2012.03.21. 02:18, Írta: MatthiasHüvelyk

A legtúlértékeltebb sportolók

Néha nézünk nagyokat, hogy ezek kik? TOP12

 

Kedvenc oldalunk összeszedte, kik azok, aki fiatalon/főiskolás korban nagy reménységnek számítottak, de a profik közé kerülve nem azt hozták, amit előzetesen vártak tőlük a szakemberek.

Szívesen összeállítanánk javaslatokból a magyar listát is!

12. Greg Oden

A 2007-es NBA draft első választottja, Portlanban viszont az elmúlt öt évben egyetlen szezont tudott teljesen végigjátszani sérülés miatt.

 

 

 

 

 

11. Jeremy Lin

Most őszintén, két hónappal ezelőtt tudta valaki, hogy ki ő? A tajvani-amerikai srác 2010-ben a Harvardon végzett, majd a Golden State-ben, később a New York Knicks-ben próbálkozott, de addig nem termett számára sok babér, amíg meg nem sérültek előtte a kezdők. 2012 februárjában viszont a kezdőbe jelölték és győzelemre vezette a Knicks-et, amivel egycsapásra berobbant a köztudatba. Amerikában mindenféle módon szójátékot csináltak a nevéből és az őt körülvevő felfokozott hangulatból, szakemberek viszont arra intenek, hogy legalább 30 meccset várjunk azzal, míg szupersztárrá avatjuk...

 

10. Joe Namath

A New York Jets legendás irányítója 1969-ben nyert Super Bowl-t, de beceneve, a Broadway Joe is sejteti, ha nem válik az első sportoló médiasztárrá, talán még több győzelemre vitte volna...

 

 

 

 

 

 

 

 

9. Jao Ming

Az első ázsiai NBA-játékosként vonult be a köztudatba a kétezres évek elején, azzal, hogy kínai létére két méter magas, illetve egyáltalán vele tört be a profi kosárlabda Kínába, ahol a nem letiltott internetezők mindig beszavazták az All Star-meccsekre. Nyerni viszont semmit sem tudott Houstonban.

 

 

 

 

8. David Beckham

Azt hiszem, mindenki tudja miért van itt. OK, nyert BL-t a Manchester United-del, volt spanyol bajnok a Real Madriddal, legutóbb amerikai bajnok a LA Galaxy-val, van pár legendás szabadrúgása. OK. De látott már a földkerekség fineszesebb jobbszélsőt is a futball pályákon. Beckham 1998-as vb-kiállítása óta leginkább címlapsztár, egy popénekest vett el feleségül, mindenki vele hirdet, egy élő reklámfal, médiaértéke nagyobb, mint sportértéka.

 

 

7. Apolo Anton Ohno

Az amerikai rövid pályás gyorskorcsolyázónak van nyolc olimpiai érme, kettő arany is, de azt még Amerikában sem értik, hogyan került a Sport Illustrated címlapjára, hiszen a major sportágak között leginkább dallamos nevével tűnt ki. Még azt a salt lake city-i olimpiát sem tudta megnyerni, amikor szinte mindenki kiesett előle, mert jött egy bizonyos Steven Bradbury nevű ausztrál fiú...

 

 

 

6. Vince Carter

1999-ben az Év újonca lett, iszonyatosakat zsákol, de nyerni nem nyert semmit a beképzelt kosaras. Megtörtént eset, hogy amikor még a magyar sporttévé a helyszínről is közvetített NBA All Star-gálát, Carter annyira elszállt magától, hogy nem adott senkinek sem interjút. Ekkor a magyar riporter beszólt neki, hogy Magyarországon őt tartják a legjobbnak a világon, és persze Carter azt se tudta, mi ez az ország, de arra a felkapta a fejét, hogy valahol valamiben a legjobbnak tartják, és megállt pár szóra. Na ja.

 

5. Rick DiPietro

A New York Islanders kapusa a 2000-es draft első választottja volt, de legnagyobb eredménye egy junior világbajnoki cím maradt. Beszédes.

 

 

 

 

 

 

 

4. Darko Milicic

Újabb kosaras a tengerentúlról, aki 2003-as, második draftként nem váltotta meg a világot. A szerb sportolót az új Dirk Nowitzkiként (vagy inkább Ivan Dragóként :)) harangozták be, de sehol sem tudta megvetni a lábát, most Minnesotában próbálkozik.

 

 

 

3. Tim Tebow

Abban az értelemben hasonlít Jeremy Linre, hogy pár hónapja bukkant csak fel, és így is hatalmas hisztit keltett Amerikában. A Denver irányítója vallásos életmódjával, emblematikus, mémmé vált imádkozásával, egyetemi éveiről szóló példabeszédekkel vált híressé, illetve hogy egymaga vezette rájátszásba a Broncost. Nyerni viszont nem nyert, sőt, valószínűleg menni kell, mert csapata a posztjára igazolt egy bizonyos Peyton Manninget...

 

2. Freddy Adu

Ismét csak amerikai a sztori. 14 évesen már bemutatkozik a helyi ligában, az új Pelének kiáltják ki, még semmit se tett le az asztalra, de már címlapokról mosolyog ránk, majd Európába igazol. Zárjuk le tehetségének citálását európai klubjainak neveivel: Monaco, Belenenses, Arisz, Rizespor. Kérdés?

 

 

 

 

1. Reggie Bush

Azért ő már nem olyan "jött-ment", nyert NFL-bajnoknak járó aranygyűrűt New Orleansban, de újabban csak arról híres, hogy egy Kim Kardashian nevű celeb barátja.

