztették el.

DrFjord 2011.07.26. 00:42:26

Az év legnagyobb focieseménye a BL, még a vb évében is. Ez van.

Krumplicukor1987 2011.07.26. 08:26:04

"Elmaradt a braziloktól megszokott látványos foci"
Szerintem az már évek óta elmarad...

Nekem speciel a női vb ezerszer jobban tetszett, mint ez a bűnrossz Copa America.

Melchi Zadok 2011.07.26. 09:15:00

@DrFjord: nem tudok nem egyetérteni.
a BL után pedig az el classico :)
bár a tavaszi az egy kalap sz@r volt.

pizsama 2011.07.26. 09:16:27

Suarez elmehet ám a pitsába! Amit a tavalyi VB-n Ghána ellen tett, az megbocsáthatatlan. Nem is az, hogy szándékos kezezéssel megakadályozott egy gólt, hanem hogy utána szégyenérzet nélkül örült a kihagyott tizenegyesnek, sőt, dicsekedve hírdette később, hogy az 'Isteni kéz' immár az övé. Szégyen az ilyen focista!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.07.26. 09:16:54

Nem a brazilokat védem, de amit Paraguay művelt, az a focigyilkosság. Nálam ők a negatívum, az ilyen bekkelő, rugdosó, fetrengő csapatoktönkretesznek egy egész tornát. Inkább néztem volna egy brazil-uruguay döntőt.

miskagyerek 2011.07.26. 11:17:19

Vagy én láttam más meccset, vagy nagyon más az ízlésem, de nekem a döntő élvezetes foci volt. Mindkét csapat játékosai (Paraguayé is!) kiváló technikával bírnak, nem okoz gondot nekik a labdakezelés, volt folyamatos játék. (Valdez kapufára piszkált csodalövése?) Nem éreztem, hogy a vesztes defenzív lett volna, és széttördelte a játékot (annyira kirívóan nem volt durva sem-már a téthez képest). Örülök, hogy nem állandóan a standard nagycsapatok futnak be, foci helyett széttaktikázni a játékot, a nézőnek pedig a játék kell. Felvételről megnéztem utána egy régebbi Chelsea - Everton meccset. Gyorsnak gyors volt. Ekéztek , mint rendesen. Csak a játék, az a szép játék...