2011.06.12. 12:00, Írta: MatthiasHüvelyk

Mátéfi Eszter, köszönjük, elég volt!

Kapitányként minden lehetséges negatív rekordot megdöntött a válogatott élén. Most vele bukik a sportág? 

 

Mátéfi Eszter több rekordot is tart a magyar kézilabdázásban, pedig csak két éve (évig volt?) szövetségi kapitány. Ő (volt?) az első nő ezen a poszton Magyarországon, ezért természetesen respekt. Első tornáján, a 2009-es Világkupán a magyar női válogatott története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Norvégiától (33-13). Második tornáján, a kínai világbajnokságon a magyar női válogatott története leggyengébb vb-szereplését produkálva 9. helyen zárt. Az Eb-selejtező csoportunkat megnyertük, így kijutottunk a 2010-es északi Eb-re, de ott újabb két pofon jött. Nem elég, hogy újabb történelmi méretű zakóba futottunk bele ismét a norvégok ellen (34-13), a magyar női válogatott története (holtversenyben) leggyengébb Eb-szereplését produkálva 10. lett.

Igazából itt jött a harmadik pofon is: a rossz eredmények miatt összesorsoltak minket a lehető legnehzebb vb-selejtezős ellenféllel, Németországgal. A főpróbának szánt hazai rendezésű tornán viszont a brazilok úgy elvertek bennünket, mint jég a határt (értsd: öt évnyi veretlenség után először kaptunk ki hazai pályán), így megcsappant önbizalommal vártuk a ki-ki meccseket, bár szokás szerint mindenki fogadkozott. „A csapat nagyon együtt van…mindenki 100%-osan koncentrál…mindenki akarja a sikert”. Hát, lehet, hogy akarta, de ebből semmi nem lett. Az eredmények ismertek, előbb idegenben 26-24-re, majd Győrben megalázó játékkal 27-22-re kaptunk ki a németektől, így a magyar női válogatott 18 (!!!!!!!) év után először nem jutott ki a soron következő világversenyre, s mivel a brazíliai vb-ről lehetett volna kijutni Londonba is, Görbiczék tévén, max lelátóról figyelhetik csak az olimpiát.

Persze, mégiscsak a játékosok voltak a pályán, nem a kapitány tehet arról, ha Bulath nem tudja bejátszani beállóba a labdát, de azt látni, kell, hogy a vb, az Eb, és a vb-selejtező kulcsmeccsein olyan gyámoltalan taktikával létünk pályára, ami Békéscsabán (Mátéfi volt klubcsapatánál) még elmegy, de a nemzeti csapatnál nem! Tekintély nélkül nem lehet a magyar válogatottat vezetni! A norvégok, az Eb-selejtezőkön oda-vissza vert svédek, legutóbb a németek, de a brazilok, vagy a hollandok is taktikailag úgy felülmúltak bennünket, hogy az ellen nem hat Mátéfi többször ismételt ukáza az időkéréseknél: "Jól van csajok, pihenjetek, igyatok egyet!"

Legalábbis én másra nem emlékszem. Az eredményekre viszont egy életre fogok.

Köszönjük, Eszter! Nekünk elég volt.

 

106 komment a

Címkék: kézilabda válogatott mátéfi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Metál -e a bimetál? 2011.06.12. 18:33:37

tehetségtelen senki edzőként, lerombolt mindent amit játékosként elért, egy ország, egy nemzet utálja őt tiszta szívből. én is válthatom vissza a londoni kézibelépőket

Artie 2011.06.12. 18:36:04

@al kotmány aláiro álamfö: Hogy neked milyen igazad van. 30-40 éve milyen szép is volt a sport, nem volt dopping, férfiaknak néztek ki a keletnémet sportolók...

Meg például a 30-as években is milyen szép volt, amikor Jesse Owens Berlinben olimpiát nyert, 34-ben Mussolini miatt kellett az olaszoknak otthon vb-t nyerni, vagy 78-ban argentínában a junta miatt.

Egyedül sikerült ezt a sok okosságot összeszedned vagy segített valakit?

2011.06.12. 18:37:11

@Professor Pizka:
Na igen, ebben is van egy nagy adag igazság, dehát vannak ugye megingathatatlan játékosok, akikhez nem lehet szólni, mert jön a jó magyar tudodtekivagyok c. hisztiroham... és egyszerűbb ráfogni az edzőre, hogy béna. De mintha a csodajányok is szervezkedtek volna a háttérben, mert nem volt fényesre nyalva a valaguk. Páran el vannak szállva maguktól, jogosan vagy jogtalanul az más kérdés.
Másik kollégával egyetértek M.E. kiváló másodedző lenne.

Tragédia nincs, ha kimarad, hát kimarad.

Murderface 2011.06.12. 18:42:14

Nagy kézilabda-rajongó az egész család, egy emberként szisszentünk fel, amikor kinevezték szövetségi kapitánynak még anno.
Én úgy vettem észre, hogy megpróbálta behozni a válogatottba a skandináv-mintát: "lécci dolgozzunk lányok, közösen, együtt mindent-mindenkit legyűrünk". Bebizonyosodott (többször is), hogy ez egyszerűen nem működik Magyarországon a női kéziben. A szép szónak egyszerűen semmi haszna, elkanászodnak, széthúznak, mindegyik megy a maga feje után, 5-en 6-felé futnak, mint a birkák.
Ide a posztszovjet-posztkommunista edzőiskola kell: vaskézzel, diktátorként irányítani őket, leüvölteni a hajukat is, ha elbénáznak valamit, akkor jöhet a retorzió, bizony meg kell tépni őket (akár szó szerint is), igenis féljenek az edzőtől. Egy Trefilov-szerű szövetségi kapitány 2 év alatt világbajnoki érmet hozna ki ebből a magyar csapatból.
Szégyen, hogy európa- és világszintű játékosokkal tele a csapat, és igazából egy nagy rakás trágyadomb, amit össze tudtak hozni az utóbbi pár évben. Igaz, abból legalább jó nagy kupacot hordtak össze.
Remélem, hogy nagyon gyorsan leváltják Mátéfit és valami normális edzőt raknak a helyére. Viszont akkor felvágom az ereimet, ha valami idióta kitalálja, hogy hozzunk valami dán vagy norvég sztáredzőt, akkor tuti, hogy még a londoni utáni olimpiára se fognak kijutni.

pluto111 2011.06.12. 18:48:12

@Crystah Mastah: Tragédia azért van, mert a magyar női kézilabda jelenleg az egyik legjobb a világon (nem tudom hányadik de nyolc között mindenképp).