98 komment a

Címkék: pletyka botrány rangsor kvóta

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2012.03.21. 12:39:38

ajjaj Freddy Adut már el is felejtettem, pedig most így hirtelen beugrott, hogy még honosították is Ghánából az amcsik, volt vagy 14 éves, simán gyerekkereskedelem lehetne:)

további futball példák szubjektíven: Gerard Piqué, Ballack, Torres, Balotelli, Dzsudzsák

M. Bertalan 2012.03.21. 13:01:01

Teebow überelhetetlen.

M. Bertalan 2012.03.21. 13:20:57

ja, annyira elmerültem, hogy észre sem vettem a cikkben a hibát. Teebow a Denverben játszik, nem Detroitban. A Broncos stimmel.

stikasz_1 2012.03.21. 14:56:59

@M. Bertalan: Mondok én más hibát is: a neve simán csak Tebow, egy "e" betűvel.

smartdrive 2012.03.21. 15:01:49

nehogy már a teljes három hete (és még három hétig) ismert Jeremy Lint bevegyétek egy olyan listába, ahol a 15 éve egyfolytában nímand David Beckham szerepel

fran7 2012.03.21. 15:07:12

Nyilván az ilyesmi szubjektív. De a nem nyert semmit, mióta érv csapatsportágban? Nash, Barkley, Stockton és a többiek vajon túlértékeltek? Hisz nem nyertek semmit.
Másrészt nekem Lin, Teebow és Yao kilóg a sorból. Harwardról több elnök került ki, mint NBA játékos. Teebow, ha csak a PO meccs hosszabbításos passzát csinálta volna, akkor is megérdemli a sztárolást. De hát nem. Yao Ming meg egy zseniális center volt és pont.

A nép fia 2012.03.21. 15:08:26

Ebből csak Beckham-ről hallottam. A többi jelentéktelen, fogalmam sincs, kik. Persze, Beckham is jelentéktelen számomra, meg úgy maga ezt az egész sport-reklám-biznisz.

Rowar Atkinson 2012.03.21. 15:10:11

Ha már magyar listát is szeretnénk, ne felejtsük el, hogy Namath nagypapája Németh-ként született...
en.wikipedia.org/wiki/Joe_Namath

Csülök 2012.03.21. 15:18:17

A felsorolást összeállítók aligha látták Beckham-et huszonévesen futballozni... Az igaz, hogy nem egy cselgép.

abaka 2012.03.21. 15:18:52

Apollo Anton Ohnoig olvastam, onnantol mar csak rohogtem. Aszongya, hogy

"kik azok, aki fiatalon/főiskolás korban nagy reménységnek számítottak, de a profik közé kerülve nem azt hozták, amit előzetesen vártak tőlük a szakemberek"

Aztan erre jon

- Jeremy Lin, aki ugyebar ennek 100%-osan az ellentete.

-David Beckham (no comment)

- Apollo Anton Ohno, akinek "van nyolc olimpiai érme, kettő arany is"... Hat nem tudom, mit vartak tole foiskolas koraban? Hogy emelle meg dijugratasban is nyer???

pacagánycsök 2012.03.21. 15:41:32

Backhamet persze utalom mint a szart, de mielott elment a realtol jopar honapig hatan vitte a csapatot

pofon · http://fityiszt.blog.hu 2012.03.21. 15:43:43

MatthiasHüvelyk általánosban folyton ötöseket kapott fogalmazásból, már-már leendő Nobel-díjas íróként, Pulitzer-díjas újságíróként emlegetteék, oszt a végén arra jutott, hogy egy blogon irogat bizarrul összeollózott bejegyzéseket

tackii 2012.03.21. 15:57:42

Apollo Anton Ohno neve helyesen Apolo Anton Ohno.

Krutzifix 2012.03.21. 15:59:44

Döbbenet! Lint nemrég néztem a ... tévében, erre tessék! Már ki is fújt.
Hiszen bekerült azok közé, akik
"... a profik közé kerülve nem azt hozták, amit előzetesen vártak tőlük a szakemberek."!
Ezek szerint már befejezte a pályafutását? Vagy most mi van? Ha meg még nem, akkor hogyan lehet múlt időben megfogalmazni a "szakemberek" elvárását? Hogy "nem azt hozta"?" Tudtommal rákba se nézték, tartalék kettőben kosarazott, most került be az első csapatba - talán 23 éves? -, és az első 4 egymás utáni meccsén - összesen - 100 pont fölöttit hintett... Vagyis igazából kezdő még a profik között, ígéretes kezdő. Akkor most mi van?
Ámbár végül is igaz, hiszen nem ezt várták tőle a "szakemberek"! Gyakorlatilag semmit nem vártak tőle. Erre ő meg ilyeneket csinál :)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.03.21. 16:03:07

Az utolsó képen szereplő benga néger gyerek amúgy mit csinál?(sportág neve érdekel)

csorsza 2012.03.21. 16:11:23

@HK417: NFL. Olvasni tudsz-e?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.21. 16:16:53

A posztoló nem korrekt Beckham-mel, és akkor még finom voltam.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.03.21. 16:17:04

@csorsza: Kell azért segítség hozzá--most,hogy így megvilágítottad az elmémet,már én is látom!
Na,mindegy ezt még gyakorolnom kell(amúgy a matek sem nagyon megy,..)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.21. 16:20:10

"Azt hiszem, mindenki tudja miért van itt. OK, nyert BL-t a Manchester United-del"

Meg hat bajnokságot és két fakupát.

