2011.08.24. 09:15, Írta: Don Kihote

Baszott nagyot szakítottunk

Don Várszegi egy A6-ossal, Don Deutsch a metálkék SuperB-jével, Don Domonyai a Suzuki Hollóstól lízingelt jó karban lévő Swifttel, Don Tamási villamossal érkezett a Hungária krt-ra.

Megjelent még – hitelesnek nem nevezhető szemtanúk beszámolója szerint gyalogszerrel – Don Bukor is, akiről senki sem tudja, kicsoda, talán éppen emiatt érezhette úgy: lehet, hogy neki is csurran-cseppen valami. És ez a Bukor tudhat valamit, mert a megbeszélés végén zsíros 30% jutott neki az egyre jobban jövedelmező MTK-bizniszből.

Nyolc óra is elmúlt már azon a forró augusztusi estén, amikor a Nagyok asztalhoz ültek. Illetve asztal pont nem volt a 3-asban, mármint a 3-as öltözőben, amit Géza bá kinyitott a delegációnak, de valószínűleg nem is volt rá szükség.

A kék-fehér családot képviselő delegáció alig egy órát töltött a 3-asban, ahol, délelőtt még Tischler tusolt, néhány perccel később pedig már Deutsch nyomta is fel a Twitterre, hogy „Baszott nagyot szakítottunk”, ami cizelláltan annyit tesz, hogy a Fotex-csoport távozásával így változott az MTK a tulajdonosi struktúrája.

40 százalék - MTK SE (elnök: Deutsch Tamás)
30 százalék - MTK Hungária FC (elnök: Bukor Ferenc)
20 százalék - Domonyai László (az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatója)
10 százalék - Tamási Zsolt (a Sándor Károly Akadémia igazgatója)

Azóta már azt is tudjuk, hogy „Várszegi az eladáskor mégis inkább az érzelmeire hallgatott, annyira kedvező feltételekkel adja át a klubot. Eszerint most csak jelképes összeget fizetnek az új tulajdonosok, akik később évtizedek alatt törleszthetik a nem publikus vételárat.”

 

Van 2 jegyünk a szeptember 2-i magyar-svéd labdarúgó Eb-selejtezőre. Ha augusztus végéig a Hajcsatok blog eléri az 500 lájkot, akkor kisorsoljuk az olvasók között a jegyeket. Ha nem, akkor mi megyünk ki a meccsre.
Lájkold a Hajcsatokat, és terjeszd, hogy Te is nyerhess!

 

És ki törleszt? És mennyit? És miből, a sajátjából? És hány évtizedig? És hogy osztoztak meg? És tényleg, who the fuck is Bukor Ferenc? És mi az az MTK Hungária FC? És….

Bip-bip, bip-bip. - Hahó, drágám, ébresztő, már vagy egy órája alszol. - Mi van? Micsoda? Hol vagyok? - Hol lennél? Itthon.

16 komment a

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soproni1 2011.08.24. 18:12:59

Don Bukor ??!!!! A Pirex Papír tulajdonosa, Várszegi gyerekkori barátja, stróman.

B-rocker (törölt) 2011.08.24. 18:24:16

Ezzel a Donozással azt sugalod, hogy maffiaszerű szerveződésnek gondolod őket? Az új médiatörvény szerint nem kell ezért gugolnod kukoricán?

lukibacsi5 2011.08.24. 18:25:13

Minek írsz blogot, ha fogalmad sincs a témáról?
Olvashatnál újságot is.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.24. 19:29:35

Ki az az állat, aki még a mai magyar fociba pénzt mer fektetni?

Jokerpofa 2011.08.24. 19:32:37

@chipanddale74: A magyar Donok, mivel kiváló pénzmosoda...

popocatepetl 2011.08.24. 19:51:34

Nesze itt egy komment, hogy ne érezd, hogy hiába erőltetted ki magadból ezt a gyenge semmit.

bazd meg 2011.08.24. 20:04:05

Meg mindig itt tartotok csovesek hogy ki milyen otoval jar ???? Az eszem megall;^)

sofalwy 2011.08.24. 21:58:00

Itt a vége a focinak, amikor az MTK blogban szó nincs a fociról. A többi ki a francot érdekel?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.08.25. 06:16:53

Na..ez a nem az idén barnult le( nézzetek a képre milyen sötét alak) Fidesz Díszci...ny ( s kicsit héber)..elkezdi a pénzmosást,...a Fidesz maffia mindenhová beteszi a lábát ( de el lesznek számoltatva és kapva!!!!!)
Amióta Kubatov a Fradinál "mossa" kezeit és a pénzét amikor a fradi bronzérmes volt....azóta csak lefelé megy a fradi...hát ez a maffiózók munkája...Ott van a Debrecen...hatalmas pénzt kaszált a nemzetközi " vereségekből"...Lala elvette tőlük.s..alamizsnát hagyott náluk..és azóta a Debrecen megy lefelé..és a játékosok meg elmennek...Ilyen ha a fidesz belenyúl valamibe:)

Kacor007 2011.08.25. 09:09:46

"SuperB-jével", mi?

KKZZ 2011.08.25. 09:11:35

Nekem - aki az egész magyar focit messziről és magasról lesz@rom - ez az egész úgy tűnik, hogy a fidesz belerondít megint valamibe, amitől jobb lenne a politikát távol tartani. Azért ezt a dajcsot a beléptető kapus ügy után ide tolni, ehhez is pofa kellett.
Na de mit is várhatunk, a zemberek akarják ezt is.

lobster thermidor 2011.08.25. 09:19:49

@soproni1:

Látom te is jártál Geminire, de azért helyesbítek.
Várszegi már felnőtt volt, amikor mellészegődött az akkor még szakácstanuló Bukor Ferike.
Mindenkor, mindenben feltétel nélkül kiszolgálta idősebb barátját, aki a nagy Fotexes privatizáció idején, a Pirex papírral hálálta meg hűségét.
A strómanság nyilvánvaló, hiszen aki valaha is ismerte Várszegit, az tudja, hogy nem olyan fából faragták, aki akár egy forintról is lemond.

christvhu 2011.08.25. 10:42:36

Szegény Brüll Alfréd forog a sírjában rendesen

papilloma 2011.08.25. 11:07:46

@B-rocker: kukoricán térdelni szoktak.
süti beállítások módosítása