Meccsen azt nem értettem miért erőltetik a nyitott védekezést ha egyszer nem megy. Zárt hatos falat talán egyetlen percig se játszottak, pedig meg lehetett volna próbálni legalább.
(ja és ki kellene már verni a lányok fejéből a buta szabálytalanságokat, kiállításokat)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.06.12. 19:12:06

Sajnos a felelőség egy része bizony a játékosokat is terheli. Azért, ha valaki európa, vagy világ szintű játékos, akkor annak pontosan látnia kellett volna hogy nem a megfelelő irányba mennek.

campobaszo 2011.06.12. 19:14:51

@unionista: A németek 30 pszichológust vittek az olimpiára mi kettőt!Az a baj,hogy hiába nézek az órámra és látom,hogy ez a XXI. század,itthon még mindig sokan úgy gondolják,hogy lelki,mentális segítség gyogyósoknak kell.

A cikkhez meg annyit,én arra is emlékszem,amikor a női kézilabda a C csoportos világbajnokságon indulhatott csak,ők legalább az elmúlt 20 évben csúcsközelben voltak.Más sportágban 25 éve várunk valamire.

kéne 1 nick 2011.06.12. 19:19:36

@unionista:
A saját csapatára SEM figyelt.
A németországi meccsen jól ment Zácsiknak és Tomorinak is, ennek ellenére a 2. félidőben pályára sem küldte őket, pedig azt a meccset hozhattuk volna.
A meccseken soha nem cserélte le a rosszul játszókat, hogy legalább egy próba erejéig felmenjen a kispadon ülő másik valaki az azonos posztra.
Nagyon jó játékos volt, de pocsék edző.

Beállósnak meg Tóth Katát be kellett volna válogatni, a Békéscsabával sokszor egymaga nyeri a meccseket.

A németek ellen szar volt a védekezésünk is meg a támadásunk is.

stikasz_1 2011.06.12. 19:31:02

@campobaszo: Vajon Messinek hány pszichológusa van? Mert ő kiélezett meccseken igen gyakran játszik jól, nyilván azért, mert sok lélekbúvár foglalkozik vele...

Onoff 2011.06.12. 19:34:29

Már volt itt ilyen kérdés, de negligáltátok, úgyhogy felteszem én is: miért lényeges, hogy kézilabdásaink ott vannak-e az olimpián? Vagy hogy tetszőleges más sportolónk ott van-e az olimpián. Nem azt kérdezem, hogy nekik adott esetben miért fáj, ha nincsenek ott, hanem azt, hogy nektek miért fáj, ha veszít egy csapat. Miért?

(37 éves vagyok, 7 éves korom óta sportolok, ebből bő 15 évet versenyszerűen toltam, csak mielőtt valami egészen mással hoznátok összefüggésbe a kérdésemet.)

Elstron 2011.06.12. 19:34:39

@al kotmány aláiro álamfö: Persze, mert az ókori olimpiákon is csak a részvétel számított, igaz? A nagy lósz@rt, akkor is presztízs kérdés volt legjobbnak lenni, ez azóta sem változott. Ma kicsit több pénz van benne, ennyi!

Amúgy meg, melyik marhának jutott eszébe, hogy még egy tyúkot beküldjön a baromfiólba? Ide valami erős kezű f@szi kell, aki helyrerakja a sok hisztis libát, ennyi! :))

Onoff 2011.06.12. 19:34:56

Baromi érdekes... kíváncsi vagyok, hogy vajon mi okból kell előzetesen moderálni egy ilyen blogon. :-)

Az oroszok már a spájzban vannak?

gentry 2011.06.12. 19:45:40

@Artie:
Amiket itt felsoroltál, nem cáfolják, hanem megerősítik al kotmány aláiro álamfö véleményét. Kár, hogy ez neked nem tűnt fel...

rexter 2011.06.12. 19:50:10

@Professor Pizka: erre volt egy remek poszt valahol, vagy talán index cikk is. igen, de ezek a csajok legalább ott vannak. ott vannak 20 éve a világ élvonalában, persze h néha kikapnak. a magyar foci meg mondjuk?? nincs már min idegeskedni!!! mert az ver el minket aki akar.
szóval ez egy baromság, hogy jaj a női kézisek. a női kézisek igen szép eredményeket és sok szép sikert meccset hoztak nekünk. sajnos kineveztek egy teljesen alkalmatlan kapitányt és most mélypontra jutottak, de lesz ez majd jobb is.

gentry 2011.06.12. 19:50:42

@al kotmány aláiro álamfö:
Sport ügyben Churchillnek volt igaza; "no sport".

pepin_nymburk 2011.06.12. 19:50:56

Kedves magyar szokás, hogyha nem tetszik az edző, akkor megbuktatják a játékosok. Ez a csapat már akkor eldöntötte, hogy nem jut ki, amikor az edző háta mögött szervezkedtek Mocsai ügyben...

unionista 2011.06.12. 19:51:14

@campobaszo:
én is emlékszem amikor litvániában varga márta utolsó másodpercben lőtt góljával jutottunk tovább a csoportból, és utána megnyerve a tornát jutottunk vissza az a-csoportba.

szerintem nem a csapat mellé kell a sportpszichológus, hanem egyes játékosok mellé (akik igénylik). nem csoportterápia kell, mint a gyogyósoknak.

unionista 2011.06.12. 19:53:08

@kéne 1 nick:
nekem is úgy tűnt, az első meccsen tomorival 6-8 gólt lehetett volna lövetni.

bloggerman77 2011.06.12. 20:10:43

@Professor Pizka:

Na igen, az is csak nálunk fordul elő, hogy az olimpiai felkészülés hajrájában a női kéziscsapat tagjai felkészülés helyett egy férfimagazinban vetkőztek...

Az meg sajnos tény, hogy a magyar csapatok mindig szétesnek. Laurencz alatt is ez volt, pedig ő nem kimélte a játékosait. Azóta csak romlott a helyzet.

katten 2011.06.12. 20:10:57

tanuljatok meg játszani. (a fociról már nem is beszélve.) milliós fizetések havonta, ingyenkocsi, ingyenlakás, csak azért, mert sportállásban vannak: eredmény meg nulla. a kézilabda csapatjáték. (meg általában a labdajátékok.)