Mondjuk a nejét én sem bírom. Ja, a haja is gáz.

csorsza 2012.03.21. 16:28:51

@HK417: na persze, ha matek helyett netezel... Legalább a kismatematikus.hu - t olvasgatnád... :)

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.03.21. 16:29:50

Beckham lehet, hogy médiasztár, de hogy 10-ből 10-szer odaíveli a labdát jobb szélről, ahová akarja, az tuti. Továbbá annak ellenére, hogy mekkora celeb, példaértékű az az alázat, amivel végiggürcöli a meccseket.

Anno a Realban töltött időszaka végén Capello nem számolt vele, ilyen-olyan okok miatt. Aztán amikor sérülések miatt kénytelen-kelletlen pályára küldte, Becks a hátán vitte a csapatot, zokszó nélkül.

Szóval miért túlértékelt? Mert a szponzorok sorban álltak érte? Vagy mert egy másik celebet vett el feleségül?

R9naldo 2012.03.21. 16:33:11

Értem én, hogy mindent a szubiektivitásra lehet probálsz fogni de van egy pár sportember akikkel kapcsolatosan melléfogtál.
- Lin például pont az ellenkezőjét bizonyította (eddig) annak amit írsz...hiszen végig mellőzve volt majd jóformán utolsó opcióként betették és láss csodát többet ért el (eddig) ezzel a csapattal mint az összes sztár akiket helyettesít (nem mellesleg valóban sztár játékosok rookie rekordjait megdöntve)
- Beckham... ez az ember ahol játszott ott egyszer biztos bajnok lett a csapata, BL-győztes, uefa év játékosa... ez túlértékelt?
-Reggie Bush: aranygyűrűje van, all-pro játékos... egy kicsit én is azt érzem, hogy túlsztárolt de messze nem tartozik a legek közé..
- Tebow: eklatáns példája a túlsztárolt játékosnak. Telitalálat! (őt kellett volna tenni az első helyre)

fran7 2012.03.21. 16:48:23

@R9naldo: Értem én, hogy miért mondod, hogy Tebow túlértékelt, de. Egy olyan QB, aki az NCAA meghatározó játékosa volt, akiről azt mondták az NFL-ben 3-4 év kispadozás után lehet egy átlagos QB, beállt egy haldokló csapatba és bevitte őket a PO-ba és ott is csinált egy hatalmas győzelmet az egyik legjobb védőfal ellen. Első évesként. Az ilyen sztorikból írják a legendákat. Arról meg nem Tim tehet, hogy a sajtó ekkora felhajtást csinált körülötte. Nem tett érte semmit, ellentétben Beckham-mel.

zinedine5 2012.03.21. 16:50:02

Azért ez a lista a szubjektivitása ellenére is viszonylag gyér tudásról árulkodik.

Tebow pl. két egyetemi bajnokságot is nyert, aki képben van college footballal, az tudja, hogy ez mit jelent.
Reggie Bushnak pedig kifejezetten jó éve volt egy kétségtelenül gyenge csapatban.

Ránézésre Milicic, Adu duónak kéne vezetnie ezt a listát.

dr.pupak30 2012.03.21. 16:51:34

ezt honnan kopiztad, mert nem valami jó. Lin a harvardra járt, ami draft szempontjából nulla egyetem. Ha nem híres kosár egyetemre jársz, a draftra és NBA karrierre az esélyed közel nulla. Lin ezt a közel nulla esélyt ragadta meg. Ráadásul az NBA utánpótlás ligájában közel 20 pontos átlaga volt. szóval kutyaütők nem kerülnek oda a tűzhöz, az nem Magyarország sógor koma ország.

dr.pupak30 2012.03.21. 16:54:33

@Krutzifix: pontosan. Lint elemezgették, hogy senki sem termelt annyit az első négy meccsén mint Ő. Még Kobi és Lebron sem. Ezt hívják szerintem tehetségnek, persze lehet kipukkad, de egy kutyaütő listára berakni azért szerintem túlzás.

fran7 2012.03.21. 17:00:14

@pupak30: Azért ez nem kutyaütő lista. Mondjuk a túlértékelésről nem a játékosok tehetnek. Milicsics tehet arról, hogy Joe Dumars ilyesmit nyilatkozott róla?

dr.pupak30 2012.03.21. 17:03:22

@fran7: jó akkor túlértékelt lista. Lin miért túlértékelt, mert a teljesítménye alapján róla szóltak a hírek az elmúlt időszakban? hát kiről szóljon, ha nem arról aki berobban a ligába? egyébként ez csak azoknak meglepetés akik csak felületesen követik. de látom már a forrást.

fran7 2012.03.21. 17:07:50

Mondjuk olyanokat is beleírnák ebbe cikkbe, mint Hassem Thabet. három évvel ezelőtti drafton Griffin után és Rubio előtt kelt el. Idén nincs 2 pontos átlaga se.

Magyarországon túlértékelt sportoló? Szávay, Koman, Németh Krisztián, Gulácsi, Kádár, amíg nem játszanak végig egy évadot a csapatukban. Kosarasoknál Báder. Edzőként Mezey, Székely Norbi.

