2011.06.26. 10:57, Írta: HiStory

Na de ki az a Biczó Bence?!

Az ifjúsági úszók között már nyert olimpiát Biczó Bence. Révbe ér Londonban is?

A 18 éves Biczó Bence tavaly ifjúsági olimpiát nyert 200 méteres pillangóúszásban, a felnőttek között bronzérmes lett a rövid pályás Eb-n, pénteken pedig az országos bajnokságon világranglista-2. idővel legyőzte Cseh Lacit, aki nem mellesleg a szám olimpiai ezüstérmese. 
Flashback. 2003-ban hallottam először Gyurta Daniról, egy nagyon bennfentes nyögte ki három sör után, hogy ez a 14 éves kiscsávó egy évvel később olimpiai bajnok lesz. Tévedett, mert második lett Athénban. Viszont egy ország megismerte, olyan széles vállai voltak, hogy a huszas-harmincas csajok rajongani kezdtek érte. Aztán úgy tűnt, Gyurta eltűnik a süllyesztőben, és inkább a Barátok köztben haknizik, mint hogy helyre tegye magában a tehetségét és a népszerűséget, és hogy nekiálljon dolgozni. 2008-ra aztán rendbejött az akkor már nagyobb kiscsávó, és voltaképpen van esélye arra, hogy a Londonban odaérjen.  

Flash forward, vissza Biczóhoz. A száraz tények önmagukért beszélnek, de vajon érdemes-e mázsányi terhet tenni erre a kölyökre? Rohanjak a fogadóirodákhoz, hogy nagy pénzt tegyek londoni elsőségére? Vagy belőle is egy eltévedt, majd visszatalált Gyurta lesz pár év múlva?

A minap hallottam, hogy nem csak, hogy Biczó lesz az új Cseh Laci, hanem ő lesz az új Egerszegi, Kovács Ági és Darnyi együttvéve. Nono, nem túl merész a felvetés? Nézzük meg, hol tartottak a fent említett legendák 18 éves korukban! Darnyi ennyi idősen nyerte első két Eb-aranyát a felnőttek között. Egerszegi 18 éves korára négyszeres(!) olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok és háromszoros Európa-bajnok volt, nem mellesleg ekkorra már magáénak tudhatta azt a világcsúcsot 200 háton, amely 17 éven keresztül megdönthetetlennek bizonyult. Kovács Áginak ilyen idősen volt egy olimpiai bronzérme, egy vb- és öt Eb-aranya. Cseh László két évvel huszadik születésnapja előtt felnőtt vb-ezüstérmes és rövidpályás Európa-bajnok lett. 

Lehet, hogy Biczó idén Sanghajban világbajnok lesz. Lehet, hogy ő lesz az az ember, aki legyőzni majd Michael Phelpset (képünkön - aki 18 éves korára egyébként egy olimpiai 5. helyet, 5 vb-aranyat és három kontinensbajnoki elsőséget tudott felmutatni) – feltéve, ha a tizennégyszeres olimpiai aranyérmes ufó indul mostanában 200 pillangón. Phelps márciusban bő fél másodperccel úszott lassabbat Biczónak az ob-n elért idejénél (bár tud a magyar egyéni csúcsánál három másodperccel jobbat is, amit a 2009-es vb-n repesztett), míg a világranglistát egy Macuda nevű japán vezeti. És ha már Phelps: ennyi idősen ő is ilyen időket ment, mint most a magyar fiú, aki egyébként öt másodpercet javult tavaly óta. 

Aztán lehet, hogy a nagy Phelps-Biczó csatából nem lesz semmi, mert a számhalmozó amerikai inkább megspórolja a strapás 200 pillát az idei vb-n és Londonban. Na most akkor rohanjak a fogadóirodába vagy várjak még? Gyurta egy olimpiai ezüsttel robbant be. Milyen lesz Biczó antréja? 

 

5 komment a

Címkék: úszás phelps gyurta biczó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bativeges 2011.06.26. 18:18:44

Helyes srác. Jó kép(ű).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2011.06.27. 06:51:28

Ifjúsági sportolóként nagyon sok magyar fiatal ért a csúcsra, aki később a felnőttek között semmit nem tudott felmutatni. Ez általában jellemző a magyar sportra.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.06.27. 08:15:13

Ha mar nincs keped Bencerol a rola szolo cikkben, akkor legalabb ha berakod Phelps kepet, ird ala, hogy ki o. Mert mar az elso kommentelo is azt hitte, hogy a cikkben szereplo magyar van a kepen. Ja, arra volt energiad, hogy torold a kommentem, de hogy javisd a hulyeseged arra nem. Haha

bativeges 2011.06.28. 12:46:42

@Chaoyang: szia! tudtam, hogy phelps az, csak reméltem, hogy a kedves blogíró észre veszi magát! nagyon ciki, na!
süti beállítások módosítása