Behajtó70 2011.06.12. 20:11:12

Lehet a kézis csajokra is fogni, de természetesen fejétől bűzlik a hal. Aki hisztis, azt ki kellett volna dobni. Ez nem történet meg. Taktika, összjáték semmi. Ez egy alkalmatlan barom. Nála csak egy alkalmatlanabb van, aki hagyta, hogy ez a sarlatán amazon ténykedjen. Már ez elő bukta után úgy kellett volna kirúgni, hogy a lába se érje földet. Világszínfonalú játékosokból ilyen szaradék csapatot összecsapni...hát ez tényleg a legalja.

Marco Aurelio 2011.06.12. 20:13:46

A cikk annyiban pontatlan, hogy nem a MI rossz eredményünk miatt sorsoltak össze bennünket a németekkel, hanem épp a németek buktak nagyot azon a tornán, és kerültek ezzel az alsó kalapba. Ők voltak a "felső kalaposok" rémálmai. Sajnos nekünk jutottak. "Kivédeni" ezt csak akkor tudtuk volna, ha érmesek vagyunk az EB-n.

szamarhegy 2011.06.12. 20:20:26

@stikasz_1: Ez egy Barcelona szintű csapatnál nem is kérdés, hogy komoly mentális felkészítés áll a játékosok mögött. Mi magyarok mindig is csak kullogtunk ezekben a dolgokban (orvosi, sporttudományos háttér, sokoldalú, speciális fizikai felkészítés, regenerálódás sérülések gyógyulásának gyorsítása). Most nem ezen múlt, de a Nagy László ügy kapcsán ezen lemaradások is szóba kerültek.

kihanemén 2011.06.12. 20:35:10

@katten: tudod, milyen késésekkel kapják meg a fizetésüket? hogy egy vidéki csapatban milyen bérlakásban laknak? nem hinném...
a focisták szarrá vannak kényeztetve, és még ennyi eredményük sincs és nem is lesz soha...

Pepe135 2011.06.12. 20:41:14

Akármennyire is egyénileg jó egy játékos, de az összjátékot, a támadás - védekezés megoldásait, a játékosok közti kapcsolatokat az edzőnek kell kitalálni! A játékos csak végrehajt!
Minden tiszteletem azoké a játékosoké,akik érezték a bajt és karrierjüket kockáztatva megkeresték Mocsay-t hogy segítsen! Sajnos nem jött össze, és most itt az eredmény!

Pepe135 2011.06.12. 20:43:40

@zsoltix: Ez édeskevés, börtönbe lenne a helye azért, amit tett!
A hírnév egy dolog, de vagy harminc játékos karrierjét törte szét! Akik a mostani VB-re, olimpiára készültek, lehet, négy év múlva már nem játszanak. A fiatalok meg legfeljebb TV-n látnak nemzetközi tétmeccseket. :(

bloggerman77 2011.06.12. 20:50:03

@kihanemén:

Amikor a Dunaferr-nek ment a szekér, Radulovics előszeretettel pózolt az S-Class Mercedes-e előtt...

Lehet, h a kiscsapatoknak vannak anyagi gondjai, de a sztárcsapatoknál...

bloggerman77 2011.06.12. 20:52:10

@Pepe135:

Magadnál vagy? Ennyi hülyeséget... A lányok most előadták a "megbuktatjuk az edzőt" c., a fociból jól ismert kis játékot...

szamarhegy 2011.06.12. 20:57:25

@Pepe135: Egyetértek, de kezdjük a komplett magyar focival, 1986-ig visszamenőleg, edzők, játékosok, szövetségi emberek, mind hozzátették a magukét ;)

drazsen 2011.06.12. 21:02:11

@Pepe135: Hát igen. lehet ez is hozzájárult a fejekben a zűrzavarhoz. Azért ha nem is olyan erős egyénileg ez a csapat, mint 2000-200 között volt, de ennél azért többre hivatott. De Mátéfi Eszter "sikeresen " szétbarmolta ezt a csapatot. Anno Laurencznek volt igaza, amikor megkérdezték tőle, hogy lehet egyszer kitűnően, másszor pedig úttörő bajnokság színvonalán játszanak azt felelte: "Mert kettessel kezdődik a sszemélyi számuk" Ebből a nyilatkozatból volt is problémája az öregnek. Minden esetre Görbicz mintha visszafejlődne, persze ennek oka lehet a sok sérülés is. Vérten Orsolya két évvel a világ legjobb balszélsője volt, most árnyéka önmagának, a Győrben is és a válogatottban is. A Fradi edzőjét kell kinevezni szövetségi kapitánybak. A semmiből nyerte meg a KEK-et a fradis lányokkal...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.12. 21:05:29

@Murderface: "Ide a posztszovjet-posztkommunista edzőiskola kell: vaskézzel, diktátorként irányítani őket, leüvölteni a hajukat is, ha elbénáznak valamit, akkor jöhet a retorzió, bizony meg kell tépni őket (akár szó szerint is), igenis féljenek az edzőtől. " +1

Ha kiegészíthetlek annyival, ugyanilyen karakterű edző kellene Győrbe is szerintem. Egész egyszerűen vannak olyan csapatok, és egyéniségek, ahol a szép szó nem megy. Lehet utálni pl. Németh Andrást (nem mondom, hogy belőle jó szöv.kap lenne, ugye ő volt is már), de ő anno helyre tudott rakni világsztárokat is, ha kellett.

Ettől az eredménytől függetlenül én sem válogatott, sem klubszinten nem temetném a női kézilabdát (Fradi KEK-győzelem, Győr BL-elődöntő, bár utóbbinál egymást érik a légiósok), vannak komoly műhelyek, ahonnan lehet majd meríteni. A válogatottnak most gyakorlatilag 1.5-2 év "tétnélküliség" jön, egy jó szakemberrel, hosszútávú koncepcióval, és sok-sok nívós ellenfél ellen vívott edzőmeccsel el lehet indulni felfelé.

stikasz_1 2011.06.12. 21:08:22

@szamarhegy: Mire vihette volna Puskás és Pelé pszichológusi segítséggel?...:)

samot 2011.06.12. 21:12:12

Esö utàn köpönyeg!És aki(k) kinevezték azzal mi van?

samot 2011.06.12. 21:18:27

Màr megy a Györ téma!Egy nyugati csapat ilyen hàttérrel ami a Györnek van(Audi)simàn hozza minden évben a BL-t!Nem döntöt,a BL-t!