Kilgore Trout 2012.03.21. 17:10:26

Beckhamet én is inkább celebnek tartom, mint jó focistának. Sosem felejtem el, amikor a MU a Reál-al játszott BL meccset, és már tudták, hogy küszöbön a szerződése, Figó úgy szivatta, ahogy kell. Amúgy az ő helyére szerették volna, mert már kezdett "kiöregedni" Szóval jóképű ürge, és ez sokszor elég. Meg tény, hogy jól ad be jobb oldalról, de meggyőződésem, hogy Dzsudzsák van olyan jó balról, csak neki rohadt nagy orra van, és már nem a Zimány Lindát izélgeti (vagy kit?). De hol van Beckham tehetségben egy Messitől, de ne legyek nagyon szemét vele, akár egy Ronaldinho vagy Rivaldo szintű játékostól? Amit tud, az tanulható, és társul hozzá a már említett csinos pofi, és a japcsik (meg egyéb távol-keleti tyúkok megőrülnek a (festett)szőke hajáért. Zenében tartom ugyanilyen magasan túlértékeltnek pl. a U2-t. Na de az egy másik blog.

dr.pupak30 2012.03.21. 17:12:24

@fran7: ja. Ha már Rubio. Lin helyett inkább őt tenném a listára. Biztos, hogy óriási tehetség, de olyan mint a porcelán, meg is sérült mostanában, amikor Kobival ütközött. Ha így folytatja a spanyolok hiába sztárolják, össze fogják törni az NBA-ben.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.21. 17:12:57

Ne feledkezzünk meg a túlértékelt sportolókról szóló listát formálgatva az összes pókerfenoménről, akiket sokan még mindig a sportolók közé számítják, felfoghatatlan okból. Például a sporttévék is.

johevi 2012.03.21. 17:14:04

Tebow egy vicc. Úgy dob mint egy lány és többnyire annyira nem csinál semmit egész meccsen, hogy amikor a 4.negyedben végre összehoz egy TD-t a közönség annyira örül, hogy a hajrát tebowtime-nak nevezi el...

johevi 2012.03.21. 17:14:48

Ja, és én még Kovács Kokót is ide írnám.

odamondó 2012.03.21. 17:16:05

7est értem csak egyedül.

A többit azért fölösleges fikázni, mert csapatsportban az egyéni tehetség simán elveszhet.

Egy Michael Jordan is simán elveszhetne ha nem lett volna Pippen, Rodman és Kerr ott.

fran7 2012.03.21. 17:20:35

@pupak30: Láttad már játszani? Mert ő olyan dolgokat tud, amit nagyon kevesen. Meg 15 éves korában már a felnőttben játszott a nemzetközi kupában is. Ő zseni, de lehet, hogy a csontjai nem fogják bírni.
@johevi: Őt én is akartam írni, de jóindulatú voltam. De +1 a véleményedhez.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.03.21. 17:23:02

@csorsza: Pont az előbb világítottál rá,hogy gondjaim vannak az olvasás nemes tudományával--így a matek oldal megértése is problémákba ütközik,tehát nem erőltetem.

dr.pupak30 2012.03.21. 17:23:58

@fran7: láttam. te láttad hogy sérült meg? nevetséges volt. lekoccolt a térde az éppen induló Kobi térdével és fél évre kidőlt. Annak idején Drazsen Petrovics is szenvedett az első pár évében a ligában, ha nem lesz meg benne a hasonló fanatizmus, megy vissza ahová való, a spanyol ligába.

fran7 2012.03.21. 17:24:07

Illetve SP-ét is idesorolnám, hisz csapattársaihoz képest tényleg csak arra járt, s lett olimpiai címe. S mekkora karriert csinált belőle. Vagy a vízilabdacsapatban is volt aki szinte csak turistáskodásért kapott olimpiai bajnoki címet.

fran7 2012.03.21. 17:26:03

@pupak30: Akkor azt is tudod, hogy az amerikaiak azt hitték, hogy kiröhögtetni megy magát hozzájuk Ricky, ahhoz képest igencsak meglepődtek.

dr.pupak30 2012.03.21. 17:32:04

@fran7: jó jó. de mit ér a tehetség, ha valaki nem tudja kibontakoztatni mert valamilyen tényező, pl. fizikai. majd kiderül mire viszi ezek után.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.21. 17:34:15

@Imiface:
Én nem nagyon nézek focit, de konkrétan Bechamnek 4-5 szabadrugását láttam, abból 1 ment be, a többi hatalmas luft volt. Nem mondom, hogy más belőtte volna, mert nem értek a focihoz, nem tudom, de ez a 10-ből 10 az én mintavételezésem alapján nagy eséllyel kamu.

csusz (törölt) 2012.03.21. 17:48:20

Jeremy Lin már 32 meccset játszott a Knicksben.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.21. 17:53:29

@johevi: Kokót ideírni túlzás lenne. Európa-, világ- és olimpiai bajnok, ezt azért talán ne hagyjuk figyelmen kívül. Persze, lehetne nyolcszoros olimpiai bajnok is, csak bokszban az nehezen jön össze. Hogy a profikarrierje nem lett látványos, arról pedig a klubja sokat tehet.

Az itt felsoroltak mindegyike szintén nem passzol a LEGtúlértékeltebbek közé, gondolom, de ez csak egy olyan lista, mint amikor egy világsztár vagy a brit királynő a világ legrosszabbul öltöző emberei közé tartozik.

