2011.06.06. 13:02, Írta: HiStory

Vízilabda: ki veszi komolyan?!

Úgy elverték a Reccót, mint jég a határt. Szombat este azonban ismét megbizonyosodhattam róla, milyen kis pocsolya a nemzetközi sportéletben a vízilabda.

 

 

 

 

A sportág Euroliga-döntőjét rendezték ugyanis Rómában (érdemes lenne utánanézni, a nálunk kiemeltként kezelt sportág idei fő klubeseménye mekkora publicitást kapott a magyar(!) médiában). Tartsanak perverznek, de mivel a póló gyerekkorom óta hozzátartozik sportszerelmeimhez, szombat este körbenéztem, hol lelhetnék rá a Recco-Partizan finálé élő közvetítésére, mégiscsak nyolc olimpiai aranyéremmel dekorált három honfitársunk, Benedek, Kásás és Madaras játszik a sportág Barcelonájának tekinthető olasz csapatban. 

 

Az átlagnál járatosabb vagyok a nemzetközi vízilabda-honlapok világában, ám nemhogy stream-et, de még online szöveges közvetítést sem találtam jó negyedóráig, majd végre ráleltem egy tévéképre a LEN honlapjának egyik eldugott aloldalán, de hogy mennyi az állás, és időben hol tart a meccs, azt nem írták ki a derék olasz rendezők. Ennyit a sportág eladhatóságáról. Már-már mellékes, de a szerbek agyonverték a Reccót, a 11-7-es eredmény, illetve az olasz csapat sansztalan vergődése olyan volt, mintha a Barcát 5-0-ra vernék fociban. Persze lehet, hogy könnyebben találtam volna közvetítést, ha az Eger vagy a Vasas eljut a final fourba. Csak éppen az egriek a legjobb 16 között 6 meccsből 6 vereséggel búcsúztak, az egy körrel tovább jutó Vasas pedig egyetlen pontot szerzett 6 meccsből a legjobb nyolc között.  

 

Probléma persze nincs azzal, ha büszkék vagyunk a pólós sikereinkre (ha még vannak), és drukkolunk a válogatottnak. Csak éppen ne várjuk, hogy a világ hasra essen a nagyságunktól.

 

1 komment a

Címkék: vízilabda

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.14. 14:06:06

Azért a vízilabda annál nagyobb jelentőségű sport, mint amilyennek ez alapján tűnik. És akkor sem lenne baj, hogy mi vagyunk a(z egyik) legjobb, ha történetesen tényleg nem lenne fontos.

Az eladhatóság nehezebb ügy, és tényleg nem sokat (nem eleget) fáradoznak rajta. Ezzel sokkal egészségesebb közeg, mint a foci. (Amit egyébként szintén szeretek.)
süti beállítások módosítása