2011.06.12. 21:26:06

@Pepe135:
"Minden tiszteletem azoké a játékosoké,akik érezték a bajt és karrierjüket kockáztatva megkeresték Mocsay-t hogy segítsen"

No comment. Ez a hozzászólás jól jellemzi most az egész országot. :)
Gerinctelenség.. az megy..

amit még megtehetsz 2011.06.12. 21:27:01

Ugyan.... lassan a kézis élvonal ellép mellőlünk tudásban, felkészültségben, és egyéni képességekben.
A norvégok (de a svédek is) már egy teljesen más kézis iskola képviselői.
Ha nem változtatunk az utánpótlás-nevelésen nem lesz itt még 10. hely se.
Gyenge a csapat is (már rég nem világszinvonalú), és most egy gyenge edzőt kaptak.
A pénzt meg sajnos nyomják továbbra is a focinak. Sztem Londonban 1 aranyérem alig lesz összesen, na az lesz a nagy bukta.

Kelly és a szexi dög 2011.06.12. 21:31:51

Nők...inkább a főzésen törjék a fejüket!

Tomi9046 · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.06.12. 21:35:42

Mátéfi teljesen leszerepelt a Válogatottal.

pancsolt misebor 2011.06.12. 21:35:46

@pluto111: Egyetértek! Én is folyamatosan azt vártam, mikor adjuk végre fel a nyitott védekezést. A németek szinte csukott szemmel szaladtak át a falunkon. Az övék viszont igen kemény volt.

@Pepe135: " Minden tiszteletem azoké a játékosoké,akik érezték a bajt és karrierjüket kockáztatva megkeresték Mocsay-t hogy segítsen! Sajnos nem jött össze, és most itt az eredmény!"
Azonosan ítéljük meg a lányok akcióját!!

pluto111 2011.06.12. 21:49:19

@tojastobias: Hát a magyar bajnokság a világon a 3 legerősebben van (dán, német, magyar), aztán van még az orosz, francia bajnokság ahol van több jó csapat, aztán utána sehol senki. Többi országban van 1-1 kiemelkedő csapat. Válogatott szinten valóban ennél többen vannak előttünk (norvég, spanyol, svéd?, román?).
Magyar bajnokság 2,3 helyezettje szinte csak magyar játékosokat használ (+kek győzelem).
Magyarul ott kellene legyünk a vb-n (a játékosok meg nem lehetnek annyira hülyék, hogy ilyen szinten vágják maguk alatt a fák).

szamarhegy 2011.06.12. 21:51:46

@stikasz_1: A grundfoci alapok sokáig sikerre vezettek, Puskás és Pelé is ebből a közegből nőtt ki, de Európában már a 60-as években adatokra, elemzésekre, statisztikákra épült a vezető országok focija. A brazilok húzták még egy kicsit, ráment pár VB-jük, aztán beálltak a sorba, tanultak Európától. Messi egy zseni, de ő aztán tényleg a legjobb példa, hogy a tehetséges gyerekek ma már tizenévesen megkapják a profi labdarúgás csúcs orvosi hátterét. Lehet ezen ironizálni, de belátható, hogy 30-40 millió Euró vagyoni értéket képviselő játékosok nevelése és a csúcson tartása nem annyiból áll, hogy "Jól van srácok, pihenjetek, igyatok egyet!" , hogy visszatérjek a blog témájához.

emem 2011.06.12. 22:03:04

@Onoff: Azért lényeges, hogy a sportolók jól szerepeljenek, mert a sport ma Magyarországon legalább annyira a politikai marketing része, mint annak idején az NDK-ban volt. Azt kellene becumiznunk, hogy ha nyernek a sportolók, akkor ez egy f@sza ország. Nekem mondjuk jobban fokozná a nemzeti öntudatomat, ha a nyilasok egyenesági leszármazottai nem ülnének a Parlamentben, ha az ország legmenőbb közkórházában volna a WC-ben vécépapír, és ha az alkotmányunk meg a médiatörvényünk miatt nem mi lennénk Európa svábbogarai, de hát én nyilván egy termesz vagyok, nem MAGYAREMBER.
Ettől még persze drukkolok némelyik sportág sportolóinak, és örülök, ha nyernek, bár a sport már a politikától függetlenül sem sport, semmi köze az egészséghez, semmi köze a virtushoz. Ami nem mocskos politika benne, az mocskos üzlet, ahol a sportoló akkor is egy kihasznált majom, ha történetesen dagadtra keresi magát.

DanZi 2011.06.12. 22:05:06

@Onoff: na erre én is kíváncsi vagyok! De azt hiszem az egyszerű válasz annyi, hogy - mivel népszerű sport(ok)ban nem vagyunk topon - látni szeretnénk más sport sikereket, amit magyarok érnek el, és ezt az utóbbi 15 évben a kézilabda hozta (a vizilabda, kajak-kenu, tőrözés stb mellett)

huta9020 2011.06.12. 22:23:22

Engem az érdekelne, hogy az, aki kinevezte Mátéfit, mikor fog lemondani.

Pistike_ 2011.06.13. 00:08:59

Kedves Mátéfi Eszter, régen ezért simán elküldtek volna Szibériába ...

Nodus Hungaricus 2011.06.13. 00:38:22

Hogy miért kell jól szerepelni?
Mert ez hozza az elismerést. Meg a támogatást. És nem utolsó sorban az utánpótlást. Hiszen ki választana olyan sportot, aminek nincs respektje a hazai és/vagy nemzetközi szinteken?
Laurenczről hallottam, hogy a nagy meccseken iszonyú lelki nyomás alatt tartotta a lányokat. Ápolta és leápolta a lelküket a szünetben. Akárhogy is, de voltak eredményei!
Az meg felháborító, hogy egyes játékosok "felkérik" Mocsait edzőnek, Mátéfi háta mögött!? És utána mindenki ködösít meg maszatol, és nem tudjuk meg a renitensek nevét? Hát most jól kitoltatok Mátéfival, mondhatom, de mindeközben a magyar női kézilabdasportba rúgtatok bele egy hatalmasat ostoba módon.

Flagship 2011.06.13. 00:47:02

"Vérten Orsolya két évvel a világ legjobb balszélsője volt, most árnyéka önmagának, a Győrben is és a válogatottban is."

Aha... A kinti meccsen Ő szerezte a legtöbb (5) gólt balszélsőként! Milyen gáz már, hogy egy csapatban a balszélső dobja a legtöbb gólt! Pont az a legnagyobb problémája jelenleg a magyar női kézilabdának, hogy nincsenek klasszis átlövőink, és klasszis beállósaink is alig! Merthogy normál körülmények között erről a két posztról dobnánk a legtöbb gólt. Úgyhogy ezt az egész rakás szart nevetséges pont az Orsi nyakába varrni...