Turhoparaszt 2012.03.21. 17:55:58

Azért Joe bácsit erre a listára feltenni, nem kis tudatlanságra vall. A valaha volt egyik legzseniálisabb irányító, elképesztően komplex játékos volt... Persze a pofája nagy volt, de hány és hány amerikaifoci-játékosnak nem az... A kosarasok közül Oden, Yao és Carter is klasszis, csak egyiknek sem bírta a lába a strapát. Ohno pedig nyert két aranyat is, úgy tudom, ebben a sportban az a csúcs...

asz0089 2012.03.21. 17:56:12

Beckham aztán minden csak nem rossz játékos. Egy rohadt nagy klasszis. Aki egyre és másra nyerte a bajnoki címeket a Manchester Unitednél. De nyert FA kupákat, BL-t, Világkupát is.
De a válogatottban is nem kevés alkalommal ő jelentette a megváltást, sajnos a saját árnyékát az angol válogatott sosem tudta átlépni.

Mindenhez kell társ, neki is szüksége volt világi nagy klasszisokra, de ettől őt ilyen emberek között emlegetni, vicc....

Jimbo75 2012.03.21. 18:00:23

"Az amerikai rövid pályás gyorskorcsolyázónak van nyolc olimpiai érme, kettő arany is,"

Hja, 2 olimpia arannyal nyilván túlértékelt a srác.
De hülyék vagytok, vázzzze....

daito 2012.03.21. 18:05:58

Beckhamet ki nem állhatom, ésatöbbi, de a nem nyert semmit dolog mögé odatenném azt, hogy abban az angol válogatottban nem lett sikeres, amiben a következő nevek is játszottak mellette:
Terry, Ferdinand, Lampard, Rooney, Crouch, Gerrard, Cole, Neville, Owen, Hargreaves, Scholes, Heskey, Seaman, Fowler, Shearer, McManaman, Wright és még sorolhatnám.
Eközben ezek a nevek is bajnokságokat, kupákat, nemzetközi kupákat nyertek - vagy legalábbis ott voltak a döntők környékén.
Gyk. az angol válogatott elmúlt 10-15 éve a klasszikus példája annak, hogy egy raklap jó vagy jónak tartott játékos egy csapatban még nem jelent focit, pláne nem JÓ focit.
A másik magyarázat az, hogy az angol focisták en bloc túl vannak értékelve, csak vágják a fát a gyepen, ha nincs mellettük: francia, olasz, spanyol, brazil, afrikai játékos, aki segít nekik játszani.

Beckham nem szeretete mögött ott van az, hogy kiscsillió reklámban szerepelt egyedül és feleségével; egy időben Ő volt A FÉRFI megtestesítője, meg Brad Pitt. De nincs az a férfiember, aki ne b.zizná le Beckhamet, és nincs az a férfiember, aki ne rohanna el Brad Pittel sörözni egyet. Mert Brad Pitt a kőkemény arc a Harcosok klubjából és a laza cigó a Blöffből. Beckham meg csak a ratyi focista marad, 16 csinált gyerek után is.

És hát legyünk őszinték, nemhogy a komplett magyar válogatottat odaadnánk érte, de akár még egy magyar minisztert is simán megérne. Viccet félretéve, köcsögbekem egymaga többet ért el a labdarúgás terén, mint cakkpakk az egész magyar foci, az elmúlt 30 évben.

fran7 2012.03.21. 18:10:49

@Androsz: Szerintem azért írta ő is meg én is Kokót ide, mert ő túlzottan élvezte azt a felhajtást, amit mint profi bokszoló nem érdemelt ki. Beckhamben is ez lehet a zavaró, de őt meg az asszonyka vitte bele ebbe az életstílusba. Vihette volna rosszabba is. Másrészt a cikk jórészt tükörfordítás. Hiszen minket magyarokat miért lepne meg, hogy Ohno a Sports Illustrated címoldalára került. Két olimpiai címmel mi ebben a meglepő? Egy amerikai másképp gondolhatja ezt.

Baluci 2012.03.21. 18:17:12

Kimet megjelölném, de nagyon...

GarneTT 2012.03.21. 18:54:07

Jao nem két méter, hanem 2.29m, azért nem mindegy :P egyébként meg már visszavonult.

SimiTomi 2012.03.21. 18:55:05

Beckhamet még mindig ekkora divat szidni? Lehet bírálni a pályán kívüli dolgaiért, de azt nem elismerni, hogy nagy játékos, szerintem nettó hozzá nem értés...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.21. 19:55:04

Beckhamné asszony mindig is egy fura, buta liba volt, aki a Spice Girlsben sosem énekelt, csak jó lába volt, egyébként ahhoz nem volt buta, hogy kicsípjen magának egy pénzes és jóképű fickót. Ámde ez a végtelenül pozőr divatmaca szült már négy gyereket, ami divatmacáktól nem megszokott dolog, ennyit a javára írok. És tud valami olyat, amiről a sztár focista 12 éve nem akar lemondani. Beckham sem egy mély intellektusú fazon, de ettől még bátran habzsolhatná a lelkes kis puncikat.

smartdrive 2012.03.21. 20:11:58

@Androsz: "Ámde ez a végtelenül pozőr divatmaca (...) tud valami olyat, amiről a sztár focista 12 éve nem akar lemondani"

200 millió dollárról?