Undertaker 2011.06.13. 01:15:41

A magam részéről nőket csak egyéni sportágakban engednék versenyezni.

igenember 2011.06.13. 04:34:22

Mátéfi kihagyta az erőnléti edzéseket. A csajok állóképessége nulla. Olyan mint a magyar focistáké.

Nem értem miért megy edzőnek olyan ember, akinek nincs szíve meghajtani a rábízott sportolókat. Bikacsök és lelkesítő beszéd, ez kell egy csapatnak.

M. Bertalan 2011.06.13. 06:10:07

Ez most Mátéfi hibája volt, ezen nem kell vitatkozni.

De.

Összeomlani sem kell. Ez sport, ilyen előfordul. Nem leszünk a vébén, de az Eb-selejtező csoportunk könnyű. A 2012-es Eb "olimpia utáni EB" lesz, leeresztő, generációváltó ellenfelekkel. Nekünk meg van másfél évünk felkészülni. A 2014-est meg mi rendezzük. Nem kell beszarni.

Italo Balbo 2011.06.13. 06:17:33

El kell fogadni, hogy ezek a játékosok sajnos már nem olyanok. Nincs ezzel baj, majd jön egy újabb "aranygeneráció".

flort 2011.06.13. 06:22:54

Hát, én speciel szeretem a kézilabdát (a női kézi azért egy külön sportág) és úgy vettem észre, a csapat úgy indul: van egy kapus (ez adott, Pálinger), utána egy irányító, aki a csapatért dolgozik: ha nem is lő sok gólt, szervezi a játékot, passzokat ad, miegymás. Ez lenne Görbicz A. És van az edző, aki kitalálja a csapat jellegét. Szerintem a Győr nem véletlenül nem tud évek óta BL döntőig jutni, hanem mert nincs klasszikus irányítója. Hiába tömik tele skandinávokkal, amíg klasszikus irányítót nem hoznak el, aki pofát szabna a játéknak, nem is fognak. Meg egy új edző is kellene, de ez már más tészta.
Ez van a klubcsapatokban.

A válogatott más tészta, ott az edző nyárra már kizsigerelt játékosokat kap (BL elődöntőig, KEK döntőig tartó menetelés) - ha kap, és nem tiltják le a sportolókat holmi elmebeteg klubtulajdonosok (a Debrecen mezén rovásírással szerepel a játékosok neve, remek volt tavaly a román neveket betűzni...) a válogatott programokról. Pár nappal a meccsek előtt.
Ettől függetlenül Mátéfinak magas volt a szint, de valaki csak kinevezte és eddig senki nem akadt a szövetségben, aki komolyan elbeszélgetett volna vele.

És ez is igen nagy baj.

Jimbo75 2011.06.13. 06:27:20

@pluto111:

Azért Én nem sorolnám a norvég bajnokságot az "utána sehol senki" kategóriába:)))

pluto111 2011.06.13. 07:33:08

@Jimbo75: Lehet rosszul tudom, de van ott a Larvik és más senki. 1 csapatos bajnokság meg nem bajnokság.

csárli hárper 2011.06.13. 08:24:53

edzőbuktatás semmi más....
legalább nem kapunk infarktust, ha a döntőben megint hat gólos előnyről két perc alatt kiszopnak.

miskagyerek 2011.06.13. 08:27:13

Nem szegény M.E.-t kellene ostorozni, tette, amit tudott. Őt erre kinevezte egy -felteszem szakmailag felkészült vezetőség(?!)-, és két évig ott tartották. Lehet ő is sokat hibázott, lehet a csajok is hisztisek, de egyszerűen nem egymásnak voltak teremtve, ezt a legelső meccs után látni kellett volna. De nem: Kaptam egy maflást, odatartom a másik oldalról is a burát, aztán meg elmegyek a cirkuszba ilyen pofozóbábunak.
A szurkolókat csodálom, hogy ennyi ideig nem tört ki belőlük a csúnya, de sportpályán teljesen standard "takarodj". Akkor M.E. csendben elódaloghatott volna, még sajnáltuk is volna. Mint ahogy tényleg nem ő a legnagyobb vétkes ebben a sztoriban. A magyar kézilabdázók meg jók. Szurkoljunk a válogatott felépüléséért.

Amatőr 2011.06.13. 08:34:42

@flort: Szerintem Mátéfi Eszter egy jó szándékú, de szerény kvalitású edző.Van még mit tanulnia. Azok hibáztak, akik őt a válogatott élére állították.

A magyar bajnokság erős, rengeteg a jó játékos.
Ezt a válogatottat a mai legjobb magyar csapatra , az FTC-re kell alapozni. Más sportágakból átvett stratégiával két sorral eredményesebb lehetett volna a játék, mert az összeszokott Fradi sor és egy mix sor kiemelkedő képességű játékosai nem merülnek le idő előtt, köszönhetően a sorcseréknek.
Az FTC-nek kialakult játékstílusa begyakorolt taktikai elemekre épül, amit nem a válogatott edzésein kellene elsajátítani. Ez az, ami a válogatottról egyáltalán nem mondható el, tehát a mix soroknak sem stílusa, sem elképzelése nem volt. A csapat egyik legjobb képességű játékosánál, Vérten Orsinál, jóformán csak akkor volt labda, ha szerzett magának. Három mezőnyjátékos passzolgatott egymásközt és jól kiszámíthatóan középen erőltették a játékot.Minden elképzelés nélkül.Stratégia és taktika nulla.

Laurencz László óta nem volt a játékosok tehetségéhez mérhető képességű edzője a magyar válogatottnak. Kellene végre ismét. Mert játékostehetség van bőven Győrben, Debrecenben, Békéscsabán, vagy a Fradiban, de a többieknél is.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 08:44:39

@Amatőr: "Laurencz László óta nem volt a játékosok tehetségéhez mérhető képességű edzője a magyar válogatottnak."

Mocsai Lajos, Németh András?

Amatőr 2011.06.13. 08:48:18

@promontor: A játékosanyaghoz mérve kevesek voltak, el is buktak a cél előtt.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 09:07:44

@Amatőr: Szerinted. Szerintem meg az egy szokásos megalapozatlan magyar nagyotmondás, hogy Laurencz óta az edzők szarok, a játékosok meg csodálatosak. Nyilván Mátéfi tényleg nagyon szar volt, de a fentebb általam említett edzők eredménylistája semmivel sem mutat kevesebb tehetséget, mint a játékosoké.

PdS 2011.06.13. 09:29:50

Meg volt a kézilabdás Irapuato....
Köszönjük Eszti néni!

krausz2 2011.06.13. 09:45:23

Továbbra is női kapitány kell!
Hát ha annak sem lesz tekintélye
így aztán elsüllyed ez a sport ág is.
Vigasztaljon mindenkit:az adófizetők
jól járnak, legalább több pénz marad
a tömeg sportra.A magyar élportra
költött pénz az olyan mintha a Dunába
dobnák.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 09:52:45

@al kotmány aláiro álamfö: A drukkolás már az antik világban is létezett. Az olimpiai eszme is nagyban épített rá, legfeljebb az üzlet szerepét látta másképp. Lehet nem szeretni, de szerintem még mindig jobb egy kézilabda csapatnak szurkolni, mint Alekosznak, hogy kivel jöjjön össze.

@Marco Aurelio: Pont az elődöntő lehetőségére utalt a cikk, amikor azt írta, részben mi tehetünk a sorsunkról. Mondjuk szerintem az elődöntő mostanában nem reális elvárás, innentől meg tényleg pech, hogy a németeket kaptuk.

Amatőr 2011.06.13. 10:04:21

@promontor: Én nem azt mondtam, hogy az edzők szarok, csak azt, hogy nem voltak elég jók a csapatokhoz. Van, hogy egy jó edző többet tud kihozni egy gárdából, mint ami bennük van ( Argentína foci vb győzelme ) , vagy egy szerényebb képességű edző elveszít egy olimpiai döntőt vagy 10-ről az utolsó percekben, ami kétségtelenül edzői balfogás. Azt az aranyérmet nem a játékosok veszítették el!Egyértelmű edzői hiba volt egy egyáltalán nem szar edzőtől.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 10:20:38

@Amatőr: OK. Egyfelől egyetértek, a sidney döntőben szerintem is hibázott Mocsai. Másfelől kérdés, hogy itt arról van-e szó, hogy már azzal bőven kihozta a maximumot a társaságból, hogy bejutott a döntőbe, vagy pedig arról, amit Te mondasz, hogy nem volt elég jó a csapathoz.

Ráadásul szerintem a legnagyobb edzők sorsában is benne van a hiba, mint ahogy a legnagyobb játékosok is kihagynak néha sorsdöntő hetest. Tehát abból az egy meccsből levonni a következtetést, hogy Mocsai nem ért fel a lányok tehetségéhez, hát szerintem legalábbis vitatható...

fabot 2011.06.13. 10:33:56

Akkora paraszt vagy, hogy kilóg belőled a kapa nyele.

Eszter olyan volt, amilyen. Egyértelmű, hogy többet is ki lehetett volna hozni ebből a német meccsből. De az is igaz, hogy ilyen szétzilált állapotok nagyon rég nem uralkodtak a magyar női kézilabdában. Az utolsó "sikerek" idején volt 3.5 világklasszisunk: Pálinger, Görbicz, Tóth, Vérten. Vértenre rá se lehet ismerni, Pálinger ezen a két meccsen árnyéka volt önmagának és Görbicz sem a régi. Utánuk egy űr tátong: amíg az előzőek fénykorukban a BL-ben voltak meghatározó emberek, a többiek a maradvány-bajnokságban vitézkednek.

Ha valóban értenél hozzá (vagy gondolkoznál is), akkor tudnád, hogy itt Esztert balekként nyomták előre az igazi felelősök: a szövetség örökéletű becses tagjai, a klubok maguknak sunyizó elnökei.

Eszter le kellett volna mondjon még az EB után, elsősorban nem azért, mert kikaptunk a hollandoktól vagy a svédektől, hanem azért hogy a számító sunyiknak a fejükre dőljön a x.A.r-vár. Továbbá hogy a hozzád hasonló x-a-r-dobálók saját szeretteikken töltsék ki perverzióikat, ne rajta.

Amatőr 2011.06.13. 10:40:12

@promontor: A jó edző játékost nevel, a jó szöv. kap. pedig nyer a csapattal. Mocsai pedig nyert helyzetből vesztett. Nem a csapat, hanem kizárólag ő. Mert a döntőt már megnyerték a lányok, csak a kapitány el(....)szúrta. Van ilyen. De nem a megfelelő szakemberekkel. Mert azok ilyenkor nyernek. A Mocsaik pedig veszítenek.

Jimbo75 2011.06.13. 10:44:00

@pluto111:

Byasen, Baekkelagets azért ők az utóbbi 10 évben nyertek egy-két kupát:)))

fabot 2011.06.13. 10:44:01

@Pepe135: Csóka, legalább tanuld meg Mocsai nevét rendesen leírni, ha már úgy gondolod trollkodni kell...

Leroi 2011.06.13. 11:09:33

Szóval lehet itt szó fociról vagy kézilabdáról, szarból csak szar lesz, arany sohasem.
Matthaeus, Koeman bebizonította, mennyit ér a magyar foci, a legjobb edzővel is a béka segge alatt tengődnek.
Ugyanez a kézilabdára is érvényes.
Respect, Mátéfi Eszter, ne törődj a Téged besározókkal.
Te megtetted, amit megtehettél, a többi a csapaton múlott.
Még erdélyi szereplése idején jó ismerőse voltam egy csapattársának.
Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni róluk.

plb 2011.06.13. 11:33:25

Egyszer fönt, egyszer lent. Ilyen a játék, még ha sport is.

Amatőr 2011.06.13. 11:36:18

@Leroi: És Matthaus,valamint Koeman edzők mely csapatokról bizonyították, hogy jók?

Leroi 2011.06.13. 11:37:49

@Amatőr:
Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy egy csapat sorozatos lebőgését ne varrjuk csak az edző nyakába.
A pályán a csapat játszik.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.06.13. 11:52:10

Itt mar csak Mezey Gyuri bacsi segithet.

Amugy meg legalabb nem kell idegeskedni azon, hogy a f@szba lehet 6 golrol bukni a meccset.

Amatőr 2011.06.13. 12:01:30

@Leroi: Én meg azt szerettem volna mondani, hogy az általad említett kiváló játékosok egyben nulla edzők. Az edzői ténykedés fontosságát jól bizonyítja a PSV hullámvasutazása. A bajnokcsapattól távozott az edző és az új mester vezetésével leküzdötték magukat a középmezőnybe. Azután kirúgták a sikertelen edzőt, ismét bajnokaspiráns lett a csapat. Számomra az a tanulság, hogy az aranyból is lehet némi igyekezettel szart csinálni.