"Beckham sem egy mély intellektusú fazon, de ettől még bátran habzsolhatná a lelkes kis puncikat"

bátran habzsolja is, ne aggódj

hallottál már a dinasztikus házasság fogalmáról? na ez az. ilyenekből nehezebb és drágább kilépni (nézd a Tudorokat)

lifelike 2012.03.21. 20:25:02

jópár magyar sportoló is idefért volna

Dr_utcai_arcos 2012.03.21. 20:43:10

@daito: baszki ez nagy volt!Bár én Dáviddal is letolnék egy Beck...Borsodit :)!

mikrobi79 2012.03.21. 20:47:40

@Androsz:
Jó lába? Arra a két fogpiszkálóra gondolsz, amit a seggébe szúrtak?

bög 2012.03.21. 20:57:05

de szar cikk.

Bár attól függ, mit veszünk túlértékeltnek. Beckham világklasszis focista volt fénykorában, Yao Ming a jobb centerek közé tartozott az NBA-ben. Az NFL-hez nem konyítok, de Joe Namath legendás játékos, Reggie Busht meg amennyire én tudom eléggé elismerik.

Ezt a mondatot meg komolyan le bírtad írni röhögés nélkül?

"Az amerikai rövid pályás gyorskorcsolyázónak van nyolc olimpiai érme, kettő arany is, de azt még Amerikában sem értik, hogyan került a Sport Illustrated címlapjára, hiszen a major sportágak között leginkább dallamos nevével tűnt ki."

magasságos ég...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.03.21. 21:00:41

@mikrobi79: Jó lába volt. Hogy most milyen, nem tudom, de lehet, hogy a divatnak megfelelően fogpiszkáló. Fiatalon valami országos lábszépsgéversenyt nyert.

@smartdrive: Itt milyen dinasztiákról van szó? Nem vagyok egyiküknek sem ismerője.

A habzsolás nagyon nem mehet, mert gondold csak meg, még a segge lyukába is beférkőzött néhány paparazzo, a világ semmit sem vár éhesebben, mint egy hírt Beckham szeretőjéről. Vagy akár csak a gyanúsíthatókról. Sőt, az alja ribancok még azzal is előállnának, merthogy szoktak is, hogy ők a sztár titkos és becsapott szeretője.

reccs 2012.03.21. 21:24:51

És a magyar vívás?

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2012.03.21. 21:44:27

Az önmagában nem baj, ha valakinek erősen hiányosak az ismeretei, csak akkor minek ír sportblogban?

Például ilyen, amikor valaki vágja is, amiről ír:
jegkorong.blog.hu/2008/06/14/elatkozott_1es_draftok#more517540

A magyar lista meg úgy kezdődik, hogy 4millió bohóc az NB I. utóbbi 30 évéből, aztán bármilyen másik sportág.

SimiTomi 2012.03.21. 21:49:58

@Von Siebenbuergen: Most sem írt. Talált egy érdekes cikket valahol és nagyjából lefordította.

csusz (törölt) 2012.03.21. 22:27:57

Egyszóval Huvelyk Matyi : "tanulj és okosodj kis ember !"

bioLarzen 2012.03.21. 22:45:06

@M. Bertalan: "ja, annyira elmerültem, hogy észre sem vettem a cikkben a hibát. Teebow a Denverben játszik, nem Detroitban. A Broncos stimmel."

Sőt, délután óta már ott sem, hanem a Jetsben ;)

bio

lobster thermidor 2012.03.21. 23:12:22

Így elsőnek a magyarok közül Smitt Pált...

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2012.03.22. 00:02:32

Hadd nőjön a komment-szám: ez a lista egy dilettáns, nettó marhaság, és újfent emlékeztetett arra, miért ne tévedjek ide véletlenül sem a blogketrecből.

stero · http://newyorkrangers.blog.hu/ 2012.03.22. 00:08:34

hát ez a lista úgy ahogy van szar, erős fogalomzavarban szenvedsz. egy játékos nem azért túlértékelt mert nem nyer semmit vagy mert súlyos sérülések teszik tönkre a karrierjét.

az a túlértékelt aki egy - két jó szezon kap egy zsíros szerződést aztán visszaesik egy lelkes amatőr szintjére. például ez volt a jellemző az orosz hokisokra az NHL-ben a '90-es években. szerződésük utolsó évében q jó szezont produkáltak, hogy megkapják a nagy lóvét aztán semmi. lásd pl yashin.

ebből a listából a címnek csak három ember felel meg milicic, adu és tebow. ám utóbbiból még bármi lehet a profik között. nem lehet ennyire leírni pláne úgy, hogy kétszeres egyetemi bajnok plusz heisman győztes.

amúgy ha túlértékelt sportolókat keresel nyugodtan lapozd fel az inter és a real igazolásait az elmúlt 20 évben.

Nagyzee 2012.03.22. 00:34:25

@Zabalint:
1. Nem kapura lőtt szabadrúgásról volt szó, hanem beívelésről jobbszélről. Amúgy a 10-ből 10 nyilván költői túlzás lehetett.

2. Ha mellérúgod a labdát, azt nem luftnak hívják. A luft az, ha a labdának rúgsz mellé, a levegőbe.

Nagyzee 2012.03.22. 00:38:34

Ez egy ritka ostoba és önellentmondásos lista, még véltetlenül sem lóg ki felfelé a blog gyengécske színvonalából.

sumo · http://sumo.4242.hu 2012.03.22. 00:57:47

Komoly hozzánemértésről és öncélú szubjektivitásról árulkodik, hogy Beckham és Apolo a listán van.

hebab 2012.03.22. 01:11:19

a cikkíró meglehetősen túlértékelt, mint újságíró.