Leonard Zelig 2011.06.13. 12:12:13

Gyűlöletfélóra, olvassatok inkább Orwellt, szánalmas

Kúrcsány Ferenc 2011.06.13. 12:23:54

@Murderface: Érdekes, a legjobb eredményeket Mocsaival érte el a női válogatott, aki nem üvölti le senkinek a haját.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 12:25:44

@Amatőr: Azt a meccset a magyar válogatott vesztette el, edzőstül, játékosostul. Hibázott Mocsai, de a pályán a játokosok hagyták ki a végén a ziccereket. De persze szíved joga, hogy csak az edzőnek tulajdonítsd. Csak akkor esetleg mérhetnél egyenlő mércével, mondjuk azt elmondhatnád, hogy Laurencz pontosan melyik olimpián vagy vb-n is nyert aranyat? Mert ugye csak az a jó szövkap, aki mindig nyer a csapattal, igaz?

stratez 2011.06.13. 12:30:03

Jellemző, már megint az edzőn verik el a port, ahelyett, hogy szembenéznénk a valósággal: ez a játékosállomány fényévnyire van a tíz évvel, de még az 5 évvel ezelőttitől is. Ez már Mátéfi előtt is jól látszott, nem jöttek az eredmények, ezért váltogatták egymást a szövetségi kapitányok. A gondok a szokásosak, gyenge az utánpótlás, a kevés gyerekből is egyre kevesebben sportolnak, kevesebben kézilabdáznak.

VacakBlogHu 2011.06.13. 13:11:04

Nénik és bácsik!

Nem értek a kézilabdához, viszont egyszerű nézőként is egyértelmű, hogy a lányok legtöbbször fejben vesztik el a meccseket, nem másutt. Mátéfinak is fel kellett volna ismernie, hogy nem boldogul a társasággal és felállhatott volna a kispadról. Viszont a sportvezetőknek is fel kellett volna mérni, hogy a kapitány nem boldogul és fel kellett volna őt állítani. Már ha valóban ő a hibás, nem pedig a világ fejlődött brutálisan nagyot! Valószínűleg nem csak Mátéfi itt a hibás, hanem jóval több részből áll össze az egész.

Amatőr 2011.06.13. 13:14:41

@promontor: Azt a meccset az edző vesztette el, mert a biztos vezetés tudatában becserélte a padosokat, hogy azok is elmondhassák; játszottak a döntőben ( a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve), valamint amikor megbillent a szekér, nem kért azonnal időt és cserét. Persze, tudom, hogy kívülről és utólag könnyű....

Valóban, igazad van, egyiken sem. De mivel én öreg vagyok, láttam mindkét társaságot, sőt, az ellenfeleket is. Tehát a két garnítúra nemzetközi mezőnyben elfoglalt helye erősen eltérő. Ez alapján vélem úgy, Laurencz teljesítménye jelentősebb.

Nem, nem az a jó szövetségi kapitány, aki mindig nyer a csapattal (mert olyan nincs), hanem az, aki képes a nyerhető meccset mindig megnyerni.

Egyébként Mátéfi Esztert kedveltem játékosként, tisztelem és elismerem edzőként (Békéscsaba), de egyenlőre kevésnek tartom kapitánynak. Megpróbálta, de nem sikerült. Levonta a konzekvenciát és lemondott. Példája csak tiszteletet érdemelhet és követendő. Ne érje gáncs!

Takács Bálint 2011.06.13. 13:26:21

Bár a tegnapi hozzászólásomat gondosan kigyomlálta a bloggazda, megpróbálom még egyszer, hátha csak a formával volt baja és nem a tartalommal.

Véleményem szerint évekkel ezelőtt szét kellett volna zavarni ezt a csapatot és nulláról építkezni, fiatalokkal. Mint már sokan írták itt is az érinthetetlen státuszt viselő, hisztériás primadonnákkal nem lehet csapatot építeni és a kézilabda csapatsport a javából. Nem akkora világklasszisok az illető hölgyek, hogy megengedhessék maguknak, hogy kissé aljasul játszva, összefogjanak, hogy megbuktassák a kapitányt.

Megszokták, hogy a langymeleg pocsolyában ők a királynők, de ezt nem lett volna szabad hagyni, de már sajnos többször bebizonyosodott, hogy Magyarországon, sem az edzőknek, sem a szövetségi kapitányoknak nincs elég hatalmuk ahhoz, hogy ilyenkor egyszerűen eltávolítsák a renitenseket.

Mindezek mellett hozzátenném, hogy nem kevés közpénzt visznek el így a legkevésbé sem tisztelt hisztérikák és ezt az összeget esetleg lehetett volna az utánpótlás nevelésre fordítani.

robian 2011.06.13. 13:30:32

SZÉGYEN SZÉGYEN SZÉGYEN!!!!!!!!!
amúgy a világ fejlődött nagyot, mi nem.
marad a vízilabda Londonra...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 13:34:43

@Amatőr: Az én emlékeim szerint nem jutalomjátékot akart adni a cseréknek, hanem a dánok védekezésváltására akart reagálni.

Én is láttam a Laurencz féle csapatot, az tény, hogy nagyon mélyről jöttek fel és nem akarom Laurencz szerepét se kicsinyíteni, sőt. Viszont nem lehet, hogy az ő garnitúrája semmivel se volt tehetségtelenebb, mint a későbbiek, csak éppen a sportág akkori hierarchikus versenyrendszer miatt sokáig tartott, míg a csúcsra tudtak érni? És aztán ezt a nagy menetelés szépíti meg az emlékezet, mondván ez nagyobb teljesítmény volt?

Szóval szerintem azt a fene se tudja, hogy melyik garnitúra volt a legtehetségesebb, különböző nemzedékek összevetése eléggé véleményvezérelt szerintem (ld. Puskás vs. Messi).

Olyan szövetségi kapitányt meg szerintem nem fogsz tudni mutatni, aki a "nyerhető meccset mindig megnyeri".

Amatőr 2011.06.13. 14:13:32

@promontor: Nem tudok olyan kapitányt mutatni, aki mindig nyerte a nyerhető meccseket.

Eléggé objektív se lehetek, hisz csak emberből vagyok. De azt a bécsújhelyi meccset nem a magyarok vesztették el, hanem a koreaiak nyerték meg...

És a bukta az olimpián még oly közeli...és egy ilyen vereség után az edző köpjön fel és álljon alá.

""Szóval szerintem azt a fene se tudja, hogy melyik garnitúra volt a legtehetségesebb, különböző nemzedékek összevetése eléggé véleményvezérelt szerintem (ld. Puskás vs. Messi)"".
A fenti mondatoddal maradéktalanul egyetértek.

És mint azt az előbbiekben kijelentettem; Mátéfi kapitány tette a dolgát legjobb tudása szerint,ennyire futotta, tehát NE RAJTA VERJÜK EL A PORT. Már ha egyáltalán a porverés szükséges.

Szerintem egyébként a magyar női kézilabda mezőnye erős, kár lenne ezt a válogatottat szétkergetni, csak egy jó képességű és jó szemű edző kell és újra jönnek az eredmények.
Magyarország az elmúlt 2 évtizedben rengeteg klasszis játékost igen, de semmi újat nem hozott a sportágba. Norvégiában sem teremnek jobb játékosok, mint nálunk, de a szakemberek képesek új dolgokat kitalálni, amivel nyernek. Mi meg próbáljuk azt másolni, ami bizony nem elég. És ez szakember- és nem játékosfüggő.

Akvyr 2011.06.13. 16:37:19

Azért a magyar kézis csajok is megérik a pénzüket. Nagyon hálátlanok a nézők szempontjából, nézed őket, rohadt ideges vagy, mert kihagyott ziccerek miatt folyamatosan holtverseny van, aztán a végén agyuk eldurran és kikapnak öt góllal. Kábé 10 meccsüket láttam (olimpiai meg vb-s kulcsmeccsek), ott ez volt, és eldöntöttem, hogy nézze őket akinek két anyja van, mert nekem ez nem hiányzik. Látom azóta már legalább nem kell izgulni a meccseken, mert végig szédült tyúkok, nem csak az utolsó pár percben, kihozta belőlük az edző a tutit.

Szalahadin 2011.06.13. 17:20:46

@emem:
Szerintem igazán frankó ország akkor lennénk, ha
1. Alapvetően sportról szóló blogban nem politizálna senki
2. Ha már megteszi, akkor a Parlamentben érdemtelenül ücsörgők között említse már meg az egykori ávósokat is. Az ugyanis egy nagyon nem frankó ország, ahol nem általában az diktatúrák kiszolgálóival van a gond, hanem csak az egyik oldallal.
Amúgy egyébként ki az szerinted, aki bizonyítottan nyilas felmenőkkel ücsörög a Parlamentben?

kéne 1 nick 2011.06.13. 18:20:40

@bloggerman77:
Lehet, hogy szétestek, de azért csak hoztak egy VB-ezüstöt meg egy olimpia bronzot.

Most meg a selejtezőn esnek szét.

Nagyon nem mindegy ám.

@robian:
Férfi kézilabdában még ott lehetünk.
És vízilabdában sem vagyunk már akkora ászok, mint pár éve. Szóval nehogy csalódj.

@unionista:
Hát 3-at úgy is dobott, hogy közel 40 percet nem játszott.

@pluto111:
Nagyjából végig 6-os falat védekeztünk. Te melyik meccset nézted?

@Amatőr:
Azért Mocsait nem hagynám ki a sorból: olimpiai ezüst, VB-ezüst, EB-arany.
És ezek közül egyiket sem magyar földön.

De Mocsait illetően folyamatosan f*szságokat írsz.

Argentína argentínai foci VB-győzelme meg bundák sorozata volt.

@promontor:
Hát Németh András nem sokat ért el a válogatottal. Az első nagy pofonok nála jöttek (VB 8. hely... vereség Angolától a 7. helyért vívott meccsen).

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 18:23:37

@Amatőr: Abban egyetértünk, hogy a bécsújhelyi vereség sokkal kevésbé volt fájó, mint a sidney. Legfeljebb én kicsit megbocsátóbbnak tűnök, illetve megpróbálom nem csak ennek alapján megvonni Mocsai mérlegét...

Ami Mátéfit illeti, nyilván nem szabadna a becsületébe gázolni (ez sajna a webes fórumokon manapság nem nagyon teljesíthető kritérium, de aki ad magára, az mértéket tart), de szerintem az erős kritika jogos, mert nem nagyon volt olyan eleme a tevékenységének, ami megütötte volna akár a közepes szintet is.

Ebből következően maximálisan egyetértek azzal, hogy egy jobb kapitány jobb eredményeket tud majd kihozni a csapatból, bár azért nem lesz könnyű dolga rendet rakni a fejekben, szerintem.

Ami meg a norvégokkal való összevetést illeti, ez jogos, de ezt rajtunk kívül lényegében mindegyik kézisnemzet elmondhatja, talán a dánok és az oroszok kivételével.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.13. 18:30:00

@kéne 1 nick: Egyrészt a felsorolt neveknél nemcsak a válogatottal elért eredményekre gondoltam, és klubszinten Németh András azért a Fradival nagyot alkotott. Másrészt a válogatottal valóban a 8. hely volt a záróakkord, de egy bronzzal indított és emlékeim szerint az volt az utolsó érmünk világversenyen...

pluto111 2011.06.13. 18:38:29

@kéne 1 nick: Zárt hatos falról beszéltem. Végig nyitott hatos falat játszottak (7-8 méteren védekezve többnyire). Ezt a skandinávok tudják jól játszani, nekünk nem ment, mintha átjáróház lett volna.
Te melyik meccset nézted?

pluto111 2011.06.13. 19:18:48

Kezi.hu szerint (meg index) cikk szerint maradt minimális esély.

teamhandballnews.com/2012-olympic-qual-women/

Próbáltam értelmezni, németeknek rosszul kellene szerepelni a vb-n, amire nincs nagy esély.

pluto111 2011.06.13. 20:12:36

Pontosítok, a 11 európai csapat közül a leggyengébb 3 a a következő kellene legyen: spanyol, német, ízlandi (sorrend mindegy)
Max még ázsiából a kazahok zavarhatnak be.
Szóval nincs esély.

Amatőr 2011.06.14. 12:54:33

@promontor: Jobbára egyetértek, de a kapitány esetében közepes teljesítmény nincs, mert vagy jó, vagy alkalmatlan, nincs középút.
Egyébként tartom, amit írtam; az elmúlt 20 év rengeteg magyar világklasszist adott a kézilabdasportnak, de sajnos a szakmai vezetés semmit nem tudott a fejlődéshez hozzátenni (mármint ezen a szinten valami újat, pl: taktikai elem, stratégia, technikai megoldás, stb). A magyar női kézilabda arctalan, ad hoc jellegű. A Győr játékosgárdájával már rég végig kellett volna verni a világot, de hát...