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 01:44:19

Nem tudom melyik országban állították össze ezt a listát.
Tim Tebowt nem tartom túl sztároltnak.
Igaz passzolni nem nagyon tud de több TD-t is futott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.22. 04:11:23

Nemeth Joe hogy kerul ide?
a felesegem amerikai es steelers drukker , de neki is a kedvence volt
/tolem tudta meg, hogy magyar a szarmazasa
legendas QB
komolyan nem is ertem egy oldalon tiboval???
es apollo is elegge kilog
a tobbi, hat lelketek rajta, de Joe Namath?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.22. 04:12:38

@kifordított nagyanyó: kulonosen a fiatal lanyok szeretik
erdekes az egesz figura, a sportoloi nagysagtol meg messze van, most meg jon Manning kereshet uj csapatot

little alien 2012.03.22. 07:00:42

@fran7: aham...

miert is kell mindenbe belekeverni a politikat???
el kellene olvasni a nyilvanos jegyzokonyveket,sp nem csak turistaskodott az olimpian hanem vivott,a dontoben is...

nem kell szeretni,de hazudozni felesleges...

krystian · http://detektorok.blog.hu/ 2012.03.22. 07:12:06

Sir Alex nyilván egy amatőr, mert x éven keresztül túlértékelte Beckhamet, és a kezdőbe rakta...

Stoney Hill Billy 2012.03.22. 08:10:19

Beckham nyilvánvalóan nincs a legjobb focisták között, de az egyik legnagyobb sportember napjainkban. Az az alázat, ahogy a csapatbakerüléséért küzdött a REalban, meg ahogy LA-ből visszajött a Milanba, csak, hogy válogatott kerettag lehessen, példamutató mindenki számára. Elég hosszú sztori, itt nincs hely kifejteni, de aki őt a körülötte lévő felhajtás után ítéli meg, óriásit téved.

Brukk 2012.03.22. 08:44:01

Talmácsi Gábor, Baumgartner Zsolt.

konen_a_fegyencjarat 2012.03.22. 08:50:18

Legtúlértékeltebb magyar sportoló???

Hát a Fekete Laci, erre hogyhogy senki nem gondolt még? :D

+ az összes 'profi' labdarúgó, akik havi százezrekért sportolnak tizedrangú színvonalon, míg világelitbe tartozó sportolók napról napra élnek, önköltségen utaznak versenyekre, stb.

StormST 2012.03.22. 08:58:31

Nagyon divatos lett Tebow-t túlsztároltnak tartani mostanában, de ha valaki azzal kezdi a róla szóló leírást, hogy "pár hónapja bukkant csak fel", az magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Könyörgöm egy kétszeres egyetemi bajnok QB-ről beszélünk, aki egyszer megnyerte a Heisman trófeát (a posztoló kedvéért: a legjobb egyetemi játékosnak járó díj), majd a következő évben harmadik lett a szavazáson, mellette még pár rekordot is megdöntött. A college football (amit egyébként az USA-ban iszonyat sokan követnek, talán több ember, mint az NFL-t) utóbbi 10-15 évének legnagyobb sztárja volt.

"Nyerni viszont nem nyert", ez nála hogy jön elő? Eddig összesen 17 meccsen volt kezdő az NFL-ben (rájátszással együtt, eszerint kb. újonc), ebből 9-et megnyert, úgy, hogy mások szerint még egy egyenes passzot se kéne tudnia dobni...

Lehet, hogy túlsztárolt, de azért egyáltalán nem alaptalanul, amivel eddig minden szinten megállta a helyét, pedig a nagy szakik szerint sehol se lett volna szabad neki...

lorenzo von matterhorn 2012.03.22. 09:00:10

Eleg bulvaros ,divany blog szeru osszehasonlitas...

piszok alfréd 2012.03.22. 09:04:20

Szerintem Dan Marino sem nyert semmit, csak minden rekordot átírt. ez az érv nem ér semmit csapatsportokban...

vladimir964 2012.03.22. 09:04:45

Túlértékeltek, vagy sem, ez megítélés kérdése. A nyugati (és főleg az amerikai) sport a pénzről és reklámról szól, legkevésbé a sportról.
Egy sportoló megítélése elsősorban a pénzemberek (következésképp a csapatok szponzorai és/vagy tulajdonosai) függvénye. Ha valakivel valamit, akár árucikket, akár szolgáltatást, akár csak valaminek a hírét, megítélését fel lehet pörgetni, nemigen számít onnan a tudás.
Maradjunk Beckhamnél: a Real annak idején korántsem a focitudása miatt igazolta le (minthogy csillaga akkor már leáldozóban volt), hanem hideg fejjel, kőkeményen kiszámolták, hogy világszerte mennyi Beckham feliratú pólót, labdát, egyéb tárgyat lehet eladni. ugyanez a helyzet most Messivel, azzal a különbséggel, hogy őt a Barca még ifiként vette meg, mint szupertehetséget, de a pénzgyár jelenleg az ő nevét viseli.
A legnagyobb klubok, mint a Real, Barca, Milan, Inter, Bayern, és amióta amerikai tulajdonosuk van bizony a Liverpool és a Manchester United stb. ugyanígy működnek. Kereskedelmi vállalkozások, melyek a tőzsdén is szerepelnek, ergo nyereséget KELL termelniük.
Ha már gyerekkereskedelem is szóba került: teljesen elfogadott szintén világszerte, hogy - és nem csak a legtehetősebb klubok - az elmaradott térségekből (köztük immár nem egy magyar tehetséges srácot is) "nevelésre" leigazolnak, magyarul bagóért megveszik befektetésnek, amit majd többszázszoros haszonnal tovább lehet adni, kikerülve ezzel még a játékos managerének járó lóvét is (minthogy még nincs neki). És ebbe még az is belefér, ha csak minden tizedikből válik igazán elismert focista, hát ekkora üzlet ez.
Legzseniálisabb ezen a téren az Ajax, melynek scoutjai (tehetségkutatói) fáradhatatlanul járják a világot, és újabb és újabb gyerekcsodákkal lepik meg a világot (annak idején Ibrahimovićot ugyanígy ők igazolták le még gyakorlatilag gyerekként, de még hosszú a sor)
Tetszik, nem tetszik, elmúlt már a sport világa fölött a hősi romantika, a kőkemény lóvé diktál.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.03.22. 09:09:38

@bög: Egyetértek. Olyan embereket fikáz a posztoló, akik többet értek el a sportban mint a posztoló összes barátja és családi köre generációkra visszamenőleg. Persze, nem ismerem egyiket sem, de szerintem csak a bizonyos sárga.. beszél belőle. Nagyon nagy nevek vannak itt felsorakoztatva. Biztos vagyok benne, hogy mind jobban alszik esténként, mint a posztoló.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.22. 09:35:36

@Nagyzee:
Ja, ok, de én pályán sem láttam azon az 1-2 meccsen a zsenialitását, elég sok labdát kapott, amit aztán elcseszett.

De egyébként pont nála nem igaz, hogy nem tehet a túlzott körülrajongásról, hiszen ő amellett hogy focista, a celebségből is él. Emellett mondom, lehet hogy jó focista, amit nem vágok, az az, hogy mi az átlagos helyzetkihasználás ebben a sportban. Kosárlabdában például elég sok olyan nagy sztár van, akiknek nagyon rossz, csak sztárt csinált belőle a csapat, azzal hogy mindig őt hozzák helyzetbe.

Amúgy a listán szerintem Jao Ming és Vince Carter sem túlértékelt, az meg milyen érvelés a posztolótól, hogy nem tudott nyerni, hiszen nem egy emberből áll egy-egy csapat.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.22. 09:38:37

@Ponyva Mester:
Tudod ki az a Thierry Gueorgiou? Szerinted túlértékelt?

kerecsen2010 2012.03.22. 09:44:36

Beckhamet ugyanazok utálják, akik Brad Pittet is. Az ok: teljesítmény alapján (!) sikeres és jó pasik. Az utálkozók köre: kevésbé sikeres (sikertelen?) és nem jó pasik+olyan nők, akik tudják, hogy ilyen pasit sosem kaphatnának meg.
Nagy bajok vannak itt az önértékeléssel meg az irigységgel.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.03.22. 11:59:40

@Zabalint: Apám...

1. "Nem nagyon nézek focit." "Nem értek a focihoz" - akkor miért alkotsz véleményt?

2. A luft azt jelenti, hogy a játékos mellérugott a labdának - gondolom azt akartad mondani, hogy a labdát rugta a kapu mellé. Még egyszer, ha ennyire nem értesz a focihoz, ne alkoss véleményt.

3. Szabadrugásról beszéltem? Nem. Szélről érkező beadásokról beszéltem, amiben egy szélső középpályásnak, mint Beckham, jónak kell lennie. És ő jó is. A szabadrúgás már más kérdés, de azért a Manchesterben szerzett 62 gólja 8 szezon alatt elég jó mutató.

Beckham többek között 6-szoros angol bajnok, nehogymár egy lapon említsük a Tebow-féle srácokkal, akik még semmit sem tettek le az asztalra, egy-két jobban sikerült szezonon kívül.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.22. 13:11:02

1. Egyrész én nem a fociról alkottam véleményt, hanem egy celebről, emellett lailusként leírtam, hogy ugyanennek az embernek a focijából mit láttam. Másrészt miért ne lehetne véleményem, ha hozzáteszem, hogy nem vagyok hozzáértő? Az emberek fél százaléka sem ért a focihoz, csak a többség csak mert véleménye van, azt hiszi ért hozzá. Én nem hiszem azt magamról.

2. Én azt hittem azt IS jelwnti, de tévedtem, kijavítottak, mondtam ok, de te nem tudsz olvasni.

3. Én elsősorban abból imdultam ki, hogy kosárlabdában, amihez valamennyire értek, sok sztárolt játékos helyzetkihasználása volt rossz, tehát önmagában a szerzett pontok, itt gólok nem olyan sokatmondóak. Esetleg valami statisztika erről is.

Életemben nem hallottam Tebowról, a cikk meg a túlértékeltségről szól, tehát ne csak az egyik oldalát, a sportteljesítményt nézd. Egyébként eleve túl vannak értékelve azok a sportolók, akiknek a sportága a tömegszórakoztatás eszköze azokhoz képest akik kevésbé közvetített sportágban tolják.

Tőled is kérdezem, a pár kommentel előbb említett franciáról hallottál? Mert akik ismerik a sportágát azoknál az egyik legnagyobb név.

HiphopStar 2012.03.22. 15:55:21

Michael Jordant, Lionel Messit, Schumachert, Valentino Rossit, Nadalt, Federert, Graf-ot mind-mind hiányolom. Idióta.

M. Bertalan 2012.03.23. 10:02:18

Magyarország legtúlértékeltebb sportolója Overdose. Emberek között talán Kabát Péter. És ha nem nyer az olimpián, akkor kénytelen leszek Sidit is ide sorolni.
süti beállítások módosítása